ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

A 27 leggázabb dolog, amit kialvatlanság miatt csináltak anyukák

Egyikük úgy pelenkázta újra a lányát, hogy a tiszta pelust a használtra tette, a másik elfelejtette a saját gyereke nevét, de van még cifrább!

Link másolása

Minden szülő tudja, hogy milyen áldozatos munka gyerekeket nevelni, de ezt sokan nem főállásban csinálják. Előfordulhat, hogy az alvásra jut a legkevesebb ideje egy anyának. A BuzzFeed olvasói 27 olyan történetet osztottak meg, amikor anyukák a kialvatlanságuk miatt valami nevetséges dolgot csináltak.

1. „Kimentem az utcára a kocsihoz, beraktam a fiamat a gyerekülésbe, amikor rájöttem, hogy nincs rajtam nadrág.”

1_nincsforras

2. „Annyira álmos voltam, hogy elfelejtettem a fiam nevét. A férjemtől kérdeztem meg.”

2_youtube

3. „Plusz egy dolgot kellett feltakarítanom aznap este.”

„Kimentem a mosdóba az éjszaka közepén, és nem értettem, hogy miért éreztem, hogy átázott a ruhám. Annyira fáradt voltam, hogy a WC helyett a kanapéra ültem le. Letoltam a nadrágomat, és úgy kezdtem el pisilni, mint bármikor máskor.”

3_CBC

4. Úgy próbáltam kinyitni a házunk bejárati ajtaját, hogy a slusszkulcson nyomogattam a nyitógombot.

5. Jó erősen megszorítottam a férjem ágyékát, ahogy fordult egyet este, mert azt hittem, hogy a kisbabánk készül leesni az ágyról.

talp

(fotó: Pixabay)

6. „Elaludtam a kanapén, és…”

„Arra keltem fel, hogy sír a gyerek. Felriadtam, körbenéztem, de nem a gyerek volt az, csak a macskám, aki nem nagyon értette, hogy mi történik.”

6_NBC

7. „Amikor az éjszaka közepén sírva kelt fel a kisbabám, félve mentem oda az ajtajához, mintha valami idegen kopogna rajta.”

8. „Összehajtogattam egy egész kosárra való szennyest.”

ruhak

(fotó: Pixabay)

9. „Egy hónapja voltam kismama, amikor írtam egy SMS-t a férjemnek, hogy hol van. Ott feküdt mellettem.”

9_bravo

10. „Megtöltöttem tejjel egy cumisüveget, és kínáltam a kutyának. Körülbelül öt teljes másodperc telt el, mire rájöttem, hogy nem a gyerekem az.”

11 „Hol a gyerek?!”

„Arra riadtam egy éjszaka, hogy mindenki bent van a szobában, de nincs meg a kisfiam. Bepánikoltam, és felkiáltottam: „Hol a gyerek?!” – a férjem odahajolt hozzám és közölte, hogy éppen szoptatom.”

12. „Úgy mentem el otthonról, hogy mind a két cicim kilógott a szoptatós melltartómból.”

12_E_felkialtojel

13. „Annyira kellemetlen.”

„A nappaliban szoptattam, csak egy melltartó és egy bugyi volt rajtam. Csöngettek, mentem kinyitni az ajtót, és csak azután jöttem rá, hogy miért nem nézett rám egyáltalán a UPS futár, miután elment.”

14. „Egy hosszú éjszaka után el kellett rohannom a gyógyszertárba. Kocsival mentem, megálltam egy piros lámpánál, és úgy tűnt, hogy egy örrökévalóság, mire zöldre vált. Még be is szóltam egy autósnak, aki rám dudált. Ezután vettem észre, hogy nem piros lámpa volt, hanem egy stop-tábla.”

14_FOX

15. „Hajnali 3-kor fejtem. Kimentem a konyhába, és az egészet kiöntöttem a lefolyóba. Fogalmam sincs, miért csináltam ezt.”

15_20th_cenutry_fox

16. „Felkeltem éjszaka, hogy tisztába rakjam a kislányomat. Ez úgy sikerült, hogy egy tiszta pelenkát raktam rá a használtra.”

16_youtube

17. „Így mentem munkába.”

17_buzzfeed

18. Upsz.

„Nem volt még kétéves a fiam, amikor megszületett a második gyerekem. Az első hét totális homály volt. Felkeltem egy éjjel, hogy megetessem a kicsit és horkolás-szerű hangot hallottam a konyhából. Elfelejtettem kivenni a nagyobbikat az etetőszékéből, aki így aludt el, fejjel a spagettijében.”

19. „Annyira álmos voltam, hogy…”

„Végre mehettem aludni – lemostam a sminkemet és kivettem a fülbevalóimat. Annyira álmos voltam, hogy a sminkes vattát az ékszereim közé, a fülbevalóimat pedig a kukába dobtam.

20. „Adjátok vissza a gyerek pénzét!”

„Hetek óta kialvatlan voltam, amikor egy éjszaka azt állítottam, hogy a gyerek azért sír, mert az apja elvette a pénzét. A férjem visszakísért az ágyunkba, másnap jót röhögtünk ezen.”

20_flickr_caitlinator

21. „Úgy főztem kávét, hogy nem volt benne kávé. A második kortynál jöttem rá, hogy forró vizet iszom.”

21_flickr_meddygarnet

22. „Zuhanyzás után a gyerek alsógatyáját próbáltam felhúzni. Szinte elsírtam magam amiatt, hogy nem sikerül.”

22_Universal

23. „Odamentem a férjemhez, és beleraktam egy cumit a szájába.”

24. „Kiengedtek a kórházból, és rájöttem, hogy már két napja nem ettem. Csináltam gofrit, de szirup helyett mosogatószert öntöttem rá.”

24_flickr_aerust

25. „Folyamatosan állatorvosnak hívtam a gyerekorvost.”

25_flickr_cookylida

26. „Próbáltam megölelni a szerelőt, aki beállította nálunk az internetet. Annyira fáradt voltam, hogy mindenkit megöleltem, aki végre elment tőlünk. Úgy nézett rám, mintha őrült lennék.”

27. „Végeztem a nagybevásárlással. Beraktam a kislányomat a gyerekülésbe, és elindultunk. Ott hagytam az áruház parkolójában mindent.”

kosar

(fotó: Pixabay)

via BuzzFeed

Ha tetszett az összeállítás, oszd meg barátaiddal!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tengerjáró hajón bérel apartmant, mert olcsóbb, mint a szárazföldi lakás
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.

Link másolása

A szárazföldi létet feladva a következő 12 évben egy tengerjáró hajón fog lakni a San Diegó-i Austin Wells, mert állítása szerint így sokkal kevesebbe kerül majd a lakhatása, miközben beutazhatja a világot.

Wells azt mondta, a történelmi csúcson lévő lakhatási és megélhetési költségek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyja szárazföldi életét, és inkább egy tengerjáró hajó apartmanjába költözik. Számításai szerint így sokkal jobban jár, mintha szülővárosában, San Diegóban, az USA 8. legnagyobb városában bérelne lakást: nemcsak lakbérre kell kevesebbet költenie, de a rezsiköltségeket is megspórolja.

A távmunkában dolgozó 28 éves férfi 300 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintot) fizetett azért, hogy 12 évig az MV Narrative tengerjáró hajó egyik apartmanjában lakhasson. A luxushajó fedélzetén élőknek egészségügyi szolgáltatásokat és 24 órás szobaszervizt is biztosítanak, miközben többek között edzőtermek, éttermek, mozi, könyvtár, bank és egy termelői piac szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az MV Narrative még építés alatt ál, 2025-ben helyezik majd vízre. A tengerjáró hajón közel 1000 személy bérelhet ki különböző típusú apartmanokat. Összehasonlításképpen: jelenleg San Diegóban havonta átlagosan 2500 dollárért (több mint 900 ezer forintért) lehet lakást bérelni, míg az MV Narrative-on körülbelül 2000 dollárért (740 ezer forintért).

Forrás: Ladbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Éjjel itt az óraátállítás – ezt érdemes tudnod róla!
A tavaszi óraátállítás ráadásul pont az eredményezi, hogy egy órával lerövidül az éjszakánk, kevesebbet alhatunk. Hogyan kerülhetjük el, hogy ez napokig hatással legyen ránk? Mit jelent az egy órával későbbi sötétedés? A szakértő válaszol.

Link másolása

Szombatról vasárnapra virradó éjjel 2 órakor 3 órára, azaz egy órával előrébb kell állítani óráinkat – már amelyik nem teszi meg ezt magától. Így ugyan egy órával kevesebb alvás jut majd nekünk, ám vasárnaptól egy órával később sötétedik majd.

A téli és nyári időszámításról és az ehhez kapcsolódó óraátállításról mindenkinek más a véleménye. Egyesek szerint teljesen felesleges, csupán arra jó, hogy napokra összezavarja a szervezetüket, másokat viszont egyáltalán nem zavarja meg, és észre sem veszik azt a plusz vagy épp mínusz egy órát az átálláskor. Az óraátállítás bevezetésének hátterében energiamegtakarítás áll: mivel a nyári időszámítás alatt később sötétedik, így csak később van szükség arra, hogy felkapcsoljuk a villanyt.

De hogyan hat a szervezetünkre az óraátállítás?

„Az óraátállítás többet jelent annál, hogy egy órával többet vagy kevesebbet alszunk. Szervezetünket ugyanis ennél jobban megviseli. Néhány napig, sőt akár egy-két hétig is hatással lehet a pihenésünkre, alvásunkra vagy a munkánkra, ezáltal a teljesítményünkre is” – figyelmeztet Dr. Várdi Katalin, a Budai Egészségközpont szomnológusa.

„A szervezetünk napi működése a belső óránk szabályos menetrendjéhez, a sötétség és a világosság váltakozásához kapcsolódó ún. cirkadián ritmushoz igazodik.

Ha ez a ritmus bármilyen okból – például éjjeli munkavégzés, alvászavar, rendszeres éjszakázás – felborul, az hatással van a szervezetünk működésére. Az óraátállítás miatt ez a ritmus egy órával eltolódik, az egy órányi alváshiány miatt pedig ébredéskor az alvást segítő melatonin hormon szintje még olyan magas, mint ahogy az alváskor lenni szokott.

Ezzel szemben azonban a cukorszintet szabályozó glükokortikoid szintje, valamint az ébrenléti aktivitást és éberséget elősegítő orexin nevű ingerületátvivő-anyag alacsony, ezért szétszórtnak, dekoncentráltnak érezhetjük magunkat” – teszi hozzá a szakember.

Milyen panaszokat okozhat a cirkadián ritmusban bekövetkezett változás?

Mindenek előtt rossz közérzetet, ami járhat fáradtsággal, fejfájással. Az is előfordulhat, hogy ingerültebbek vagy épp lehangoltabbak vagyunk. Csökkenhet a koncentrációs képesség, jellemző lehet ránk egyfajta szórakozottság. Társulhat mindez emésztési zavarokkal, étvágytalansággal, szívbántalmakkal. És persze álmatlansággal – ha már az alvási ritmusunkba zavar bele az óraátállítás.

Óraátállítás. Meddig még?

Az óraátállítást Európában 1916-ban vezették be először, majd évekkel később elhagyták, ám a 70-es években újra bevezették, hogy csökkentsék az energiafelhasználást. Az évek során azonban számos tanulmány kimutatta, hogy ez a hatása elhanyagolható, ezzel szemben azonban a nyári időszámítás egészségre gyakorolt káros hatása jelentősebb. Az Európai Bizottság 2018-ban ismertette a nyári óraátállítás megszüntetésére irányuló javaslatát, amelyet 2019-ben megszavaztak. Arról, hogy ez mikor fog megvalósulni, egyelőre nincs hír. Addig is egy kis odafigyeléssel felkészülhetünk, hogy minél kevésbé viseljen meg minket.

Hogyan tehetjük zökkenőmentessé az átállást?

Szerencsére számos praktika segíthet megkönnyíteni ezt az időszakot. Fáradtság esetén iktassunk be pihenőt, ezzel elkerülhetők az ilyenkor gyakori háztartási vagy közlekedési balesetek. Vegyünk esténként egy forró fürdőt, készítsünk egy ízletes citromfűteát, amely megnyugtat lefekvés előtt.

Ha nem érezzük magunkat fáradtnak, az esti séta segíthet levezetni a feszültséget, és ráhangolódni a pihenésre. Mozogjunk többet, ugyanis a futás, torna, jóga, vagy bármilyen aktivitás segíti a szerotonin hormon termelődését.

A könnyű, mértékletes táplálkozás és a minimum napi 10 ezer lépés sokat segít a fáradtságérzés leküzdésében.

„Az átállás jobban megviselheti a gyermekeket, az idős embereket, és azokat, akik alvászavarban szervednek. Vannak olyanok is, akiknél szükség lehet gyógyszerekre is a hangulatváltozás, illetve az alvásproblémák miatt, ám ha tudjuk, hogy minket komolyabban megvisel ez az időszak, készüljünk fel előre. Keljünk korábban akár már napokkal az óraátállítás előtt, pihenjük le hamarabb, hogy fokozatosan szoktassuk hozzá a szervezetünket a változásra” – teszi hozzá a doktornő.

Link másolása
KÖVESS MINKET: