prcikk: Bitay Andi: A minimalizmus nem a lemondásról szól | szmo.hu
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Bitay Andi: A minimalizmus nem a lemondásról szól

Bitay Andi minimalista blogger elmondta, milyen az élet kávé mentesen, anyaként milyen nehézségekbe ütközik, és mi a legfontosabb, ha valaki szeretne változtatni az életmódján.


Bitay Andi életmód blogger, aki a minimalizmus jegyében alakította át az életét, és tapasztalatait, tanácsait rendszeresen megosztja a követőivel. Többek között arról beszélgettünk, mikor ébredt rá, hogy változtatnia kell a fogyasztói szemléletén, mennyire képes megóvni a gyermekét a fogyasztói társadalom káros hatásairól, és hogy telik neki advent és karácsony, amikor szinte minden a vásárlásról szól.

- A közelmúltban engem is elkezdett foglalkoztatni a zero waste és a minimalista megközelítés, de a blogodra tévedve nagyon megijedtem. Nyugtass meg, hogy azért a kávéról nem kötelező lemondani.

- Nem, ez egyáltalán nem függ össze vele. Sőt, a kávé nagyon jó alapvetően, én sem akarom egy életre teljesen elhagyni, csak egészséges viszonyt ápolni vele.

- Hogy haladsz?

- Nagyon jól. Egy hete élek teljes kávé-megvonásban, és azt hiszem, hogy az első egy-két nap volt csak nehéz. Onnantól viszont teljesen felfelé ível az érzet. Sokkal energikusabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzem magamat. Nincsenek olyan mélyrepüléseim, mint amikor kávéztam, és egy idő után „befárad” az ember.

- Tulajdonképpen téged nem lehet besorolni egy mozgalomba, a blogodon találkozhatunk a zero waste-tel, a slow life-fal, de még a dán hyggét is említed. Hogyan csöppentél bele, és te minek neveznéd azt, amiben most vagy?

- Én úgy fogalmaznám meg, hogy ez egy tudatos életmódhoz vezető út, aminek valóban nagyon sok minden a része. Ahogy te is mondod, a zero waste, a tudatos fogyasztás, a minimalizmus, a környezet tudatos anyagok megismerése. Én is éppen ezért egy kicsit bajban vagyok, amikor megkérdezik, hogyan csöppentem bele, merthogy nem egyik pillanatról a másikra csöppentem bele, hanem ez egy hosszú évek óta tartó folyamat, aminek során egyre tágítom a saját kis komfortzónám tereit. Próbálok minél több olyan dolgot beépíteni a hétköznapi rutinba vagy a gondolkodásmódomba, ami közelebb visz a tudatosabb életmódhoz. De ha mégis meg kéne jelölnöm a folyamat elejét, akkor én azt a kisfiam születése utáni időszakhoz tudom kötni.

Előtte én is ugyanúgy éltem, mint bárki más. Dolgoztam, a pénzemből ruhákat vettem, méghozzá elég gyakran, kisebb lakberendezési tárgyakat vásároltam, dekorációs eszközöket. Egyáltalán nem néztem azt, hogy a környezetre milyen hatással lehet az a tisztítószer, amit használok, milyen összetevői lehetnek egy szépségápolási terméknek, mibe van csomagolva egy adott élelmiszer. A kényelem, a trendek álltak az első helyen.

A fiam születése után eszméltem rá, hogy azért ezt lehetne máshogy csinálni.

Elgondolkoztam, hogyan élünk, és milyen értékrendet adok át neki. Sokat sétáltunk, de a végén valahogy mindig a plázában kötöttem ki vele… Ennél valamivel tartalmasabbal, értelmesebbel is el lehet tölteni az időt.

Először a tárgyakhoz és a fogyasztáshoz való viszonyom kezdett megváltozni. Aztán egyre jobban kezdtem odafigyelni arra, hogy mindez milyen hatással van a környezetre, ezen miként lehetne változtatni. Például mi az, amit én magam is el tudok készíteni, és teljesen felesleges megvásárolnom a boltban.

- A saját életemben tapasztalom, hogy nagyon sok szokás szinte ösztönössé vált, és ezért nagyon nehéz leszokni róluk, mert ha nem koncentrálunk, automatikusan visszazökkenünk a megszokott kerékvágásba. Te hogy tudtad leépíteni ezeket a beidegződött, reflexszerű dolgokat? Vagy nálad nem volt ilyen probléma?

- Dehogynem. Nap mint nap rá kell döbbennem olyan dolgokra, amik reflexszerűen belém épültek. Sokszor meg sem tudom mondani az okát, hogy miért azt a döntést hozom. Például régen sosem jutott eszembe, hogy házilag állítsak elő tisztítószert, amihez pedig csak két dolgot kell összeönteni, és tökéletesen működik. Sosem kérdőjeleztem meg azt, hogy ehhez be kell menni egy drogériába, leemelni a tükörtisztító feliratú flakont és hazavinni.

Pedig az ecet és a víz párosa tökéletes tükörtisztítóként funkcionál.

Rengeteg olyan dolog van az ember életében, amiről hogyha megkérdezi magától, miért csinálja ezt vagy azt, erre mi szüksége van, rájön, hogy semmi. Elfelejtettük nagymamáink praktikáit, amik nagyon jól működtek, és több energiába sem kerül alkalmazni őket. Mégis, az ember hajlamos felülni erre a „kényelmi lóra”, ami viszi-viszi. Újabb és újabb hirdetésekkel találkozik, amelyek azt ígérik, hogy szebb és jobb lesz az élete, de általában ez mind kidobott pénz.

- Amikor az emberben efféle jelentős változás megy végbe, az akarva-akaratlan kihat a családra, barátokra. Van olyan, aki követte a példádat, vagy nem is célod, hogy meggyőzz másokat?

- Meggyőzni nem szeretnék másokat, én inkább abban hiszek, hogy ha nekem valami beválik és attól jól érzem magamat, azt mások is észreveszik és megpróbálkoznak vele. Nem vagyunk egyformák.

- Említetted, hogy a kisfiad születése után kezdtél másképp tekinteni a fogyasztói társadalomra. Vele kapcsolatban mennyire tudod ezt a minimalizmust képviselni? Arra gondolok, hogy a gyerekeket, ha már oviba, iskolába járnak, őrület, hogy mi veszi őket körbe. Valóságos verseny, hogy kinek van meg a legújabb játék, telefon, tablet… Tudod ezt valamennyire kezelni?

- Borzalmasan nehéz, mert valóban úgy van, hogy amióta óvodába jár, és mindenfélét lát más gyerekeknél, önállóan mozog egy játékboltban, találkozik reklámokkal, teljesen megváltozott a helyzet. Én még egy más világban nőttem fel, és gondolom, hogy te is. Nekem kevés holmim volt gyerekkoromban. Amikor a szüleim azt mondták, hogy erre nincs pénzünk, akkor tudtam, hogy tényleg nincs pénzünk.

Most már tényleg más világ van, mert amikor az ezer forintos műanyag vacakra azt mondja a gyerek, hogy azt szeretné, akkor arra viszonylag nehéz hitelesen azt mondani, hogy erre nincs pénzünk. Arra próbálom nevelni, hogy nézzen ezekre a dolgokra kritikus szemmel. Sokszor meg is érti, megtanult különbséget tenni a gagyi és az értékesebb dolgok között. Illetve próbálom azt is megtanítani neki, hogy amit itthon lát, az a világnak csak egy kis szelete. Az ország más részein élnek gyerekek más körülmények között.

Tanulja meg értékelni azt, amije van, ne sírjon nap mint nap valami új játék után.

- Azok kedvéért, akik esetleg most találkoznak először a te személyeddel, vagy az általad képviselt fogalmakkal, irányzatokkal, mondjuk el, hogy a minimalizmus vagy a zero waste nem jelent sem önsanyargatást, sem igénytelenséget.

- Egyáltalán nem a lemondásról szól a minimalizmus. Inkább a fókusz megtalálásáról. Nem muszáj ilyen szigorú elnevezéseket adnunk a dolgoknak, mint zero waste vagy minimalista, de azt gondolom, hogy egy idő után az ember igényli, hogy tudatosabban élje az életét és jobban megismerje önmagát. Ez pedig már nem fér meg a túlfogyasztás vagy a pazarlás mellett.

- Úgy láttam, hogy a posztjaidban szoktál reklámozni bizonyos termékeket. Szigorúan megszűröd, hogy mit vállalsz fel? Volt olyan, hogy valamit elutasítottál?

- Természetesen, bár hozzá kell tennem, hogy szerencsém van, mert általában olyanok keresnek meg, akik előzetesen tudják, mire számíthatnak, ki vagyok. Nem próbálnak oda nem illő dolgokkal megkeresni. De előfordul, hogy azt kell mondanom, akár csak a mennyiség alapján, hogy ez nem fér bele, mert volt már három ilyen mostanában, és nem szeretnék egy negyediket is kitenni. Vásárolni azért kell, vannak olyan termékek, amikre szükségünk van. A saját blogomon keresztül abban próbálok segíteni az embereknek, hogy olyan dolgokat mutatok nekik, amiket – feltéve, hogy szükségük van rá –, megéri beszerezni.

Nyilván nem szeretném eljátszani a bizalmukat, hogy fűt-fát mutogassak, bármiféle értékrend nélkül.

Mert nagyon sok visszajelzést kapok arról, hogy adnak a szavamra, és ez nagyon fontos nekem.



# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egész generációk tanulták meg rosszul, hogyan kell szeretni a családtagokat: kiderült, sokan miért nem látogatják a szüleiket felnőtt korukban
Önzőnek bélyegzik azokat, akik nem vágynak gyakran haza a szülői házba. A pszichológusok szerint a jelenség mögött gyerekkorban tanult minta áll.
Sz.E. Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. március 29.



Nem látogatod gyakran a szüleidet? Évente csak pár alkalommal találkozol velük?

Lehet, hogy erős bűntudatot érzel emiatt. Vagy beszóltak a rokonok, milyen hálátlan vagy. Mi van, ha nem vagy hálátlan?

Lehet, hogy a ritka látogatásokkal pontosan azt a szeretetnyelvet adod tovább, amit gyerekként kaptál: a fizikális közelség helyett gondoskodást.

Sok felnőtt gyereket gyötör bűntudat, ami ünnepekkor, születésnapokon vagy egy-egy megválaszolatlan telefonhívás után tör a felszínre.

Mások látszólag alig várják, hogy hazamenjenek a szüleikhez, ők idegenkednek a gondolattól, a környezetük pedig azonnal rájuk süti a bélyeget: önzők és hálátlanok, akik nem értékelik, amit kaptak.

Sokaknál a távolság azonban egy jóval bonyolultabb dologról, egy öntudatlanul ismételt mintáról szól

– írja a Psychology Today.

A probléma gyökere az, hogy a családban szeretetet a gondoskodással, a számlák fizetésével és a háztartás működtetésével azonosították, nem pedig a valódi érzelmi jelenléttel.

Aki ebben a modellben nő fel, felnőttként maga is így fejezi ki a törődését: rákérdez, kell-e segítség, pénzt küld a szüleinek, de a puszta együttlét, a céltalan közös időtöltés idegen számára.

A kötődéselmélet szerint a gyermekkori tapasztalatokból úgynevezett „belső munkamodellek”, vagyis tudattalan kapcsolati sémák épülnek fel, amelyek egész életünkben irányítják a viselkedésünket.

A gyerekek nemcsak azt tanulják meg, hogy szeretik-e őket, hanem azt is, hogyan „kell” szeretni. Ha a szülő a szeretetét elsősorban anyagiakkal és a háttér biztosításával fejezte ki, a gyerek egy alapvetően tranzakcionális, nem pedig kapcsolati alapú modellt sajátít el.

Azok, akik érzelmileg távolságtartó szülők mellett nőttek fel, gyakran elkerülő kötődési stílust alakítanak ki. Látszólag nem igénylik a szoros kapcsolatokat, és kerülik a függőséget, ám a kutatások szerint a testük ugyanúgy stresszel reagál a kapcsolati fenyegetésekre, mint bárki másé, csak megtanulták elnyomni az érzelmeik kimutatását.

Egy ilyen felnőtt számára a szülői látogatás komoly kihívást jelent, mert nem tanulta meg, hogyan lehet csak úgy, együtt lógni a szüleivel. „

A kutatások igazolják a minta generációk közötti átadását. Egy metaanalízis szerint az anyák és csecsemőik kötődési mintázata 75%-ban megegyezett.

Egy másik, anya-lánya kapcsolatokat vizsgáló kutatás kimutatta, hogy az elkerülés, vagyis a közelségtől való idegenkedés szinte biztosan "öröklődik".

A közelséggel szembeni kényelmetlenség tehát nem ugrott át egy generációt, hanem a szülő továbbadta a gyermekének.

A szülők viszont gyakran értetlenül és fájdalommal állnak a jelenséghez. Úgy érzik, ők mindent megadtak, áldozatokat hoztak, a gyerekük mégis távolságtartó.

Nem ismerik fel, hogy valójában tükörbe néznek: a gyerekük pontosan azt a szeretetnyelvet "beszéli", amit tőlük tanult, ahol a törődés távolról végzett cselekvés, nem pedig közeli érzelmi jelenlét.

Természetesen ez nem ment fel semmi alól. Vannak felnőtt gyerekek, akik valóban elhanyagolják a szüleiket, és vannak szülők, akik valódi érzelmi melegséget adtak, amit most nem kapnak vissza. Sok esetben azonban a helyzet bonyolultabb: a gyerek nem elutasítja azt, amit kapott, hanem újrateremti. A probléma gyökere egyfajta „fordítási hiba” az eszközszerű szeretet és az érzelmi jelenlét között, egy olyan nyelvi szakadék, amelyet egyik generáció sem tud igazán megnevezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ártalmatlan szokásnak tűnik, de tönkreteszi a gyerekedet: a kőkemény igazság a kötelező ovis altatásról
Új kutatások szerint semmi szükségük nincsen rá egyes gyerekeknek, és ha kényszerítik őket, az az idegrendszerüket károsíthatja.


Ha egy ötéves gyerek húsz percig csak a plafont bámulja a sötétített csoportszobában, az nem neveletlenség vagy dac: az idegrendszere üzeni, hogy neki már nincs biológiai szüksége a délutáni alvásra - erről a témáról írt hosszabb, alaposan kifejtett posztot az Anyugi Facebook-oldal szerzője.

Egyre több szülő teszi fel a kérdést, miért ragaszkodik sok óvoda a mindenáron kötelező délutáni alváshoz, ami többet árthat, mint használ.

Bár a szabályozás nem változott, a gyakorlat szerencsére több helyen már igen. Egyre több óvoda ismeri fel, hogy a pihenés és az alvás nem ugyanaz, ezért a házirendjükben már „alvás VAGY csendes pihenő” szerepel, teret engedve a gyerekek egyéni igényeinek. Legalábbis ott, ahol nincsenek merev szabályok és elvárások a kicsikkel kapcsolatban.

A tudomány ugyanis egyértelműen kimondja: az alvásigény nincsen kőbe vésve, az idegrendszer fejlettségétől függ.

A legtöbb gyerek 3 és 5 éves kora között szokik át a nappali alvásról a csak éjszakai pihenésre. Kutatások szerint 5 éves kor felett a gyerekek kevesebb mint 30 százalékának van szüksége a délutáni szunyókálásra.

Ha egy gyereket mégis rákényszerítenek a mozdulatlan fekvésre, az a testének nem pihenés, hanem stressz.

„A gyereket arra kényszeríteni, hogy ébren feküdjön egy sötét szobában, nem relaxáció, hanem tiszta stressz, ami megemeli a kortizolszintjét és garantáltan tönkreteszi az esti elalvást is” – magyarázza egy szakértő a jelenség hátterét. A kényszerített csend nemcsak az aznapi hangulatát teszi tönkre, de felboríthatja az éjszakai alvását is, ami egy ördögi körhöz vezet.

Ezt támasztják alá a Queenslandi Egyetem kutatásai is. Karen Thorpe és csapata kimutatta, hogy 5 éves kor felett a kötelező délutáni alvásnak semmilyen mérhető előnye nincs a gyerekek kognitív fejlődésére vagy egészségére, sőt, negatívan befolyásolhatja az éjszakai pihenés minőségét.

A vizsgálatok szerint a kényszerpihenő a stressz-szintet sem csökkentette megbízhatóan azoknál a gyerekeknél, akik már nem voltak álmosak.

A megoldás szerencsére nem bonyolult, és a pedagógusok leterheltségét sem növeli feltétlenül.

Az egyik bevált módszer a „20 perces szabály”: aki ennyi idő után sem alszik el, halkan felülhet az ágyában, és nézegethet mesekönyvet, rajzolhat vagy játszhat egy csendes logikai játékkal.

Máshol „suttogó sarkot” alakítanak ki, ahol az ébren lévők egy elkülönített részen színezhetnek vagy kirakózhatnak, amíg a többiek alszanak. A nagyobbaknál a fülhallgatós mese- vagy hangoskönyv-hallgatás is bevált, ami leköti a figyelmüket anélkül, hogy a többieket zavarnák. A lényeg, hogy a fektetés lehetőség legyen, nem pedig kényszer.

Természetesen a nagy csoportlétszám és a kevés felnőtt nehezíti a helyzetet, de a differenciált pihenőidő megszervezése nem lehetetlen.

Előre összeállított „csendes tevékenység-listával” és a terem zónákra osztásával a pedagógusok is fellélegezhetnek. A kulcs a szülők és az óvoda közötti nyílt kommunikáció. „A szülő jelezze bátran a pedagógusnak, ha otthon azt tapasztalja, hogy a gyerek a délutáni alvás miatt este tízig pörög. Egy kéthetes próbaidő alatt közösen figyelhetik a változásokat” – tanácsolják a szakemberek.

A felelősség azonban a családoké is. Ha egy gyerek elhagyja a délutáni alvást, kulcsfontosságú a stabil esti rutin, a képernyőidő csökkentése és a korábbi lefekvés, hogy az idegrendszerének legyen ideje regenerálódni. A cél nem az alvás eltörlése, hanem az, hogy a pihenés a gyerekek valódi igényeihez igazodjon. A pihenés maradjon lehetőség, ne pedig parancs.

Via ABC News, Anyugi Facebook-oldal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Súlyos hibát követsz el, ha ezeket az élelmiszereket és ételmaradékokat lefagyasztod
Sokan hiszik, hogy a fagyasztás mindent megold, és ezzel óriási veszélynek teszik ki a családjukat.
Sz. E. - szmo.hu
2026. március 22.



Sokan hiszik, hogy a fagyasztás egyfajta csodaszer, ami minden maradékot és élelmiszert megment a kidobástól.

A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb: ami már romlásnak indult, azt a mélyhűtő sem teszi biztonságossá.

Bár a fagyasztás valóban meghosszabbíthatja az élelmiszerek eltarthatóságát, fontos tudni, mikor biztonságos ez a megoldás, és mikor jelent kockázatot.

A mélyhűtés valójában csak szünetelteti a baktériumok működését, de nem pusztítja el őket.

Erre élelmiszerbiztonsági szakértők is felhívják a figyelmet.

Amint kiolvad a több napos maradék vagy a lejárt szavatosságú élelmiszer, a kórokozók újra aktívvá válnak, folytatják a szaporodást. Te pedig ételmérgezést kaphatsz.

Jobb esetben csak gyomorrontást.

Vagyis a legfontosabb szabály: kizárólag olyan ételt szabad lefagyasztani, ami friss és nem mutatja a romlás jeleit. Ha lejárt a fogyaszhatóság dátuma vagy elszíneződött az étel, akkor kuka.

És ez a mélyhűtésre is vonatkozik!

Ha lejárt fogyaszthatóság dátuma, vagy elszíneződött az étel, azt ne tedd a mélyhűtőbe, hanem dobd ki.

Ha az étel szaga megváltozott, állaga szokatlanul nyálkás, elszíneződött, vagy a csomagolása gázosodott, akkor már nem biztonságos.

Különösen veszélyes, ha a húsokat, halakat kint hagyod órákra a konyhában, főleg a nyári melegben.

A baktériumok ilyenkor már elszaporodhattak benne, ezért akkor se fagyaszd le, ha a dátum szerint még fogyasztható lenne.

Fontos, hogy a fasztó legyen -18 Celsius-fokos vagy annál alacsonyabb hőmérsékleten. A ételeket, élelmiszereket külön dobozban tartsd és légmentesen zárd le. A csomagra írd rá a fagyasztás dátumát.

Mivel a fagyasztás ellenére az élelmiszerek minősége idővel romlik, rendszeresen nézd á a mélyhűtőt, és ha valami elszíneződött, vagy már több mint fél éve van lefagyasztva, inkább dobd ki.

A fagyasztás tehát kiváló eszköz az élelmiszer-pazarlás csökkentésére, de csak akkor, ha betartod az alapvető szabályokat: friss alapanyaggal, helyes tárolási módszerekkel és okos kiolvasztással működik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Alvásfigyelő alkalmazást töltöttél le? Okosórád van? Lehet, hogy többet árt, mint használ!
Mindenki a jobb pihenés reményében kezdi használni a kütyüket. De vizsgálat kimutatta, hogy sokaknál éppen az ellenkező hatást váltja ki.
Sz. E. Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. március 22.



Milliók bámulják reggelente az okosórájukat, vagy az alvásfigyelő appot, hogy megtudják, jól aludtak-e.

A pihenés javítására kitalált eszközök azonban sokaknál éppen az ellenkezőjét érik el: szorongást és aggodalmat keltenek.

Az okosórák, fitneszkarkötők és mobilapplikációk azt ígérik, hogy a mérésekkel segítenek jobban aludni. Rengetegen tartják hasznosnak őket, mert úgy érzik, jobban megértik a saját alvásukat és tudatosabban figyelnek rá. A kép azonban ennél árnyaltabb.

Egy friss, közel ezer ember bevonásával készült norvég kutatás szerint nem mindenkinek tesznek jót ezek az eszközök.

Sőt, minden hatodik felhasználónál kifejezetten fokozták az alvással kapcsolatos aggodalmakat, ami alvászavarhoz vezethet – derül ki a Frontiers in Psychology című tudományos folyóiratban pénteken megjelent tanulmányból.

A legnagyobb kockázat a fiatalabbaknál jelentkezett, akik egyrészt gyakrabban használják ezeket az appokat, másrészt hajlamosabbak arra is, hogy túlgondolják az eredményeket.

Az úgynevezett „alváspontszám” például könnyen stresszforrássá válhat.

„A fiatalok hajlamosak azonosítani magukat a kapott adatokkal. Egy rossz pontszám után könnyen elkönyvelik, hogy az egész napjuk tönkrement, pedig lehet, hogy kipihenten ébredtek volna”

– magyarázta egy alvásszakértő.

Különösen veszélyeztetettek az álmatlansággal küzdők. Náluk egy rossz adat csak olaj a tűzre, hiszen azt az érzést erősíti, hogy valami nincs rendben velük. Ez tovább rontja a helyzetet.

„Inszomniás betegnek azt mondani, hogy az adatai szerint rosszul aludt, olyan, mintha a lámpalázas diáknak ismételgetnénk, hogy meg fog bukni. Ez csak tovább rontja a helyzetet, és negatív spirálba löki az illetőt”

– figyelmeztetett a szakember.

A probléma gyökere, hogy a pihenés egyfajta teljesítménnyé válik, az alvásfigyelő alkalmazás adatai pedig önértékelési kérdéssé. Ha a számok nem jók, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy rosszul is aludtunk, még akkor is, ha szubjektíven nem így éreztük. Ez egyenes út az aggodalomhoz, ami tényleg alváshoz, az pedig még kedvezőtlenebb pontszámokhoz vezet.

A szakértők szerint nem kell azonnal a kukába dobni ezeket az eszközöket, de sokkal tudatosabban kellene használni őket.

Aki azt veszi észre magán, hogy az alvásfigyelő követése inkább szorongást okoz, mint segít, jobban teszi, ha időnként kikapcsolja az értesítéseket, vagy akár teljesen félreteszi éjszakára. Érdemes a napi kilengések helyett inkább a heti átlagokra koncentrálni.

Jelzésértékű lehet, mi a válaszunk arra a kérdésre, hogy befolyásolja-e a reggeli pontszám a hangulatunkat.

Érzünk-e teljesítménykényszert lefekvéskor? Erősödtek-e az álmatlansági tüneteink, mióta az appot használjuk? Ha a válasz igen, érdemes stratégiát váltani.

A jelenségnek már nevet is adtak: orthoszomnia, vagyis a tökéletes alvás görcsös hajszolása az adatok alapján.

Fontos tudni, hogy ezek az eszközö k nem orvosi műszerek, méréseik pontossága korlátozott, és az alvás minősége természetes módon is ingadozik. A lényeg, hogy a technológia egy eszköz maradjon a nyugodtabb alvás eléréséhez, ne pedig maga a cél.

Amire még felhívnánk a figyelmet, az, hogy ne pörgesd folyamatosan a telefonodon a közösségi oldalakat: a doomscrolling rosszat tesz az idegeidnek.

Via Mirror


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk