hirdetés

BUDAPEST

Fotók a kulisszák mögül: így néz ki a Nyugati pályaudvar tetőszerkezeti felújítása belülről

Gőzerővel zajlik a Nyugati pályaudvar 8200 négyzetméteres tetőszerkezetének teljes rekonstrukciója, amin jelenleg kb. 150 munkás dolgozik éjjel-nappal, váltott műszakokban.
Szöveg és fotók: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2020. november 13.

hirdetés

Közismert, hogy a Gustave Eiffel cégének tervei alapján elkészült pályaudvar építészetileg is rendkívüli. De az egyből feltűnik, hogy – bár a csarnokba belépve egy komplett állványdzsungel fogad minket – térbeli elhelyezkedése, perspektívikus keszekuszasága bármilyen vizuális területen dolgozó, illetve tanuló embert elvarázsolnának.

Csak a térállványok 70.000 légköbmétert tesznek ki. A csarnok lezárása miatt a 10-13. vágányok között mobil ütközőbakokat helyeztek ki, többek között a még korábban a csarnokba futó vágányok felsővezeték-hálózatának szerelése miatt is. Így a pályaudvar ezen vágányain továbbra is van vonatforgalom, mindössze a peronok hossza csökkent ideiglenesen a munkálatok idejéig.

Egy 7000 négyzetméteres védőhálót is kialakítottak az utasok és a munkások védelme érdekében, valamint két toronydaru is felépült.

A csarnokon belül felépített „mobil” lifteken keresztül jutnak fel a munkások a tetőszerkezetre, ahol intenzíven folyik az tető üvegezésének beépítése a Teréz körút felőli oldalon. Öt-hat különböző fóliát integrálnak az üvegekbe: köztük többségében speciális eső- és páravédő rétegeket.

A tetőbe felérkezve közel 30 méter magasan döbbenetes élmény a tetőgerendákon keresztül kikukucskálva megbámulni a várost, egészen különleges perspektívát adva egy fotósnak ezzel, a gerendák, üvegszerkezetek, díszítőelemek, csövek garmadájáról nem is beszélve.

hirdetés

Szabó Gábor építésvezető szerint a legnagyobb kihívást csapata számára a csarnok történelmi állapotának korhű restaurálása jelenti. Azt is elmondta, hogy statikailag az épület a kora ellenére nagyon jó állapotban van, így Eiffel cégének csapata és magyar kollégáik az 1877-es megnyitással elég precíz munkát végeztek. Nem véletlenül „Eiffel cége” megfogalmazás szerepel ebben az írásban:

A közhiedelemmel ellentétben ugyanis maga a híres építőmérnök, Eiffel nem tekinthető a pályaudvar tervezőjének, hanem a francia mérnök tervezőirodájában dolgozó Seyrig Theofil volt az, aki a pályaudvar csarnokáthidaló vasszerkezetét tervezte. Magyar vonatkozásban a társtervező Bernárdt Viktor volt, amiért akkoriban Ferenc József-rend kitüntetést is kapott.

A csarnokban zajló munkálatok elképesztő koordinációk mellett folynak, amivel párhuzamosan a Nyugati pályaudvar vasútforgalma továbbra is zavartalanul üzemel. Képriport.

További fotók lapozás után!

Adatok forrása: Wikipédia, MÁV Zrt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BUDAPEST

Erdő Péter szerint nincs szükség egy új, nagy templomra Budapesten

A bíboros engedélye is kellene a Makovecz Imre által megálmodott katedrális megépítéséhez.
Fotó: MTI/Mónus Márton - szmo.hu
2021. január 13.

hirdetés

Mint azt megírtuk, mégis megépülhet a Makovecz Imre által megálmodott budapesti katedrális. Az építész élete fő művének szánta a templomot, amelynek a tervei már készen vannak, de eddig csak álomnak tűnt a megvalósulása.

A HírTV azonban úgy tudja, hogy

egyre többen karolják fel a Makovecz által a felső-krisztinavárosi Apor Vilmos térre megálmodott katedrális ügyét. Nagy Ervin, volt országos főépítész például immár öt éve kizárólag ezen a terven dolgozik.

Erdő Péter bíboros esztergom-budapesti érsek szerint azonban nincs szükség egy új, nagy templomra Budapesten. A Válasz Online-nak adott interjújában kérdezték a Makovecz-katedrálisról, pontosabban arról, hogy kell-e még egy ilyen hatalmas templom, amely meg sem telik hívekkel.

"Szerencsére nagy ünnepeken megtelnek a nagy templomok. (...) Ettől függetlenül azonban kétségtelen: Budapesten egy új, nagy templomra lelkipásztori szempontból nincs szükség – ezt természetesen a művészeti érték megkérdőjelezése nélkül mondom"

- mondta a bíboros.

hirdetés

Azt is hozzátette, hogy a templomépítés több mint ezer éve püspöki engedélyhez kötött, tehát neki is áldását kellene adnia a katedrálisra.

Megjegyezte, hogy bár sokan Makovecz-székesegyházként emlegetik a tervezett templomot, az biztosan nem lehet majd székesegyház, mivel az annyit tesz: a püspök székhelye. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében pedig a szokásoktól eltérően már így is két székesegyház van, a budapesti Szent István-bazilika, Esztergomban pedig az ország legnagyobb temploma. Utóbbi éppen felújítás alatt áll, ami egy többéves projekt, és most tartanak a közepénél.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
BUDAPEST

Gulyás Gergely közbelépett, megmenekülhet a Wichmann-kocsma és a Márványmenyasszony épülete

A miniszter azonnali hatállyal műemléki védettséget kért a két épületre, amelyeket a közeljövőben lebontottak volna.
Fotó: Wichmann kocsma / Facebook - szmo.hu
2021. január 16.

hirdetés

A kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely szombaton azonnali hatállyal műemléki védettségi eljárást rendelt el két épülettel kapcsolatban:

• az egyik az I. kerületi Márvány utca 6-8. alatti, a Márványmenyasszony étteremnek otthont adó ház

• a másik a VII. kerületi Kazinczy u. 55. alatti Wichmann-kocsmát befogadó ingatlan

- írja a 24.hu.

hirdetés

Az ügyről a VII. kerületi önkormányzatban pénteken zajló ülésen derült ki, hogy

2019. novemberében a Miniszterelnökség építészeti helyettes államtitkára által indított műemlékké nyilvánítási folyamat még nem ért véget, így az ügy továbbra is napirenden van.

A kerület polgármestere, Niedermüller Péter és a civil alpolgármesteri posztot betöltő Szücs Balázs emellett bejelentette: értékleltárat készítenek a kultúrtörténeti jelentőségű épületekről, hogy a kerület más, értékes épületei esetén korábban közbeléphessenek, és örökségvédelmi kerekasztalt is létrehoznak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Újra megnyit a legendás szórakozóhely, a Tilos az Á

A klub a régi helyén lesz újra látogatható 26 év után.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 13.

hirdetés

Huszonhat évvel hatósági bezáratása után, eredeti nevén és helyén ismét megnyílik a Tilos az Á - írja a Tilos az Á 1990-1995 nevű zárt Facebook-csoportra hivatkozva a Recorder blog.

A szórakozóhely 1990 és 1995 között üzemelt a Mikszáth tér 2. szám alatt. Itt 2003 óta a Zappa Café üzemelt. Az újranyitást a bejegyzésben egy ötfős csapat jelentette be, akik között szerepelnek a Kuplung, a Zöld Pardon és az Instant egykori alapítói, Somogyi Zoltán politikai elemző, Kováts Péter hegedűművész, valamint Pálffy András, a Budapest Park alapítójának neve is.

Megfogalmazásuk szerint ötletükhöz a legendás épületek, a Wichmann-kocsma és a Márványmenyasszony elbontásának híre adott löketet. Mint írják: „ha ezen épületek lerombolását nem is tudjuk megakadályozni, de hisszük, hogy a magunk eszközeivel egy kis vidámságot mégis elő tudunk csalni.” (Azóta ez utóbbi helyről a 24.hu azt írta: legalább részben, eredeti, étterem funkciójában megmaradhat.)

„A Mikszáth tér 2. is történelmi hely. Innen indult el a Tilos Rádió, a TÁP Színház, a Rádió C...Ez az a hely, ahol a Kispál és a Borz házi zenekarnak számított, ahol a Quimby a legeslegelső koncertjét adta, ahol a rendszerváltás előtti underground és az új idők fiatal értelmisége minden este felsorakozott. És ami a legfontosabb, itt voltunk mi is: itt hallgattuk a legjobb zenekarokat, itt voltunk a legszerelmesebbek és itt voltunk a legjobban a legjobb barátainkkal együtt. Ez volt a legek helye, azóta is várjuk, reméljük, újra érezhetjük ugyanezt”

- tették hozzá az ötletgazdák.

Az új Tilos az Á megnyitásának még nincs konkrét időpontja, a koronavírustól függ, ígéretük szerint amint a járványhelyzet engedi, átvágják majd a szalagot.

hirdetés

Néhány éve mi is készítettünk interjút a legendás klub alapítójával, Németh "Vova" Vladimirral, aki azonban a mostani projektben nem vesz részt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Megmenekülhet a Wichmann kocsma épülete, még nem biztos, hogy lebontják

Még nem zárult le a műemléki nyilvántartási eljárás az épület ügyében, tehát még van esély arra, hogy megkapja a védettséget biztosító minősítést.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 15.

hirdetés

Még nem dőlt el végleg a Wichmann kocsma épületének sorsa, az erzsébetvárosi önkormányzat igyekszik mindent megtenni a kerület kulturális öröksége védelméért - számolt be róla az Index egy péntek délutáni online sajtótájékoztatón elhangzottak alapján.

Mint azt megírtuk korábban, lebontják a budapesti Kazinczy utca 55. alatt található épületet, amely többek közt arról nevezetes, hogy a földszinten működött 32 évig Wichmann Tamás olimpiai ezüstérmes kenus kocsmája. A városrész egyik ikonikus helye 2018 júniusában zárt be, utána egy pizzéria nyílt ott, de miután nem ment elég jól az üzlet, eladta az ingatlant. A Falanszter Blog értesülései szerint pedig az épületet hamarosan lebontják és egy ötemeletes szállodát építenek a helyére.

A pénteki megbeszélést követő tájékoztatón részt vett a VII. kerület polgármestere és alpolgármestere mellett többek közt Perczel Anna, az Óvás! Egyesület alapítója, Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke és Bojár Iván András művészettörténész, építészkritikus is.

Niedermüller Péter, a kerület polgármestere a portál beszámolója szerint azt mondta,

hirdetés
minden törvényes eszközzel igyekeznek megvédeni a kerület kulturális örökségét, de nincsenek könnyű helyzetben, mert a kormány ilyen tekintetben is erősen megkurtította az önkormányzatok jogkörét.

Ezért a lakosság segítségét kérik, petíciók és kulturális örökségi adatbázisok fejlesztésével védenék meg az erzsébetvárosi értékeket.

Szűcs Balázs alpolgármester pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az épület ügyében indult műemléki nyilvántartási eljárás még nem zárult le, tehát még van esély arra, hogy megkapja a védettséget biztosító minősítést.

Bajkai István országgyűlési képviselő pénteken közleményt adott ki az Országos Sajtószolgálaton keresztül, amelyben azt írta, "Niedermüller parkolóhely megváltási mutyija nyitotta meg a lehetőséget a Wichmann kocsma épületének elbontására, a DK-s polgármester most már nem emlékszik a saját aláírására".

A közlemény végén pedig ez áll:

"A Fidesz felszólítja Niedermüller Pétert, hogy haladéktalanul tegyen meg minden lépést és vegyen igénybe minden lehetséges jogi és nem jogi eszközt a kulturális, építészeti és történeti értelemben is rendkívüli értékkel bíró legendás épület megmentése érdekében. Ehhez Dr. Bajkai István, a Fidesz választókerületi elnöke felajánlja a segítségét az erzsébetvárosi önkormányzat számára!"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: