Nem készültél fel rá, mennyire be fog rántani: A bennem lakozó fenevad az év egyik legfeszültebb meglepetése!
A bennem lakozó fenevad már a legelső jelenetével érzékelteti, hogy valami egészen nyugtalanító történetbe csöppenünk: a cold openben történik valami szörnyű, amit még nem értünk teljesen, de azonnal odaragaszt a képernyő elé. Gabe Rotter, aki az X-akták rebootja óta nem rukkolt elő komolyabb projekttel, most visszatér, és nagyon úgy tűnik, hogy nem aprózta el.
Ez leginkább az egészen kiváló színészgárdának köszönhető: Claire Danes, Matthew Rhys, Natalie Morales és Brittany Snow ezek nem kis nevek egy sorozathoz képest, némelyik egyedül is képes lenne eladni egy sorozatot.
A történet középpontjában Agatha Wiggs áll, akit Claire Danes a tőle megszokott intenzitással formál meg. Aggie sikeres írónőként próbál boldogulni, vagyis inkább csak próbálna, mert jelenleg egy makacs alkotói válság gyötri. Hiába a karrier, hiába a hírnév, a Pulitzer-díj, az ihlet makacsul kerüli őt, az anyagi helyzet pedig egyre feszültebbé válik.
Ez a veszteség olyan mélyen beette magát a nő tudatába, hogy szinte minden döntését, minden rezdülését befolyásolja. A sorozat ezt a lelki törést nem túlmagyarázva, mégis rendkívüli érzékenységgel mutatja be, miközben lassan, de határozottan építi fel Aggie mentális instabilitását.
A helyzetet tovább bonyolítja, amikor a szomszédságba beköltözik egy titokzatos, módos üzletember, Nile Jarvis. Matthew Rhys játéka egyszerre visszafogott és dermesztő, már az első jeleneteiben érezni rajta azt a fajta sötét vibrálást, ami végig ott lüktet a karakterében.
Mindenki Jarvist gyanúsította, de olcsón megúszta. Most egy új környékre költözött, ám a lakók egyre hangosabban suttognak arról, hogy talán gyilkosság történhetett, Aggie képzelete pedig már ettől is lángra kap. A sorozat ügyesen meglovagolja ezt a kettősséget: vajon tényleg valami szörnyűség történt, vagy ez csupán egy gonosz pletyka. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül érezzük furának a pszichésen megtört író és a hírhedt üzletember kapcsolatát.
A készítők nem húzzák az időt, nem játszanak felesleges találgatósdit: hamar elhintik a fontos információkat, mégis minden epizód után marad bennünk egy kis feszültség, egy apró kérdőjel, amitől muszáj tovább néznünk.
Claire Danes alakítása ebben kulcsfontosságú. Pontosan azt a törékeny, mégis elszánt, a saját bűntudatával küzdő karaktert hozza, amitől nemcsak megértjük Agatha motivációit, de együtt is élünk vele. Matthew Rhys pedig pazar kontraszt: egyszerre megnyerő és ijesztő, mintha minden mosolya mögött bújna egy második, sötétebb jelentés. Rhysnek igazi jutalomjáték Danes mellett gonoszkodni.
Kettejük dinamikája annyira feszült és kiszámíthatatlan, hogy már a második részre teljesen odabilincseli a nézőt. A két karakter között kibontakozó verbális párbajok és sejtelmes félmondatok a sorozat legerősebb pillanatai közé tartoznak.
Az is remek húzás, hogy Jarvis gyakorlatilag „könyörög” Aggie-nek, hogy írjon róla, ez egyszerre abszurd, nyugtalanító és fenyegető, mintha egy ragadozó kedvesen invitálná magához az áldozatát.
A széria végig lendületes marad, nincs üresjárat, a cselekmény pedig kellően izgalmas ahhoz, hogy ne csak egy újabb rejtélysorozatnak érezzük. A dráma kellően mély, emiatt sokkal többet kapunk.
Bár a finálé talán nem üt akkorát, mint amilyet a felvezetés ígér, ez a kisebb súlytalanság korántsem rontja el az összképet. Ez egy jó sorozat volt, nem bántam meg, hogy megnéztem.
A bennem lakozó fenevad azok közé a szériák közé tartozik, amelyeket jólesik végignézni, majd utána is kicsit elidőzni rajtuk.
Nem sajnáltam érte egyetlen percet sem, és bár biztos akad több apróbb hibája, összességében kifejezetten ajánlott darab mindenkinek, aki szereti a lélektani, lassan kibontakozó, mégis folyamatosan pulzáló sorozatokat. Gratula a Netflixnek, néha megérdemlik.
