Egy kísérlet szerint az élőlények tényleg fényt bocsátanak ki – és a halállal ez megszűnik
Az élet szó szerint világít – legalábbis erre jutottak a Calgaryi Egyetem és a kanadai Nemzeti Kutatási Tanács kutatói egy olyan kísérletben, amely egyszerre hangzik sci-finek és kísértetiesen prózainak.
Egerek és két különböző növényfaj leveleinek vizsgálata során ugyanis közvetlen fizikai bizonyítékát találták annak, hogy egy különös jelenség, az úgynevezett „biophoton”-kibocsátás az élőlény halálával megszűnik.
Első olvasásra az egész könnyen tűnhet áltudományos peremvidéknek. A biológiai elektromágneses kisugárzások kutatása óhatatlanul felidézi az aurákról és misztikus energiamezőkről szóló elképzeléseket. Csakhogy itt nem ez történt.
Elméletben ráadásul a biológiai folyamatok által kibocsátott látható fénynek annyira gyengének kellene lennie, hogy elvesszen a környezeti elektromágneses zajban és a test hőtermeléséből származó sugárzásban. Vagyis elvileg mérhetetlennek kellene lennie egy teljes testen.
Mégis: Vahid Salari fizikus és csapata azt állítja,
A biophotonok gondolata önmagában is vitatott. Az ismert kémiai fényjelenségek, például a kemilumineszcencia régóta dokumentáltak, és számos biológiai folyamat hoz létre látványos fényt. Kevésbé látványos, de annál következetesebb megfigyelés viszont, hogy élő sejtek – a marhaszív szövetétől a baktériumtelepekig – spontán módon bocsátanak ki 200 és 1000 nanométer közötti hullámhosszú fényt.
A legvalószínűbb magyarázat szerint mindez a reaktív oxigénformákhoz köthető, amelyeket a sejtek stresszhelyzetekben – hő, mérgek, kórokozók vagy tápanyaghiány hatására – termelnek. Elég sok hidrogén-peroxid jelenlétében például a zsírok és fehérjék olyan kémiai átalakulásokon mennek keresztül, amelyek során az elektronok „felpörögnek”, majd visszarendeződéskor egy-egy energiadús fotont bocsátanak ki.
Ha ezt a sejtszintű stresszt távolról, roncsolás nélkül lehetne mérni teljes szervezetekben – emberekben, állatokban, növényekben vagy akár baktériumkultúrákban –, az komoly diagnosztikai és kutatási eszközzé válhatna az orvostudomány és a mezőgazdaság számára is.
Hogy kiderüljön, a jelenség nem csak izolált szövetekben, hanem teljes élőlényeknél is működik-e, a kutatók speciális, rendkívül érzékeny kamerákkal vizsgáltak egész egereket.
Ezután elaltatták őket, majd további egy órán át folytatták a mérést. Az állatokat a haláluk után is a megszokott testhőmérsékleten tartották, hogy a hő ne torzítsa az eredményeket.
A kamerák egyedi fotonokat rögzítettek a látható fénytartományban mind az élet, mind a halál után – a különbség azonban egyértelmű volt: az elaltatást követően a fotonkibocsátás drámaian visszaesett.
Hasonló kísérleteket végeztek lúdfű (Arabidopsis thaliana) és törpe esernyőfa (Heptapleurum arboricola) levelein is. A növényeket fizikai sérülésekkel és vegyi anyagokkal stresszelték, az eredmény pedig látványos volt: a sérült részek következetesen fényesebbek voltak az ép szöveteknél.
– írják a kutatók.
A kísérlet óhatatlanul megnyitja az utat annak a gondolatnak, hogy a sejtek alig észrevehető, szinte szellemszerű fénye egyszer talán megmondhatja rólunk, mennyire vagyunk egészségesek. Vagy épp azt, mikor kezd kialudni bennünk a fény.
A kutatást a The Journal of Physical Chemistry Letters közölte.
