ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Segíts eldönteni, hogy melyik legyen az alföldi régió legjobb hotele!

Az RTL Klub Az Év Hotele c. műsor közönségszavazásán vasárnap délig voksolhatsz utoljára az elmúlt hónapban letesztelt alföldi régió négy hotele közül arra az egyre, amelyik neked a legszimpatikusabb. Ha szavazol, nyerhetsz is!


AZ ÉV HOTELE közönségszavazás, Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye mérföldkőhöz érkezett. A műsorban az elmúlt hónapban négy szállodát próbáltak ki a hoteltesztelők. Ezekre a hotelekre most vasárnap délig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán.

A voksolással a szavazók pedig nem csak a legjobbnak járó díj kiosztásába szólnak bele, hanem megnyerhetik az ajándék wellness hétvégék valamelyikét. Az a szálláshely, amelyik ebből a régiós versenyből győztesen kerül ki, pedig ott lehet majd januárban a döntőben és hat másik szállodával együtt elindulhat AZ ÉV HOTELE címért.

Hogy dől el, hogy melyik szálloda lesz az alföldi régió győztese?

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás 2019. végéig, hét turisztikailag kiemelt magyarországi régióból mutat be 40 szállodát, amelyek versenybe szállnak AZ ÉV HOTELE címért. Minden héten párok, családok, barátnők próbálják ki a szállodákat, amikről el is mondják véleményüket. Júniusban négy szálloda került nagyító alá, amelyek közül kell most kiválasztani azt az egyet a szavazóknak, amelyik a legszimpatikusabb számukra. A hotelek a korábban szerzett voksaikat nem veszítették el, de most ezen a héten újra lehet szavazni rájuk. Ha már tudod kinek add utolsó voksodat, akkor látogass el a műsor facebook oldalára, ha viszont nem emlékszel az alföldi régió indulóira és a múlt heti adást sem láttad, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódját RTL Most!-on.

Döntsd el Te, hogy a négy induló közül melyik alföldi hotel kerüljön be a döntőbe!

Open Hotel****

Szentes első számú négycsillagos hotele egy háromszintes, modern stílusban épült szálloda, mely a belváros közelében, csendes, nyugodt környezetben közvetlenül a Kurca folyó partján, a városi fürdő bejáratától 400 méterre található. A szálloda és annak környéke, mind a wellnessező, mind pedig az aktív kirándulóknak jó választás lehet. Pihenésre ott a városi fürdő vagy a szálloda kültéri úszó és gyerekmedencéje, aktív programra pedig egy kenutúra a Kurcán vagy kerékpározás a városban. Mindezek bérlésében és a különböző program lehetőségekben a szálloda recepcióján adnak tájékoztatást. A hotel éttermében bőséges és változatos svédasztal, minőségi bor-, és széles italválaszték áll rendelkezésre. A szállodában a hagyományos magyaros ételek mellett izgalmas és újszerű kreációkat is érdemes megkóstolni.

További részletek ITT!

Homoki Lodge - Glamping Ground

A lodge Budapesttől délre, az Alföldön, a Duna és a Tisza közi alacsony fekvésű homokos medencében, Ruzsától 7 km-re található. A civilizációtól elzárt birtokot erdők, rétek, tanyák, gabona-, és szántóföldek ölelik körbe. A terület körül gyakran látni vaddisznót, szarvast, őzt, rókát és mezei nyulat. A hely fő profilja a lovas üdülések. Az osztrák házaspár tulajdonában lévő birtok legfőbb küldetése, hogy az ideérkező vendég megismerje a magyarok évezreden átívelő történelmét, mind a gasztronómián, mind pedig a szálláshelyen keresztül. Egyrészt a konyha az ősi hun-magyar és az Osztrák-Magyar Monarchia gasztronómiai kultúráját ötvözi, másrészt különböző típusú épületekből álló szálláshelyen akár még háromszintes jurtákban is aludhattok, pont úgy ahogy honfoglaló őseink, némi luxus körülménnyel fűszerezve.

További részletek ITT!

Csipkerózsa Parkhotel ****

A négycsillagos szálloda egy romantikus erdő közepén várja vendégeit, azokat, akik a nyugalmat, kényelmet és a kikapcsolódást keresik. A létesítmény a forgalomtól távol, egy parkba ágyazva, virágoskertek, kis tavak, sétáló utak övezte természetes tisztás belsejében várja a pihenni vágyókat. A vendégeknek a nem kell lemondania a komfortról annak ellenére, hogy a forgalmas helyektől távol esik a szálloda. A hotel és a rezidenciák négy csillagos szinten kínálja szolgáltatásait a vendégeknek. A különböző szobatípusokon túl, otthonos étterem, egy eredeti bár, szabadidős tevékenységek, mint a beltéri golf-, vagy repülőgép szimulátor, spa-részleg, kültéri medence, és minden évszakban használható teniszpálya várja az idelátogatókat.

További részletek ITT!

Komló Hotel ****

A város szívében található, ékszerdobozként tündöklő KOMLÓ HOTEL GYULA**** szép szecessziós épülete korhűen került felújításra, korunk követelményeinek maximálisan eleget téve, régi helyiségeinek funkcióját és eleganciáját egyaránt megőrizve. A kialakítás során az Art Deco irányzatot vette figyelembe a tervező, mellyel egy teljesen egyedi és utánozhatatlan hangulatot teremtett, amivel a Komlót egy új, prémium szintre emelte. Fontos kiemelni, hogy a felújítás során rengeteg kutatómunka zajlott és előkerültek azok a tervrajzok is, melyek segítségével az épület eredeti állapotának visszaállítása megtörténhetett. Sőt, olyan beruházások is sorra kerültek, amire az 1900-as esztendők elején az eredeti tulajdonosoknak már nem volt lehetősége.

További részletek ITT!

AZ ÉV HOTELE vasárnap újabb régióba érkezik: az Észak-Dunántúlon mutatkozik be két szálloda

Júliusban az észak-dunántúli hotelek lesznek az adás főszereplői. A műsorba jelentkező hoteltesztelők Éry-Kovács Zsanna, műsorvezetővel együtt hat szállodát próbálnak majd ki.

Vasárnap két igazán izgalmas észak-dunántúli városba látogat el egy fiatal házaspár: Edina és Csaba. Először a gyógyfürdőjéről ismert Bükfürdő melletti kisvárosban, Bükön a Hotel Piroska**** névre keresztelt szállodát tesztelik le, majd a hétvége másik felében a sümegi vár lábánál található Hotel Kapitány Wellness superior****-ba utaznak. Ha érdekel az új régió első két szállodája, ha szeretnéd tudni, hogy milyen céllal érkeztek a fiatalok a két napos hétvégére, akkor érdemes lesz megnézni az adást most vasárnap 12:05-kor az RTL Klub-on.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye, az RTL Klub-on futó AZ ÉV HOTELE közönségszavazás lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klub-on az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: