hirdetés

A kisfiú, aki iszlám terroristák közt nevelkedett, mégis imádja Amerikát

A CNN számolt be a 8 éves Ájhám Ázád történetéről, aki csak angolul hajlandó beszélni, és ha felnő, amerikai szeretne lenni.
CNN - szmo.hu
2018. január 27.

hirdetés

Ájhám Rakkában nőtt fel, ahol egy ISIS-harcos és annak amerikai felesége nevelték. A terrorszervezet még 2014-ben foglalta el azt az iraki várost, ahol Ájhám élt. Az ott lakók jeziditák voltak, akiket az ISIS eretnekeknek, a sátán követőinek tekint. A harcoló korú férfiakat megölték, a lányokat és nőket elvitték szexrabszolgának, a kisfiúkat pedig elfogták, hogy ISIS-harcosokat neveljenek belőlük.

Amikor a támadás történt, Ájhám az édesanyja mellett volt, aki épp szült. Mire a kisbaba megszületett, a család már nem menekülhetett el. 4 éves volt, amikor elrabolták. Háromszor adtak túl rajta, míg nem Sam házába került, aki marokkói származású, dzsihadista férjével élt a szíriai Rakkában. Mindent elvettek tőle: az identitását, a családját, még a nevét is, mivel új szülei Abdullahnak hívták.

Az ISIS arra tanította, hogy meg kell ölnie a saját fajtáját.

"Azt mondták, ha visszamész, ölj meg minden jeziditát. Ezért én sem mondom meg senkinek, hogy jezidita vagyok, nehogy valaki megöljön."

Ájhám gyorsan megtanult angolul, és összebarátkozott Sam vér szerinti gyerekeivel, különösen a 10 éves Juszeffel, akit legjobb barátjának tart. A két gyereket arra kényszerítették, hogy szerepeljenek egy propagandavideóban. Anyjuk, Sam próbálta megvédeni őket, de fegyvert tartottak a fejéhez...

hirdetés
ajham1

Ájhám és kisöccse 4 évig nem látták egymást.

Az amerikai nő a kisfiú elmondása szerint folyamatosan őrlődött a szigorú doktrínák és a lelkiismerete között. Sokszor mondta a gyereknek, hogy ismételgesse a szülei és a testvérei nevét, hátha egy nap megtalálja őket.

A fiú néhány hónapja szabadult ki, amikor az USA által támogatott koalíció elfoglalta Rakkát. Sam dzsihadista férje meghalt a bombázásokban. Az amerikai nő megpróbált elmenekülni gyerekeivel és Ájhámmal, de a szíriai kurdok elfogták őket, és a kisfiút visszaküldték Irakba, a nagybátyjához. A gyanú szerint Sam a mai napig fogságban van.

Sajnos Ájhám helyzete ettől még nem lett sokkal rózsásabb. Édesanyjának nyoma veszett, senki sem tudja, mi lett a sorsa. Édesapja újranősült, és elhagyta a családot. Kisöccsét, aki az elrablása előtt született, szintén elhurcolták, nemrég szabadították ki kurd aktivisták. Egyetlen támasza nagybátyja, akinek már így is kilenc gyerekről kell gondoskodnia. Ráadásul Ájhám nem nagyon beszél már kurdul, csak angolul, így nehezen érteti meg magát a családjával.

A fiú hetente kétszer tanácsadásra jár. Egyelőre nehéz megértenie, ki is az igazi családja – a vér szerinti rokonai, vagy az ISIS-beli családja, akikkel három évig élt együtt. Legjobban annak örülne, ha nevelőanyjával, Sammel és gyermekeivel Amerikába költözhetne.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Egy hatéves kislányra hagyta mindenét egy angol nyugdíjas, a gyerek életét tönkretette az örökség

Sokan hiszik, hogy a férfi gyerekként szexuálisan bántalmazta a nőt, de ő azt állítja, olyan volt a viszonyuk, mintha nagypapa és unoka lettek volna.
Fotó: klimkin/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

Katie Loveridge neve azt követően vált ismertté, hogy egy 72 éves férfi, Wilfred Lamb minden vagyonát az akkor hatéves kislányra hagyta a saját családja helyett. Az eset még 2000-ben történt, Katie azóta felnőtt, és elmesélte, hogyan keserítette meg az életét az örökség - írja a Daily Star.

A 27 éves nő elmondta, az emberek még mindig azt hiszik, hogy szexuális bántalmazás érte Wilfred részéről. Az idős ember felháborodott családja hiába próbálta visszaszerezni a pénzt, 5 év után egy legfelsőbb bírósági ítélet is kimondta, hogy az Katie-t illeti meg.

Katie négyévesen ismerkedett meg a nyugdíjas mérnökkel, apja egyik barátjával, akivel elválaszthatatlanok lettek. A különös duóra a férfi halála után figyeltek fel, amikor Wilfred saját lánya, Josephine helyett mindenét, még 27 hektár földjét is a kislányra hagyta.

“Úgy szeretett, mint egy nagypapa, és én is úgy szerettem őt, mint egy nagypapát. Ennyi volt az egész” - mondja a Worcestershire megyében élő, négygyermekes Katie. Utólag már azt kívánja, bárcsak ne is örökölt volna semmit, mert annyi baja származott belőle.

“Egy kislány voltam, aki soha nem kért ilyesmit. Nem derült ki számomra, milyen a normális élet, és ez kínoz engem. Nem érte meg, mert annyi mindentől megfosztott. Szégyellek utcára lépni, mert az emberek folyamatosan pénzt kunyerálnak tőlem, még olyan férfiak is voltak az életemben, akik loptak a pénztárcámból. Undorítónak és értéktelennek érzem magam, mert sokan azt hiszik, szexuális viszonyért cserébe kaptam a pénzt. De mostanra besokalltam, és szeretném véglegesen tisztázni magam”

- mondja.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Háromból két orosz szerint a koronavírus egy mesterségesen létrehozott biológiai fegyver

A felmérést a Levada Center nevű orosz, független közvéleménykutató végezte.
Címkép: MTI/Bús Csaba - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Az oroszok közel kétharmada hisz abban az összeesküvés-elméletben, miszerint a koronavírus egy emberek által mesterségesen létrehozott biológiai fegyver – írja a Moscow Times.

A kutatást a Levada Center nevű orosz, független közvéleménykutató végezte. A megkérdezettek 64 százaléka vélte úgy, hogy a koronavírust mesterségesen állították elő, hogy új típusú biológiai fegyverként használják. Az emberek 23 százaléka válaszolta azt, hogy a vírus természetes módon terjedt, 13 százalék pedig nem szerette volna, vagy nem tudta eldönteni.

A megkérdezettek 56 százaléka ugyanakkor nem fél attól, hogy elkapja a koronavírust, ami rekord, 2020 októberében még csak 46 százaléknyian vallottak így.

A felmérés szerint az oroszok csupán 30 százaléka oltatná be magát a Szputnyik V orosz vakcinával. Különösen a fiatalok elutasítóak az orosz vakcinával szemben, 74 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nem adatná be magának. Az idősebbek nyitottabbak az orosz oltóanyag felé, de köztük is többségben vannak azok, akik nem oltatnák be magukat vele.

A leggyakoribb okok között volt a mellékhatásoktól való félelem, valamint az oltóanyag hiányos teszteredményei is.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Hős lett a futár, aki elkapta a 12. emeletről kizuhanó kislányt Vietnamban

Rémisztő felvételen az eset, a kétéves gyerek megúszta kéz- és lábtöréssel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Kiesett egy kislány egy vietnami panelház 12. emeletéről, valaki a telefonján fel is vette a rémisztő pillanatokat. A kislány az erkélyen lógott, az egyik kezével kapaszkodott még, aztán lezuhant.

A kétéves kislány csodával határos módon túlélte a február 28-án történt esetet, mindössze a karja és a lába tört el. Az történt, hogy az utcán épp ott állt egy futár, aki még időben felmászott az épület előtt lévő kisebb tetőre, és elkapta a lezuhanó gyereket.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Facebookon vadásznak spermadonorra a gyermekre vágyó brit nők, mert a klinikák készletei hiányosak a járvány miatt

Angliában akár évi 40 megkeresést is kaphatnak az illegálisan adakozó, vagy épp pénzt elkérő spermadonorok.
Címkép: geralt/Pixabay - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

Egyre több kétségbeesett pár és egyedülálló nő szerez spermadonort a Facebookon keresztül, miután a koronavírus-járvány következtében a klinikák készletei lecsökkentek, és a mesterséges megtermékenyítéshez szükséges kezelés is sokak esetében csúszik - írja a Daily Mail.

Egy brit donor elmondta, több tucat ilyen kérés érkezett hozzá a múlt év során, és habár ő maga ingyen segít a pároknak, sok férfi körülbelül 200 fontos, azaz mintegy 83 ezer forintos díjért cserébe teszi ezt, ami illegális.

Kapott olyan kéréseket is, hogy “természetes úton”, tehát szexuális úton termékenyítsen meg nőket.

Angliában körülbelül a szolgáltatók egyötöde szünetelteti a minták begyűjtését a járvány miatt, de a privát klinikáknál is visszaesett a donorok száma. 

A magándonorokat a járvány kitörése óta bombázzák kérésekkel, van közöttük olyan is, aki 2020 márciusa óta már 10 alkalommal “adományozott”.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: