Egy tüntető kiabálni kezdett, amikor meglátta András herceget, ahogy öltönyében követi II. Erzsébet királynő koporsóját Edinburgh-on keresztül.
A yorki herceget a botrányai miatt megfosztották katonai rangjaitól, ezért a család valamennyi férfitagjával ellentétben ő nem viselhetett katonai egyenruhát az ünnepélyes eseményeken.
A fiatal férfit filmre vették, ahogy a gyászoló tömegből azt kiabálja, hogy:
„András, te egy beteg öregember vagy”
A 62 éves hercegnek akkor kezdett bekiabálni a tüntető, amikor édesanyja halottaskocsija mögött haladt.
A tüntetőt egy bámészkodó és egy rendőr a földre teperte.
Rövid dulakodás alakult ki, mire a tiszt elvezette a férfit, aki közben azt kiabálta, hogy "undorító" és "nem csináltam semmi rosszat". Eközben a háttérben a jelenlévők azt kiabálták, hogy "Isten óvja a királyt".
A skóciai rendőrség megerősítette, hogy letartóztattak egy 22 éves férfit "a nyugalom megzavarása" miatt, amit garázdaságnak számít Skóciában. Akár egy év börtönbüntetést és/vagy 5000 fontig terjedő pénzbírságot is lehet kapni ezért
Egy tüntető kiabálni kezdett, amikor meglátta András herceget, ahogy öltönyében követi II. Erzsébet királynő koporsóját Edinburgh-on keresztül.
A yorki herceget a botrányai miatt megfosztották katonai rangjaitól, ezért a család valamennyi férfitagjával ellentétben ő nem viselhetett katonai egyenruhát az ünnepélyes eseményeken.
A fiatal férfit filmre vették, ahogy a gyászoló tömegből azt kiabálja, hogy:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Republikon: még most is tudott 3 százalékot javítani a TISZA, néggyel megy a Fidesz előtt
A Republikon áprilisi mérése szerint Magyar Péter pártja 32, a Fidesz–KDNP 28 százalékon áll a teljes népesség körében. A pártválasztók között is 4 százalékpontos az előnyük.
Áprilisban a teljes népesség 32 százaléka szavazott volna a Tisza Pártra – ez 3 százalékponttal több, mint márciusban. A Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatása szerint a pártválasztók körében is emelkedett a párt támogatottsága, itt 1 százalékpontos erősödést mértek, írta a 24.hu.
A Fidesz–KDNP 1 százalékpontot javított az előző hónaphoz képest, így jelenleg 28 százalékon áll a teljes népességen belül. Ezzel 4 százalékponttal marad el a Tiszától. A pártválasztók körében nem történt változás a kormánypártoknál, itt továbbra is 35 százalékon állnak, míg a Tisza 39 százalékra erősödött.
A Republikon értékelésében azt írta, az elmúlt hónapban egyre inkább megerősödött az a gondolat, „miszerint 2026-ban a kormányváltó erőre (ez esetben a Tiszára) kell szavazniuk az ellenzékieknek, hogy 2030-ban ismét kedvenc pártjukra szavazhassanak”. Az intézet szerint ez a tendencia a számokban is megmutatkozik, hiszen
a Tisza folyamatosan növeli támogatottságát. A mostani növekedés főként a bizonytalan szavazóktól érkezett, kisebb mértékben pedig a Kutyapárttól.
A kutatás szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága nem változott jelentősen, és nagyjából ott tart, ahol egy hónappal ezelőtt. A Republikon ezzel kapcsolatban megjegyezte: „a pártszövetséget nem kerülték el a botrányok, viszont lassan kezdetét veszi a választás előtti pénzosztás, ami segíthet a kormánypártok támogatottságán”.
A kutatásban kitértek arra is, hogy a „Kollár Kinga-ügy” nem volt elég jelentős ahhoz, hogy csodafegyvernek bizonyuljon a kormánypártok számára. Magyar Péter a közelmúltban arról beszélt, hogy információik szerint hogyan próbálják majd ellehetetleníteni a Tisza indulását a választáson.
Áprilisban a teljes népesség 32 százaléka szavazott volna a Tisza Pártra – ez 3 százalékponttal több, mint márciusban. A Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatása szerint a pártválasztók körében is emelkedett a párt támogatottsága, itt 1 százalékpontos erősödést mértek, írta a 24.hu.
A Fidesz–KDNP 1 százalékpontot javított az előző hónaphoz képest, így jelenleg 28 százalékon áll a teljes népességen belül. Ezzel 4 százalékponttal marad el a Tiszától. A pártválasztók körében nem történt változás a kormánypártoknál, itt továbbra is 35 százalékon állnak, míg a Tisza 39 százalékra erősödött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter?
Szerinte Nagy Márton poszton tartása árt a magyar gazdaságnak, miközben „amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”
Magyar Péter most épp Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterbe szállt bele legújabb Facebook-posztjában. A Tisza Párt elnöke kérdéseit ennek ellenére a miniszterelnöknek fogalmazta meg.
Mint írja: „Nagy Márton miközben éppen bedöntötte a teljes magyar gazdaságot és rászabadította a magyarokra az Európa-rekorder inflációt, most éppen mindent befagyasztana.”
Hozzáteszi: „Milyen érdekes, hogy amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”
Ezután szólítja meg Orbán Viktort:
„Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter? Ki felel az elszabaduló inflációért, a zuhanó gazdaságért? Mivel fogják pótolni a gazdaság összeomlása miatt az egészségügyből, a közlekedésből, a fizetésekből, a nyugdíjakból hiányzó 2 ezer milliárd forintot?”
Magyar Péter most épp Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterbe szállt bele legújabb Facebook-posztjában. A Tisza Párt elnöke kérdéseit ennek ellenére a miniszterelnöknek fogalmazta meg.
Mint írja: „Nagy Márton miközben éppen bedöntötte a teljes magyar gazdaságot és rászabadította a magyarokra az Európa-rekorder inflációt, most éppen mindent befagyasztana.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kedden reggel a középszinten érettségiző diákok megkapták a matematika írásbeli vizsga második feladatsorát is, amely szokás szerint két részből állt. Az első részben három feladatot kellett megoldaniuk, ezek egyenként 9–14 pontot értek. Ezután újabb három feladat következett, amelyek közül kettőt kellett kiválasztaniuk és kidolgozniuk. Ezek egyenként 17 pontot értek. A második rész teljes megoldására 135 perc állt rendelkezésükre.
A feladatsor témái között szerepelt egyenletmegoldás a valós számok halmazán, egy téglalap kerületének kiszámítása, négyszög szögeinek meghatározása, valamint egy függvény jellemzése is.
A II. B részben a diákok olyan szöveges feladatokkal találkozhattak, amelyek például a Túró Rudihoz, légnyomáshoz vagy telefonhívásokhoz kapcsolódtak
A matematikaérettségi első részében térfogatszámítás, gráfok és vektorok is előkerültek. A szaktanárok szerint a feladatok többsége mintapéldának számított, ugyanakkor a valószínűségszámítás, a vektoros és a koordinátageometriás feladatok nehezebbek lehettek a vizsgázóknak.
Kedden reggel a középszinten érettségiző diákok megkapták a matematika írásbeli vizsga második feladatsorát is, amely szokás szerint két részből állt. Az első részben három feladatot kellett megoldaniuk, ezek egyenként 9–14 pontot értek. Ezután újabb három feladat következett, amelyek közül kettőt kellett kiválasztaniuk és kidolgozniuk. Ezek egyenként 17 pontot értek. A második rész teljes megoldására 135 perc állt rendelkezésükre.
A feladatsor témái között szerepelt egyenletmegoldás a valós számok halmazán, egy téglalap kerületének kiszámítása, négyszög szögeinek meghatározása, valamint egy függvény jellemzése is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elsőként a középszintű matekérettségi első részének megoldásait mutatták meg az érdeklődőknek. Ezt követően folytatták a 13-15. feladatok megoldásával, majd a 16., a 17. ás a 18. feladat megoldását tették közzé.
Az oldal készítői felhívták a figyelmet arra, hogy ez még nem hivatalos megoldókulcs, azt majd szerdán reggel lesz elérhető.