HÍREK
A Rovatból

Durva fordulat jön az időjárásban a jövő héten: nem hiszed el, hány fok lesz

Úgy néz ki, hogy vége a télnek egy időre. Eső a hét elején valószínűbb.


Változékony idő várható a jövő héten: a hét elején többször kell esőre számítani, és kedden akár 12 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet is előfordulhat, majd a hét második felében kisüt a nap, visszatérnek az éjszakai fagyok, és a legmelegebb órákban is csak 1-8 fok várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, a pára, köd egyre nagyobb területen megszűnik. Délután nyugat felől elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet. Szórványosan valószínű időszakos eső, zápor, Borsodban, a hegyekben kezdetben esetleg még havas eső, hó is lehet. Több helyen lesz élénk a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 9 fok között várható, az Északi-középhegységben lesz a leghidegebb.

Kedden nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő várható sok napsütéssel. Az északkeleti határvidéken ugyanakkor borult maradhat az ég, délnyugaton pedig az éjszaka képződött köd csak lassan, fokozatosan oszlik fel, így ezeken a tájakon kevesebb napsütés valószínű.

Délutántól délnyugat felől fokozatosan mindenütt beborul. Reggelig az ország északkeleti felén előfordulhat néhol zápor, majd napközben átmenetileg csökken a csapadékhajlam, estétől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik, egyre többfelé ered el az eső. Az ország északkeleti felén élénk, erős lökések kísérhetik a nyugati irányú szelet, délnyugaton gyenge marad a légmozgás.

A minimum mínusz 4 és plusz 4 fok között várható. A csúcsérték általában 7 és 12 fok között alakul, de északkeleten és a tartósan ködös délnyugati tájakon ettől pár fokkal alacsonyabbat is mérhetnek.

Szerdán országszerte borult, párás idő várható ködfoltokkal. Sokfelé valószínű eső, zápor, a déli országrészben kiadós mennyiségű eső eshet, az északkeleti határvidék közelében viszont vegyes halmazállapotú csapadék sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet általában 2-7 fok között alakul, de északon, északkeleten fagypont alatti értékek is lehetnek. Kora délutánra 2 és 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten lehet hidegebb.

Csütörtökön a vastag, zárt frontfelhőzet lassan levonul, északnyugat felől elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet. Eleinte még többfelé várható eső, majd a nap második felére csökken a csapadékhajlam, már csak néhol fordulhat elő zápor.

Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik az északnyugati, északi szél. Reggel mínusz 2 és plusz 6 fok közötti hőmérséklet várható, a fagypont alatti értékekre a kevésbé felhős szélvédett nyugati és északkeleti tájakon kell számítani. Kora délután általában 5-9 fok valószínű, az északkeleti országrészben ettől pár fokkal hidegebb lehet az idő.

Pénteken tovább szakadozik, csökken felhőzet, így általában gyengén felhős, napos idő várható, a középső országrészben ugyanakkor egy összeáramlási zóna mentén több maradhat felhő. Csapadék nem valószínű, inkább csak a középső országrészben fordulhat elő kisebb eső, havazás. Sokfelé megerősödik az északi, északnyugati irányú szél. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 3 fok között várható, de a szélvédett, kevésbé felhős, fagyzugos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Kora délután 1-6 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton általában gyengén vagy közepesen felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Több helyen élénk, helyenként erős lökések kísérhetik az északnyugati, nyugati szelet. Reggelre általában mínusz 7 és mínusz 1 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban ennél pár fokkal alacsonyabb is lehet. Kora délután 1-8 fok valószínű.

Vasárnap megnövekszik, megvastagszik a magasszintű felhőzet, csapadék nem valószínű.

A nyugatias irányú szelet helyenként élénk, erős lökések kísérhetik. Reggelre általában mínusz 7 és mínusz 1 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban ennél pár fokkal alacsonyabbat is mérhetnek. Kora délután 1-8 fok valószínű.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Meg kell várni, hogy kihűl az üzem” - egyelőre felbecsülni sem tudták a százhalombattai finomítóban keletkezett károkat
A cég az ellátást saját és stratégiai készletekkel priorizálná. Szakértők akár 40%-os kapacitáskiesést, tartós leállás esetén legalább 5%-os drágulást valószínűsítenek.


Ahogy arról lapunk is beszámolt, éjszaka tűz volt a MOL százhalombattai finomítójában. Orbán Viktor a Facebookon jelezte: Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított, és a kormány „a lehető legszigorúbban” vizsgálja ki az esetet.

A MOL szerint most még nem látható a kár mértéke, de szükség esetén szóba jöhet a stratégiai üzemanyag-tartalék felhasználása, számolt be róla az RTL Híradó. Pulay Krisztián, a vállalat termelési és fejlesztési igazgatója azt mondta, az ellátás rendben van, a cég belső protokollok szerint priorizálja a hazai piacot, saját készletekkel vagy a stratégiai tartalék bevonásával.

A károk felmérése csak az üzem kihűlése után kezdődhet.

„Ha kihűl az üzem, nagyjából 24 órán belül el tudjuk kezdeni, és ahogy említettem, a kollégák folyamatosan újraindítják a többi üzemet, úgyhogy erről csak azután tudunk nyilatkozni, hogy ez mit is jelent”

– mondta Pulay.

A finomító egy korábbi munkatársa szerint itt dolgozzák fel a teljes hazai kőolaj-feldolgozó kapacitás 40–45 százalékát, és ebben az üzemben orosz eredetű kőolajat kezelnek.

A stratégiai tartalékokat a Szénhidrogén Készletező Szövetség kezeli. A szervezet adatai alapján több mint 495 ezer tonna gázolaj és csaknem 227 ezer tonna benzin áll rendelkezésre. Holoda Attila energetikai szakértő úgy fogalmazott: a mostani készlet 96 napra elegendő, vagyis egy komolyabb baleset esetén is biztosítható az ellátás.

Szakértők szerint a tűz miatt a finomító kapacitásának akár 40 százaléka is kieshet. Az Erste számításai alapján, ha fél éven belül sem áll helyre a termelés, a benzin és a gázolaj ára legalább 5 százalékkal nőhet.

A hír megjelenése után a MOL részvényei reggel mintegy másfél százalékot estek, később azonban az árfolyam emelkedni kezdett.

Az RTL Híradó teljes beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
16 fokban fagyoskodtak a diákok - több budapesti iskolát be kellett zárni az elromló kazánok miatt
Egy névtelenséget kérő pedagógus szerint már tavasszal látszott, hogy gond lesz a kazánnal. A Belső Pesti Tankerület egyik intézményében a héten igény esetén csak az első három órát tartják meg.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Több budapesti iskolában is bizonytalan a tanítás a fűtési gondok miatt: van, ahol csak néhány órát tartanak meg, máshol napokra leáll az oktatás, tudta meg az RTL Híradó. Az Eduline szerint egy technikumban hétfőn hazaküldték a diákokat, egy másik intézmény pedig már múlt héten jelezte a szülőknek, hogy az őszi szünetig nem lesz tanítás a meghibásodott fűtés miatt.

A zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola honlapján múlt pénteken jelent meg, hogy a fűtési rendszer hibája miatt leállították a fűtést. Hétfőtől szerdáig rendkívüli szünetet rendeltek el, ezeken a napokon tanítás nem lesz. Ügyeletet a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumban biztosítanak.

Egy névtelenséget kérő pedagógus a híradónak arról beszélt, hogy

már tavasszal látszott: baj lesz a kazánnal, és azóta sem sikerült megoldani a problémát. Elmondása szerint kollégái az egyik teremben 16 fokot mértek.

Az Eduline információi szerint más intézményekben is korlátozzák az órákat: a Belső Pesti Tankerület egyik iskolájában a héten csak az első három óra tartható meg, de a gyerekek otthon is maradhatnak.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a fenntartóknak nyáron kellene elvégezniük a szükséges karbantartásokat. Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke így fogalmazott: „Ez már évek óta, ha nem évtizedek óta probléma, hogy a nyári szünetet ilyen tekintetben teljesen kihagyják, és hát amikor lehűl az idő, akkor szembesülnek az intézményekben azzal, hogy nem működik a fűtőrendszer vagy éppen elmaradt a tetőfelújítás, és akkor kell kivonulni mondjuk egy egész szintnek az adott iskolában, és máshol megszervezni az oktatást, mert akkor állnak neki a tetőfelújításnak.”

A Klebelsberg Központ válasza szerint nyáron elvégezték az ellenőrzéseket, és ahol szükség volt rá, javították a hibákat. A belső pesti tankerületi központ közölte: hétfőn átmeneti hiba lépett fel, a javítás folyamatban van. A fenntartó szerint az érintett szakiskolában helyreállt a fűtés, így szerdán folytatódik a tanítás.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
RTL: Egyáltalán nincs szabad időpont egész Budapesten felnőtt ultrahang vizsgálatra az online időpontfoglaló rendszerben
A telefonos tájékoztatás szerint legközelebb Tatán, december 29-én van hely. Márciustól a szakrendelőknek a szabad kapacitás 60 százalékát kell feltölteniük a rendszerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Budapesten jelenleg nem lehet felnőtt ultrahangra online időpontot találni az állami intézményekben, tudta meg az RTL Híradó. Az Egészségablak telefonos ügyfélszolgálata ezt megerősítette.

A központi rendszerben most nincs feltöltött időpont, a fővárosban sehol sem. A tapasztalatok szerint ultrahangra különösen nehéz bejutni.

Végül csak Tatán, Budapesttől mintegy 70 kilométerre kínáltak helyet december 29-re: ott hasi, kismedencei és pajzsmirigy vizsgálat is elérhető.

Aki hamarabb szeretne bekerülni, a magánellátásban találhat időpontot: hasi ultrahangra akár két napon belül is foglalható vizsgálat, 32 ezer forintért.

Takács Péter egészségügyi államtitkár elmondta, a koronavírus-járvány óta a CT-, MR- és ultrahangvizsgálatoknál is hosszabbak a várakozási idők. Közlése szerint új ultrahangkészülékeket vásároltak, és 7,5 milliárd forint plusz forrást kaptak a szakrendelők a vizsgálatok bővítésére. Hangsúlyozta: a kórházak folyamatosan teszik közzé az új időpontokat, ezért arra kér mindenkit, hogy „csekkolják rendszeresen az Egészségablak applikációt”.

Március óta szabály írja elő, hogy a szakrendelők a szabad kapacitásaik 60 százalékát feltöltsék a digitális időpontfoglaló rendszerbe, a fennmaradó 40 százalékot kontrollra érkező páciensek számára tarthatják fenn.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Novembertől napi 4000 forintra emeli a kormány a gyermekvédelemben élők napi étkezési keretét
Emellett évi 200 ezer forint jut ruházkodásra, a zsebpénz legalacsonyabb összege megduplázódik, és 50 ezer forint jár sportra.


A kormány megemeli a gyermekotthonokban élő gyerekek és fiatal felnőttek étkeztetésére szánt napi költségminimumot 2700 forintra, írja a Telex. A Magyar Közlönyben megjelent döntés szerint

az óvodai és iskolai étkeztetésre járó 1300 forinttal együtt hétköznapokon összesen 4000 forint támogatás jut gyerekenként.

Az emelés november 1-jén lép életbe. Ettől a naptól fejenként évi 200 ezer forint jut ruházkodásra, megduplázzák a zsebpénz legalacsonyabb összegét (Jámbor András szerint 2800 forintra), és gyerekenként évi 50 ezer forint támogatás jár sportra és szabadidős programokra.

A határozat arra kéri a belügyminisztert, hogy tegyen javaslatot a gyerekvédelemre szánt további források felhasználására is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk