HÍREK
A Rovatból

Meghalt Szersén Gyula Jászai Mari- és Tolnay Klári-díjas színművész

A számtalan színházi szerep mellett olyan sztároknak kölcsönözte hangját, mint Charles Bronson, Paul Newman, Terence Hill vagy éppen William Shatner.


Szersén Gyula 1940. november 22-én született Budapesten. 1965-ben szerzett oklevelet a Színiakadémián, de már 1958-tól szerepelt az Állami Déryné Színházban illetve a Vígszínházban - írja a szinhaz.online.

A kérdésre, miért választotta a színészetet, egy interjúban úgy válaszolt:

Én mindig a humán tantárgyakhoz, például a történelemhez vagy a magyar irodalomhoz vonzódtam. Már diákkori első nagy élményeim is a regényekhez köthetők, már akkor is vizuális típus voltam, és olvasás közben elképzeltem a leírtakat, a tájat, a szereplőket és azok küllemét.

Az én mesevilágom úgy kerekedett körém, mintha az olvasott történetekben éltem volna.

Ebben a közegben már gyerekkoromban is játszottam, ott töprengtem és izgultam például Bornemissza Gergely mellett. A hasonló könyvélmények adták az alapot a színészethez.”

A színész korábban az Origo-nak elmondta, a főiskolán szakmailag Gáti Józseftől tanult sokat.

“Arra tanított minket, hogy belülről, teljes mélységében meg kell érteni a megírt szöveget, mielőtt megtanulnánk kívülről fújni. Tökéletesen igaza volt, mire végeztem az iskolával, háromszáz verset tudtam kívülről – és belülről is. Egyébként nagyon erős osztályunk volt. Akiket mindenki ismerhet: Almási Éva, Csomós Mari, Szabó Éva, Csikós Sándor, Juhász Jácint, Kozák András, Szilágyi Tibor. (…) Szerencsém volt, abban az évben törölték el azt a kötelezettséget, mely szerint a friss diplomásoknak két évet vidéken kell töltenie.

Ugyanakkor Bitskey Tibor átszerződött a Vígszínházba a Nemzetitől, és kellett helyette egy jóvágású naturburs.

Egri István, a nagyszerű színész-rendező is támogatta a szerződtetésemet, aki ugyancsak a Nemzeti tagja volt” – mesélte Szersén Gyula.

A Jászai-díjas színművész közel négy évtizedig volt tagja a „régi” Nemzeti Színháznak. 2015-ben úgy nyilatkozott: “Egészen 2005-ig, 40 éven keresztül léptem fel a Nemzeti színpadán, de visszavonultam, mert bevallom, elég volt.

Egy idő után be kellett fejezni, hogy úgy emlékezzenek rám, ahogyan én szeretném.”

Arra a kérdésre, hogy kik voltak a legmeghatározóbb emberek az életében, Szersén Gyula így válaszolt:

A Nemzeti Színházban Sinkovits Imre volt a barátom és a mentorom, akivel nagyon sok darabban játszottunk együtt. Mások mellett Básti Lajos, Kállai Ferenc, Bessenyei Ferenc, Lukács Margit voltak a partnereim. Akkoriban még összeszokott társulatok voltak: ismertük egymás rezdüléseit, mozdulatokból megértettük egymást. A klasszikus drámák mellett vígjátékokat is játszottunk.

Minden színháznak megvolt a maga arculata, és nem ez a mai „szakadt farmer, tornacipő” színház volt a jellemző. Volt igazi jelmez, smink, és ha felment a függöny, sokszor már magát a díszletet is megtapsolták a nézők.

Manapság ott lóg a létrán három zokni, két trikó, és ez a díszlet. Ez már nem az én világom. Többek között ezért vonultam vissza tíz éve. Kifordítják a darabokat, és sok író rosszul lenne, ha látná, mivé alakították a művét. Pedig nem kell mindent aktualizálni: erre a korra kell aktuális darabokat írni, nem a régieket kell a felismerhetetlenségig modernizálni.”

Színpadi szerepeinek a száma jócskán meghaladja a százat, játszott a Danton halála (Hermann), Az ifjúság édes madara (Stuff), a Coriolanus (Calvus), a Czillei és a Hunyadiak (Hunyadi László), a Tartuffe (Damis), a Tévedések vígjátéka (Ephesusi Antipholus), A félkegyelmű (Rogozsin), az Athéni Timon (Lucius szolgája), az Ivanov (Lvov Jevgenyij Konsztantyinovics), a Rómeó és Júlia (Páris; Montague), a Rosencrantz és Guildenstern halott (Horatio), a Kényeskedők (La Grange), az Amphithryon(Jupiter), a Rokonok (Dr. Kopjáss István), a Lear király (Edgar), A királyasszony lovagja (Don Antonio Ubilla; Don Salluste de Bazan), a Tamás bátya kunyhója (Tamás bátya), a II. Richárd (Bagot), a IV. Henrik (Poins), A vihar (Adrian) című előadásokban.

Számtalan televíziós és rádiós produkcióban is főszerepek sorát alakította, valamint olyan filmekben láthatta a közönség, mint a Jancsó Miklós rendezte Szegénylegények, vagy a Gaál István által jegyzett Sodrásban.

A szinkronstúdiókban pedig olyan külhoni sztároknak kölcsönözte hangját, mint Charles Bronson, Paul Newman, Terence Hill vagy éppen az Enterprise űrhajó Kirk kapitányát alakító William Shatner. Utóbbi munkái kapcsán Szersén Gyula 2018-ban átvehette a szinkronszakma által adományozott Életműdíjat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor bejelentése: „Háború Iránban! Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét megemeltük egy fokozattal”
A miniszterelnök szombat délutánra hívta össze a Védelmi tanácsot, hogy egyeztessenek a közel-keleti helyzetről.


Orbán Viktor szombaton délutánra összehívta a Védelmi tanácsot, miután az USA és Izrael közösen csapárt mértek Iránra.

A miniszterelnök a közösségi oldalán bejelentette:

"Háború Iránban! Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét megemeltük egy fokozattal!"

Később egy videóban közölte, hogy mit döntöttek:

Szerinte az iráni háború közvetett hatást gyakorolhat Magyarországra, a biztonsági helyzetünkre, "különös tekintettel az energia-biztonságunkra". Elmondta, hogy a Közel-Keletn magyar katonák teljesítenek szolgálatot, "őket nem érték el katonai csapások", jól vannak.

A miniszterelnök közölte, hogy a terrorcselekmények valószínűségének emelkedésével számolnak, egész Európában, "ahogy ez legutóbb is történt", főleg ott, ahol "jelentős számú migráns él" - mondta.

Hozzátette: Magyarország sokkal jobb helyzetben van, de a terrorfenyegetettség készültségi szintjét "ezzel együtt is megemlejük egy fokozattal".

Beszélt arról is, hogy a konfliktus miatt a világpiacon jelentős energia áremelkedésre készülnek. "Ebben a helyzetben kulcsfontosságú, hogy letörjük Zelenszkij elnök Magyarországgal szemben bevezetett olajblokádját" - közölte. Ezért hatályban tartják az Ukrajna elleni válaszlépéseket - mondta el Orbán Viktor.

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése

Donald Trump szombaton bejelentette: az amerikai művelet célja az iráni rakéták és a rakétagyárak megsemmisítése. Hozzátette, hogy meg fogják semmisíteni az iráni haditengerészetet is. Az iráni néphez fordulva kijelentette: eljött az idő, hogy átvegyék a kormányzást, és arra kérte az embereket, hogy a támadás idején maradjanak biztonságos helyen. Hozzátette: "közel a szabadság órája". Válaszul az iráni Forradalmi Gárda rakétákat lőtt ki Izraelre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Amikor anya becsörög fotózás közben – Videó
A TISZA Párt vezetője az országjárása során a komoly beszédek után vidám pillanatokat is megélhet. Ilyen volt, mikor egy szelfi készítése közben hirtelen megszólalt a telefon.


Magyar Péter kampánykörúton van, ahol a komoly beszédek mellett előfordulnak vidám pillanatok is. Egy ilyen esetet videón is megmutattak. Az egyik esti rendezvényt követően a szokott módon a TISZA Párt vezetője épp szelfit készített egy lánnyal, mikor megszólalt a fiatal mobilja. A kijelző szerint "Anya" hívta a lányát.

A telefont azonban a politikus vette fel, és ő köszöntötte az asszonyt:

"Magyar Péter vagyok, Jó estét kívánok! Most le kell tennünk, mert fényképezkedünk. Mindjárt adom a lányát, minden jót"

- mondta a telefonba.

A kép végül elkészült, ahogy még sok másik is - derült ki a rövid felvételből.

VIDEÓ: Magyar Péter és "Anya"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Izraeli tévé szerint valószínűleg megölték az iráni legfőbb vezetőt, az iráni külügyminiszter reagált: „amennyire én tudom” Hámenei még él
Hivatalos megerősítés még nincs. Egy másik izraeli tévé szerint egyszerűen nem tudják elérni, állapota ismeretlen. A külügyminiszter szerint pedig életben van a vezető.


Izraeli tévécsatorna szerint egyre több jel utal arra, hogy a szombati izraeli csapásban megölték Ali Hámeneit, Irán legfőbb vezetőjét. A hírt a Channel 12 közölte névtelen izraeli forrásokra hivatkozva, de hivatalosan egyelőre nem erősítették meg – írta a Times of Israel.

Izrael közszolgálati tévéje, a Kan azt közölte, hogy Hámeneivel „nincs kapcsolat”, és állapota ismeretlen. A Channel 12 percekkel korábban még arról számolt be, hogy az izraeli értékelés szerint Hámenei „legalábbis megsérült”.

A tévécsatorna szerint az értesülés nem műholdfelvételeken alapul, amelyek Hámenei elnöki rezidenciájának lerombolását mutatják, hanem névtelen forrásoktól származik.

A Channel 12 arról is beszámolt, hogy a mai csapások „nagyon jelentős kárt” okoztak az iráni rezsim vezetésének és katonai parancsnokainak, miután az Egyesült Államok és Izrael összehangolt csapásokat hajtott végre iráni célpontok ellen. Több vezetői és katonai objektumot is találat ért, izraeli források szerint pedig a műveleti célpontok között szerepelt az iráni legfelső vezetés is.

Válaszul Irán rakéta- és dróntámadásokat indított, többek között amerikai támaszpontok ellen a térségben, és kemény megtorlást helyezett kilátásba. A mostani eszkaláció előzménye a 2025-ös iráni–izraeli háború volt. Izraeli tisztségviselők már akkor jelezték, hogy a legfelső iráni vezetés elleni célzott likvidálást sem zárják ki.

Később Irán külügyminisztere reagált, ő azt közölte, hogy Hámenei még él, „amennyire én tudom”. Abbas Araghchi az NBC Newsnak adott interjújában nyilatkozott. Az élő adásban azt is elmondta, hogy két parancsnok meghalt a csapásokban, de a rezsim magas rangú tisztviselői túlélték.

„Minden magas rangú tisztviselő életben van” – közölte. „Tehát mindenki a helyén van, és kezeljük ezt a helyzetet, és minden rendben van"

- írja a Times of Israel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Orbán és Szijjártó közösen főztek egy „kolis menűt”, mert erőt kellett gyűjteniük a Védelmi tanács ülése előtt
Kiderült az is, hogy miért rántotta készült sajttal, és ki milyen feladatot vállalt magára az ebéd megfőzésében.


Orbán Viktor és Szijjártó Péter a Védelmi tanács ülése előtt közösen készítettek meguknak ebédet. Erről egy videót is megosztottak, melyen bemutatták, hogy főzték a "kolis menűt", azaz rántottát sajttal.

A tojást a miniszterelnök kavargatta, míg a sajtot a külügyminiszter vágta fel.

Elmondták, hogy egész nap nem ettek, ezért most "erőt kell gyűjteniük". Azt is elárulták, hogy ezt szokták elkészíteni, de csak azért, mert "rántottát minden férfi tud készíteni". "Ennyit tudunk" - mondta a miniszterelnök, bár hozzátette, hogy ugyan böjt van, de ha lenne hús, akkor azért más lenne a helyzet.

Végül az ételt "testvériesen" elosztották, és távozás előtt még rendet raktak. "Nem hagyunk kuplerájt. Rendnek kell lennie" - tette hozzá Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk