Vállalja a szülés utáni testét – egy anyuka megrendítő vallomása
A szülés utáni testkép felvállalása nagy bátorságot feltételez egy kismamától. Vajon meddig kell még tűrniük az anyukáknak az őket érő, szégyenletes megjegyzéseket, mint például "Gurulj odébb!"? Ezek ellen szólalt fel a missouri anyuka, Jessica McCoy, aki tabudöntögető posztjával fejti ki véleményét a szülés utáni "veszteségekről".
"Nem vagyok megelégedve a testemmel. Bizonyára könnyebb lenne, ha Evie itt lenne, bár biztos még nagyon mocorogna bennem. Tény, hogy nagyobb vagyok gyermek nélkül most, mint előtte. A ruháim szűkek lettek."
Lányával való terhessége korai szakaszában rosszat sejtett McCoy, aki korábban már életet adott egy fiúgyermeknek. Görcsölt és vérzett, majd a második trimeszterben megállapították, hogy nyitott gerinccel és a 22Q kromoszóma hiányával hordozza lánygyermekét. Ez 24 órás folyamatos felügyeletet és rengeteg fájdalmat jelentett volna az újszülöttnek élete végéig.
Mérlegelve a helyzetet, McCoy az abortusz mellett döntött. "Ez a legszerethetőbb anyai választás, mivel nem akartam, hogy egy percig is szenvedjen. A nyitott gerinc tömegével okozhat sokkal súlyosabb komplikációkat. Tudom, hogy minden nappal meg kell küzdeni egy ilyen megrázkódtatás után, de úgy gondolom, fontos erről beszélni és megosztani a tapasztalatokat." - nyilatkozta a ScaryMommynak az anyuka.
Jessica magára tetováltatta Evie talpnyomát, saját tejéből pedig, mellyel lányát táplálta volna, ékszert készített.
A terhességek számával megegyezik a szándékos vagy véletlen vetélések száma is Amerikában. 2014-ben a várandós anyák 19%-a abortált (kivéve a vetéléseket). Háromból egy nő átesik vetélésen, 1%-uk pedig halva szüli meg gyermekét az Egyesült Államokban. Ahogy McCoy is mondja, többet kell foglalkoznunk ezzel a témával, hiszen segít a veszteség feldolgozásában.