hirdetés

BUDAPEST

Rengeteg lezárás lesz Budapesten szombaton: a Pride, futóverseny, focimeccs és filmforgatás miatt is

A korlátozások a tömegközlekedést is érintik - közölte a BKK és a Police.hu.

Link másolása

hirdetés
Szombaton, július 24-én járványügyi intézkedések, filmforgatás, labdarúgó mérkőzés, futóverseny és rendezvény miatt forgalomkorlátozás lesz

Budapest I., V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XIV. és XIX. kerületében - írja a Police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek. Az érintett területekről információt és térképet is közölnek a honlapjukon.

- Filmforgatás miatt az I. kerületben tilos megállni a Halászbástya előtti területen, a Mátyás-templom jobb oldalában lévő parkolósávban.

- Kispesten focimeccs miatt délután 2 és este 10 óra között lezárják a Temető közt.

- Futóverseny miatt a VI. és a XIV. kerületben, a Városliget környékén lesz parkolási tilalom és szakaszos lezárások. A forgalomkorlátozások több közösségi közlekedési járatot is érintenek. Szombaton 17.40-től 23.30-ig szakaszosan és időszakosan lezárják az Andrássy utat az Oktogon és a Hősök tere között, a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Damjanich utca között, a Hősök terét, a Kós Károly sétányt, az Olof Palme sétányt a Hősök tere és a Zichy Mihály út között, valamint az Állatkerti körutat a Gundel Károly út és a Hősök tere között.

hirdetés

Emellett megállási tilalom lesz érvényben a környéken, például az Állatkerti körút mindkét oldalán a Hősök tere és a Gundel Károly út között, az Olof Palme sétány mindkét oldalán a Hősök tere és a Műcsarnok mögötti névtelen út között, valamint a Városligeti körút (Paál László sétány) mindkét oldalán.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt közölte az MTI-vel, hogy a 27. K&H mozdulj! félmaraton és futófesztivál miatt a lezárások idején módosított útvonalon közlekedik a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös és a 178-as buszok, továbbá a 75-ös és a 70-es trolibuszok. A kisföldalatti (1-es metró) szerelvényei a Mexikói út felé a Hősök tere állomáson megállás nélkül áthaladnak - áll a közleményben.

- Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani szombat délután a belvárosban a Budapest Pride felvonulás idején - írja az MTI. 13.00 és 17.30 között a Deák Ferenc tér - Kiskörút - Szabadság híd - Szent Gellért rakpart - Tabán útvonalon különféle korlátozásokra kell készülni. A BKK a lezárások miatt a belvárosban közlekedőknek a kötöttpályás közösségi közlekedést, elsősorban az 1-es, 2-es és 4-es metró, valamit a megszokottnál sűrűbben közlekedő 4-es és 6-os villamos igénybevételét javasolja.

A rendezvény idejére az érintett útszakaszokat szakaszosan lezárják a forgalom elől, ezért 13.00-tól várhatóan 16.00-ig nem lehet behajtani a Bajcsy-Zsilinszky útra az Andrássy út és József Attila utca kereszteződésétől, majd tovább a Károly körútra, az Astoriáig. 15.00 és 16.00 között - az indulás függvényében - előreláthatólag 30 percre lezárják a Károly körút, a Kossuth Lajos utca, a Rákóczi út és a Múzeum körút csomópontját az Astoriánál. 15.00 órától várhatóan 16.30-ig a Múzeum körút - Kálvin tér - Vámház körút - Fővám tér - Szabadság híd szakaszra nem lehet behajtani. 16.00-tól előreláthatólag 17.30-ig lezárják a Szent Gellért rakpartot, a Döbrentei teret és a Krisztina körút egy szakaszát.

A BKK tájékoztatása szerint 13.00 és várhatóan 16.30 között a Deák Ferenc tér - Károly körút - Astoria - Múzeum körút - Kálvin tér - Vámház körút - Fővám tér - Szabadság híd lezárásának idején a 3-as metrópótló busz két szakaszon, a Göncz Árpád városközpont és az Erzsébet tér, illetve Kőbánya-Kispest és Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között jár. A 9-es busz két szakaszon, Óbuda Bogdáni út és az Erzsébet tér, illetve Kőbánya alsó vasútállomás és a Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között közlekedik. A 3-as metrópótló és a 9-es busz két szakasza között a nagykörúti 4-es és 6-os villamosokkal lehet utazni. A 72M és a 73M trolibuszok rövidített útvonalon, Zugló vasútállomás, illetve a Keleti pályaudvar és az Erzsébet tér között járnak.

Hozzátették: a 100E busz 13.00 és 15.00 között rövidített útvonalon, csak a reptér és az Astoria között, 15.00 és 16.30 között csak a reptér és a Kálvin tér között jár. A 83-as trolibusz 15.00 és 16.30 között rövidített útvonalon, az Orczy tér és Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között jár. A 15-ös és 115-ös busz 15.00 és 16.30 között csak az északi végállomásaik és a Ferenciek tere között közlekednek. A 47-es, a 48-as és a 49-es villamos 13.00 és várhatóan 16.00 között csak Budán jár, a 48-as villamos a Döbrentei térig, a 47-es és 49-es villamos pedig a Széll Kálmán térig közlekedik.

A BKK beszámolt arról is, hogy a menet elhaladásának idejére az Astoria, Kálvin tér és Fővám tér csomópontokat lezárják, ezért várhatóan 15.00 és 16.00 között mintegy fél óráig a 2-es metró az Astoriánál nem áll meg. Várhatóan 15.00 és 16.00 között szintén mintegy fél óra időtartamra a Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcán közlekedő 5-ös, 7-es, 8E, 110-es, 112-es és 133E buszok az Astoriánál visszafordulnak a pesti végállomásaik felé, Buda felől pedig csak a Ferenciek teréig járnak.

A tervek szerint 15.20 és 16.30 között ugyancsak mintegy 30 percig a 4-es metró nem áll meg a Kálvin téren és a Fővám téren. Várhatóan 15.20 és 16.30 között fél órára a 2-es villamos nem áll meg a Fővám téren.

A BKK felhívta a figyelmet arra, hogy 16.00 és várhatóan 17.30 között a Szent Gellért rakpart, a Döbrentei tér és a Krisztina körút lezárása idején az 5-ös, a 105-ös és a 178-as busz módosított útvonalon, a Hegyalja úton és a Mészáros utcán át közlekedik. A 7-es és a 133E busz a Hegyalja út - Budaörsi út - Villányi út útvonalon jár. A 19-es villamos két szakaszon, a Bécsi út/Vörösvári út és a Clark Ádám tér, valamint a Szent Gellért tér és Kelenföld vasútállomás között közlekedik. A 41-es villamos módosított útvonalon, az Alkotás utcán, a Széll Kálmán tér érintésével jár. A 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a dél-budai végállomása és a Szent Gellért tér között közlekedik. Az 56A villamos csak Hűvösvölgy és a Dózsa György tér között jár - derült ki a tájékoztatásból.

- Járványügyi intézkedés miatt november óta tilos megállni a VII. kerületi Dob utca 76. előtti szakaszon és az Albertirsai úton, az Expo téri buszfordulóval szemközti parkolóban.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BUDAPEST

Jönnek a lezárások az Eucharisztikus Világkongresszus és Ferenc pápa látogatása miatt Budapesten

Autóval nem lesz egyszerű a városban járni, de több BKK-járat közlekedése is módosul a következő napokban.

Link másolása

hirdetés

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezvényeinek előkészítő munkálatai miatt jelentős változások lesznek pénteken és a hétvégén Budapesten - írja a BKK honlapja.

Szeptember 9-én, csütörtökön forgalomkorlátozásokra kell készülni a Kossuth Lajos tér környékén és estétől az Andrássy úton.

Szeptember 10-én, pénteken üzemkezdettől szeptember 12-én, vasárnap hajnalig:

  • a 2-es és 2M villamosok rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér helyett csak a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) megállóig közlekednek,
  • a 15-ös és a 115-ös buszok módosított útvonalon, a Kossuth Lajos tér érintése nélkül a Bajcsy-Zsilinszky úton járnak,
  • a 70-es és a 78-as trolibuszok a Kossuth Lajos térnél a Honvéd utcában kialakított ideiglenes végállomáson állnak meg.

Szeptember 10-én, pénteken 22:00-tól lezárják a közúti forgalom elől az Andrássy utat az Oktogon és a Dózsa György út között, valamint a Dózsa György utat az Ajtósi Dürer sor és a Podmaniczky utca között.

A 105-ös és a 178-as buszok az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán és a Bajcsy-Zsilinszky úton járnak. A 979-es éjszakai járat a Nagymező utca és az 56-osok tere között a 70-es és a 74-es trolibusz útvonalán közlekedik.

hirdetés

Utazásuk megtervezéséhez továbbra is érdemes a BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat úti céljuk eléréséhez. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos további közlekedési változásokról és lezárásokról a BKK folyamatosan tájékoztatást ad. A legfrissebb információk a https://kozut.bkkinfo.hu/ oldalon olvashatók.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
BUDAPEST
A Rovatból
hirdetés

Karácsony: A lakájmédia hangulatkeltése miatt már flakonokkal dobálták a Blaha Lujza téren dolgozókat

A főpolgármester szerint Magyarország akkor lesz egy sokkal jobb hely, ha megbecsüljük egymást, és különösen azokat, akik szó szerint a két kezükkel építik ezt az országot.
Címkép: BKK - szmo.hu
2021. szeptember 09.


Link másolása

hirdetés

A Blaha Lujza térről jelentkezett be csütörtök reggel Karácsony Gergely Facebook-oldalán. A főpolgármester arról beszélt, a kormánypárti média hangulatkeltése miatt már inzultusok is érték a tér felújításán dolgozókat.

Azért vagyok itt, mert tegnap a lakájmédia azt a hangulatot keltette, hogy a munkások nem is dolgoznak, csak ebédelnek. Nagyon manipulatív képet sugároztak a beruházásról, ahol egyébként tényleg hetek óta feszített munka zajlik annak érdekében, hogy minél hamarabb vissza tudjuk adni a közúti forgalom kapacitását. Sajnos a lakájmédia aljassága nem volt eredménytelen, mert tegnap atrocitások érték a munkásainkat, voltak, akiket megdobáltak flakonokkal, kiabáltak velük.

- mondta a videóban.

Hozzátette: Magyarország akkor lesz egy sokkal jobb hely, ha megbecsüljük egymást, és különösen azokat, akik szó szerint a két kezükkel építik ezt az országot.

A felújítási munkálatokról elmondta, hogy határidőre, sőt lehetséges, hogy előbbre is be tudják majd fejezni.

"Engem lehet támadni, ez a sorsa egy ellenzéki politikusnak a gyűlöletből politikát faragó Orbán-kormány uralkodása alatt, de nem fogom tűrni, hogy ezt azokkal is tegyék, akik a dolgukat végzik egy élhetőbb, zöldebb Budapestért" - fűzte hozzá a videóhoz.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Már látszik a Lánchíd új színe, a következő szakaszba lépett a felújítás

Az új szín tulajdonképpen nagyon hasonlít az eredetihez, a terveknek megfelelően halad a felújítás.

Link másolása

hirdetés

A terveknek megfelelően halad a Lánchíd felújítása. A munkafolyamat újabb szakaszához érkezett: az elemeket rozsdásodás elleni védelemmel látták el és festették, így már megmutatkozik a Lánchíd „új” színe, amelyet igyekeztek úgy megválasztani, hogy az a lehető legjobban hasonlítson a régire – írja Budapest Városháza Facebook-oldala.

Elsőként 14 lánckötegen és a hozzájuk tartozó függesztőrudakon végeztek aprólékos felújítást. Lefedett, függesztett állványról dolgozva, először szemcseszórással megtisztították az elemeket, majd több lépésben vitték fel az alapozó, a közbenső, végül pedig – a híd végleges, kékesszürke színét adó — fedő festékréteget.

Emellett elkezdődött a budai aluljáró bontása is, az aluljáró kibővül, szélesebb lesz, így biztonságosabban közlekedhetnek majd a gyalogosok és a biciklizők is. Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke arról ír: szakaszosan állványozzák fel a hídpályát felfüggesztő láncszerkezetet. A faszerkeszeten belül fóliaréteget is felszerelnek. Erre a láncszemek megtisztításához van szükség, amit nagynyomású szemcseszórókkal végeznek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Megkötötték a szerződést, óriási park készül Csepel északi csúcsán

A közparkban lesz galériaerdő a Duna-ág mellett, pihenőterek és tisztások, gyalogos- és kerékpárutak, sétányok, fás ligetek, közösségi sportpályák, közösségi kertek, játszóterek és vizes élőhely is.

Link másolása

hirdetés

"Megkötöttük a szerződést a pályázaton nyertes s73 Tájépítész Stúdióval a Csepeli közpark részletes tervezésére. Csepel-Szigetcsúcson három városmajornyi park létesül" - jelentette be Facebook-oldalán Vitézy Dávid.

A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerint "a 36 hektáros városi zöldterület nagyon jelentős fejlesztés, hiszen az utóbbi 50 évben, azaz a Hajógyári-sziget északi részének parkrendezése óta nem létesült 20 hektárnál nagyobb új közpark Budapesten".

Vitézy posztja szerint

Csepel legészakibb területén lesz galériaerdő a Duna-ág mellett, nagy kiterjedésű pihenőterek és tisztások, gyalogos- és kerékpárutak, sétányok, fás ligetek, közösségi sportpályák (kültéri fitneszpark, mászófal, görpark, multifunkciós sportpályák, futókör), közösségi kertek, játszóterek és vizes élőhely is.

A bejegyzéshez Vitézy több látványtervet is mellékelt:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: