FELFEDEZŐ

Hasít a retró: a 80-as évek óta először előzte meg a vinyl lemezeladás a CD-t Amerikában

A piacot persze továbbra is a stream uralja.

Link másolása

A nyolcvanas évek óta először előzte meg a vinyl (bakelit) lemezeladás a CD-t Amerikában - adta hírül hétfőn a The Guardian brit napilap honlapja.

Az Amerikai Lemezipari Szövetség (RIAA) adatai szerint 2020 első félévében a lemezkiadás 62 százalékának bevétele a vinyl eladásokból származott.

„A vinyl lemezek bevétele 232 millió dollár (70 milliárd forint) volt, ami a teljes fizikai lemezkiadás bevételének 62 százaléka. A vinyl először előzte meg egy ilyen periódusban a CD-t az 1980-as évek óta”

- emelte ki a szövetség közleményében.

A jelentés ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az összes rögzített zenei felvétel utáni bevételben a vinylnek 4 százalékos része volt. Ugyanis továbbra is a streaming uralja a piacot: 2020 első félévében a bevételek 85 százaléka, 4,8 milliárd dollár (1451 milliárd forint) abból származott. Ez az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest további növekedés: akkor a piac 80 százalékát vitte el a streaming, és 4,3 milliárd dollárt (1300 milliárd forintot) hozott.

A digitális letöltések a teljes bevételnek mindössze 6 százalékát teszik ki. Az amerikai közönség egyre inkább hajlandó fizetni azért, hogy reklámoktól mentesen hallgathasson zenét. Az ilyen prémiumszolgáltatásra előfizetők száma megnőtt, a tavalyi első félévben rögzített 58,2 millióról az idei első félévi 72,1 millióra.

A bakelit népszerűsége a brit lap szerint Nagy-Britanniában is nő. Tavaly az előző évhez képest 4,1 százalékkal bővült a piaca.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: