Még 5300 évvel a halála után is képes újabb titkokat felfedni Ötzi, a Jégember. Egy friss kutatás szerint a legendás alpesi múmia egy magas kockázatú, rákot okozó vírust hordozott. A felfedezés nemcsak Ötzi viszontagságos életéről fest árnyaltabb képet, de átírhatja azt is, amit az emberiség egyik leggyakoribb kórokozójának történetéről eddig gondoltunk.
A Jégemberként ismert természetes múmiát 1991-ben, lenyűgözően megőrződött állapotban találták meg az Ötztali-Alpokban, Ausztria és Olaszország határán. Az időszámításunk előtt 3300 és 3100 között élt, halálakor körülbelül 45 éves férfi nagyjából 160 centiméter magas lehetett. A jég nemcsak a testét, hanem a ruházatát és a vele lévő eszközöket is konzerválta, így a tudósok páratlan bepillantást nyerhettek a rézkori ember életébe.
Ez a vírus ma is rendkívül elterjedt, és olyan daganatos megbetegedések kockázatát növeli, mint a szájüregi, mandula- vagy torokrák. A felfedezés súlyát növeli, hogy a kutatók egy másik, Szibériában talált, 40 000 éves emberi maradványban, az úgynevezett Ust-Ishim egyén mintájában is kimutatták a vírus jelenlétét, ami azt jelzi, hogy a kórokozó jóval régebb óta kíséri az emberiséget, mint eddig hittük.
A São Pauló-i Szövetségi Egyetem kutatóinak eredményei egyelőre egy bioRxiv nevű tudományos szerveren jelentek meg, ami azt jelenti, hogy a tanulmány még nem esett át a független szakértői lektorálás folyamatán, így az eredményeket előzetesként kell kezelni.
A HPV-fertőzések ma is globális egészségügyi problémát jelentenek; a WHO becslése szerint 2019-ben világszerte csaknem 700 000 daganatos esetet okoztak.
Ötzinek nem a HPV volt az egyetlen egészségügyi problémája. A testén végzett vizsgálatok kimutatták, hogy bélparazitáktól szenvedett, a tüdeje pedig fekete volt a tábortüzek füstjétől. A körmein lévő barázdák arra utalnak, hogy halála előtti hónapokban többször is súlyosan megbetegedett,
a hajában talált magas réz- és arzénszint pedig arra enged következtetni, hogy köze lehetett a fémmegmunkáláshoz.
A Jégember halálának pontos oka máig vita tárgya. A testében talált nyílhegy erőszakos cselekményre utal, de a kutatók felvetették a rituális áldozat vagy a fagyhalál lehetőségét is. Utolsó étkezése részben megemésztett kőszáli kecskehús volt, amit kevesebb mint két órával a halála előtt fogyaszthatott el.
Még 5300 évvel a halála után is képes újabb titkokat felfedni Ötzi, a Jégember. Egy friss kutatás szerint a legendás alpesi múmia egy magas kockázatú, rákot okozó vírust hordozott. A felfedezés nemcsak Ötzi viszontagságos életéről fest árnyaltabb képet, de átírhatja azt is, amit az emberiség egyik leggyakoribb kórokozójának történetéről eddig gondoltunk.
A Jégemberként ismert természetes múmiát 1991-ben, lenyűgözően megőrződött állapotban találták meg az Ötztali-Alpokban, Ausztria és Olaszország határán. Az időszámításunk előtt 3300 és 3100 között élt, halálakor körülbelül 45 éves férfi nagyjából 160 centiméter magas lehetett. A jég nemcsak a testét, hanem a ruházatát és a vele lévő eszközöket is konzerválta, így a tudósok páratlan bepillantást nyerhettek a rézkori ember életébe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Még egy nap, és lassan újra hosszabbodnak a világos időszakok. Vasárnap lesz a téli napforduló, ami egyúttal az év legrövidebb nappala - írja az Időkép
A csillagászat szerint a téli napforduló az, amikor a Nap eléri látszólagos pályájának legdélebbi pontját, vagyis a Baktérítő fölött fog zenitben delelni. Ez idén december 21-én, hazai idő szerint 16 óra 03 perckor lesz.
Itt jön a fordulat, mert ezt követően a Nap megkezdi megint a fél évig tartó látszólagos vándorlását az égbolton észak felé. Azaz hétfőtől újra hosszabbodni kezdenek a nappalok.
Így vasárnap lesz az év legsötétebb napja, a nappal 8 óra 26 perc 29 másodpercig tart majd.
Utána hosszabbodni fognak a nappalok, eleinte csak alig észrevehető módon, majd a tavaszi napéjegyenlőség felé közeledve egyre nagyobb mértékben.
Még egy nap, és lassan újra hosszabbodnak a világos időszakok. Vasárnap lesz a téli napforduló, ami egyúttal az év legrövidebb nappala - írja az Időkép
A csillagászat szerint a téli napforduló az, amikor a Nap eléri látszólagos pályájának legdélebbi pontját, vagyis a Baktérítő fölött fog zenitben delelni. Ez idén december 21-én, hazai idő szerint 16 óra 03 perckor lesz.
Itt jön a fordulat, mert ezt követően a Nap megkezdi megint a fél évig tartó látszólagos vándorlását az égbolton észak felé. Azaz hétfőtől újra hosszabbodni kezdenek a nappalok.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Élőben nézte végig egy ír csillagász, ahogy valami becsapódik a Holdba
A PhD-hallgató a képernyőjét nézte, amikor a másodperc tört része alatt megtörtént a csoda. Az esemény annyira ritka, hogy ez volt az első ilyen Írországban rögzített eset.
Ritka pillanatot csípett el egy csillagász, aki élőben nézte végig, ahogy egy meteoroid becsapódik a Hold felszínébe. A drámai esemény december 12-én, hajnali 3 óra 9 perckor történt, amikor
egy hirtelen, erős fényfelvillanás jelent meg az égitest árnyékos oldalán.
A jelenséget az észak-írországi Armagh Obszervatórium és Planetárium végzős PhD-hallgatója, Andrew Marshall-Lee rögzítette az intézmény robotikus távcsövével – írta az IFLScience. A kutató éppen a képernyőjét figyelte, amikor a becsapódás megtörtént.
„Ez különösen különlegessé teszi (és órákat spórolt meg nekem a felvételek későbbi feldolgozásán!.
Reálisan úgy gondolom, sok évet tölthetnék az ilyen jelenségek megfigyelésével, és akkor sem látnék még egyszer ilyet”
– nyilatkozta Marshall-Lee.
A szakértők még vizsgálják a pontos helyszínt, de az előzetes adatok szerint a becsapódás a Langrenus-krátertől mintegy két fokkal északkeletre történhetett. A pontosításhoz további elemzésekre van szükség.
„Meg kell várnunk, amíg lehetőség nyílik utólagos megfigyelésekre, hogy biztosak lehessünk, de jelenlegi munkánk azt sugallja, hogy a Langrenus-krátertől mintegy 2 fokkal északkeletre csapódott be”
– tette hozzá a kutató.
A felvillanás valószínűleg a Geminidák meteorrajhoz köthető, amely december 4. és 20. között volt aktív, és a múlt hétvégén érte el a csúcspontját. A rajt a 3200 Phaethon kisbolygó által hátrahagyott törmelék alkotja. Míg a Föld légkörébe érve ezek a szemcsék látványos fénycsíkok kíséretében elégnek, a légkör nélküli Holdon közvetlenül a felszínbe csapódnak.
A most észlelt objektum apró volt, átmérője talán a 3-5 centimétert sem haladta meg, mérete leginkább egy golflabdáéhoz hasonlítható.
A száguldó test mozgási energiája a becsapódás pillanatában hővé és fénnyé alakult, ez okozta a Földről is látható, rövid kitörést.
Az ilyen események rögzítése rendkívül ritka, mivel a fényjelenségek kicsik és csupán a másodperc töredékéig tartanak, ráadásul a Hold felszíne hatalmas. Az obszervatórium szerint ez az első holdi becsapódási felvillanás, amelyet Írország szigetéről figyeltek meg, és mindössze a második, amelyet valaha a Brit-szigeteken rögzítettek.
Ritka pillanatot csípett el egy csillagász, aki élőben nézte végig, ahogy egy meteoroid becsapódik a Hold felszínébe. A drámai esemény december 12-én, hajnali 3 óra 9 perckor történt, amikor
egy hirtelen, erős fényfelvillanás jelent meg az égitest árnyékos oldalán.
A jelenséget az észak-írországi Armagh Obszervatórium és Planetárium végzős PhD-hallgatója, Andrew Marshall-Lee rögzítette az intézmény robotikus távcsövével – írta az IFLScience. A kutató éppen a képernyőjét figyelte, amikor a becsapódás megtörtént.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az élet szó szerint világít – legalábbis erre jutottak a Calgaryi Egyetem és a kanadai Nemzeti Kutatási Tanács kutatói egy olyan kísérletben, amely egyszerre hangzik sci-finek és kísértetiesen prózainak.
Egerek és két különböző növényfaj leveleinek vizsgálata során ugyanis közvetlen fizikai bizonyítékát találták annak, hogy egy különös jelenség, az úgynevezett „biophoton”-kibocsátás az élőlény halálával megszűnik.
Magyarán: minden élő dolog – köztük az ember is – egészen addig halványan világít, amíg él.
Első olvasásra az egész könnyen tűnhet áltudományos peremvidéknek. A biológiai elektromágneses kisugárzások kutatása óhatatlanul felidézi az aurákról és misztikus energiamezőkről szóló elképzeléseket. Csakhogy itt nem ez történt.
Elméletben ráadásul a biológiai folyamatok által kibocsátott látható fénynek annyira gyengének kellene lennie, hogy elvesszen a környezeti elektromágneses zajban és a test hőtermeléséből származó sugárzásban. Vagyis elvileg mérhetetlennek kellene lennie egy teljes testen.
Mégis: Vahid Salari fizikus és csapata azt állítja,
sikerült megfigyelniük ezt az úgynevezett ultra-gyenge fotonkibocsátást (ultraweak photon emission, UPE) több élő állatnál, és éles kontrasztot találtak az élő és az élettelen testek között – ugyanígy néhány növény levelénél is.
A biophotonok gondolata önmagában is vitatott. Az ismert kémiai fényjelenségek, például a kemilumineszcencia régóta dokumentáltak, és számos biológiai folyamat hoz létre látványos fényt. Kevésbé látványos, de annál következetesebb megfigyelés viszont, hogy élő sejtek – a marhaszív szövetétől a baktériumtelepekig – spontán módon bocsátanak ki 200 és 1000 nanométer közötti hullámhosszú fényt.
A legvalószínűbb magyarázat szerint mindez a reaktív oxigénformákhoz köthető, amelyeket a sejtek stresszhelyzetekben – hő, mérgek, kórokozók vagy tápanyaghiány hatására – termelnek. Elég sok hidrogén-peroxid jelenlétében például a zsírok és fehérjék olyan kémiai átalakulásokon mennek keresztül, amelyek során az elektronok „felpörögnek”, majd visszarendeződéskor egy-egy energiadús fotont bocsátanak ki.
Ha ezt a sejtszintű stresszt távolról, roncsolás nélkül lehetne mérni teljes szervezetekben – emberekben, állatokban, növényekben vagy akár baktériumkultúrákban –, az komoly diagnosztikai és kutatási eszközzé válhatna az orvostudomány és a mezőgazdaság számára is.
Hogy kiderüljön, a jelenség nem csak izolált szövetekben, hanem teljes élőlényeknél is működik-e, a kutatók speciális, rendkívül érzékeny kamerákkal vizsgáltak egész egereket.
Négy mozdulatlan egeret egyenként helyeztek sötét dobozba, és egy órán át rögzítették a kibocsátott fényt.
Ezután elaltatták őket, majd további egy órán át folytatták a mérést. Az állatokat a haláluk után is a megszokott testhőmérsékleten tartották, hogy a hő ne torzítsa az eredményeket.
A kamerák egyedi fotonokat rögzítettek a látható fénytartományban mind az élet, mind a halál után – a különbség azonban egyértelmű volt: az elaltatást követően a fotonkibocsátás drámaian visszaesett.
Hasonló kísérleteket végeztek lúdfű (Arabidopsis thaliana) és törpe esernyőfa (Heptapleurum arboricola) levelein is. A növényeket fizikai sérülésekkel és vegyi anyagokkal stresszelték, az eredmény pedig látványos volt: a sérült részek következetesen fényesebbek voltak az ép szöveteknél.
„Az eredményeink azt mutatják, hogy minden levélen a sérült területek szignifikánsan világosabbak voltak a sértetlen részeknél a teljes, 16 órás megfigyelési idő alatt”
– írják a kutatók.
A kísérlet óhatatlanul megnyitja az utat annak a gondolatnak, hogy a sejtek alig észrevehető, szinte szellemszerű fénye egyszer talán megmondhatja rólunk, mennyire vagyunk egészségesek. Vagy épp azt, mikor kezd kialudni bennünk a fény.
Az élet szó szerint világít – legalábbis erre jutottak a Calgaryi Egyetem és a kanadai Nemzeti Kutatási Tanács kutatói egy olyan kísérletben, amely egyszerre hangzik sci-finek és kísértetiesen prózainak.
Egerek és két különböző növényfaj leveleinek vizsgálata során ugyanis közvetlen fizikai bizonyítékát találták annak, hogy egy különös jelenség, az úgynevezett „biophoton”-kibocsátás az élőlény halálával megszűnik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sikeresen evakuálták az űrhajósokat, csak hárman maradtak a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén
A SpaceX kapszulája a Csendes-óceánba csobbant a rejtélyes betegség miatt evakuált négy asztronautával. A NASA már a következő legénység indítását sürgeti.
Egy hónappal a tervezettnél korábban ért véget a Crew–11 küldetése: a SpaceX Dragon űrhajója ma hajnalban a Csendes-óceánban, San Diego közelében landolt, miután a NASA történetének első orvosi evakuációja mellett döntött egy beteg űrhajós miatt. A kapszula kevesebb mint 11 órával a Nemzetközi Űrállomásról való leválása után csobbant a vízbe, ahol a mentőhajón már a szokásos orvosi stáb várta a legénységet – írta az Associated Press.
Az előrehozott hazatérés hátterében egy január 7-i megbetegedés vagy sérülés áll, ami miatt az űrügynökség egy nappal későbbre tervezett űrsétát is lemondott. Bár az űrhajós állapota stabil volt a Föld körüli pályán, a NASA a megfelelő földi ellátás és a pontos diagnózis érdekében a mielőbbi visszatérés mellett döntött. Az űrügynökség orvosi titoktartásra hivatkozva nem közölte sem a beteg űrhajós kilétét, sem állapotának részleteit.
A kapszulában az amerikai Zena Cardman parancsnok és Mike Fincke, a japán Kimiya Yui, valamint az orosz Oleg Platonov tért vissza a Földre. A tavaly augusztusban indult küldetés tagjai a kiemelés után integettek a kameráknak.
„Olyan jó itthon lenni” – mondta Zena Cardman a landolás után.
Távozásukkal mindössze egy amerikai és két orosz űrhajós maradt az állomáson, a NASA pedig közölte: az új, négyszemélyes legénység érkezéséig felfüggesztik az űrsétákat, még vészhelyzet esetén sem hajtanak végre ilyen műveletet.
A négy űrhajóst egy helyi kórházba szállították további vizsgálatokra, mielőtt visszatérnek houstoni bázisukra.
Az eseményeket a houstoni irányítóközpontból felügyelte Jared Isaacman, a NASA új igazgatója. A NASA és a SpaceX igyekszik előrehozni a következő legénység indítását, amit jelenleg február közepére terveznek.
Ez az első alkalom, hogy a NASA egészségügyi okból rövidít meg egy űrrepülést. Az oroszok évtizedekkel ezelőtt már kerültek hasonló helyzetbe: 1985-ben Vlagyimir Vaszjutyin szovjet kozmonauta a Szaljut–7 űrállomás fedélzetén betegedett meg, ami a küldetés idő előtti befejezéséhez vezetett.
Egy hónappal a tervezettnél korábban ért véget a Crew–11 küldetése: a SpaceX Dragon űrhajója ma hajnalban a Csendes-óceánban, San Diego közelében landolt, miután a NASA történetének első orvosi evakuációja mellett döntött egy beteg űrhajós miatt. A kapszula kevesebb mint 11 órával a Nemzetközi Űrállomásról való leválása után csobbant a vízbe, ahol a mentőhajón már a szokásos orvosi stáb várta a legénységet – írta az Associated Press.
Az előrehozott hazatérés hátterében egy január 7-i megbetegedés vagy sérülés áll, ami miatt az űrügynökség egy nappal későbbre tervezett űrsétát is lemondott. Bár az űrhajós állapota stabil volt a Föld körüli pályán, a NASA a megfelelő földi ellátás és a pontos diagnózis érdekében a mielőbbi visszatérés mellett döntött. Az űrügynökség orvosi titoktartásra hivatkozva nem közölte sem a beteg űrhajós kilétét, sem állapotának részleteit.
A kapszulában az amerikai Zena Cardman parancsnok és Mike Fincke, a japán Kimiya Yui, valamint az orosz Oleg Platonov tért vissza a Földre. A tavaly augusztusban indult küldetés tagjai a kiemelés után integettek a kameráknak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
