ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Így spórolhatsz sokat és ehetsz finomabbat - Az év leginspirálóbb főzős- és életmódkönyve

Kocsis Dóra Zero Waste Konyhája megváltoztathatja az életedet, szó szerint.

Link másolása

Minden úgy kezdődött, hogy egy barátnőm elkezdte nyomni nekem a zero waste-et pár éve, behúzott engem is, azóta hullámzó teljesítménnyel igyekeztem tartani a magam számára betarthatónak tűnő szabályokat. Aztán ugyanez a barátnőm - aki mára maga dagasztja-süti a kovászos kenyerét, saját tojást tojnak a tyúkjai, akiket ő vág le, és alig szemetel, anno cikket is írtunk róla - nemrég szólt, hogy végre megjött a könyv, amire nagyon vágyott, és gyönyörű.

Ezt a jelzőt használta, és amikor én is a kezembe foghattam ezt a jókora és tényleg gyönyörűen kivitelezett könyvet, lenyűgözött, mennyi gondolat, elhivatottság és kreativitás van mögötte.

A Zero Waste Konyha hiánypótló. Hogyan főzzünk úgy, hogy idény zöldségeket-gyümölcsöket használjunk, miközben minimális, vagy akár semennyi szemetet nem termelünk a konyhában? Elárulhatom: magam is megtapasztaltam már jó párszor azt a  sikerélményt, amikor egy előző napi túl sok, megmaradt kajából másnap egy új, többnyire saját "költésű" ételt varázsoltam.

Így lehet a maradék grillcsirkéből másnap húsos quiche, vagy a céklából céklás pite vagy céklás almasaláta. De ez csak az én szintem, meg már Jamie Oliver is megmutatta, ráadásul Kocsis Dóra mondhatni nem a legnagyobb húsevő, a receptjei húsmentesek -

mégis sikerült a könyvnek megmutatnia, hogyan étkezzünk húsmentesen úgy, hogy észre sem vennénk. Tapasztalat: tényleg van ilyen.

A múltkor egy zöldségfasírtot evett a férjem ebédre, és csak utólag árultam el neki, hogy nem húsból volt - csodálkozott, mert nem vette észre (és még csak azt sem mondta, hogy nem is volt finom, pedig ez lett volna a tippem).

A szezonális alapanyagok fontosságáról nem elég szót ejteni, hiszen ezzel egyszerre vagyunk környezettudatosak, spórolhatunk is - hiszen nem vesszük meg a magasabbra árazott, mediterrán vagy bármilyen külföldi zöldség-gyümölcsöt, ami épp itt és most nem terem -, hanem mondjuk a termelői piacon az adott évszaknak megfelelő terményeket vásároljuk, alacsonyabb áron.

A szerző

Óriási sikerélmény szokott nekem is lenni, amikor vasárnap hazavánszorgok a piacról, tudom, hogy jó árustól vettem a paprikát, tudom, hol és hogyan termett, és mondjuk minden zöldségért-gyümölcsért, ami épp most terem, pár ezer forintot fizettem nála, jóval kevesebbet, mint a szupermarketben.

És valahogy lépést tartok a természet ciklusaival is, ez Dóra könyvének is egyik üzenete.

Mindezek a sikerizű momentumok elő-előbukkannak az agyunkban, miközben ezt a könyvet lapozgatjuk, és már mozdul is be a fantáziánk: milyen egyszerű cukkinilepény csinálni, ráadásul pont minden van itthon hozzá, vagy saját sós rágcsákat, amik finomabbak és egészségesebbek, mint a bolti chips.

A képek gyönyörűek, és evésre-főzésre inspirálnak, és arra, hogy mindezt jól - ökológiailag és gasztronómiailag is jól csináljuk.

Kocsis Dóra tapasztalatai - rengeteg helyen járt a világban, és közben tanulmányozta az egyes nemzetek hulladékcsökkentő gasztronómiai szokásait - és ökotudatos hozzáállása, a rá jellemző lendületes és szerethető stílus pedig arra motiválnak minket, ez lehet, hogy gyerekjáték.

És tényleg jó játék: vajon sikerül úgy elkészítenem egy ételt, hogy az alapanyag minden részét felhasználom? Tartsunk kukavizitet: mit is dobálunk ki? És minek ennyit? Tudtad, hogy a retek levelét is meg lehet enni? Vagy hogy miért érdemes diót használni fenyőmag helyett? Még egy gombás-sonkás spagettit is meg lehet úgy csinálni, hogy mindent csomagolásmentesen vásárolunk hozzá. Lásd, húsz éve otthon: spagetti zacskós műanyagban, gombakonzerv, sonka műanyag fóliázva, tejföl műanyagban. Ma már van mindennek csomagolásmentes verziója.

A hulladékcsökkentő gyorstippek is nagyon hasznosak. Igazából az egész könyv egy nagy életmódváltó, megvilágosító munka. Lapozzátok, főzzetek spróroljatok, egyetek jókat és egészségeseket. Amilyen irányba megy a világ, amennyire egyre tudatosabbnak kell lennünk többek között a hulladéktermelés tekintetében, annál inkább úgy látom, ez a munka nem sok idő múlva alapkönyv lehet a könyvespolcokon és a konyhákban.

Milyen hatással volt rám a könyv? Próbálok többet főzni, épp nehéz, de legalább nemcsak a borsófőzelék létezik, meg a kapros tök (ezeket is imádjuk). Kinyíltak a lehetőségek, a tárházuk majdnem végtelen. Főleg, ha az ehető héjukból is készítünk valami meglepőt.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Meztelenül nyitott ajtót a pizzafutárnak egy angyalföldi nő – futársztorik
Aki futárnak áll, fel kell készülnie nem mindennapi kalandokra. Jó, ha megőrizzük a hidegvérünket.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elképesztő történetekről számolt be a Blikk, budapesti pizzafutárok meséltek.

A világjárvány óta az eddiginél is jobban rászoktak az emberek az online rendelésre. Sokan el is szegődtek áruszállítónak, ételfutárnak és remekül meg lehet belőle élni. Azonban nem árt, ha felkészül furcsa dolgokra is, aki futárkodásra adja a fejét.

Egy 18 éves diák futár az éjszakai műszakok során rendszeresen találkozott például részeg ügyfelekkel. Egyikük például,

amikor áltvette a rendelést, leült a lépcsőre, majd a kerítésbe kapaszkodva mászott vissza az ingatlanba.

A futár elárulta, hogy már a telefonban hallható volt, hogy a megrendelő részeg. De történt vele olyan is, hogy egy üdítő kiborult a szállítás során, és mire kiérkezett a címre, eláztatta a tárolót, és amikor kivette, hogy átadja a megrendelőnek az elázott dobozból a földre borult az étel. Meglepő módon ügyfél udvariasan összeszedte, és zokszó nélkül átvette a rendelést.

Egy másik, 22 éves kiszállító Angyalföldre egy csomagot. Ahogy kell, 45 perccel az érkezése előtt telefonon értesítette a címzettet, hogy érkezik a küldemény.

Mikor megérkezett a címre, már nem telefonon kereste a hölgyet, csak felcsengetett a megadott lakásba. Amikor kinyílt az ajtó, a címzett, egy hölgy csak fehérneműt és egy meglehetősen átlátszó köntöst viselt. Amikor a nő rájött, hogy a csomagja érkezett meg, döbbenten annyit mondott annyit mondott:

„Úristen, bocsánat, azt hittem az ügyfelem vagy!”

Olyan is előfordul, hogy a futár és a megrendelő között konfliktus alakul ki. Emiatt járt úgy egy másik 22 éves futár, hogy bár az ügyfele a csomagot átvette, azonban a kijutással akadt egy kis gond. Mikor a futár felcsengetett, hogy nyomják meg az ajtónyitó gombját, bosszút állt rajta a dühös ügyfél, nem engedte ki a házból. Amikor kiszállító megpróbált a többi lakáshoz csengetni, ők azt hitték, hogy be szeretne jönni, és ők sem segítettek. Végül egy órát kellett várnia, amíg valaki kiengedte.

A tanulság csupán annyi, hogy az menjen futárnak, aki fel van készülve a néha nem is olyan kellemes kalandokra is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tengerjáró hajón bérel apartmant, mert olcsóbb, mint a szárazföldi lakás
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.

Link másolása

A szárazföldi létet feladva a következő 12 évben egy tengerjáró hajón fog lakni a San Diegó-i Austin Wells, mert állítása szerint így sokkal kevesebbe kerül majd a lakhatása, miközben beutazhatja a világot.

Wells azt mondta, a történelmi csúcson lévő lakhatási és megélhetési költségek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyja szárazföldi életét, és inkább egy tengerjáró hajó apartmanjába költözik. Számításai szerint így sokkal jobban jár, mintha szülővárosában, San Diegóban, az USA 8. legnagyobb városában bérelne lakást: nemcsak lakbérre kell kevesebbet költenie, de a rezsiköltségeket is megspórolja.

A távmunkában dolgozó 28 éves férfi 300 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintot) fizetett azért, hogy 12 évig az MV Narrative tengerjáró hajó egyik apartmanjában lakhasson. A luxushajó fedélzetén élőknek egészségügyi szolgáltatásokat és 24 órás szobaszervizt is biztosítanak, miközben többek között edzőtermek, éttermek, mozi, könyvtár, bank és egy termelői piac szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az MV Narrative még építés alatt ál, 2025-ben helyezik majd vízre. A tengerjáró hajón közel 1000 személy bérelhet ki különböző típusú apartmanokat. Összehasonlításképpen: jelenleg San Diegóban havonta átlagosan 2500 dollárért (több mint 900 ezer forintért) lehet lakást bérelni, míg az MV Narrative-on körülbelül 2000 dollárért (740 ezer forintért).

Forrás: Ladbible

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk