Bemutatták az első pénzérméket, melyek III. Károly királyt ábrázolják
A Királyi Pénzverde bemutatta az új, III. Károly királyt ábrázoló 50 pennys és 5 fontos fémpénzeket, melyek heteken belül forgalomba kerülnek. A pénzeken III. Károly Martin Jennings brit szobrász által megálmodott portréja szerepel.
A portréról Chris Barker, a Királyi Pénzverde Múzeum munkatársa azt mondta,
Az érmek érdekessége, hogy évszázados hagyományokat követnek, így az uralkodó balra néz rajtuk, míg II. Erzsébet ellenkezőleg jobbra tekintett. Ahogyan az is szemet szúrhat, hogy – a korábbi brit királyhoz hasonlóan, de Károly édesanyjával ellentétben – nem visel koronát az érméken – írja a Metro.
A portrét egyébként úgy tervezték meg, hogy bárki számára könnyen felismerhető legyen rajta az uralkodó. Az egyetlen eltérést csak az jelenti, hogy latin helyett angolul írták rá a király nevét, vagyis a III. Charles, nem pedig a Carolus szerepel rajtuk.
Az érme szélén körbefutó felirat pedig a következő:
A Királyi Pénzverde hétfőn reggel egy emlékérme-sorozat kibocsátásával kezdi majd forgalmazni az érméket. Az 50 pennysek decemberig fog forgalomba kerülni, míg a bankok és a posták a kereslet szerint fogják szétosztani őket. A III. Károlyt és a II. Erzsébetet ábrázoló pénzérmék természetesen egymás mellett lesznek használatban, vagyis a 27 milliárd fontnyi korábbi pénz továbbra is forgalomban marad.