KULT
A Rovatból

Megvan, melyik 100 fesztiválfellépő zenekar kap pénzt az államtól

Lobenwein Norbert a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a 100-as listába mindenki belefért, akit kettőnél több fesztiválon láthattunk volna idén.
Címkép: PxHere - szmo.hu
2020. augusztus 11.


Link másolása

Lobenwein Norbert, aki többek között a VOLT Fesztivál alapító-főszervezője a Facebook-oldalán osztott meg újabb információkat a kormány által bejelentett raktárkoncertekről.

Posztjában leírja, hogy egy héttel ezelőtt kapott a felkérést, hogy a Kormány által kezdeményezett „Raktárkoncert” sorozathoz szervezzen 40-50 olyan zenekart, előadót, amelyek és akik jellemzően résztvevők a hazai zenei fesztiválokon.

"Többször igyekszem majd kihangsúlyozni, hogy engem a FESZTIVÁLOK kapcsán ért a felkérés, más hazai szervezők-szakemberek-producerek más területen kaptak hasonló feladatot. A hírekben 150 „raktárkoncert” szerepelt, ebből eredetileg 40-50 a „fesztiválos” bandák köre. Némi gondolkodás után a kollégáim bevonásával előálltunk egy javaslattal, amelynek lényege, hogy a döntés ne a mi kezünkben legyen. Annak ugyanis a látszatát is szerettem volna elkerülni, hogy akár én, akár a barátaim-kollégáim a saját ízlésük szerint választanak ki számukra kedves produkciókat.

Az alábbi javaslatot a döntéshozók elfogadták, ennek szellemében dolgozunk azóta" - írta bejegyzésében Lobenwein Norbert, aki azt is hozzátette, hogy

"a meghívható produkciók létszámát a kérésünkre az említett 40-50-ről 100-ra sikerült emelni. Emellett pedig felvettük a kapcsolatot 13, meghatározó hazai fesztivál szervezőjével. Arra kértük őket, hogy a Raktárkoncert projektben résztvevő 100 előadó listáját közösen állítsuk össze, a 13 fesztivál között 100%-os transzparenciával".

Minden fesztivál elküldte nekik azt a line-upot, amellyel 2020-ra készült. Ők pedig összegezték, hogy mely zenekarok, hány fesztiválon vettek volna részt idén.

"A lista tetejére került az, akit tíz fesztivál hívott volna meg (egy volt ilyen), az aljára pedig az, akiket csak egy fesztivál. A 100-as listába mindenki belefért, akit 2-nél több fesztiválon láthattunk volna idén"

- hangsúlyozta.

A végeredmény alapján elkezdtek egyeztetni azzal a 100 produkcióval, akiket a felsorolt fesztiválok szervezői delegálnak.

"A listát természetesen akkor tudjuk közölni, amikor mindenkivel sikerül egyeztetnünk"

- írja Lobenwein.

Posztjában arra is kitér, hogy mi a raktárkoncertek célja.

"A cél véleményem szerint kettős: születik egy olyan könnyűzenei keresztmetszet (képi és hangfelvételekkel), amely a 2020-as év több fontos szeletét mutatja meg (fesztiválok, élő legendák, népzene, ...) Ennél még fontosabbnak érzem azt a szándékot, hogy a felkért művészek sok hónapnyi nehéz időszak után / közepén e koncertek által jutnak egy olyan forráshoz, amellyel a háttérzenészeket, technikusokat, személyzetet is tudják valamelyest segíteni és maguk is bevételhez jutnak" - fogalmaz a posztba Lobenwein Norbert.

A bejegyzésben pedig azt is megemlíti, hogy szervezőként látja, hogy ez a projekt sokaknak segít, de sokan ki is maradnak belőle.

"Arra sajnos nincs lehetőségem, hogy további kereteket nyissak, ahová további produkciókat hívhatna meg bárki, a rendelkezésünkre állót így is duplán kimaxoltuk. A magam részéről azt azonban megígérem, hogy hangot adok annak érdekében, hogy további műfajok, területek jeles képviselői is meghívást kaphassanak erre, vagy hasonló projektekre"

- zárja posztját.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: