ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Ti hogyan csináljátok a semmittevést? 50 tipp, hogy valóban jólessen!

Elsőre biztosan nevetségesen hangzik, pedig ma már bizonyított tény, hogy a tétlenség jót tesz: lazít, kikapcsol, megnyugtat, kiszakít a hétköznapokból, felszabadít, kreatívabbá tesz, és még fiatalít is!


"A Neverordinary a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. A pasim (most már férjem) kezdte el mondogatni, hogy arról írjál, ami történik veled: 42 évesen elköltöztél (megint) egy új országba, egy emberhez, akit alig ismersz, feladtad az eddigi életed, próbálod megvalósítani az álmaidat, és még öregszel is. Valahogy így jött a képbe, hogy arról kellene írni, hogy igenis 40 felett is van élet! Lehet pasit találni, lehet új karriert építeni és lehet életmódot is váltani. Éljenek a 40 feletti nők!"

Az évek alatt szisztematikusan elsajátítottam, hogyan lehet bűntudat nélkül semmit csinálni, így ma már büszkén állítom: gyakorlott semmittevő vagyok!

A semmittevés lényege, hogy nincs célja, amikor csak úgy vagyunk. Létezünk.

Sokunkat úgy neveltek, hogy a tétlenséggel járó bűntudat alapból ott van bennünk, így az valóban munka, hogy ne érezzük magunkat ettől rosszul. És egyébként is, jár a semmittevés 40 felett (is - szerk.)!

Ezért is örültem nagyon, amikor Emese pár hete a zárt csoportban felhozta a kérdést a tagoknak: Ti hogyan csináljátok a semmittevést? Nos, jobbnál jobb ötleteket kapunk, íme!

1.

Egy ideig csinálj nagyon valamit, túrázz, fuss, takaríts. Tűzd ki a célt. Ha ez megvan, utána olyan édes a semmittevés! – Vali

2.

Egy nagyon jo kikapcsolási módszer egy kávé/tea mellett nézni az embereket, vagy utcán, parkban. Így van egy kis aktiv cselekvés a passzív bambulás mellett, mert nem csak az embereket lehet nézni, hanem egy fa leveleit, a lombkorona változó színeit az őszben, avagy ahogy leesik a levél.. – Gabriella

3.

Ha nagyon semmi, akkor olvasok. Ha valami, akkor alkotok. Akvarellezek, gyöngyözök, kötök, horgolok, közbeni sorozatot nézek vagy hangoskönyvet hallgatok. Illetve bújok a kutyusaimmal, vagy a nyuszikkal. – Betti

4.

Könyvesbolti olvasgatás vásárlási cél nélkül…pl olyanokba beleolvasni, amit tuti nem vennék meg, de vajon miről szólhat? – Gabriella

5.

Festés nem szép kép előállítása céljával (tiszta kudarc), hanem csak úgy. Skiccfüzetem van, akvarell festék. Minden színt kipróbálni (egyszerűen kis négyzeteket festeni), aztán ugyanezt egymás mellé különböző higitásokkal. Aztán keverni őket: mi jön ki. Aztán tűfilccel megspékelni. Aztán a különböző ecsetekkel próbálkozni.

6.

Nekem leginkább a sorozatnézés jött be mint kikapcsolódás, a járvány előtt én semmi ilyesmit nem néztem. Az a legjobb, ha idegen nyelven megy, és feliratozott, mert akkor muszáj a filmre koncentrálnom. Imádtam a dán Borgent és az izraeli Fauda-t. – Nóra

7.

Mézeskalácsokat díszítek. – Ildikó

8.

Én például azért sportolok rengeteget, mert akkor kapcsol ki teljesen az agyam. Egyszerűen megszűnik a világ, csak a sejtjeim maradnak, vagyis akkor tényleg a saját molekuláim szintjén létezem. Nincsenek gondolataim, néha jön egy nagy örömhullám (gondolom az endorfin, ahogy elszabadul), de más nincs. – Miléna

9.

Véleményem szerint a bűntudatmentes semmicsinálást kell megtanulni, ami lehet bármi, amit nem valamilyen külső vagy belső kényszer hajt. A semmitcsinálást meg kell tanulni élvezni bűntudat nélkül. Ez a lényeg. – Monica

10.

A tengernél vettem észre, hogy ha csak ülök, nézem azt a csodás színű vizet, néha kint a parton vagy a kavicsokon ülve a vízben és a napsugár játékát figyeltem és a színeket, formákat, amik ott kialakultak… Aztán kiderült, nem kell, hogy tengervíz legyen, mert az nehezen megoldható. Tó, patak… sőt fürdőkádnyi víz gyertyafényben.. – Andrea

Elsőre úgy tűnhet, hogy ezen a képen Miranda Priestly bámulja a tengert Portovenereben, de igazából én vagyok!

11.

Éneklés! Én először a lányom 18. szülinapjára készülve énekeltem, az akkor nagyon divatos “Schoolbag in hand”-et a Mamma mia-ból. Ez több, mint 2 éve volt, azóta rendszeresen járok is ének órára, nagyon élvezem! – Eszter

12.

Minden hétfőn 2 órás masszázs. Azért 2 óra, mert kb 40 perc kell, hogy el tudjak lazulni, lealitani az agyam. Nagyon nehéz, és így is csak agykontrollal tudom megtenni. Zongora jazzt hallgatok közben, semmi beszélgetes. – Nóra

13.

A céltalan autózás akárhova, közben a kedvenc zenéimet hallgatva. A lényeg, hogy csak suhanjon alattam az út. Már próbáltam definiálni magamnak, hogy vajon miért éppen ez kapcsol ki. Valami olyasmit sikerült összeraknom, hogy az indulás és a megérkezés között van egy idő dimenzió, amikor semmi más nem létezik, pont azért, mert úton vagy. Lehet oltári hülyén hangzik, de mégis igaznak tűnik a számomra. – Anna

14.

Ahhoz, hogy kiürüljön a fejem, nekem elég egy óra spinning. Semmi sem kapcsol ki jobban a világból! – Jucus

15.

Én azt vettem észre, hogy bármennyire elsodornak a tenni- és töprengeni valóim, a nagy felismerések és önmegfejtések, amikor a kutyámmal és/vagy a cicáimmal vagyok önkéntelenül mosolyogni kezdek, átmegyek felszabadult pajkos kislányba, és egyszerűen boldog vagyok! Lehet idétlenül ugrálnom, fejhangon sikítoznom, zagyva kedvességeket kántálnom nekik. Szeretik. Ők is. A családom komoly férfitagjai pedig nagyon jól szórakoznak rajtunk – Hédi

16.

Nagyon jó kérdés, mostanában szembesültem vele, hogy nem tudok “semmit” csinálni. Teljesen átérzem a problémádat! Én a magam részéről futok, de volt már olyan, hogy megszakítottam a futást, leültem a Tisza parton, és csak néztem egy órán át a vizet és a szitakötőket. Ez minden, ami eszembe jut. – Ágnes

17.

Valamit összeszerelni, pl ikeás butorok, kikapcsol teljesen! – Karolin

18.

Kert. Messze van, utazni kell hozzá, de a kert vakargatás volt eddig a legjobb ötlet. Más jógázik, én gyomlálok….-Andrea

19.

Mostanában van egy uj relaxácios technikám: gombázni! Csak mész, és mész és keresgélsz! Csak egy párat ismerek, azokat megeszem, a többit ott hagyom, vagy ami megtetszik, hazaviszem, és meghatározom, ha tudom könyvből! De a keresés és találás öröme visz elöre, s pucolja belölem a stresszt! – Judit

20.

így 40 felett jöttem rá, hogy nekem igenis szükségem van erre! Hogy túlpörgetett időszakok után, ne menjek sehova, ne találkozzak senkivel, ne kelljen kiöltöznöm, megfelelnem mások elvárásáinak, stb. csak magammal legyek. Egyébként néha ez a legnehezebb: csak a saját társaságunkban lenni és meghallani a saját hangunkat! Nem kell mindig “valamit csinálni”, nem kell mindig teljesíteni! Néha elég csak jelen lenni a saját életünkben! – Éva

21.

Kéthetente a naptáramban beírva MEGENGEDEM MAGAMNAK, hogy bűntudat nélkül egész nap ne dolgozzak. Ilyenkor baráti összejövetel van. Ebéd, kártya, társasjáték, röhincsélés éjfélig. Nincs közben telefon, csak örülünk egymásnak és vihogunk. Néha a tiarámat is felteszem, amit tőlük kaptam szülinapomra és királylány vagyok. Hétközben pedig heti 2 jóga. Nagyon-nagyon kezdő vagyok még. Sokáig azt hittem, hogy ez valami úri huncuntság, de nagyon kell, hogy ne makkanjak meg. – Edit

22.

Van egy fura szokásom, nagyon relaxál, ha végigjárom a kedvenc boltjaimat, de nem szoktam vásárolni, csak megnézem a kínálatot, vagy elkísérem a barátnőmet vásárolni, és annak örülök, hogy nem nekem kell próbálgatnom a ruhákat. – Nóra

23.

Főzés. Elsősorban keleszteni valamit. Látni ahogy “életre” kel valami. Vagy órákon át raviolit/tortellinit/friss tésztákat készíteni. – Nóra

24.

Az én agyam állandóan zakatol, és azt a tippet kaptam, hogy kezdjek el a testem fizikai érzeteire koncentrálni. Érezni, ahogy a fenekem nyomja a padot. Ahogy a hátam érintkezik a támlával. Kezdjem érezni a felületet, amin végighúzom az ujjamat. Az ilyen érzetek segítenek “jelen” lenni, és teljesen kikapcsolják az agyat. Vagyis másképp foglalják le. Ha pedig jelen vagy a pillanatban, onnantól könnyebb relaxálni, másra figyelni. Paradox módon ez a kifelé figyelés segít befelé figyelni, mert lecsendesíti az agyat. Nekem bevált, azonnal kikapcsol. – Klaudia

25.

Este pedig a gondolatstop segít, lefekvés után, ahogy indul a gondolat, csak annyit mondok, h stop. Jön a következő, stop. És így tovább. Először 25 stop után állt meg a gondolatmenet, most már kb. 3 stoppal megáll, és elalszom. – Klaudia



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kátyúba hajtottál és defektet kaptál? Ezt kell tenned, különben bukhatod a kártérítést
Összegyűjtöttük azokat a lépéseket és buktatókat, amelyek döntően befolyásolják a kárrendezés kimenetelét.


Egyetlen rossz pillanat, egy tompa puffanás, és máris kész a baj: defekt, sérült futómű, több tízezer forintos kár. Pedig kátyúkárnál nem csak az számít, mekkora volt a gödör – hanem az is, mit csinálsz az első percekben. Mutatjuk, hogyan növelheted drasztikusan az esélyedet arra, hogy valóban kifizessék a kárt.

A szokatlanul hideg, jeges időjárás idén különösen kegyetlen volt az utakhoz: országszerte látványosan megszaporodtak a kátyúk, velük együtt pedig a kellemetlen – és gyakran költséges – autós meglepetések.

Bár sokan nem tudják, a kátyúk okozta sérülések után lehet kártérítést igényelni, a gyakorlatban a legtöbb autós már az első lépésnél elbukja az ügyet.

A MABISZ adatai szerint a kátyúkár-bejelentések közel fele adminisztratív okok miatt kerül elutasításra. Vagyis nem azért, mert nem volt kár, hanem mert rosszul, hiányosan vagy nem a megfelelő helyen indult el az ügy. Bokros Máté Levente, biztosítási szakértő, az Atervező.hu alapítója szerint a siker kulcsa a felkészültség és a helyszíni precizitás – nem az, hogy mennyire volt mély a kátyú.

Nem a kátyú méretét nézik

Jogilag a kátyúkár a közút kezelőjének felelősségi körébe tartozik, de ez messze nem jelenti azt, hogy automatikusan fizetnek is. A felelősségbiztosító nem a kátyú méretét vagy formáját vizsgálja, hanem azt, hogy:

  • az úthiba valóban alkalmas volt-e a konkrét sérülés okozására,
  • és mindez egyértelműen bizonyítható-e.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy az út kezelője mentesülhet a felelősség alól, ha az úthibára figyelmeztető tábla volt kint, vagy ha a kátyút ideiglenesen jelölték. Emellett a vezetési körülmények is fókuszba kerülnek: nem az a kérdés, ki lehetett-e kerülni a kátyút, hanem az, hogy a sofőr ésszerűen járt-e el az adott forgalmi, időjárási és látási viszonyok között. Bokros Máté Levente elmondása szerint a károk jelentős részét a nem megfelelő sebesség okozza, ezért a vezetési körülmények vizsgálata a kárrendezés része.

Ezért kulcsfontosságú, hogy a kárbejelentéskor részletesen és pontosan írd le a történteket. Minden a felkészültségen és a helyszíni precizitáson múlik.

Mi az első dolgod, ha kátyúba hajtasz?

A biztosítási szakértő kiemelte: kátyúkárnál célszerű rendőrt hívni, még akkor is, ha nincs személyi sérülés, mert a hatósági jegyzőkönyv kulcsfontosságú bizonyíték. Ennek hiánya komoly nehézséget okozhat a kár rendezésében.

A kárt első körben nem a biztosítónál, hanem a közút fenntartójánál kell írásban bejelenteni. A rosszul megcímzett kárigény eljárási okból is elbukhat, még akkor is, ha a károsodás ténye nem vitatott. Magyarországon az útkezelői rendszer nem egységes, ezért kiemelt körültekintés szükséges.

Autópályák és gyorsforgalmi utak: MKIF Zrt.

Országos fő- és mellékutak: Magyar Közút Nonprofit Kft.

Településeken belül: jellemzően az önkormányzat

Budapesten: Budapest Közút Zrt. és a kerületi önkormányzatok

Dokumentálás: itt nem lehet félmunkát végezni

A sikeres kárrendezéshez komplex dokumentációra van szükség:

  • rendőrségi jegyzőkönyv,
  • tanúnyilatkozat (ha van, és jobb, ha van),
  • részletes kárigény,
  • több, beazonosítható fénykép a kátyúról és az autóról,
  • javítási számlák a kár összegének igazolására.
A fotóknál nem elég egy közeli kép a gödörről: látszania kell a helyszínnek, a környezetnek, sőt az utcatáblának is, lehetőleg több szögből.

Bár videót egyelőre nem kérnek a biztosítók, egy későbbi jogvita esetén aranyat érhet.

A szakértő külön kiemeli: ilyenkor nincs „okosba megoldjuk”. A javításról szóló számlákat meg kell őrizni, a cserélt alkatrészeket érdemes megtartani, személyi sérülésnél pedig az orvosi dokumentáció is elengedhetetlen. Továbbá hasznos lehet néhány szemtanú is, akik alátámaszthatják, hogy a sofőr nem lépte túl a megengedett sebességet. Ha nem tudod egyértelműen bizonyítani, hogy az úthiba okozta a kárt, a fenntartó nem fog felelősséget elismerni, és a biztosító sem fizet.

Van könnyebb út? Igen, de nem mindenkinek

Ha rendelkezel CASCO-val vagy kötelezőhöz kötött kátyúkár-kiegészítéssel, a biztosító átvállalja az ügyintézést, segít az útkezelő azonosításában, és megtéríti a kárt. Sőt, a regresszt – vagyis a kár behajtását az útkezelőn – is intézi.

Adminisztratív szempontból ez jelentősen egyszerűbb megoldás, mint a közvetlen igényérvényesítés az útkezelőnél. Fontos azonban, hogy a biztosítás ilyenkor sem fedezi az esetet, ha az úthibára figyelmeztető jelzés ki volt helyezve.

Milyen alkatrészekre terjed ki általában a kiegészítő kátyúkár biztosítás?

Bokros Máté Levente elmondta: jellemzően a gépjármű gumiabroncsai, keréktárcsái, tengelycsonkjai, kerékagyai, csonkállványai, gólyalábai és lengéscsillapítói tartoznak a biztosított alkatrészek közé. Emellett a fényezési és egyéb apróanyag költségek is téríthetők. Érdemes számolni azzal, hogy ha egy alkatrészt az ellenoldali párjával együtt kell cserélni, a biztosító csak a sérült darabot téríti, a párját nem.

A szakértő szerint a kátyúkár biztosítások éves díja alacsony, így könnyen kedvet kaphatunk a szerződéskötésre. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a CASCO bónusz fokozata csökken, amikor a biztosító kifizeti a kárt, mivel ez kárrendezésnek minősül, és a következő évek díja emelkedhet. Jó hír, hogy ha a kifizetett összeg visszatérül a biztosítónak, a bónusz fokozat visszaállítható. Ez azonban nem automatikus, külön ügyintézést igényel, és könnyen el lehet felejteni.

A legjobb védekezés még mindig a figyelem

A szakértő szerint a legtöbbet továbbra is azzal tehetjük, ha körültekintően vezetünk, és alkalmazkodunk az útviszonyokhoz. Ha mégis bekövetkezik a baj, a türelmes, alapos dokumentálás a legjobb befektetés.

Akár a biztosító, akár az útkezelő felé indítjuk az igényt, a gondos nyilvántartás adja majd a sikeres kártérítés alapját. Ne felejtsük: a kár pontos dokumentálására szánt idő mindig kevesebb, mint amit egy esetleges jogvita során a bíróságon kellene eltölteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk