Bihari Viktória: „Miért kellene szégyellnem, hogy elvetéltem?”
"Terhes vagyok. Kicsit szürreálisan hangzik ez a két szó egymás mellett, főleg úgy, hogy pár nap múlva leszek 44 éves, és őszintén megmondva, fogalmam sem volt, mit szeretnék gyerek ügyileg" – kezdte december 12-i Facebook-posztját Bihari Viktória.
A népszerű író, blogger és humorista hosszasan írt arról, hogy korábban mit gondolt a gyermekvállalásról, majd aztán mikor és hogyan fogalmazódott meg benne, hogy gyermeket szeretne. A posztban azt is elmesélte, hogy aznap tudta meg: anyuka lesz, írt a boldogságukról, a félelmeikről.
Másnap pedig egy videóban osztotta meg legelső gondolatait a terhességről, az anyukás csoportokról, az észosztásról, a kéretlen tanácsokról, és úgy még sok mindenről.
A várandósságról és az érzéseiről aztán több humoros és érzelmes poszt is született, december 18-án azonban egy szomorú hírrel jelentkezett. 5 nap Anyaországban című bejegyzésében ugyanis leírta: elvesztették a babát.
"5 napig voltam anyuka. Nagyon rövid idő, mégis rengeteg mindent tanultam belőle"
- fogalmazott Bihari Viki, aki posztjában leírta, milyen érzések kavarogtak benne ezalatt a pár nap alatt, hogy a legcsodálatosabb élmény számára talán a párja volt, hogy mennyit tanított neki ez a helyzet. A bejegyzést úgy zárta: "jó utat Piskóta, és köszönöm, hogy benéztél!
vigyázz magadra édesem! Ha újra jönnél, akkor csak tudd: mi apával itt vagyunk!"
Szombati posztjában pedig már arról írt, hogyan reagáltak mások a baba elvesztésére. A posztot engedélyével közöljük.
"Az elmúlt napok történéseit illetően, asszem egyvalamit elfelejtettem: szégyellni magam.
Néhány üzenetből és emailből úgy jön le, hogy egy magzat elvesztése az ciki. Azt szégyellni kell. Mert ott valamit a nő elrontott, elhibázott, kudarcot vallott, kiderült, hogy ő selejtes, alkalmatlan, és debil.
Bajban vagyok, mert én abszolút nem érzek szégyent.
Szégyen, ha begyullad a vakbelem? Ha rámjön a fosás a buszon? Ha kilyukad a fogam? Ha elesek a járdán? Szégyen az, ami a testemben történik?
Miért lenne szégyenteljes?
Én elhiszem, hogy a közösségi média nem attól hangos, hogy nők százezrei írnak teljesen őszintén az érzéseikről, de én nem tudok mást, és nincs miért szégyenkeznem.
Nem ciki számomra, hogy sokáig voltam depressziós és pánikbeteg. Hogy voltam gyogyóban, hogy szedtem gyógyszert, hogy híztam 30 kilót, hogy kettesre érettségiztem, hogy kivették az epémet, és az sem ciki, hogy életem első terhessége nem sikerült, hiszen majdnem minden nő elvetél élete során, legalább egyszer.
Miért kéne ezt szégyellni?!
Nincs olyan emberi kapcsolatom, amiben nekem szégyenkeznem kéne. Azt gondolom, hogy a szégyen nem létezik önmagában, csak emberek között.
Nekem támogató, szeretetteljes és elfogadó a pasim, a legjobb barátnőm pedig a világ legnagyobb empatája.
Senki sem duruzsol mérget a fülembe, hogy hát igen, gondolkodni kellett volna, hogy ennyi idősen milyen veszélyes gyereket vállalni, vagy hogy hát biztos sok szénhidrátot eszel, nem mentél időben orvoshoz, a mozgásszegény életmód miatt vetéltél el, mert nem erősödtél meg belülről, stb.
Ezeket a mondatokat bántalmazók mondják, és nincs az életemben bántalmazó (már!), ezért nem is indul el a fejemben a szadista mantra, hogy én vagyok a hibás, én rontottam el, arra sem vagyok képes, hogy kihordjak egy gyereket, BEZZEG másnak sikerül, stb.
A ciki és a szégyen mérgező kapcsolatokból jön. Ahol rád olvassák azt is, amit el sem követtél, ahol te mindig szerencsétlen vagy, nyomorult, életképtelen, ronda és haszontalan. Naná, hogy szégyellni fogod magad, ha folyamatosan ezt hallod!
Én úgy vagyok a dolgaimmal, hogy semmit sem szégyellek, főleg nem azt, ami bennem, és velem történik.
Érzek dühöt, szomorúságot, gyászt, néha megkönnyebbülést, csalódást, egy csomó mindent, és ez teljesen rendben van, de szégyent abszolút nem érzek. Megkérek minden nőt, aki valaha is elvesztette a magzatát, a gyermekét, önhibáján kívül, hogy legyen szíves, ne szégyellje magát!
Nyilván ez nem fog parancsra menni, mert ez pszichoterápiás kérdés, és rengeteg gyógyító kapcsolat kell ahhoz, hogy elmúljon a szégyen, csak azt mondom, hogy a szégyen egy halálos bélyeg, egy óriási teher, amivel egész egyszerűen nem lehet élni, és nem is érdemes!
Emberek vagyunk, semmi sem ciki!
Eszünk, alszunk, ürítünk, gondolunk, hülyeségeket csinálunk, ártunk, megyünk, jót teszünk, megbetegszünk, viselkedünk, meghalunk, bezárva élünk a testünkben, és a test nem ciki, a test okos, a test érzékeny, és érdemes megtanulni jól használni.
Aki szégyelli magát, bármi miatt is, nézzen körül a közvetlen környezetében, úgy mint család, munkahely, emberi kapcsolatok, és térképezze fel, kiknek a közelében szégyelli magát!
Ha ez megvan, szuper, lehet keresni olyan embereket, akik nem szégyenítenek meg minket!
Nem a vetélés szégyen, hanem a tabusítás. az érzések lehasítása, meg nem élése, elhazudása és eltitkolása.
Számomra semmi sem tabu, főleg nem én magam, akire a világon a legbüszkébb vagyok.
Nincs mit szégyellnem magamon, sem kívül, sem belül.
Csak ennyit szerettem volna mondani..."
