hirdetés
1-62.jpg

Ezeket a tulajdonságokat keresik a férfiak egy nőben – közel sem csak a külső számít

Marie Claire, fotók: Instagram - szmo.hu
2019. május 15.


hirdetés

A tanulmány szerzője, Dr. Gary Lewandowski a párkeresőknek azt tanácsolja, hogy olyan tulajdonságaikat hangsúlyozzák, ha például egy társkereső oldalon a profiljukat állítják be, melyek nem a fizikai jellemzőiket helyezik előtérbe.

Hiszen a férfiak elsőre úgyis a külsejükre figyelnek, bármi, ami más területeken színesíti a hölgyről alkotott képet, okos választás lehet.

Ez azért is fontos, mert az ember fizikai jegyei idővel változnak, a személyiség azonban kevésbé. Nem meglepő tehát a szakember azon állítása sem, hogy a legjobb romantikus kapcsolatok barátságból alakultak, sőt, sokszor a férfi és a nő legjobb barátok voltak először - csak később estek szerelembe a másikkal. Azt persze eddig is tudtuk, hogy az összeillő személyiségek könnyebben tudnak hosszú távon együtt működni, de most legalább egy kutatás is ezt igazolta.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
0_ASOS.jpg

„Mintha részegen kaptad volna magadra” – kiakasztja a vásárlókat a legújabb bizarr bikinitrend

Csak bevállalósaknak ajánlott az ASOS új fürdőruhája – olyan, mintha fordítva préselnénk bele magunkat egy, a kelleténél kisebb bikinibe.
Címkép: ASOS - szmo.hu
2019. június 15.



Ha azt hittük, hogy a tavalyi, középen lyukas bikinifelső után már nem érhet minket meglepetés, tévedtünk.

Úgy látszik, a body-szerű, egyrészes fürdőruhák mellett, amik kvázi "sokat takarnak", a tendencia fordítottja is hódító útjára indult - vagyis idén az egy számmal kisebbnek tűnő felsők is virágkorukat élik.

Erre tett rá még egy lapáttal az ASOS márkája, mivel ők az apró méret mellett egy olyan bikinit dobtak piacra, ami egészen egyszerűen úgy fest, mintha fordítva vették volna fel.

"Amikor még részeg vagy az öltözködésnél"

- foglalta össze a márkát előszeretettel parodizáló asbos_sos Instagram-oldal.

A friss trendet igencsak szájára vette az internet népe - azonban nem éppen azért, hogy dicsérjék.

Az új típusba amúgy azt is belemagyarázhatjuk, hogy a szintén reneszánszát élő hasitasi, avagy övtáska mániából is merít, mivel egy olyan típusú csat díszíti az elejét.

Azok pedig, akik amiatt aggódnának, hogy a bikini előnytelenül mozdul egy vízbe csobbanás alkalmával, megnyugtató lehet, hogy a ruhadarabnak van még egy apró hibája: a hivatalos leírás szerint nem lehet vízbe meríteni.

Talán ezért van rajta elől a hatalmas csat, hogy az ember lánya miután megmutatta a nagyvilágnak a vízparton, egyszerűen ledobja.

Az emberek fantáziája természetesen útnak is indult.

Egy kommentelő például "szoptatás-barátnak" nevezte a holmit.

Másnak azt juttatja eszébe, amikor félálomban fordítva veszi fel a melltartóját.

És vannak, akik egyszerűen csak értetlenkednek a bikini láttán...

Ha kíváncsi vagy a ruhadarabra, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
ark.jpg

Megvan, hány tábla csoki ölhet meg, és egy rakás másik étel halálos adagját is kiszámolták

„Ebből bármennyit meg tudnék enni, olyan finom” – ismerős? Nos, talán még sincs így...
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. június 16.



"Haszontalan, ámde nagyon érdekes dolgok a világról" mottóval ezúttal egy Popular Science cikket szemlézünk, amiben kiszámolták, hogy a hétköznapi ételekből mekkora az az adag, ami megölhet egy embert. A legtöbbet nem tudnánk teljesíteni, de a dinnyével jó lesz vigyázni.

1. Marhamáj

Míg a tengerentúlon viszolyognak tőle, több konyha, köztük a magyar is szereti a belsőségeket. A marhamáj annyi A-vitamint tartalmaz, hogy azt akár túl is adagolhatjuk. Azért nem kell nagyon aggódni,

legalább 162 kilót kéne megennünk belőle, ennyit még Fekete László sem reggelizik versenynapon.

Így készítsd el a májat, ha éhes lettél egy adagra:

2. Avokádó

Ez a jótékony zsírokkal teli gyümölcs csaknem kétszer annyi káliumot tartalmaz, mint egy banán. Ha ebből túl sok kerül a véráramba, az szívproblémákhoz vezet, amelyekhez a mérgezés általános tünetei csatlakoznak, úgymint émelygés, hányás, hasi fájdalom, gyengeség, rossz közérzet. Legalább 200 darab kell ahhoz, hogy betegek legyünk tőle.

3. Étcsokoládé

A koffeinhez hasonlóan a kakaóban lévő teobromin hatására emelkedik a szívfrekvencia, a vérnyomás, ami esetenként hirtelen szívmegálláshoz vezet. Itt sem esélyes, hogy belehalunk, mert legalább 332 szeletet kellene megennünk legalább ahhoz, hogy baj legyen.

Egy csokoládéevő verseny résztvevői láthatók, reméljük nem lett semmi bajuk:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
girl.jpg

4 tipp, ami segít, hogy túllépj a plátói szerelmeden

Bizony, erre is van szakértői válasz és gyógyír.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 15.



Egy plátói szerelem dédelgetése egy bizonyos fokig élvezetes tud lenni, hiszen a közösségi média virágkora minden eddiginél gazdagabb táptalaj egy ilyen rügy nevelgetéséhez, ráadásul a pillangók egy-egy impulzusnál őrült táncba kezdhetnek az ember gyomrában.

Azonban egy idő után be kell látni, hogy az ilyen gondolatkörök teljesen feleslegesek és sokszor fájdalmasak is. Legyen szó egy befuccsolt románc továbbgondolásáról vagy egy egyoldalú szerelem-kezdeményről.

Az EliteDaily szerencsére összegyűjtött pár praktikát, amik segíthetnek a továbblendülésben.

#1 Barátkozz meg azzal a gondolattal, hogy sokkal jobb, ha "csak barátok" vagytok

Ez valószínűleg egy kényelmetlen folyamat lesz, ám annál gyümölcsözőbb. Ha elképzelsz egy jövőt, ahol a plátói szerelmed immár csupán mint barát lesz jelen - vagy akár egy olyat, ahol egyáltalán nincs ott - az meglepően sokat segíthet abban, hogy tovább lépj a dolgon.

Dr. Marta Tara Lee, klinikai szexológus és az Eros Coaching alapítója azon a véleményen van, hogy a "17 másodperces szabály" kulcsfontosságú lehet. Eszerint csupán 17 másodperc pozitív vizualizáció szükséges ahhoz, hogy megváltozzon a gondolkodásmódod.

Hogyan festene a jövőd a srác/lány nélkül? Milyen új szerelmeknek és barátoknak szeretnél még helyet biztosítani a szívedben? Ha ezeket leírod, rá is lépsz a jó ösvényre.

Próbáld szem előtt tartani a lehetséges barátság előnyeit. Nem kell rögtön utálatba vagy negatívságba fordulni, hanem fel lehet térképezni a másik ember azon tulajdonságait, amik a lehető legjobb partnerré teszik számodra.

"Azt is érdemes átgondolni, hogy ha össze is jön, lehet, hogy hamar szakítottatok volna"

- mutat rá egy érdekes nézőpontra a szakértő.

Az tény, hogy sokkal könnyebb túllendülni egy olyan emberen, akivel már randiztál, mivel tisztában vagy azzal, hogy miként működött a dolog és akár azzal is, hogy mi nem működött benne. Hiszen az ember lánya sok olyan tulajdonsággal is felruházhatja kiválasztottját, amikről ha egy kis időt együtt tölt vele, rájön, hogy valójában nincs is úgy.

#2 Szembesítsd magad az érzéseiddel

Az új jövőkép elképzelése mellett az is lényeges, hogy szembe merj nézni az érzéseiddel - még a kevésbé kényelmesekkel is, mint a fájdalom és a csalódás.

"Bármennyire fájdalmas, sokkal jobb engedni magunknak ezeket az érzelmeket a gyógyulás folyamatának részeként, mintha elnyomnánk vagy elkerülnénk őket"

- magyarázza a Dr. Lee.

Dr. Gary Brown, párkapcsolati terapeuta pedig azt hangsúlyozza, hogy elég időt adni magadnak egy ilyen folyamat során arra, hogy érzelmezd az érzéseidet, a tovább lépés kritikus része.

"Engedd meg magadnak, hogy szomorú legyél, hogy sírj vagy egyszerűen elgyászold azt, ami 'lehetett volna'. De ne ragadj le a 'mi lett volna ha'-knál."

Könnyebb mondani, mint megcsinálni, igaz? Na, itt segít a következő lépés.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
retro-1321078_1280.jpg

Egy „hagyományos feleség” életcélja, hogy kiszolgálja a férjét – nagy felháborodást keltett egy nő kijelentése

A férfiak is beszóltak neki, gondolataiból azóta valóságos mém lett.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. június 17.



Dacára annak, hogy 2019-et írunk, még mindig akadnak olyan emberek, akik azt vallják, hogy egy "hagyományos" házastársi viszony alapja az, hogy a nő kiszolgálja a férfit.

Szerencsére azonban a döntő többség nem ezen a véleményen van, ezért aztán Brylea Kay szókimondó Twitter-felhasználó meg is kapta a magáét.

De előtte lássuk, ő pontosan hogyan fogalmazta meg megosztó gondolatait a témában.

"Nevezzetek régimódinak, de engem arra neveltek, hogy gondoskodjam a férjemről.

Minden este vacsorával várjam, kimossam a ruháit, gondoskodjam arról, hogy rendben elinduljon a munkába, mindig tiszta házba várjam haza, stb.

És ez pontosan az a feleség, aki leszek is."

A június 10-én közzétett bejegyzés váratlanul nagy forgalmat generált.

Mostanra összességében több mint 70 ezer reakció érkezett rá. És a többségük nem éppen pozitív.

Sokan a nőgyűlölet és a szexizmus táptalajának érzik a posztot.

Brylea, aki egy texas-i diáklány, később reagált az indulatokra, ám szerinte a kommentelők átestek a ló túloldalára, hisz valóban volt olyan is, aki a halálát kívánta...

De azért akadtak elgondolkodtató válaszok is.

"30 éve vagyok házas. A házasság egy szövetség, ami kölcsönös adok-kapokon és tiszteleten alapul egymás iránt, nem pedig azon, hogy az egyik személy kiszolgálja a másikat. Gondolkodj el azon, hogy milyen példát állítasz a lányaid elé"

- fogalmazta meg egy LiberalLinda nevezetű felhasználó és meglátását máris 21 és fél ezren kedvelték.

Szinte mindenki hasonló véleményen volt.

"Nevezzetek csak progresszívnek, de inkább választanám azt, hogy bármeddig szingli legyek, minthogy fel kelljen nevelnem a férjemet."

"Szóval téged azért neveltek fel, hogy felneveld a férjed."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x