BUDAPEST
A Rovatból

Változatos programokkal várja az érdeklődőket az Európai Mobilitási Hét

Az autómentes hétvégén megtervezhetitek a jövő városát, megismerkedhettek a jelen és a múlt Budapestjének érdekességeivel. Emellett rengeteg játék, koncert, gasztroélmény és kiállítás is várja a járókelőket.

Link másolása

Az Európai Mobilitási Hét üzenete az, hogy Budapesten nem autósok, kerékpárosok és közösségi közlekedők vannak, hanem városlakók, akik közlekedni akarnak. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy a lehető legtöbb fenntartható alternatívát kínáljuk nekik a közlekedésre – hangsúlyozta Karácsony Gergely főpolgármester az egyhetes mobilitási programsorozatot megnyitó sajtótájékoztatón pénteken, a Városháza parkban.

A főpolgármester elmondta, hogy Budapest élhetősége sérült az elmúlt években, ezért egyre többen kerestek maguknak lakóhelyet a városon kívül, és kezdtek autóval bejárni, terhelni a környezetet. „Ezt a negatív spirált szeretnénk megfordítani” – emelte ki Karácsony Gergely, hozzátéve: a céljuk, hogy minél több zebrát hozzanak létre, védett kerékpársávokat alakítsanak ki, és „megőrizzék a köztereket arra, amire valók: ne csak közlekedni, hanem élni is lehessen rajtuk.”

A sajtótájékoztató helyszínén szabadtéri kiállítást is bemutattak a főváros átalakuló köztereiről, amelynek kapcsán a főpolgármester hangsúlyozta: „a kiállítás arra emlékeztet, hogy amit normaként őrzünk a fejünkben – például, hogy a Lánchídon mindig dugó van, de azért mehessenek az autók – az valójában csak egy bizonyos időszaknak volt a normalitása.”

A kiállításon kívül is számos program várja a Mobilitási Hét látogatóit.

Az Autómentes Hétvégén a Budapestre jellemző nosztalgiajárművekre szállhattok fel a Vámház körúton és a Szabadság hídon a BKK és a BKV Zrt. szervezésében. Akár a villamosvezetői fülkébe is beülhettek, hogy megtapasztaljátok, milyen volt régen villamosvezetőként jelezni a pályacsengővel. A kiállításon többek között a legidősebb üzemképes favázas villamosokra, az egyik legszebbnek tartott FVV „Bengálira” és a legmodernebb, szeptembertől már Hűvösvölgyben közlekedő CAF-villamosra is felszállhattok. Találkozhattok retró és modern trolibusszal, régi és új autóbuszokkal egyaránt.

A Vámház körúti Gasztrosétányon a legmenőbb foodtruckok kínálják az ízletesebbnél ízletesebb nemzetközi finomságaikat. Szombaton éjfélig, vasárnap este 10 óráig várják az enni, inni, szórakozni vágyókat.

A BKK A jövő mobilitása – a mobilitás jövője sátránál életre kelthetitek Budapest mobilitási térképét: játékos, interaktív módon közösen tesszük kézzelfoghatóvá a főváros legnépszerűbb útvonalait. Emellett most nektek is lehetőségetek lesz újratervezni egy kiválasztott útszakaszt úgy, ahogy elképzelitek el a jövő közterületét.

Itt kipróbálhatjátok a MOL Bubi közösségi bringákat, vagy egy kvízjátékon vehettek részt, amiért cserébe MOL bubis ajándékokkal térhettek haza.

Megismerkedhettek a BudapestGO alkalmazással és az új, egylépéses jegyérvényesítést is kipróbálhatjátok. Ha szeretitek a járműves feladványokat, akkor is itt a helyetek. Ha jól válaszoltok a kérdésekre, ajándékcsomagot nyerhettek. A kisebbek trolis, villamosos vagy buszos tetoválással is távozhatnak.

Ha érdekel a modern utastájékoztatás, akkor várunk a BKK Futár sátránál, ahol a járműveken és a közterületeken található fedélzeti rendszer működésével és az újdonságnak számító átszállási kapcsolatok megjelenítésével is megismerkedhetsz. Nemcsak az utastájékoztató monitorokat, de azok vezérlését is kipróbálhatod.

A BKK Gyereksaroknál közlekedési járművekkel kapcsolatos kézműves-foglalkozással várjuk a legkisebbeket.

A Főpolgármesteri Hivatal Zöld Budapest sátránál megtudhatjátok, hogyan küzd a főváros a klímaváltozással, milyen eszközökkel dolgozik a jobb környezetért. Szakértőkkel beszélgethettek a levegőminőségről, egy új szemléletű városi logisztikai rendszer kialakításáról, energiahatékonyságról, környezetbarát fűtési módokról, megújuló energiaforrásokról, valamint a komposztálásról. A gyerekek számára színezőkkel, foglalkoztató feladatokkal, a változatos nyereményekért pedig kvízzel készülnek.

A Nyitott Budapest sátornál a szeptemberben zajló közösségi költségvetés ötleteire is szavazhattok, 1 milliárd forint sorsáról dönthetnek a budapestiek.

Lesz ezen kívül városi kerékpáros oktatótúra, a Qubit.hu Városi Szövettan élő podcastadása, Hogyan közlekedik a főváros? címmel kerekasztal-beszélgetés, Akadálypálya a város? címmel városi séta a Járókelővel, BKV Játszóbusz, és bemutatkozik a Budapesti Közművek és a Budapesti Csatornázási művek is.

A részletes programért látogass el a BKK honlapjára.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Kinek éri meg országbérletet és kinek Budapest-bérletet venni? Videó!
Március 1-től új világ jön a bérleteknél azoknak, akik Budapesten és a környékén élnek, vagy a fővárosba utaznak. A videóban elmondjuk, hogy melyik bérlettel melyik utas jár jobban!

Link másolása

Korábban már írtunk róla, hogy március elsejétől az ország- és vármegyebérleteket a budapesti tömegközlekedésben is lehet használni.

Az alábbi TikTok videóban ezt a témát járjuk körül. Kiderül például, mit érdemes majd választani például a diákoknak.

De a kommentekben megválaszolunk ennél speciálisabb kérdéseket is. És amire nem tudjuk a választ, azokat a témákat a BKK-nak továbbítjuk.

@szeretlekmagyarorszag.hu Neked megéri majd a bérletek változtatása? Mi a véleményed? #szeretlekmagyarország #országbérlet #foryou #budapest #budapestbérlet ♬ Beat Relaxante - beatdohostil

Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Kedd estétől fél évre bezár a Nyugati téri McDonald’s
Felújítás miatt. Átalakítják a vendégtér mostani lépcsős elrendezését, és lesz egy különleges ételszállító szalag is.
K. A. - szmo.hu
2024. január 16.


Link másolása

Felújítás miatt mintegy fél évre bezár kedd este a többször is a világ egyik legszebb McDonald’s éttermének választott Nyugati téri Meki. A műemléki épületet különleges belsőépítészeti elemek és természetes alapanyagok használatával építik újjá.

A Nyugati pályaudvarral közös főfalon található épület a vasútállomáshoz hasonlóan historizáló, a neoreneszánsz és a neoromantika keverékével épült. A cég közleményében kiemelte, hogy

ezeket a stíluselemeket az étterem mind a mai napig őrzi, és az átalakítás után is megtartják majd.

A belső kialakítás alapja a McDonald’s RAY-design koncepciója lesz, ami egyedi tükrös üvegfelületekkel, rézburkolatú lámpatestekkel és több speciális, de a dizájnba illő bútorelemmel egészül ki. Minden belsőépítészeti elem valódi, természetes anyagból készül: öntött terrazzo padlót, valamint fa- és rézburkolatokat használnak majd. A belső pillérek díszítő festését restaurátor készíti.

Az átépítés fontos eleme lesz, hogy átalakítják a vendégtér mostani lépcsőzetes elrendezését.

A kiadópult felé jelenleg lefelé tartó lépcső megszűnik, és ezt a födémszakaszt felemelik a bejárati padlószinthez. A vendégek az épület közepén lévő, kétoldalt elhelyezkedő lépcsősoron juthatnak majd fel a galériára és a mezzanine szintre.

Az étterem látványosságának ígérkezik egy ételszállító szalag, ami a hazai Mekik között egyedülálló módon a termékeket a konyha két szintje között fogja továbbítani. A transzporter felmegy egészen a galéria szintre, és egy üvegdobozon keresztül a vendégek is nyomon követhetik a termékek útját. A digitális fejlesztés részeként pedig az étteremben érintőképernyős kioszkok és a hagyományos kasszák is lesznek.

.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Toronyházak a rakparton, felhőkarcolók a Belvárosban – ilyen is lehetett volna Budapest
A Magyar Építészeti Múzeum munkatársai az archívumban igazi elfeledett kincsekre bukkantak, amelyek gyakran sci-fi filmbe illő látképet álmodtak a városnak.

Link másolása

Ma már el sem tudnánk képzelni, milyen lenne a Parlament, ha teljesen másképp nézne ki. Pedig csak egy hajszálon múlt, hogy ne Hauszmann Alajos munkája nyerje a pályázatot. De mi lett volna, ha Budapest építészeti kulcspillanatai másképp alakultak volna?

Lehettek volna toronyházak a Duna-parton, felhőkarcolók a Belvárosban, és egy felfújható ponyva is állhatott volna a Keleti pályaudvar felett.

A Magyar Építészeti Múzeum több százezer darabos gyűjteményében igazi elfeledett kincsekre bukkantak - hangzott el az RTL Fókusz című műsorában.

A Magyar Építészeti Múzeum munkatársai hosszú hónapon át kutatták a több százezer darabos tervgyűjteményüket, és az archívumban igazi elfeledett kincsekre bukkantak, amelyek gyakran sci-fi filmbe illő látképet álmodtak a városnak. A meghökkentő tervek február 11-éig kiállításon láthatók a Vigadóban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Péntektől járatritkítás lehet csúcsidőben a BKK egyes járatain
Hétfői és pénteki járatritkításra készül a BKK a Közlekedő Tömeg szerint. A döntés hátterében a gyérebb utasforgalom állhat.

Link másolása

Január 19-től számos BKK járat ritkábban indul csúcsidőben hétfői és pénteki napokon, tudta meg a hvg.hu. A lap értesüléseit a Közlekedő Tömeg civil szervezet közleményben erősítette meg.

Ebben azt írják, hogy „az intézkedés a megalapozott és észszerű mértéken túlmutató megszorításnak tekinthető”, és azt javasolják az utasoknak, hogy tájékozódjanak a Budapest Go appban járataik indulási idejéről, mert a megállóhelyi menetrendeken ma már csak elnagyolt követési időket jelenít meg a BKK.

A civil szervezet úgy tudja, hogy a döntés hátterében nem a járművek állapota vagy a személyzethiány áll, hanem a Covid óta gyérebb hétfői és pénteki utasforgalom ürügyén rendelték el a változtatást.

Értesüléseik szerint több 12-15 perces vagy afölötti követési idejű járat is a ritkítás áldozatul esett, és így alapfokon veszik el a szolgáltatás megbízhatósága, amikor az utasok ritka és megjegyezhetetlen menetrendekkel találkoznak.

A hvg.hu megkereste az ügyben a BKK-t, de egyelőre nem kaptak választ.

Link másolása
KÖVESS MINKET: