A legjobb ötlet, amivel az évet kezdheted
Mindenki szeretné, hogy az előtte álló év jobb legyen, mint az elmúlt, de a legtöbben csak a (s)óhajtásokig, vagy legfeljebb az újévi fogadalmakig jutnak, amelyekből azután vagy lesz valami, vagy nem. Még ha netán el is jut valaki odáig, hogy vágyakozás és reménykedés mellett komolyabb terveket készítsen az új évre, akkor is nehéz kitalálni, hogyan kéne neki kezdeni.
Ebben segít ez az inspirációs napló, ami hasznos, könnyen kezelhető, kellemes kinézetű keretet ad a tervezéshez, a végeredmény pedig egy személyre szabott, hasznos, praktikus és nem utolsó sorban valóban inspiráló vezérfonal lehet, hogy a 2015-ös éveteket valóban jobbá, sikeresebbé tegyétek az élet minden területén. Kezdésként saját magatokat jellemezhetitek a kihagyott részekre a rátok jellemző dolgokat beírogatva, ami rögtön személyessé és hangulatossá teszi az egészet.
A képeken néhány részletet láttok a naplóból: ezen például a 2015-ös álmaitokat tervezhetitek meg, hiszen az első lépés a megvalósításhoz az, hogy elképzelitek, leírjátok vágyott a dolgokat
Levél idősebb önmagatoknak - ez is egy nagyon kedves ötlet
De miről is van szó pontosan? Az inspirációs napló 20 oldalból áll, amit az urban:eve blogról tudtok letölteni. A naplónak több különböző része van - például az előző év értékelése; fogadalmak, célok kijelölése az új évre az élet legkülönbözőbb területein, úgymint párkapcsolat, karrier, egészség stb. (ezek akár hónapokra, akár hetekre lebontva).
Farkas Lívia elmondta nekünk, hogy a 2014-es naplót több, mint 22 ezren nézték meg, az idei pedig már most 14 ezer megtekintésnél jár. Szeretik a visszatekintő, tervező oldalakat, többen újévi programnak iktatják be a kitöltését, sőt, a párjukkal, családjukkal közösen válaszolnak - mindenki a saját kinyomtatott oldalára. Év közben is előveszik, megnézik, hogy haladnak a céljaik felé. Van, aki gyűrűs mappában lefűzve tartja, vagy kimágnesezi a kedvenc oldalait a hűtőszekrényre emlékeztetőnek.
Néhány idézet a blogbejegyzés alatti hozzászólásokból:
"Már ki is nyomtattam, lehet, hogy idén előbb elkezdem kitölteni is. Nagy terveim vannak! ^.^"
"Szuper! Bár nem nyomtattam ki, mert már hetek óta megvan a következő szipiszuper naptáram, egy csomó mindent beleírtam az Inspirációs naplódból: személyesebb részek, rövid tervek, és random mód egy kis noszogatás itt-ott :) előre tervezésre figyelmeztetés, szűrővizsgálatok. Köszönöm (ezt is)!"
"Szia Via, köszi a naplót, nagyon szuper, idén először töltöm ki :) Ez a karácsonyi lazulós programom, már majdnem kész."
"Nagyon szuper lett, ajándékba fogom adni egy barátnőmnek. =)"
"Szia Via :) most épp egyedül leledzem itthon, és a naplód töltögetem egy füzetbe, nagyon tetszik, nagyon jó. Tök jó magamba szállni és gondolkodni a dolgokon, és most nem is “zavar” senki benne. Bár lassan már aludni kéne, de valahogy tele vagyok energiával most.. Köszi,hogy megcsináltad a naplót, bár még csak a kedvencekig jutottam el, de sok dologra rájöttem már eddig is :)"
Tehát akár csak bizonyos részeket is kinyomtathattok, és akkor az egész határidőnaplóként működik, ha más részeket, akkor pedig egy szűkebb értelemben vett inspirációs napló, amiben rögzítitek a 2014-ben elért eredményeket, és kijelölitek, hová szeretnétek eljutni ebben az évben.
Nagyon praktikus és egyszerű, mégis látványos módja ennek például az a két kördiagram, amelyek közül az elsőben a tavalyi, a másikban az idei évre szóló tevékenységi köröket (munka, pihenés stb) ábrázolhatjátok. Ezt megelőzi a Változások című fejezet, ahol gyorsan és praktikusan összegezhetitek, miben fejlődtetek tavaly, és mit szeretnétek elérni idén, akár lépésről lépésre például a személyes fejlődés vagy a pénzügyi helyzetetek terén.
De van a naplóban többek között lap a randiötletek feljegyzésére, "Ötletek 15 perc mozgáshoz", és még takarítási beosztás sablon is, ami nem csak egy albérletben, de sokszor egy családban is nagyon jól jöhet. Nem soroljuk fel az összes lehetőséget, a lényeg, hogy
egy praktikusan kivitelezett keretet kaptok az idei év megtervezéséhez, amivel cseppet sem szájbarágósan, inkább vidáman, bájos illusztrációkkal kísérve, könnyedén vázolhatjátok fel az álmaitok, céljaitok megvalósításához vezető utat, lépésről lépésre.
Az urban:eve blogot 2008 óta vezető Farkas Lívia egyébként már évek óta készíti a következő évre szóló inspirációs naplókat, amelyeket sokan karácsonyra, ajándékként adnak. Végül Lívia egyik korábbi posztjából idézünk egy praktikus tanácsot a napló kitöltéséhez: "Az egész naplóhoz (főleg az első feléhez) nagyon fontos tanács, hogy pozitívan állj a kitöltéshez, például a fogadalmakhoz ne azt írd, hogy »le kell fogynom, mert ronda vagyok«, hanem próbálj célorientált lenni, a jó dolgokra koncentrálni, hogy motivált tudj lenni februárban, márciusban, sőt, októberben is."
A 2015-ös inspiráció naplót innen tölthetitek le.
Ha tetszik a napló, nyomj egy lájkot!




