Nyolcvanöt éves korában elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőrvívó.
Ötkarikás aranyát 1964-ben, Tokióban nyerte a válogatottal - a fegyvernemben ez az eddigi egyetlen olimpiai csapatgyőzelem -, majd négy évvel később, Mexikóvárosban egy ezüstöt is begyűjtött a magyar együttes tagjaként - emlékeztet a hazai sportági szövetség honlapja.
Világbajnokságon szintén aranyat és ezüstöt szerzett a csapattal, 1962-ben Buenos Airesben, majd 1966-ban Moszkvában.
A vívást 1950-ben kezdte el Bp. Haladásban, majd a Bp. Honvédba, később Újpesti Dózsába igazolt. Igazi csapatember volt, technikás és megbízható versenyző, akire mindig számítani lehetett. 1972-ben fejezte be a vívást, ekkortól a belügyminisztériumban dolgozott gazdasági területen, emellett 1980-ig az Újpesti Dózsa elnökségi tagja is volt. A minisztériumból vonult nyugdíjba.
Marosi Paula a közelmúltban is rendszeresen látogatta olimpiai bajnok csapattársaival a hazai vívóversenyeket, a tavaly év végi, országos bajnokságon köszöntöttük 85. születésnapján - írja a hunfencing.hu.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőrvívó.
Ötkarikás aranyát 1964-ben, Tokióban nyerte a válogatottal - a fegyvernemben ez az eddigi egyetlen olimpiai csapatgyőzelem -, majd négy évvel később, Mexikóvárosban egy ezüstöt is begyűjtött a magyar együttes tagjaként - emlékeztet a hazai sportági szövetség honlapja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Öt évvel a drámai pillanatok után Christian Eriksen újra összesett a focipályán, mérközés közben. A 34 éves dán labdarúgó a Dánia-Ukrajna felkészülési mérkőzésen lett rosszul. Az összecsapás második félidejében, a 65. percben esett össze - írja a 24.hu. Eriksen pont az ukrán Ruszlan Malinovszkijjal került vitába, amikor a mellkasához kapott és összeesett.
A tévés közvetítés szerint a játékosok sírtak, miközben beszaladtak a társukhoz. Végül a bírók egyeztetve a szövetségi kapitányokkal, tíz perccel később lefújták a meccset.
Később a stadion hangosbemondója azt közölte, hogy Christian a körülményekhez képest jól van. Nemsokkal később a játékos felesége is bement a pályára, mikor a focista felállt és megölelte párját. A nézők nagy örömmel fogadták a jelenetet, ami után a focistát kórházba szállították.
A sport.tv2.dk beszámolója szerint hatalmas taps fogadta a bejelentést, hogy Eriksen a körülményekhez képest jobban van. Ezt követően pedig a két csapat játékosai körbesétáltak a pályán, hogy tapsoltak a közönségnek, akik szintén tapssal fogadták a focistákat.
Morten Boesen, a válogatott orvosa elmondta, hogy látta, amint a focista a mellkasához kapott. Azt is elárulta, hogy korábban pacemakert kapott Eriksen, ami most segíthetett abban, hogy hamar visszanyerje az eszméletét. De azt, hogy mi volt a gond, majd később derülhet ki.
A közösségi médiában megjelent fotón látszik, hogy a játékosok testükkel veszik körbe a földön fekvő sportolót.
Christian Eriksen öt éve hasonló módon lett rosszul a finnek elleni meccsen. Akkor a dán középpályás életét csapattársai és a pályára érkező orvosok mentették meg. Még a füvön fekve élesztették újra a játékost, miközben a tévé előtt és a lelátókon helyet foglaló emberek hosszú perceken keresztül nem tudták, sikerül-e megmenteni a játékos életét. Eriksen később átesett egy szívműtéten is.
Öt évvel a drámai pillanatok után Christian Eriksen újra összesett a focipályán, mérközés közben. A 34 éves dán labdarúgó a Dánia-Ukrajna felkészülési mérkőzésen lett rosszul. Az összecsapás második félidejében, a 65. percben esett össze - írja a 24.hu. Eriksen pont az ukrán Ruszlan Malinovszkijjal került vitába, amikor a mellkasához kapott és összeesett.
A tévés közvetítés szerint a játékosok sírtak, miközben beszaladtak a társukhoz. Végül a bírók egyeztetve a szövetségi kapitányokkal, tíz perccel később lefújták a meccset.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen” – áradoznak a szurkolók Szoboszlai Dominikról Liverpoolban
A Liverpool YouTube-csatornáját elárasztották a Szoboszlai Dominikot méltató kommentek, miután a magyar játékos tarolt a klub díjátadóin. A hozzászólók szerint nemcsak a góljai, hanem a mentalitása miatt is ő az ideális csapatkapitány.
A Liverpool-szurkolók odavannak a magyar focistáért, a szezon végén két klubszavazást is tartottak, ahol Szoboszlai Dominik neve az elsők között szerepelt. A YouTube-on is kommentáradattal üzentek. A klub hivatalos csatornájára feltöltött, a szezon legszebb góljait bemutató videó alatt a hozzászólások szinte mindegyike a magyar középpályásról szól – írta a hvg.hu.
Többen már a csapat következő kapitányát látják benne, kiemelve kiegyensúlyozottságát és technikai képességeit. „Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen. Tényleg érthető, hogy miért »új Gerrard« a beceneve” – írta az egyik drukker.
„Szinte minden gólnál említi Szoboszlai nevét a kommentátor. Vannak még olyanok, akik nem hiszik el, hogy rettentő értékes játékosunk van a személyében?”
A rajongói vélemények egybecsengenek a hivatalos elismerésekkel. A szurkolók Szoboszlai két szabadrúgásgólját választották meg a szezon két legszebb találatának: az első helyre a későbbi bajnok Arsenal ellen, nagyjából 30 méterről lőtt bombája került, a második pedig a Manchester City kapujában landolt.
VIDEÓ: A legszebb gólok
Emellett a drukkerek őt szavazták meg az év férfi játékosának, és a Premier League szurkolói álomcsapatába is bekerült – egyedüliként a Liverpoolból.
A szakértők sem fukarkodtak a dicséretekkel. Gary Neville, a Manchester United korábbi védője szerint a magyar játékos Arsenal elleni találata volt az egész Premier League-idény legszebbje. „Raya mellett egyszerűen semmit sem lehet elrúgni. Nagyon nehéz. Szóval hogy onnan sikerült mellette belőnie… teljesen biztos vagyok a választásomban” – mondta podcastjában.
Joe Hart, a Manchester City egykori kapusa pedig a Citynek lőtt gólról nyilatkozott elismerően: „Ahogyan eltalálja, amilyen technikája van (…). Ez egy műalkotás.”
Az egyéni sikerek ellenére a csapat csak az ötödik helyen zárt, ami után edzőváltás történt: Arne Slot helyét a Bournemouth-tól érkező Andoni Iraola vette át. A klub körüli egyik legnagyobb független oldal, a This Is Anfield már azt boncolgatta, lehet-e Szoboszlai az a játékos, aki átvezeti a csapatot az új érába.
„Ha azt mondták volna nekem, hogy kupát nyerek a csapattal, de egyszer sem leszek a hónap játékosa, akkor inkább azt választom. (…) Most inkább az egyéni elismerések jöttek, ami nem baj, de az összeset elcseréltem volna egy kupára.”
A magyar válogatott csapatkapitánya a szezon során 57 tétmeccsből 53-on lépett pályára kezdőként, 13 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. A szezon egy részében sérülések miatt jobbhátvédként is helyt kellett állnia, de ezt is profin kezelte. Úgy fogalmazott, „minden abból a gondolkodásból fakad, hogy nincsen kifogás. (…) Ha egy Liverpoolban futballozol, és azt mondják, hogy jobbhátvédet kell játszanod, akkor azt játszol.”
A szezon során akadtak emlékezetes pillanatok, mint a Manchester City elleni rangadó, ahol egy hatalmas szabadrúgásgóllal szerzett vezetést, de a meccs végén egy vitatott piros lap miatt a negatív hős szerepe is neki jutott. Kiemelkedő teljesítményét a csapaton belül is elismerik: Mohamed Szalah egy kupagyőzelem után a világ egyik legjobb focistájának nevezte. Bár a sajtóban felmerültek pletykák a Real Madrid érdeklődéséről, a Liverpool egyértelművé tette, hogy a magyar középpályás kulcsszerepet játszik a klub jövőjének építésében.
A Liverpool-szurkolók odavannak a magyar focistáért, a szezon végén két klubszavazást is tartottak, ahol Szoboszlai Dominik neve az elsők között szerepelt. A YouTube-on is kommentáradattal üzentek. A klub hivatalos csatornájára feltöltött, a szezon legszebb góljait bemutató videó alatt a hozzászólások szinte mindegyike a magyar középpályásról szól – írta a hvg.hu.
Többen már a csapat következő kapitányát látják benne, kiemelve kiegyensúlyozottságát és technikai képességeit. „Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen. Tényleg érthető, hogy miért »új Gerrard« a beceneve” – írta az egyik drukker.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pár nappal a foci-vb előtt vonták vissza az iráni szurkolók összes jegyét
A döntés sokakat váratlanul ért, mivel a szövetség már elkezdte az értékesítést, és több drukker már az utazását is lefoglalta. Az iráni szövetség felszólította a FIFA-t, hogy tartsa be a semlegesség és a tisztesség elveit.
Az iráni labdarúgó-szövetség kedden bejelentette, hogy néhány nappal a világbajnokság kezdete előtt visszavonták a szurkolóik számára fenntartott teljes jegykeretet a csoportmérkőzésekre – írja a BBC.
A FIFA előírásai alapján minden résztvevő ország a mérkőzéseire szóló jegyek nyolc százalékát kapja meg, hogy azt a saját szurkolói között ossza szét.
Ez a döntés most bizonytalanságot okozott, mivel az iráni szövetség már megkezdte a jegyek értékesítését, és több szurkoló már az utazását is megszervezte az amerikai helyszínekre. A szövetség élesen bírálta a lépést.
„Az iráni szurkolók megfosztása a jogszerűen és hivatalosan járó jegykerettől ellentétes a nemzetközi versenyek lebonyolításának szellemiségével és a részt vevő országok közötti egyenlőség elvével” – fogalmaztak.
Úgy vélik, a döntés „komoly kérdéseket vet fel a nem sportági és politikai szempontoknak a világ legnagyobb futballeseményének szervezésébe történő beavatkozásával kapcsolatban”. Az iráni szövetség felszólította a FIFA-t, hogy tartsa be a semlegesség és a tisztesség elveit.
A jegyügy csak a legújabb fejezete annak a bizonytalansággal teli időszaknak, amely Irán világbajnoki részvételét övezi. A csapat május végén az arizonai Tucsonból a mexikói Tijuanába helyezte át felkészülési bázisát, miután állításuk szerint az Egyesült Államok nem volt hajlandó fogadni őket.
Vízumfeltételeik szerint a válogatottnak mindhárom csoportmérkőzés napján be kell repülnie az Egyesült Államokba, majd a találkozó után azonnal el is kell hagynia az országot.
Múlt héten azzal vádolták az amerikai hatóságokat, hogy megtagadták a vízumot a válogatott 15 adminisztratív tisztviselőjétől. Áprilisban az iráni küldöttség – köztük Mehdi Taj elnök – nem vehetett részt a FIFA vancouveri kongresszusán sem, mert a kanadai határőrök visszafordították őket.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter korábban egyértelművé tette: az iráni játékosokat szívesen látják, de az Iszlám Forradalmi Gárdához köthető személyek belépési korlátozásokkal szembesülhetnek.
A szigorú amerikai fellépés és a biztonsági aggályok oka a Közel-Keleten zajló fegyveres konfliktusok, amelyekben Irán aktív szerepet játszik.
A Kanadával, Mexikóval és az Egyesült Államokkal közösen rendezett világbajnokság csütörtökön kezdődik. Irán hétfőn Új-Zélanddal, vasárnap Belgiummal játszik Los Angelesben, majd pénteken Seattle-ben Egyiptommal méri össze erejét a csoportkörben.
Az iráni labdarúgó-szövetség kedden bejelentette, hogy néhány nappal a világbajnokság kezdete előtt visszavonták a szurkolóik számára fenntartott teljes jegykeretet a csoportmérkőzésekre – írja a BBC.
A FIFA előírásai alapján minden résztvevő ország a mérkőzéseire szóló jegyek nyolc százalékát kapja meg, hogy azt a saját szurkolói között ossza szét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a finn csapatot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen, írja az MTI.
A 60. percig fölényben futballozó nemzeti együttes mindkét gólját Varga Barnabás szerezte, az AEK Athén csatára előbb a 26. percben fejjel volt eredményes, majd a szünet előtt lábbal is betalált.
A vendégek a 72. percben Tony Miettinen távoli bombájával szépítettek.
Marco Rossi szövetségi kapitány összesen három újoncot avatott: Csinger Márk a kezdőben kapott helyett, míg a két nagy védést is bemutató Yaakobishvili Áron a válogatottól búcsúzó Szappanos Pétert váltotta a kapuban, a csatár Kovács Bendegúz pedig a duplázó Vargát elöl.
Az őszi Nemzetek Ligájára készülő magyarok jövő kedden Debrecenben a kazahokat fogadják.