A szórakozás és a kényelem most kéz a kézben jár – Forstner Csenge, Kiss Virág és Bréda Bia fesztiváltippjei

Ahogy megírtuk, lemondott a Trump-kormány terrorelhárítási csúcsvezetője, mert ellenzi az Irán elleni háborút. Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorelhárítási Központ igazgatója kedden nyílt levélben jelentette be távozását. Ezzel ő lett a kormányzat legmagasabb rangú tisztségviselője, aki nyilvánosan bírálja az amerikai-izraeli hadműveletet.

Joe Kent lemondását saját gyászával is indokolta. Levelében azt írta, nem tudja támogatni az Irán elleni háború folytatását, és ebben személyes vesztesége is szerepet játszik.

– írta a levelében, amelyet a New York Times is idézett.

A volt igazgató külön is kitért arra, hogy családja már egyszer súlyos árat fizetett egy közel-keleti konfliktus miatt.

– fogalmazott.

A levélben említett Shannon Mary Kent 35 éves volt, a haditengerészet kriptológus altisztjeként szolgált. Az egyik olyan egységénél dolgozott, amely a Nemzetbiztonsági Ügynökséget és a különleges műveleti erőket támogatta. Joe Kent szerint 2001. szeptember 11. után lépett be a haditengerészethez. Shannon Mary Kentnek jó nyelvérzéke volt, spanyolul és franciául is megtanult, később pedig a kaliforniai Montereyben iraki arab nyelvjárást tanult.

A férje elmondása szerint 2007-ben találkoztak először Bagdadban, ahol Shannon egy iráni fegyveresről tartott eligazítást.

A képzés után összeházasodtak. Shannon később Marylandben állomásozott, a család pedig a gyerekek születése után Annapolis közelébe költözött. Joe Kent szerint felesége sokáig otthon maradt a gyerekekkel, majd 2018 végén ment újra külszolgálatra, ezúttal Szíriába.

Shannon Mary Kent 2019. január 16-án halt meg a szíriai Manbídzs városában. Egy informátorral találkozott egy étteremben, amikor az Iszlám Államhoz köthető terroristák öngyilkos merényletet hajtottak végre. Rajta kívül még három amerikai halt meg.

Halála után előléptették, a Nemzetbiztonsági Ügynökség pedig egy hónappal később a Kriptológiai Emlékfalra is felvette a nevét.

Joe Kent szerint felesége nyelvtudása és közvetlen természete a műveletek során is sokat számított. Pályája elején a nyelvi készségei miatt lett jó a helyszíni kikérdezésekben, később pedig az iraki arab nyelvjárás ismerete miatt különösen hasznos volt a különleges műveleteknél.

Joe Kent keddi lemondására Donald Trump elnök is reagált, és azt mondta, a távozó vezető kedves ember, de gyenge a biztonság terén. A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt sértőnek és nevetségesnek nevezte azt az állítást, hogy a fegyveres konfliktus Izrael nyomására indult volna meg.

Lindsey Graham republikánus szenátor egy esti televíziós műsorban bírálta Kentet. „Joe Kent barátomhoz szólok, aki kitüntetett háborús veterán, és aki elvesztette a feleségét Szíriában: mit csinálsz? Egy hazugságnak adsz segítséget és bátorítást” – mondta a Fox News csatornán. Az ellenzéki demokrata politikusok közül közben többen, akik júliusi kinevezésekor még kritizálták Kentet, most egyetértenek az aggodalmaival, és vitatják a kormányzat érvelését az azonnali iráni fenyegetésről.

2020 nyarán egy gyermekrablás rázta meg az Egyesült Államok Kalifornia államát. A héten viszont véget ért a hat évnyi bizonytalanság, amikor a rendőrök egy 4000 kilométerrel távolabbi államban találtak a kislányt, akit még ötéves korában raboltak el a kaliforniai Duarte városából. A most 11 éves lányt egy észak-karolinai iskolában találták meg, ahová álnéven íratták be – írta a Ladbible.

A Washington megyei seriffhivatal közleményében azt írta, a gyermeket több ügynökség összehangolt munkájának köszönhetően védőőrizetbe vették, és biztonságban van.

Hozzáteszik, hogy a gyermek kora és a folyamatban lévő vizsgálatok miatt jelenleg több információ nem áll rendelkezésre, és a magánélet védelme érdekében a nevét is visszatartják.

A Los Angeles megyei seriffhivatal megerősítette, hogy a vizsgálatot az észak-karolinai hatóságokkal közösen folytatják. Egyelőre nem közölték, hogy az emberrablási ügyben történt-e őrizetbe vétel vagy vádemelés, és az sem derült ki, hogy a kislány kivel élt az elmúlt hat évben.

Heindl Péter, aki képzettsége szerint jogász és történelemtanár, harmincöt éve dolgozik szegény, főként roma közösségekben, hogy a gyerekek továbbtanuljanak. Emellett politikai aktivistaként is tevékenykedik, ahogy fogalmaz, elkötelezettségből. Úgy véli, egy demokráciában elfogadhatatlan, hogy az állam közpénzen politikai üzeneteket közvetítsen.

„Szégyellem magam, hogy komolyan mondom, hogy ezt kell csinálnom. Tehát, hogy a hazám az ide jutott, hogy nekem ezt kell csinálnom” – mondta a DW Magyar videójában Heindl Péter, aki szerint ő nem rongálja, hanem kijavítja az állam által kihelyezett kampányplakátokat.

A bejegyzés szerint Péter egykor a Fidesz és az SZDSZ alapításában is részt vett, de 2010-ben vált aktivistává, amikor a Fidesz kötelezővé tette a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának kifüggesztését az állami intézményekben.

„Pécsi APEC-irodában, akkor még nem NAV volt, hanem APEC volt, annak a várótermében is volt egy ilyen nemzeti együttműködés nyilatkozatának csúfolt politikai propagandaplakát. Akkor én egy paprikajancsit rajzoltam erre a plakátra, amit én csak a Facebook oldalamra raktam ki” – mondja a videóban.

A poszt felidézi, hogy 2015-ben a migránsellenes plakátokat is kidekorálták. „És akkor egy olyan plakátot, amire az volt kiírva, hogyha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját, erre ráragasztottuk egy hatalmas nagy plakátot, tehát végigért a hatméteres plakáton, amire az volt, ugye úgy kezdődött a szöveg, hogyha Magyarországra jössz, és azt írtuk alá, hogy a te munkádra is szükség van, hogy Orbán Viktor mind az öt gyermeke a saját lábára állhasson.”

2019-ben azonban a Kúria más döntést hozott. Heindl szerint nonszensz, hogy a bíróság falfirkának minősítette és ezzel bűncselekménynek nyilvánította a plakátok összefirkálását. A poszt szerint Pétert azóta kétszer is bűnösnek ítélték, de csak megrovást kapott, amit ő azzal magyaráz, hogy a bíróságon hangsúlyozta: a pénzbüntetést nem fizeti ki, inkább börtönbe vonul.

Az aktivizmusnak szerinte komoly költségei vannak.

Míg korábban mindent saját pénzből finanszírozott, a poszt készítése előtt pár héttel már adományokat is kapott. A helyszínen gyorsan kell dolgozniuk, mert a tapasztalatai szerint ha valaki feljelenti őket, a rendőrség 13-14 perc alatt kiér. Ilyenkor előállítják és minden eszközüket, a létrát is beleértve, lefoglalják. A legfontosabb visszajelzésnek azt tartja, hogy sokan írják neki, hogy most már ők is csinálják, és képeket is küldenek az akcióikról. A poszt végén elhangzik, hogy Pétert rendszeresen kihallgatja a rendőrség, és a forgatás után nem sokkal házkutatást is tartottak nála, de ő nem adja fel.

„Azért nem tartom én ezt ilyen hősieségnek, pláne nem mártiromságnak, mert azért csinálja az ember, mert fontosnak érzi” – zárul a bejegyzés.

A háromszínű rózsa eredetileg francia forradalmi találmány, amely a tizennyolcadik és tizenkilencedik század polgári mozgalmai során hódította meg Európát. Magyarországon a márciusi események idején vált tömeges szimbólummá, amikor a pesti ifjak és feleségeik elkezdték varrni és hordani a szalagokat.

Az áprilisi törvények ugyan általánosságban rögzítették a nemzeti szín és az országcímer használatát, de a kokárda koncentrikus köreinek sorrendjéről egyetlen szót sem ejtettek.

Törvényi előírás hiányában a legbiztosabb támpontot a ránk maradt eredeti, múzeumi relikviák jelentik. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye őrzi magának Petőfi Sándornak a piros-fehér-zöld selyemszövetből készült kokárdáját, amelyhez egy hitelesítő irat és egy rövid, de annál fontosabb kézirat is tartozik.

„Első nemzeti kokárda és karkötő márczius 15. 1848. Pest” – olvasható a Magyar Nemzeti Múzeum oldalán a költő saját kezű feljegyzése.

A korszak hangulatát és a jelvények viselését Egressy Ákos színész visszaemlékezése is hűen megőrzi, aki szintén a márciusi ifjak köréhez tartozott. „Balkarját széles nemzetiszínű szalag övezte s a mellére hasonló színű gyönggyel hímzett, korona nélküli magyar címert tűzött” – idézi fel a kortárs a Magyar Nemzeti Múzeum archívumában, hozzátéve, hogy a jelvényeken a „Jogot a népnek” felirat is szerepelt.

Ha a piros-fehér-zöld zászlót vesszük alapul, és azt körbehajtjuk, felmerül a kérdés, hogy a legfelső sáv, vagyis a piros kerüljön-e a kör legbelső vagy legkülső ívére.

A címertan és a vexillológia szabályai szerint egy kör alakú jelvénynél a színeket belülről kifelé kell olvasni. Ebből a szigorú logikából az következik, hogy a magyar zászló legfelső színének, a pirosnak kellene a kokárda közepén elhelyezkednie, míg a zöldnek a külső gyűrűt kellene alkotnia.

Ha egy pántlika nélküli, egyszerűen körbetekert rozettát készítünk, akkor a címertani szabályok szerint valóban a zöld külső perem a logikus. Ha viszont egy klasszikus, két lelógó szárú, pántlikás kokárdát hajtogatunk, a szalag megcsavarásával automatikusan a piros szín kerül kívülre.

A múzeumi szakemberek ma már inkább a békés emlékezésre helyezik a hangsúlyt a merev szabálykövetés helyett.

Egy helytörténeti múzeum igazgatóhelyettese így foglalta össze a lényeget: „Ne keseredjen el senki, megmaradt pár korabeli kokárda, amely a mai, azaz belül zöld ábrázolást mutatja.”

Ez a szokás egyenesen a tizenkilencedik század közepéről, a márciusi ifjak idejéből származik, és azóta is ez számít az egyetlen illendő formának.

A konzervatív, hagyománytisztelő megközelítések elsősorban az összetartozás és a nemzeti büszkeség szimbólumaként tekintenek a kokárdára.

Ezzel szemben a tényellenőrző, kritikusabb fórumok a forráskritikát helyezik előtérbe. Ők arra figyelmeztetnek, hogy a tizenkilencedik századi gyakorlat sokkal kaotikusabb volt a ma feltételezettnél, és a helyes sorrend körüli városi legendákat érdemes leválasztani a valós történelmi bizonyítékokról.

Ugyanakkor, ha valaki pántlika nélküli rozettát hord, a címertani érvek mentén a kívül zöld, belül piros változat is megvédhető.