KAPCSOLAT
A Rovatból

„Te lennél-e együtt a 10 évvel ezelőtti szerelmeddel?” – 8 tanulság az elmúlt évtizedből

Te milyen tanácsot adnál a 10 évvel ezelőtti önmagadnak? Egy fiatal anyuka szembenéz 10 évvel korábbi önmagával.
Tóth Zsófi írása a My Mommy Melody blogon, A fotók illusztrációk/Pixabay - szmo.hu
2020. január 21.



A My Mommy Melody blog nem más, mint topicok és tippek, amikről anyaként vagy leendő anyaként érdemes és kell is beszélni, vagyis: életről-lélekről anyuszemmel.

Nemrégiben egy különös képbe futottam bele: az egyetem elején nagyon jóban voltam egy lánnyal, aki ismét összejött az akkori szerelmével. Az egyetemi időben a románcuk nem tartott sokáig, szétmentek és külön utakat jártak, más-más ember mellett voltak párkapcsolatban. 10 év után viszont most újból egymás mellett kötöttek ki.

Mikor ezt láttam, számos kérdés fogalmazódott meg bennem:

Szerettem volna, ha elfogadnak. Ezért gyakran olyan emberek mellett kötöttem ki, akik elnyomtak, vagy akik mellett nem éreztem veszélyben magamat.

Nem az volt a szempont, hogy motiváljanak, hogy mit tehet hozzám a kapcsolat. Nem tudatosan választottam magam mellé az embereket.

Így kötöttem ki emellett a fent említett lány mellett is. Vajon most már elég tudatos vagyok ahhoz, hogy ne válasszak bántó kapcsolatokat?

Mivel magamat se becsültem, és nem tartottam magam jó nőnek, a párkapcsolati fronton is kész csőd voltam. Akadtak olyan fiúk, akiket jó pasinak láttam, de csak a távolból meredtem rájuk, és (utólag belátom, iszonyú szánalmas módon) üldöztem őket ezzel.

Csak arra vágytam, hogy jó nőnek lássanak, annak ellenére, hogy én magamnak fogalmam nem volt arról akkor még, hogy mit is jelentene az.

Az első fiú, aki komolyan vett, okított ki sok szempontból a nőiességemet, és annak megélését illetően (és itt nem csak és nem elsősorban a szexre gondolok).

Ezért ha arra gondolok, hogy az egyetem eleji szerelmemmel összejövök, akit ebből a görcsből választottam – nos, ilyenkor én magam se tudom, hogy sírjak vagy nevessek ezen a képtelen ötleten. És te lennél-e együtt a 10 évvel ezelőtti szerelmeddel? Elég tudatosan választottad-e ki akkor a párodat? Már tudatosan választasz-e?

(Sokan mai napig együtt vannak (akár a környezetemben is) az egyetemi vagy középiskolai szerelmükkel. Nem is ellenük szól a felvetés. Azt gondolom, hogy nekik nem ilyen volt akkoriban a kapcsolatuk magukkal. Legalábbis remélem. Mert ez nélkülözhetetlen a hosszú távú jó döntéshez.)

Magától értetődőnek vettem, ha mellettem volt valaki. De ha nem, akkor következő buli, következő ember – úgyis mindenki az útját keresi, ahogy én is, út közben pedig az új tapasztalatok, új emberek csak hozzám tesznek. 30 évesen már sok embernek megvan a maga útja, a maga párja, több a kötelezettsége, ezért erre sokkal kevésbé érnek rá az emberek.

Megtanultam értékelni azokat az embereket, pláne igazi kapcsolatokat, akik szánnak rám és a kapcsolatunkra időt, és akikkel fejlődni lehet.

Mostanra sokkal kevésbé foglalkoznak ezzel az emberek. Bezárkóznak az újabb beszélgetések, tapasztalatok előtt. Emlékszem, kb. egy hete nevettem ki egy kedves barátomat, miért beszél mai napig akár 100 emberrel is ha kell. Lehet, hogy a többsége időpazarlás. Erre annyit kérdezett: De miért is? Honnan tudod, hogy ha nem beszélsz, kerülsz kapcsolatba ugyanígy sok emberrel, nem megy-e el melletted valaki, akitől tanulhattál volna valamit? És igaza van…

Akkoriban nagyon nyitott és befogadó voltam az élet dolgaival kapcsolatban. Tapasztalatot akartam szerezni.

Mostanra viszont a számos tapasztalat miatt egyből biztosra veszek mindent – holott valójában egyáltalán nem egyértelmű, hogy a tapasztalatom adott szituációban is beigazolódik. Akkor miért skatulyázunk be ennyire előre embereket, helyzeteket – akár életeket?

A fenti tapasztalatok alapján összeszedtem a 8 legfontosabb gondolatot, amit az akkori önmagamnak tanácsolnék – és amit a mai napig szem előtt kell(ene) tartanom.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.



Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KAPCSOLAT
Egyesek szerint beteges, mások szerint kapcsolatokat menthet meg – mi az a hotwifing?
Egyes felmérések szerint már a férfiak 10 százaléka nyitott arra, hogy feleségük mással is intim kapcsolatot létesítsen. Sokan nyíltan beszélnek erről az élményről, ami szerintük akár a kapcsolatot is megmentheti.


Egyre több pár próbálja megmenteni a kapcsolatát egy új szexuális trenddel, amit hotwifingnak neveznek. A férfiak ebben örömüket lelik abban, hogy nézik, ahogy a feleségük más férfiakkal létesít szexuális kapcsolatot. Van, aki még tovább megy, és egyszerre két másik férfit is bevon az élménybe.

Logan, egy brit férj a Daily Mailnek mesélt erről. Így fogalmazott:

„Ez olyan, mintha hagynád a barátodnak, hogy kipróbálja a kocsidat. Megnézi, milyen jól megy. Vissza kell adnia, de közben büszkeséggel tölt el. Egy kis ízelítőt kap abból, milyen az én életem.”

Egy másik férfi, Alex, a feleségétől, Rebeccától hallott először erről. A nő arról fantáziált, hogy két férfival egyszerre bújik ágyba. Rebecca ezt mondta: „Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor ezt az élményt megoszthatod azzal, akit szeretsz – és közben tudod, hogy ez semmit nem vesz el abból, ami köztetek van. A szex és a szerelem két teljesen külön dolog. Ez az egész még erősebbé tette a kapcsolatunkat. Furcsa kimondani, de sokkal jobban szeretem őt emiatt.”

Richard még extrémebb dolgot szeretne. Azt mondta, hogy a feleségét az esküvői ruhájában szeretné látni, miközben mások „meggyalázzák”. Azt is állította, hogy a hotwifing „a szerelem és a bizalom építőkockája, és ez egyre csak erősebbé válik.” Hozzátette: „Így erősítjük meg a kapcsolatunkat, én pedig szórakozást és adrenalint kapok a meggyalázásból.”

Shannon Lofland, aki korábban seriffhelyettes volt Coloradóban, vissza akar térni a felnőttiparba. Azt tervezi, hogy egy másik pornóssal szexel a férje szeme láttára. Azt mondta:

„Reméljük, sikerült egy kis betekintést adnunk a hotwife-életmódba, és megmutattuk, hogy egy pár akkor is tud mélyen szeretni és erős maradni, ha más partnerekkel is élnek át élményeket. Éreztem a férjem feltétel nélküli szeretetét és támogatását. Ez életünk egyik legkülönlegesebb élménye volt, és még erősebbé tette a köteléket köztünk.”

A jelenség egyre népszerűbb a fiatal férfiak körében. A brit férfiak 10 százaléka szívesen kipróbálná. Egyes párok pornószínészeket is felkeresnek, hogy azok segítsenek az élmény megvalósításában. A trend annyira népszerű kezd lenni, hogy hamarosan egy ilyen tematikájú fesztivált is rendeznek az Egyesült Királyságban.

(via LADbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül?
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.


Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.

„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”

– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:

„Nos, a válasz igen, egy házasság túlélhető szex nélkül is, ha mindkét partner 100%-ban benne van.”

A tanácsadó szerint minden kapcsolat keresztül megy különféle fázisokon, ami teljesen normális. Hangsúlyozza azonban, hogy „ha az egyik fél szexet akar, a másik pedig nem”, az bizony probléma. Azt javasolja, hogy beszéljenek nyíltan a helyzetről, hogy tudják, mit szeretne a másik. Emellett azt tanácsolja, hogy próbáljanak „mélyebb szinten újra kapcsolódni egymáshoz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
„Folyamatosan csak feszengtem” – Megszólalt a Virgin Island szexuális segítője, aki egy kínos megjegyzés után azonnal félbeszakította a foglalkozást
A brit Channel 4 Virgin Island című műsorában tizenkét felnőtt, még szűz résztvevő próbál megoldást találni szexuális bizonytalanságaira egy radikális terápiás folyamat segítségével, ahol a testi intimitás is szerepet kap..


A formabontó valóságshow célja, hogy a szereplők a műsor végére magabiztosabbá váljanak, és képesek legyenek megélni az intimitást.

Az egyik epizódban a nézők szemtanúi lehettek egy feszült jelenetnek, amikor a Zac nevű szereplő Kat Slade terapeuta társaságában vett részt egy foglalkozáson. A beszélgetés annyira kényelmetlenné vált, hogy Kat végül megszakította az alkalmat - írta meg a LADBible.

Zac a foglalkozás előtt határozottan beszélt arról, hogy akár orális szexben is része lehet, vagy el is veszítheti a szüzességét. A terapeuta megkérte, hogy nézzen a szemébe, és mondja el, mit érez.

Zac így fogalmazott: „Szeretnék továbblépni… meg akarom érinteni Önt, és azt is szeretném, hogy Ön megérintsen engem.” Kat ettől kényelmetlenül érezte magát, mert úgy érezte, Zac kizárólag a testi érintésre koncentrál, és nem érzékeli az érzelmi kapcsolatot.

Kat szerint Zac hozzáállása benne egyfajta védelmező érzést váltott ki. A helyzet még feszültebbé vált, amikor Zac így folytatta: „Magabiztosan és izgatottan jöttem be ide, és nem tudom, mennyire van Ön ehhez hozzászokva ebben a szakmában, és azt sem tudom, hogy Ön ezt ijesztőnek találja-e.” Hozzátette, hogy talán nem is illenek össze. Ekkor Kat megkérte, hogy öltözzön fel, és befejezték a foglalkozást.

Az esetet Kat és kolléganője, Aisha Paris Smith együtt nézték vissza. Egy közösségi médiás videóban osztották meg a gondolataikat. Kat ezt mondta: „Folyamatosan csak feszengtem – végig feszengtem.”

Majd hozzátette: „De jó értelemben kínos”, mire Aisha így válaszolt: „A legjobb fajta kínos helyzet, amikor büszkék vagyunk arra, amit csináltunk, és a résztvevőkre is büszkék vagyunk.”

A műsorban a résztvevők olyan terápiás folyamaton mennek keresztül, ahol a testi intimitás is szerepet kap. A terapeuták – köztük Kat is – akkor vállalnak szexuális kapcsolatot, ha minden érintett fél komfortosan érzi magát a helyzetben. Zac esetében ez nem történt meg.

A Virgin Islandből már csak egy epizód van hátra. A zárórészből az is kiderülhet, hogy lesz-e olyan résztvevő, aki eljut a szexuális kapcsolatig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: