ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

„Nem hiszem, hogy életünk végéig elevickélhetnénk egy távkapcsolatban” – a távolság a kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja

A párkapcsolat minden szempontból kemény munka, de ha az élet közbeszól, és az embernek még távol is kell lennie attól, akit szeret, akkor 110%-ot kell beletennie.
Szilvi írása a Lélekhatár blogon, Képek: Pixabay - szmo.hu
2019. március 14.


Link másolása

A Lélekhatár blog neve megtévesztő is lehet akár, de a szerző ígéri, hogy nem lesz léleksimogató önámítás. Olykor meglehetősen nyers és szarkasztikus stílusával akár nagyképű ember benyomását is kelthetné, ám ez ne riasszon el benneteket, kedves olvasók!

Bár itt pont nem a szürke hétköznapokkal kell majd megküzdeni, hanem az állandó kételyekkel, a hiányérzettel, a vágyakozással és a folyamatos kapcsolattartás nehézségeivel. De mik a buktatói egy ilyen kapcsolatnak? Hogy lehet jól csinálni és egyáltalán, meddig működhet a távszerelem?

Bizalom

Akinek volt már része távkapcsolatban, az pontosan tudja, hogy a feleknek itt is épp ugyanolyan problémákkal kell megküzdeniük, mint a "normál" kapcsolatokban, csak egy kicsit máshogy. Egy távkapcsolatban másképp épül például, a Bizalom.

Az ilyen kapcsolatok legfontosabb pontja, a megfelelő kommunikáció. A napi többszöri telefonhívás, sms, messenger-üzenet mind-mind szükségesek ahhoz, hogy bár távolról, de valahogy mégis részesei tudjunk lenni egymás életének. Fontos, hogy tudjuk, mikor, merre jár a másik, fontos, hogy érezzük, hiányzunk egymásnak, mert csak így fog tudni kiépülni közöttünk a másik legfontosabb elem, a bizalom.

Garancia persze semmire sincs, de aki vállalta a távkapcsolatot, annak viselnie kell ezt. Attól, hogy a párunk este elköszönt tőlünk a telefonban, még nem lehetünk biztosak benne, hogy nem lép le valahová, viszont kénytelenek leszünk bízni benne és reménykedni abban, hogy ő is rólunk álmodik a baldachinos ágyikójában. Azoknak, akik képtelenek megelőlegezni a másiknak ezt a fajta bizalmat, azoknak egyáltalán nem ajánlott egy ilyen kapcsolat.

Eltűnnek a nagy beszélgetések

Problémák mindenhol vannak, így itt is lesznek, csak épp másképp kell majd kezelni őket, mint egy "hagyományos" kapcsolatban. Merthogy, ha bármi gond van, nem tudunk azonnal leülni és megbeszélni azt. Érdemes lehet például, messziről kerülni a félreérthető szituációkat és a nagy beszélgetéseket sem telefonon lefolytatni - jobban járunk, ha elnapoljuk a személyes találkozás idejére. Idegbajosoknak kifejezetten kerülendő egy ilyen kapcsolat, hisz ezesetben a türelem lesz a legfőbb erényünk.

És ha mindez még nem volna elég, el kell tudnunk viselni az állandó hiányérzetet is. Hála az égnek, már nem kell táviratokat pötyögnünk, és hetekig várakozni a levelekre, mert ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy napi kapcsolatban lehessünk egymással. De azért mégsem olyan jó dolog ám, a Skype képernyőjére nyomni az esti jóéjtpuszit. Nem tudunk átugrani egymáshoz egy kávéra, nincs spontán randi, egyedül fekszünk, és egyedül kelünk.

Várakozás

Folyton csak várakozunk. Azután találkozunk, minden csodás, majd megint el kell válnunk. Egy őrült hullámvasút az egész, és egyre kevésbé érezzük jól magunkat a másik nélkül. Egy sor fontos eseményen nem lehetünk ott, és menetrendek, munkabeosztások összeegyeztetésének sorozatává válik az egész életünk.

Jó érzés tudni, hogy van valaki, aki a távolból utánunk vágyik, de azt gondolom, hogy egy idő után mégis inkább terhessé válik majd a távolság. Ami kezdetben az izgalmat jelentette, később már inkább az őrületbe kerget. Egy-egy gyönyörű együtt töltött hétvége után, egyre nehezebbé válik az elengedés. Egyre rövidebbnek tűnnek az együttlétek és egyre hosszabbnak a külön töltött napok - hetek.

Hogyan tovább?

Lassan meg kell érnie a továbblépés gondolatának. Nem hiszem, hogy életünk végéig elevickélhetnénk egy távkapcsolatban. Nálam úgy alakult, hogy két év távkapcsolat után összeköltöztünk és egész egyszerűen nem működött. Talán csak túlságosan elfáradt addigra a kapcsolatunk, de az is lehet, hogy egyáltalán nem illetünk össze. De már nem is lényeges, csak azért mondtam el, hogy ne tűnjön úgy, mintha a levegőbe beszélnék.

Én azt gondolom, hogy ha kiálltuk a távolság próbáját, akkor a soron következő megmérettetés mindenképp a közelségé lesz. Ahogy az előző bejegyzésemben is írtam, könnyű volt vágyakozni, még volt mire várakozni...

A Lélekhatár blogon véleményező, szókimondó, multipotenciális vegyesbazárra számíthattok, érzékeny lelkülettel megspékelve. Akkor is, ha ma a csorda nélkül járni, egyáltalán nem divat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Nagyon a zsebedbe kell nyúlnod, ha a budapesti agglomerációban akarsz ingatlant – mutatjuk, hol a legdrágábbak
Majdnem 20 százalékkal nőtt a négyzetméterár, nincs nagy meglepetés a települések listáján.
MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása


A Duna House csütörtökön közölte adatait az MTI-vel, amikből kiderül, hogy 2023-hoz képest nőtt az adásvételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal nőtt a Budapest környéki területek ingatlanpiacán.

Tavaly a gazdasági nehézségek és magas hitelkamatok miatt országosan csökkent az ingatlanvásárlási kedv, ami az agglomerációban is éreztette hatását, 2022-hez képest 18 százalékkal esett vissza a forgalom.

Az ingatlanközvetítő adatai alapján idén is a nyugati szektorba vágyók (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Zsámbék) fizetik meg a legmagasabb átlagos négyzetméterárat, ami jelenleg 19 százalékkal több, mint tavaly, 824 ezer forint.

12 százalékos emelkedést tapasztaltak a délkeleti szektorban is (Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés), ott jelenleg átlagosan 569 ezer fointba kerül egy négyzetméter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Drága lesz idén a családi nyaralás, akár 30 ezer is lehet csak a strandbelépő
Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23.700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen, ott még drágább lesz bejutnia egy családnak.

Link másolása

<

Drága lesz idén strandolni, egy család számára már a belépő is több tízezres kiadást jelent majd – derül ki a Blikk összeállításából. Azt írják:

Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23 700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen összevont kedvezményes belépő és két gyerekjegyet is muszáj venni, a számla közelít a 30 ezer forinthoz.

Budapesten a legnépszerűbb a Palatinus a lap szerint, ahol június 15-től 5000-5500 forint lesz a belépő. Az előszezonban egy családi belépő 11 ezer forint, június közepétől már 13 900 illetve 15 300 forintot kell fizetniük, létszámtól és hétköznaptól, hétvégétől függően.

Kiemelkedik az áraival Hajdúszoboszló, ahol 8500-9000 a felnőtt jegy, a gyerekeknek pedig 5500 illetve 6000 forintot kell fizetni. Egy kétgyermekes családnál ez éppen 30 ezer forint, viszont a jegy érvényes lesz a csúszdaparkra is.

Szegeden a legdrágább a szimpla strandbelépő: a felnőtteknek 8300, a diákoknak 4600 forintot kell fizetniük. A családi jegy 23 700 forint.

Az olcsóbbak közé tartozik a Gyulai Várfürdő, felnőtteknek 4300, diákoknak 3900 forintért. Eger strandja pedig most 3800 forintos napi és 9700 illetve 12 100 forintos családi belépővel látogatható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezeket a dolgokat bánják meg a legtöbben a halálos ágyukon
Egy ápolónő összegyűjtött öt dolgot, amire a leggyakrabban gondolnak, ha közeleg a vég.

Link másolása

Bronnie Ware ápolónő palliatív ellátással foglalkozik, vagyis olyan betegeket gondoz, akik valamilyen súlyos, életet rövidítő betegségben (pl. végső stádiumú daganatos megbetegedés) szenved – írja az UNILAD.

Munkáját körbeveszi tehát a halál, s éppen ezért összegyűjtött 5 dolgot, amit az emberek többsége az utolsó pillanataiban sajnálni kezdenek.

Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!

Bronnie az egyik leggyakoribb megbánást a munkával kapcsolatban hallotta.

Ugyanis a legtöbben - főként a férfiak - túl sok időt szenteltek a munkának, és jóval kevesebbet a szeretteiknek.

Bárcsak a saját életemet életem volna, ahelyett, amit mások elvártak.

Haláluk perceiben sokan úgy érzik, elnyomták valódi vágyaikat, és nagyon sajálják, hogy nem valósították meg az álmaikat.

Sajnálom, hogy nem ápoltam jobban a baráti kapcsolataimat!

Ahogy idősebb lesz az ember, annál elfoglaltabb, és egyre nehezebb fenntartani a barátságokat.

Egy tavaly készített felmérés szerint az Egyesült Államokban a válaszadók nyolc százaléka mondta azt, hogy nincsenek közeli barátai.

Ki kellett volna mutatnom az érzéseimet!

Bronnie szerint nagyon sok ember, aki elmondta neki az utolsó szavaival, mit érez, hozzátette azt is, hogy egész életében elfojtotta az érzéseit, hogy békében legyen másokkal.

Bárcsak boldogabb lettem volna!

Az ápolónő páciensei gyakran tették fel azt a kérdést: vajon tényleg tudjuk értékelni a boldog pillanatokat? A válaszuk pedig a halálos ágyukon érte őket: a boldogság egy választás lehet, amivel érdemes volna élnünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az első babavárósok negyedénél nem született meg a gyerek, és mindjárt lejár a határidő
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet, vagy akár el is engedhetik a tartozás egy részét.

Link másolása

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek

- mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás kapcsán állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylőknél elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek.

Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek. A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint

a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ilyenkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni.

Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk