HÍREK
A párt az utolsó pillanatig kivárt, van, ahol két nappal a bejelentés előtt dőlt el a jelölt sorsa. Az egyik legismertebb új arc a közmédia volt híradósa, Németh Balázs lesz.
HÍREK
A Fidesz csütörtöki elnökségi üléséről posztolt fotót a miniszterelnök az „Egyenesen Viktortól” című hírcsatornáján.
HÍREK
A színész a párt jelöltállításának második fordulójában fölényes győzelmet aratott, hiszen a szavazatok 84 százalékát szerezte meg.
HÍREK
Egy hosszú választási műsor keretében hozta nyilvánosságra a Tisza Párt vezetése a belső jelöltállításuk 104 győztesét.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke szerint a Fidesz vezetői gyávák elindulni egyéniben a jövő évi országgyűlési választáson. „Próbálnak felkerülni Orbán listájára, mint valami mentőcsónakba" – írta Facebook-oldalán.
HÍREK
A miniszter szerint azért nem lehet többet tudni a tiszás jelöltekről, mert Magyar Péter megtiltotta nekik, hogy egy szót is szóljanak. Úgy véli, „ez a választópolgári bizalom megszerzésének egészen új formája”.
HÍREK
Magyar Péter ugyan arról beszélt, nem adnak interjút, a 444-nek Hajdúböszörményben mégis sikerült szóra bírnia a három indulót. Azt mondták, sokan nagy kockázatot vállaltak a jelöltséggel, de kockázat nélkül nincs nyereség.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke arról számolt be, hogy egyik jelöltjük 87 éves édesanyját telefonon keresték meg, egy másik jelölt 15 éves gyerekét pedig a házuknál kérdezgették. A politikus azt üzente Orbán Viktornak, ne küldje a „csahosait” a tiszás jelöltekre és családtagjaikra.
HÍREK
Latorcai Csaba és Galik Gábor belső levelezése jutott el a sajtóhoz. Az egyikük egy órával később már próbálta is visszahívni a kínos üzenetet, de már késő volt.
HÍREK
Magyar Péter arról is beszélt a Telex műsorában, hogy szerinte „lefagytak a Karmelitában”, mert az elmúlt hónapokban több választókerületi közvélemény-kutatást végeztek, és sok helyen nem a hétfőn bejelentett jelöltekre számítottak.
HÍREK
A kormánypárti politikai influenszer arról is írt, hogy a Tisza sok helyen belpesti jelöltekkel akar nyerni vidéki körzetekben. Szerinte többek között ez is bizonyítja, hogy a párt egyértelműen baloldali.
HÍREK
A miniszter korábban a Harcosok Órája című YouTube-műsorban beszélt erről. Azt mondta, „ennek a morális züllésnek a nyilvános vállalásához szintén valamilyen romlottság kell”.
HÍREK
A politológus megjegyezte, hogy általános vélemény szerint ez lesz a Tisza Párt számára a legnehezebben megugorható része a kampánynak. Azt is állítja: most szűnt meg a Tisza egyszemélyes párt lenni.
HÍREK
A Tisza választókerületenként közzétette a jelöltjeit, csakhogy sokan nem tudják, most melyik választókerületbe tartoznak, idén ugyanis minden a feje tetejére állt. Segítünk eligazodni.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke elmondta: személyesen ismeri az összes jelöltet, és mindegyikről tudja, hogy alkalmas a feladatra. Szerinte bátorság úgy kiállni, hogy a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy ellehetetlenítse őket.
HÍREK
A miniszterelnök röviden reagált arra, hogy az ellenzéki párt bemutatta a lehetséges képviselőjelölteket a jövő évi választásra. Orbánnak déjà vu-je lett, el is magyarázta, hogy miért.
HÍREK
Nagy Ervin színész Dunaújvárosban, Rost Andrea operaénekesnő Szolnokon, Ruszin-Szendi Romulusz pedig Hajdúszoboszlón méretteti meg magát. Magyar Péter ellenfele a fővárosi Hegyvidékben Steiner Attila energiaügyi államtitkár lesz.
Népszerű
Ajánljuk