ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

10 jel, hogy egészségtelen a kapcsolatod az anyukáddal

Vedd észre a jeleket!

Link másolása

Normál esetben az anya és a gyerek eleinte nagyban függenek egymástól, majd ez szépen lassan elkezd lazulni, míg végül a gyerekből független felnőtt lesz. Azonban nagyon sokszor ez nem igazán így valósul meg. A Huffingtonpost szakértők segítségével összegyűjtött 10 jelet, amik arra utalhatnak, hogy még nem sikerült teljesen leválnotok egymásról az anyukáddal.

(Ezekben a példákban az anyuka nagy igényű, erőszakos személyiség, a gyerek pedig egy anyától függő egyén, aki szeret mások kedvére tenni. Ez a felállás fordítva is megtörténhet.)

#1 Az anyukád irreálisan sok időt és figyelmet igényel

Te is sokszor érzed azt, hogy el kell dobnod mindent a kezedből, ha anyukád hív, még akkor is, ha aznap már beszéltetek egyszer? Vagy esetleg lemondasz programokat az ő kedvéért? Ez sajnos egyikőtöknek sem jó, hosszútávon pedig negatív érzelmeket, neheztelést vihet a kapcsolatotokba. Nem csak neked, de neki is szüksége lenne egy kis magánszférára, így ne hagyd, hogy minden szabadidőtöket együtt töltsétek, még akkor se, ha esetleg ettől bűntudatod lesz.

#2 Felelősséget érzel az anyukád lelkiállapotáért

Ha sokszor érzed ezt, az már régen rossz, hiszen csakis ő tudja befolyásolni az érzelmeit. Kis korban a szülők rászoknak erre, és sokszor még akkor is gyakorolják, amikor a gyerek felnőtt. "Szomorú vagyok, amikor nem hívsz." "Aggódtam érted, amiért az csináltad." Az ilyen anyával élők azon kaphatják magukat, hogy egyfolytában boldoggá és nyugodttá próbálják tenni édesanyjukat, és sokszor hajlamosak más kapcsolataikba átültetni ezt a kölcsönös függést, amivel természetesen megmérgezik azt.

#3 Hazudsz az anyukádnak, nehogy csalódást okozz neki

Ez még gimnáziumban oké, de felnőttként már magad felelsz a tetteidért, nincs szükséged arra, hogy az anyukád megtanítsa mi a jó és mi a rossz. Ha nem tetszik neki, ez van. Az őszinteség sokat segíthet ennek megjavításában. Mondd el neki, hogy mit fogsz csinálni vagy mit csináltál és miért. Ez nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy egy egészséges felnőtt kapcsolat alakuljon ki köztetek.

#4 Pénzügyileg az anyukádra támaszkodsz

Természetesen mindenki életében eljöhet az, hogy hirtelen kirúgják, vagy csak simán megszorul pénzügyileg, és ilyenkor teljesen elfogadott az anyukánktól (vagy apukánktól) egy kis segítséget kérni. A probléma akkor van, ha semmi gond nincsen a családi büdzsével, és anya mégis rendszeresen adakozik. Ez azt is jelenti, hogy belelát a költségvetésbe, tisztában van a kiadásokkal, így irányíthatja, hogy mire költöd a pénzed, ami megakadályozza, hogy önálló felnőtt legyél. Ennek jobb minél előbb véget vetni.

#5 Hagyod, hogy az anyukád végezze el a piszkos munkát

Egy önálló felnőtt képes kimosni a ruháit, takarítani, sütni-főzni, időpontot foglalni az orvoshoz, elintézni a nyaralást. Az anyukád lehet, hogy csak segíteni akar azzal, hogy mindezt elintézi helyetted, azonban ha hagyod, azzal a saját fejlődésedet gátlod meg. Meg kell tanulnod ellátni magadat és törődni magaddal.

#6 Az anyukád elvárja, hogy egyeztess vele döntés előtt

Teljesen rendben van, ha kikéred a tanácsát, de ha kötelességednek érzed, hogy anyukádhoz menj, mielőtt meghozol egy döntést, az már nem egészséges. Felnőttként egyedül kéne meghoznod minden döntést, sőt, képesnek is kell rá lenned. De ne hagyd, hogy anyukád amiatt szidjon le, hogy nem mentél hozzá, vagy esetleg szerinte rosszul döntöttél, mert neki ebbe sajnos már nincs beleszólása, önálló felnőtt vagy, úgy döntesz, ahogy jónak látod.

#7 Megsérti a magánszférádat azzal, hogy megnézi a sms-eidet, emailjeidet, stb.

Ez még kisebb korban sem egészséges, nemhogy felnőttként. Ne hagyd, hogy anyukád beleturkáljon a cuccaidba, vagy napi szinte ránézzen a közösségi oldalaidra, azt meg pláne ne engedd, hogy ezek miatt számon is kérjen. Minden kapcsolat alapja a bizalom. Ezt vele is meg kell értetni

#8 Néha úgy érzed, hogy versenyzel az anyukáddal

Alap esetben egy anya büszke a gyermeke eredményeire, képességeire, és ez fordítva is így van. Ha felmerül a versengés érzése, érdemes megvizsgálni, miért ütötte fel a fejét. Ha az anya nem hagyja a gyermekét kibontakozni, az nagyban megsértheti a gyerek önbizalmát, nem fogja elég jónak érezni magát. A versengés megnyilvánulhat külsőségekbe, figyelemért való harcban (pl. az apuka figyelméért), eredményekben, stb. Le kell ülni, és megbeszélni az okokat.

#9 Az anyukád hagyja, hogy felelőtlenül viselkedj

Ez két okból is eredhet. Az egyik, hogy bűntudata van, amiért rosszul nevelt fel, vagy csak szimplán nem akarja, hogy függetlenedj, ezért felhívja a főnöködet, hogy beteg vagy, közben csak nem tudsz másnaposan kikelni az ágyból. Ezzel megóv a negatív következményektől és valószínűleg folytatni fogod azt, amiről te is tudod, hogy rossz. Természetesen ez többet árt, mint használ.

#10 Túl sok részletet oszt meg a magánéletéről

Nincs annál csodálatosabb dolog, mint amikor mindent megbeszélhetsz az anyukáddal. Természetesen ennek is vannak keretei, van, amit szimplán nem osztotok meg egymással. Jogosan gondolod, hogy ez már egy kicsit sok, mikor elmeséli az egyik szexuális élményét, vagy mindenről beszámol a szerelmi életével kapcsolatban. Mondd meg neki, hogy szereted, imádod, de ezt inkább beszélje meg az egyik barátnőjével.

Címlapkép: Unsplash

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Meztelenül nyitott ajtót a pizzafutárnak egy angyalföldi nő – futársztorik
Aki futárnak áll, fel kell készülnie nem mindennapi kalandokra. Jó, ha megőrizzük a hidegvérünket.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elképesztő történetekről számolt be a Blikk, budapesti pizzafutárok meséltek.

A világjárvány óta az eddiginél is jobban rászoktak az emberek az online rendelésre. Sokan el is szegődtek áruszállítónak, ételfutárnak és remekül meg lehet belőle élni. Azonban nem árt, ha felkészül furcsa dolgokra is, aki futárkodásra adja a fejét.

Egy 18 éves diák futár az éjszakai műszakok során rendszeresen találkozott például részeg ügyfelekkel. Egyikük például,

amikor áltvette a rendelést, leült a lépcsőre, majd a kerítésbe kapaszkodva mászott vissza az ingatlanba.

A futár elárulta, hogy már a telefonban hallható volt, hogy a megrendelő részeg. De történt vele olyan is, hogy egy üdítő kiborult a szállítás során, és mire kiérkezett a címre, eláztatta a tárolót, és amikor kivette, hogy átadja a megrendelőnek az elázott dobozból a földre borult az étel. Meglepő módon ügyfél udvariasan összeszedte, és zokszó nélkül átvette a rendelést.

Egy másik, 22 éves kiszállító Angyalföldre egy csomagot. Ahogy kell, 45 perccel az érkezése előtt telefonon értesítette a címzettet, hogy érkezik a küldemény.

Mikor megérkezett a címre, már nem telefonon kereste a hölgyet, csak felcsengetett a megadott lakásba. Amikor kinyílt az ajtó, a címzett, egy hölgy csak fehérneműt és egy meglehetősen átlátszó köntöst viselt. Amikor a nő rájött, hogy a csomagja érkezett meg, döbbenten annyit mondott annyit mondott:

„Úristen, bocsánat, azt hittem az ügyfelem vagy!”

Olyan is előfordul, hogy a futár és a megrendelő között konfliktus alakul ki. Emiatt járt úgy egy másik 22 éves futár, hogy bár az ügyfele a csomagot átvette, azonban a kijutással akadt egy kis gond. Mikor a futár felcsengetett, hogy nyomják meg az ajtónyitó gombját, bosszút állt rajta a dühös ügyfél, nem engedte ki a házból. Amikor kiszállító megpróbált a többi lakáshoz csengetni, ők azt hitték, hogy be szeretne jönni, és ők sem segítettek. Végül egy órát kellett várnia, amíg valaki kiengedte.

A tanulság csupán annyi, hogy az menjen futárnak, aki fel van készülve a néha nem is olyan kellemes kalandokra is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tengerjáró hajón bérel apartmant, mert olcsóbb, mint a szárazföldi lakás
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.

Link másolása

A szárazföldi létet feladva a következő 12 évben egy tengerjáró hajón fog lakni a San Diegó-i Austin Wells, mert állítása szerint így sokkal kevesebbe kerül majd a lakhatása, miközben beutazhatja a világot.

Wells azt mondta, a történelmi csúcson lévő lakhatási és megélhetési költségek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyja szárazföldi életét, és inkább egy tengerjáró hajó apartmanjába költözik. Számításai szerint így sokkal jobban jár, mintha szülővárosában, San Diegóban, az USA 8. legnagyobb városában bérelne lakást: nemcsak lakbérre kell kevesebbet költenie, de a rezsiköltségeket is megspórolja.

A távmunkában dolgozó 28 éves férfi 300 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintot) fizetett azért, hogy 12 évig az MV Narrative tengerjáró hajó egyik apartmanjában lakhasson. A luxushajó fedélzetén élőknek egészségügyi szolgáltatásokat és 24 órás szobaszervizt is biztosítanak, miközben többek között edzőtermek, éttermek, mozi, könyvtár, bank és egy termelői piac szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az MV Narrative még építés alatt ál, 2025-ben helyezik majd vízre. A tengerjáró hajón közel 1000 személy bérelhet ki különböző típusú apartmanokat. Összehasonlításképpen: jelenleg San Diegóban havonta átlagosan 2500 dollárért (több mint 900 ezer forintért) lehet lakást bérelni, míg az MV Narrative-on körülbelül 2000 dollárért (740 ezer forintért).

Forrás: Ladbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET: