KULT

Történelmi sláger újraértelmezve: Bangó Margit, Curtis, Takács Nikolas és a Swing à la Django közös produkciója

A tökéletes összhangról nemcsak a zene és a szöveg játéka tanúskodik, hanem a Jimy Punk Hollywood rendezte, meghitt videóklip is.

Link másolása

Semmihez sem fogható, örökérvényű dal az „Én a bánatot csak mindig kifogom”, amelyet a leghitelesebben Vámosi János óta egy női ikon, Bangó Margit tudott csak igazán átadni a közönségnek. Sokan ezért a Kossuth-díjas énekesnőhöz kötik a tánczene világából fennmaradt remekművet.

Nem is volt kérdés tehát, hogy a Swing à la Django zenekar sokoldalú feldolgozásának Bangó adja az origóját, a tengelyeit pedig két, a maga stílusában emblematikus előadó: Curtis és Takács Nikolas húzzák tovább.

„Django Reinhardt nagy kedvencem és volt szerencsém találkozni vele Brüsszelben. Ezért is nagyon tetszett a Swing à la Django névválasztása, nem is beszélve arról, hogy a legkiválóbb muzsikusok alkotják és már négy éve ők kísérnek hivatalosan. Egyébként Dani Jánossal, aki az együttesben szólógitárosként játszik és zeneszerző, 10 éve dolgozunk már együtt. A másik ilyen kapocs a ritmus gitáros, aki a dédunokám vőlegénye, Dani Norbert, így komoly kötődés van feléjük. A dal rögzítése húzódott, de senki sem hagyta annyiban, így végül tavaly ősszel került rá sor. A két fiút pedig nagyon szeretem! Nikolas világszínpadokon is megállná a helyét, Curtis pedig szintén fantasztikus. Három különböző stílusú ember fogott össze és a zenében az a lényeg, hogy egyforma legyen a szív és az érzések is megtalálják egymást. Úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon sok embernek fogunk ezzel örömet okozni, mindenki megtalálja benne a magához szóló szavakat, mondatokat” – mesélte Bangó Margit a felvételről, amely autentikusan kezdődik, majd egy Dani János által kigondolt, teljesen új rappelhető részbe csap át Curtis szövegével kiegészülve. A változás a szám elnevezését is érinti, amely az „Én a bánatomat mindig kifogom” címmel szerepel.

A rapper elmondása szerint nem esett nehezére új sorokat szereznie a klasszikushoz: „Ez a világ rendkívül közel áll hozzám, így hamar megindult a tollam. Az, hogy Bangó Margittal közös dalban szerepelhetek, már magában egy áldás és hatalmas megtiszteltetés. A Swinges srácok pedig nemcsak remek emberek, de kiváló zenészek egytől egyig, Nikolas hangja pedig abszolút viszi a prímet.”

Az X-Faktor egykori nagy felfedezettje volt Takács Nikolas, aki nemcsak karizmatikus hangjával, de jellegzetes egyedi stílusával is otthagyta névjegyét az előadóművészetben. Gyermekkori álmát valósította meg Nikolas, hogy együtt énekelhet Bangó Margittal ebben a különleges együttműködésben. Így tovább bővült azon nagyjaink névsora, akikkel Nikolas közösen dolgozhatott. Az idei évre több zenei csemegét is ígér még az előadó a zeneszerető közönségnek.

A makulátlan összhangról pedig nemcsak a zene és a szöveg játéka tanúskodik, hanem a Jimy Punk Hollywood rendezte, meghitt videóklip is, amely a digitális megjelenést megelőzően már megtekinthető.

VIDEÓ: Swing à la Django feat. Bangó Margit, Curtis, Takács Nikolas – Én a bánatomat mindig kifogom

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: