Egy generáció, aminek a tartalomelőállítás a lételeme - hogyan beszéljünk a Zoomerekkel?
Hogyan alakítja át az oktatást és a generációk közötti kommunikációt a technológiai fejlődés? Ezt a témát is körüljárták a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság A jelenből a digitális jövőbe című online konferencia résztvevői.
Dr. Szűts Zoltán médiakutató, a Milton Friedman egyetem tanára Ki tanít kit? című előadásában a digitális oktatás időszerűségéről és problémáiról beszélt. Mindenekelőtt leszögezte: az oktatásban a hangsúlyt az élményszerűségre kell fektetni.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a digitális technológia lehet kreatív, de destruktív is. Rengeteg előnye van, ugyanakkor veszélyes üzem is – mondta, és felidézte, hogy a pandémia miatt világszerte, így nálunk is, áttértek az iskolákban az online oktatásra. Csakhogy az iskolarendszer ennek ellenére sem képes a diákoknak megtanítani, hogyan szelektáljanak az interneten ránk zúduló információáradatból.
Márpedig éppen a járvány során értékelődött fel különösen az információk hitelességének kérdése, példaként említve a vírustagadók és az oltásellenesek posztjait.
A kutató az elmúlt 40 év informatikai fejlődését a két végponttal, a Commodore 64 számítógéppel és a „szabad görgetést” lehetővé tevő okostelefonokkal illusztrálta. „Kezdetben mi irányítottuk a gépet, ma a gép irányít minket” – mondta és ennek következménye, hogy „a világot képernyőn keresztül szemléljük”, és ha valami nincs rajta, már nem vagyunk biztosak a létezésében.
A digitális világnak számtalan előnye van, például az egymástól való tanulás, az együttműködés, amely képesség ma már elengedhetetlen, akár a munkaerőpiac, akár a tudományos kutatások trendjeit nézzük. Önállóságra nevel, több lehetőséget ad a hibázásra, és abból is lehet tanulni.
Ugyanakkor számos veszélyt is tartogat. Már létezik elmélet a „digitális demenciáról”, amely összefügghet a mai információ-fogyasztás felszínességével, a figyelem szétszórtságával, ami a közösségi oldalak működési sajátossága.
Márpedig ha nincsen elég koncentráció ahhoz, hogy tudást tároljunk, és annak csak az elérhetőségeit ismerjük, nincs, amiből kreativitásunk táplálkozhat
– figyelmeztet dr. Szűts Zoltán. És ugyanilyen kockázat a gyors visszajelzés csapdája, a lájkolások, illetve a FOMO-szindróma, a „kimaradástól való félelem”.
Ebben a helyzetben természetesen más feladatok hárulnak a tanárra: egyszerre kell lennie mentornak, a diákok közti viták moderátorának, „facilitátornak”, aki segít eligazodni a digitális szférában, sőt, még „influencernek” is.
Ez utóbbi valójában a „példakép” 21. századi változata, akire valamilyen okból felnézünk, akinek gondolkodását, felfogását, értékrendjét modellnek tekintjük, akit követésre érdemesnek tartunk. Valójában szinte minden embernek voltak/vannak ilyen tanárai, miért pont a mai generáció ne találhatná meg azt a pedagógusokban?
Dr. Szűts Zoltánnak meggyőződése, hogy
a digitális oktatás nem pótolja a „kőből épült iskolát”, és annak kereteit, mert a tanóra, a tanrend, a csoportmunka, és a szocializáció mind az oktatás fontos elemei, ezért a jövőben is szükség lesz rájuk.
A sokak által ismert, Szókratésznak tulajdonított anekdotával emlékeztetett dr. Nagy Ádám, a Kodolányi János egyetem tanára az évezredek óta létező generációs ellentétekre, mely szerint „a mai fiatalok megvetik a tekintélyt, nem tisztelik az időseket és fecsegnek, amikor dolgozni kellene.”
Ok, Zoomer – tegyük helyre a generációs logikát című előadása számos elgondolkodtató kérdést vetett fel. Megtudhattuk például, hogy a Baby Boomerek, az 1946 és 1964 között születettek William Strauss és Neil Howe elmélete szerint a „Próféta” őstípusába tartoznak, míg az Y generáció (1981-1995) tagjai a „Hősök.”
Marc Prensky viszont a nemzedéki hovatartozást az információs társadalomhoz való viszonyra alapozta. Szerinte a Baby Boomerek pontosan nyomon követhették az elmúlt 60 év információ-szerzési és kommunikációs stratégiáinak változását. Az őket követő X generáció viszont már együtt nőtt fel a számítástechnikai forradalommal, az Y pedig egyenesen beleszületett az információs társadalomba.
Előadónk szerint itt már nincs jelentős különbség az egyes égtájak nemzedékei között. Számukra már magától értetődik az információra való gyors reagálás, és rendszeres on-line tartalomfogyasztóvá váltak.
De még rajtuk is túltesznek ezen a téren a Zoomerek, aki az 1995 után születettek, akik el sem tudják képzelni az életet internet nélkül, nemcsak a tartalomfogyasztás, hanem a tartalom-előállítás is lételemük.
Új dimenzióba lépett a globális ifjúsági kultúra, amely ugyan már korábban is létezett, az viszont kétségtelen, hogy a nagy közösségi médiumok megszületésével a kapcsolatteremtés, a számukra fontos értékek közvetítése pillanatok műve lett.
Strauss és Howe szerint a Z megint „csendes” generáció, amelyet bizonytalanság és bizonyos közéleti passzivitás jellemez. Persze lehet, mondja előadónk, hogy nem felelnek meg nekik a közélet jelenlegi kifejezési platformjai. Ne felejtsük el, hogy Greta Thunberg és a Fridays For Future mozgalom tagjai is az ő kortársaik.
Már beszélnek Alfa generációról is, ami ugyan dr. Nagy Ádám szerint sem létezik még, hiszen a 2010 után születettekről van szó, és még nem lehet tudni, hogy mi lesz a nagy közös élmény, mint a Baby Boomerek-nek a hidegháború, 68 és Woodstock, az X generációnak a Berlini Fal leomlása, vagy az Y-nak 9/11. Reméljük, hogy unokáinknak jobb is jut, mint a pandémia.
Dr. Nagy Ádám gondolatai nyomán magam is végiggondoltam e nemzedéki problémákat. Bár csak 16 év van közöttünk, 1956-os születésű lévén én még a Baby Boomer-generációhoz tartozom, ő pedig már az X-generációhoz, míg a 80-as években született gyermekeim az Y-hoz. És közben még élnek a II. világháború közötti „csendes generáció-beli” szüleim, és bár mások az alapélményeink, sosem éreztem, hogy ha adódott számomra e három korosztállyal kommunikációs probléma, annak nemzedéki okai lettek volna.
Nem értek egyet a Professzor úrral abban, hogy az én magyar nemzedékem különbözik a legjobban nyugati kortársaitól, mert ugyan valóban volt az Elbától keletre egy nagy „ideológiai nyomás”, de mi is megkaptuk ugyanazokat a szellemi táplálékokat, mint ők. Legfeljebb 1-2 év késéssel jöttek be hozzánk, (bár az irodalom, vagy a mozi terén még ez sem mindig igaz), vagy kissé kerülő úton, mint a rock and roll és a beat esetében.
Mi is „egyenesben” néztük a tv-ben a Kennedy-gyilkosságokat, a vietnami háborút és 68 ugyanúgy alapélmény volt az akkori magyar fiataloknak, legfeljebb másként élték meg.
Az viszont tény, hogy a „világfalu” a Falon túl előbb fogant meg – magát a gondolatot Marshall McLuhan fogalmazta meg még 1964-ben – az én gyermekeimnek viszont a modern informatika természetes közeggé vált. Sosem felejtem el, hogy a 1990-es évek közepén, amikor életem első saját személyi számítógépét megvettem, akkor 10 éves nagyfiam magyarázta el a működését, sajnálkozó pillantásokat vetve rám.
