A tüntetések mechanizmusa, mint a csoportok megmozdulásának politikai színezetű formája, a szociálpszichológia területéhez kapcsolódik. Felmérések szerint vannak olyanok, akik sosem vennének részt tüntetésen. Ennek egyik oka a félelem, amit egy tömeges megmozdulás ereje kivált, másrészt nem érzik hatékony ellenállási eszköznek az utcán való csoportos demonstrációt.

Más úgy vélekedik, hogy van a protestálásnak sokkal hatékonyabb eszköze. Ilyen lehet egy pedagógus, aki azon dolgozik, hogy tanítványait érzékenyítse, és felhívja a figyelmet a társadalom problémáira, de megjelenhet az ellenállás bármilyen művészi tevékenységben, zenében, versben vagy akár könyv formájában is. Az elégedetlenség sokféle módon tör magának utat. Ennek egyik formája a tüntetés is.

A tömeges megmozdulásokkal foglalkozó szociálpszichológiai modellek sokat foglalkoztak azzal, hogy milyen folyamatok előzik meg azt, hogy emberek az ellenállás nyílt formája, a tüntetés mellett teszik le voksukat. A modellek egyrészt az észlelt igazságtalanságot és a társas identifikációt, másrészt a csoport hatékonyságában való hitet emelik ki. Lefordítva, az emberek dühösek lesznek attól, hogy valamit méltánytalannak, igazságtalannak élnek meg, hisznek abban, hogy összefogva erősebbek, és megélik, hogy egy csoporthoz tartoznak, aki osztozik ezekben az érzésekben. A tüntetések mindig társadalmi kontextusban zajlanak, ahol vannak olyanok, akik az aktuális társadalmi berendezkedést szeretnék megváltoztatni, míg mások fenntartanák a status quot.

A tüntetések mozgatórugója a közös érdek.

Egy olyan közös cél, amelynek fontosságát nagyobb tömeg érzi át, és amely az esetek nagy részében egyfajta közös identitáshoz tartozik. Mi magyarok, mi romák, mi konzervatívok, mi liberálisok, mi ápolók, mi bírók, és még sorolhatnám... Mind olyan címkék, amelyek sokkal többek puszta szavaknál. Identitást adnak az egyénnek, csoporthoz tartozást, mely csoportnak vannak közös érdekei. Ha ezek az érdekek elég mélyen sérülnek, akkor a hatás túlmegy az egyéni elégedetlenségen és közös fellépést eredményez.

Minél szélesebb hatású az érdeksérelem, annál nagyobb megmozdulást képes kiváltani. A közös identitás létrejöhet azáltal is, hogy egy csoport önmagát közös célokkal bíró csoportként definiálja és ez egységes ernyőként emelkedik az eredetileg egyébként heterogén összetételű embercsoport fölé.

A tüntetés ideológiai kérdés is.

Azzal, hogy valaki úgy dönt, rész vesz egy tüntetésen, nyíltan kifejezi, hogy elégedetlen egy adott helyzettel, egy adott társadalmi berendezkedéssel vagy egy éppen a regnáló kormánnyal. Elégedetlenségének egyik forrása, hogy az értékrendszert, amely mentén életét szervezi, sérelem érte. Kiáll valami ellen és ezzel együtt valami mellett is leteszi szavazatát. Amit az egyén korábban kizárólag szűk közegében vállalt fel, kikerül az utcára, az újságba vagy a közösségi médiába. Pont emiatt az ideológiai színezet miatt lehet, hogy ugyan valaki nem ért egyet egy adott intézkedéssel, de ideológia szintjén olyan mértékben elkötelezett, hogy nem viszi utcára aktuális elégedetlenségét. Nem beszélve arról, ha úgy érzi, hogy elégedetlenségének nyílt színi felvállalása látszólag egyet jelentene eltérő ideológiájú csoportok támogatásával.

A politikai rendszerek jellemzően jobb és baloldalra tagozódnak, és legtöbben nehezen lépnek át politikai hovatartozásukon egyetlen félrement intézkedés miatt. Ahhoz, hogy az egyén felvállalja az ideológiai elköteleződésével ellentétes kiállás feszültségét, nagyon mélyen sérülnie kell valamely alapvető jogának.

A politika és az érzelmek

A politika önmagában sokféle érzelmet vált ki, és ezen belül a politikai ellenállás is érzelmileg elárasztott terület. Ahhoz, hogy megértsük, mi vezet ahhoz, hogy valaki a tettek mezejére lépjen és részt vegyen politikai megmozdulásokon, meg kell értenünk azt, hogy milyen érzelmek és miként gyakorolnak hatást az egyén identitására, gondolatvilágára és motivációjára. Az érzelmek olyanok, mint apró belső iránytűk. A pozitív dolgok felé orientálódáson túl, jelzik a veszélyt, a fenyegetést és az elégedetlenséget. Nyilvánvaló, hogy aki gyakran él meg elégedetlenséget, abban megjelenik előbb-utóbb a változásra való igény. Minél erőteljesebb az érzelmi elköteleződés és az igazságtalansághoz kapcsolódó érzelmi komponens, annál valószínűbb a politikai aktivitás.

A tüntetések szociálpszichológiai szempontból fő érzelmi komponense nem meglepő módon a harag. A harag ugyanakkor nem mindig elegendő a részvételhez. A felháborodás az, ami igazán képes feltüzelni az embereket és bevonni őket a nyílt ellenállás kifejezésébe. A felháborodást egyébként Paul Ekman, a neves érzelemkutató olyan haragnak nevezi, amely valakivel vagy valamivel kapcsolatos méltatlan bánásmód következtében alakul ki. A politikában, attól függően, hogy milyen oldalon áll az egyén, könnyen előállhat ilyen helyzet.

A Big5 személyiségmodell és a tüntetések

A Big5 személyiségmodellen keresztül vizsgálva a politikai aktivitást, az derült ki, hogy a nyitottság a tapasztalatokra és extraverzió faktorai állnak leginkább összefüggésben azzal, hogy valaki mennyire vonódik be aktív politizálásba. Ennek oka, hogy ezek a faktorok az információra való nyitottsággal szorosan összefüggnek, amely nagyobb tájékozottsághoz vezet, alapot teremtve a vélemény formálásnak, és elégedetlenség esetén ez könnyen vezethet nyílt kifejezéshez.

Vannak, akik soha nem vesznek részt tüntetésen...

A másik oldalon, a rendszert fenntartani akaróknál is komplex motivációs rendszer tárható fel. Egyrészt az emberek többségének szüksége van struktúrára és kontrollra. Sokan azért igyekeznek legalizálni egy aktuálisan működő rendszert vagy kormányt, mert ezáltal életüket és jövőjüket biztonságosnak és kiszámíthatónak élik meg. Akik ugyanis vállalják a rendszerrel való konfrontációt, időlegesen bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot élhetnek át.

A másik fontos tényező azoknál, akik még egy rosszul működő rendszert is szívesebben támogatnak, mintsem részt vennének annak felszámolásában, egyfajta egzisztenciális szorongásra, biztonságra és rend iránti igényre vezethető vissza.

A harmadik motiváció abból fakad, hogy egy következő választásig, az aktuális megválasztott kormány azt a látszatot kelt(het)i, hogy többen vannak a támogatóik, mint az ellenzőik. Márpedig sokaknak ad biztonság a többséghez tartozás érzése, osztozás egyfajta közösen elfogadott valóságban, még akkor is, ha ez a valóság nem egészen olyan, mint reméltük. Felszólalni egy rendszer ellen közelebb hozhat azokkal, akik részt vesznek ebben, de eltávolíthat azoktól, akik ellenzik a nyílt ellenállást. Sokakat ez a félelem tart vissza.