KULT

Újra támad a paranormális para – Démonok között: Az ördög kényszerített

Harmadszor látjuk Ed és Lorraine Warrent démonok után nyomozni. Ezúttal még ördögibb a sztori, mint a korábbiak.

Link másolása

A Warren-házaspár valós történetein, feljegyzésein, hang- és videofelvételein alapuló Démonok között 2013-ban "lopta be magát a szívünkbe", vagy inkább borzongatott meg minket először, úgy igazán. Akkor még a 2019-ben elhunyt Lorraine is konzultánsként dolgozott a filmen, így nemcsak a valós események, hanem egy szemtanú, sőt, élő főhős elmesélései is segítették, hogy a Démonok között világa úgy legyen elborzasztó, hogy mélyebbre is megy.

Nemrég készült egy felmérés, mely szerint a legfélelmetesebbnek a nézők a Sinister című filmet tartották, na, a Conjuring, azaz a Démonok között nálam hasonló hatást váltott ki, miközben művészileg is elképesztően magas színvonalat ütött meg.

A második film a Démonok között 2 volt 2016-ban, mely az első mozihoz hasonlóan egy paranormális eseményekkel és lényekkel szembenézni kénytelen család történetét mesélte el, hasonlóan ijesztően és az elsőhöz hasonlóan okos dramaturgiával. Warrenék itt is paranormális nyomozóként dolgoztak, hogy rájöjjenek, mi fenyegeti az adott családot és hogyan lehetne tőle megszabadulni úgy, hogy közben sokszor az ő életük is veszélybe került. Az ember csak nézi és alig hiszi el, hogy ilyesmik valóban megtörténtek (vannak szkeptikusak is, ennek külön irodalma van).

És most érkezett meg a trilógia harmadik része, nem véletlenül nem The Conjuring 3-nak elnevezve, hanem egy kiemelt alcímmel. James Wan, az első két rész rendezője és egyébként a jelenlegi horror-király ötlete ugyanis az volt, hogy

ezúttal keressenek egy olyan történetet a Warren-házaspár sok ezernyi sztorija közül, amely nem négy fal között játszódik, hanem több helyszínen, sőt, több időpontban. A fókuszban egy rémületes gyilkossági ügy.

Egy baja lehet a dologgal a rajongóknak: hogy ezt a részt nem Wan rendezte - bár részt vett a sztori létrehozásában -, hanem Michael Chaves, aki A gyászoló asszony átkát is dirigálta, és mivel ő nem olyan szofisztikáltan gondolkodó rendező egyelőre, mint a zseniális Wan, joggal tarthattunk tőle, hogy a harmadik rész gyengébb lesz.

Engem viszont ez, bevallom, abszolút nem érdekelt. Eleve nem szeretek összehasonlítgatni műalkotásokat, nem szeretem a listákat, és nem gondolom, hogy a művészetben versenyezni kellene. Ez egy korrekt horrorfilm, gyönyörűen van fényképezve, jók a színészek, ráadásul van egészen elgondolkodtató vetülete is. Nem ugyanúgy hat a nézőre, mint az első két rész, de ha meg ugyanolyan lett volna, akkor meg minek.

A Démonok között - Az ördög kényszerített az első olyan amerikai bírósági ügy kulisszái mögé enged betekintést, mely során a vádlott - egy fiatal fiú - 1981-ben azzal védekezett, hogy démoni megszállottság alatt követte el tettét.

Hogy a Warren-házaspár miként jutott erre a következtetésre és milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül, ezt mutatja be a film. Mindig, akárcsak most is: ők a legérdekesebbek: Vera Farmiga és Patrick Wilson remek kémiája és szuper színészi munkája, valamint a jól megírt, korábban már alaposan megismert karakterek teszik többdimenzióssá a filmet. Ugyanakkor a történet is meglehetősen hátborzongató, - különösen akkor, ha belegondolunk, hogy mindez megtörtént -, ahhoz, hogy néha a kezeinket tördeljük az izgalomtól, és el is töprenghet több morális aspektusán az erre fogékony néző.

Beindult a mozi, örüljünk neki, Amerikában is jól megy a film. Ha muszáj összehasonlítani, akkor azt mondanám, a Démonok között epic volt, ez meg egy jó horrorfilm. Ha nem lettek volna előzményei, lehet, hogy még jobban is bírnánk. Hiába, egy híres előd árnyékában nehéz nagyot dobni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: