KÉK HÍREK
A Rovatból

Lelőtte egy kisfiú kutyáját a polgármester és az osztrák vadász - mindent tagadtak a tetem előkerüléséig

Az állatot nylonzsákban próbálták elrejteni a csalánosban, de a kisfiú apja megtalálta.


Tragikus történetről számol be az Úgytudjuk.hu. Azt írják a horvátzsidányi Marton-Szállás hagyományőrző turisztikai központ tulajdonosa, Marton Ágoston elmondása alapján, hogy egy közeli falu polgármestere és egy osztrák vadász agyonlőtte 10 éves kisfia kutyáját, majd letagadták az egészet. Csak akkor ismerték el, mit tettek, amikor a férfi a kutya nylonzsákba csomagolt tetemével szembesítette őket.

Az eset szerda délután történt. Marton gyereke Ugra nevű mudi kutyájával a horvátzsidányi birtokuk részéhez tartozó tóhoz indultak játszani. Pár perccel később puskadörrenést hallottak. A kisfiú ezután hiába hívta a kutyáját, az állat nem került elő, az édesapa pedig lóval indult el a szomszédos erdőbe, hogy felkutassa. Hamar találkozott a két vadásszal, akik épp a lesen voltak.

Marton állítása szerint a polgármester évekkel ezelőtt több lövéssel megsebesítette egy másik kutyáját is.

Megkérdezte tőlük, látták-e a mudi kutyát, de a két férfi tagadott. Azt elismerték, hogy hallották a lövést, de azt nem, hogy ők adták le, mondván az erdő mélyéből jött. Martonnak az is gyanús volt, hogy a vízmosás felé irányították, miszerint arrafelé induljon tovább keresni az állatot. Ezután azonban a vadászleshez ment, ahol friss vérnyomokat talált a földön.

"Üvöltöttem! A két vadász teljes nyugalommal szemlélte a dührohamomat. Tagadtak mindent. Elmondtam nekik, hogy a kutyus a kisebbik fiamé"

- számolt be a történtekről. Teljesen biztos volt benne, hogy a vadászok lelőtték a kutyát, azért is, mert arra a helyre, ahol a vérfoltokat is megtalálta, csak abból a vadászlesből lehetett rálátni.

"Kértem őket, majd könyörögtem, hogy legalább adják vissza, hogy normálisan eltemethessem. Még mindig tagadtak mindent"

- emlékezett vissza.

Miután a vadászok elmentek, Marton átkutatta az erdő azon részeit, ahonnan korábban el akarták őt terelni. A vadászles lábától két méterre lévő nagy csalánban aztán megtalálta a vastag szürke zsákot, amibe elrejtették Ugra vérző tetemét. Marton hazavitte zsákostul, majd feleségével és gyermekével autóba ült és elindult a néhány kilométernyire fekvő faluba a polgármester házához. Itt üvöltve szembesítette azzal, amit tett.

"Az első reakció még mindig a bociszemű tagadás volt. Aztán mikor a motorháztetőre tettem a nylonzsákot benne a kutyával, akkor elcsendesült. Mondj már valamit, te szemét! Üvöltöttem. Csak annyit mondott halkan, hogy szégyenlem magam"

- idézte fel a megrázó pillanatokat. A kutyát még este eltemették.

Marton beszélt a fővadásszal, aki felvette a kapcsolatot a vadászkamarával is, eddig azonban érdemben nem történt semmi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
„Addig vert egy bottal, amíg szét nem törte rajtam” - Polgárőrök bántalmazhattak egy férfit a kenderesi városnapon
A rendőrség személyi szabadság megsértése és bántalmazás miatt nyomoz. Az Országos Polgárőr Szövetség szerint az érintettek közül hárman azonnal kiléptek a polgárőrségtől.


A rendőrség nyomoz személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett gyanújával a kenderesi városnapon történt incidens miatt. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy augusztus 17-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről fejsérüléssel szállítottak kórházba egy negyven év körüli férfit – írja helyszíni tudósításában a hvg.hu.

Az Országos Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint három érintett helyi polgárőr azonnal kilépett, és leadta az igazolványát. A szövetség ezt írta:

„A rendezvényen valaki folyamatosan zavarta a szórakozó vendégeket, magatartása közösségellenes volt, ezért a polgárőrök a teremből újra és újra kivezették.”

A lap információi szerint a polgárőrök a békésen szórakozó emberek biztonsága érdekében jogszerűen távolították el a közösségellenesen viselkedő személyt, hogy később mi történt, azt a nyomozás állapítja meg.

Hozzátették:

„A megindult büntetőeljárás, valamint gyanúsítotti kihallgatásukat követően az ügyben érintett három polgárőr azonnali hatállyal kilépett a polgárőrségtől és a megszűnt tagságukkal egyidőben leadták az igazolványukat is.”

Közölték továbbá: „Az Országos Polgárőr Szövetség (amennyiben beigazolódnak a vádak) elhatárolódik a történtektől, amelyek súlyosan sértik a polgárőrségről szóló törvényben foglaltakat és ellentétesek mindazon elvekkel, amelyeket a szövetség vall. A polgárőrség nem tolerál semmilyen jogszabálysértést egyetlen tagja esetében sem.”

Az érintett, Roland a HVG-nek elmondta, hogyan kezdődött az ügy:

„A városnapon voltam, vásároltam magamnak egy sört, amikor hátulról hirtelen elkapott a tarkómnál fogva és elkezdett rángatni. Nagy nehezen ki tudtam szabadulni a szorításából és próbáltam elfutni. Hazajutottam, de a ház előtt utolértek.”

A férfi szerint helyi polgárőrök kergették, majd folytatta:

„Amikor utolértek, betuszkoltak egy kocsiba, amin a polgárőrség felirat volt, és szomszéd falu határába vittek. Egyikük elővett egy kisebb botot, majd vert, amíg szét nem törte rajtam.”

Elmondása alapján a bántalmazás után több flakon vizet kapott, és rászóltak, hogy mossa meg magát. Azt állította, egy telefont is elővettek, és neki azt kellett mondania, hogy a ház előtt többször elesett, a polgárőr pedig segített neki felállni. A kenderesi háza előtt homlokán sebet mutatott, bedagadt térdéről és a bordáiról beszélt a HVG-nek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket az ügyről, és arról sem számoltak be, hány ember ellen indult eljárás. A rendőrség utalt rá, hogy polgárőr lehetett az elkövető.

Az ügyről a Magyar Hang is írt. Az érintett polgárőrt a lap nem érte el, a portál szerint az illető állítólagosnak nevezte a bántalmazást. Ugyanakkor a város polgármestere sem nyilatkozott az ügyben.

A városban többeket megkérdeztek a polgárőrségről és a mindennapokról. Többen azt mondták, egyre többen fogyasztanak olcsó kábítószereket, vannak városrészek, ahová nem engedik a gyerekeket, és sötétedés után nem szívesen járnak az utcákon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elképesztő videó: rosszul lett a sofőr, átrepült az autópálya felett a maga után porcsíkot húzó Hondája
Egy 70 éves brentwoodi férfi lett rosszul vezetés közben, és a jármű kilőtt a szervizútról, majd az autópálya felett a levegőben repült át. A sofőrt kórházba vitték.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Egy 2012-es Honda szerdán a levegőbe emelkedett, majd négy sávon átrepülve zuhant le a Long Islanden futó Sunrise Highway felett, írja a New York Post. A döbbenetes jelenetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A felvételen látszik, ahogy az autó a szervizútról felhajt a töltésre, majd

kilő a magasba, átszeli a keleti irányú sávokat, végül a nyugati oldalon ér földet.

A hatóságok szerint egy 70 éves brentwoodi férfi ült a volánnál, aki rosszul lett vezetés közben.

„Egészségügyi probléma miatt elvesztette az uralmát az autó felett, felhajtott a felvezető töltésre, átrepült a sávok fölött, és végül túloldali töltésben landolt” – mondta Dennison DeNatalie, a Bay Shore-i tűzoltóság szóvivője a lapnak.

A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta, és mivel más jármű nem ütközött vele, senki más nem sérült meg. A férfit a South Shore Egyetemi Kórházba vitték, az orvosok szerint valószínűleg teljesen fel fog épülni.

A helyszínen készült fotókon és videókon az összetört Honda fejre állva, fák közé szorulva látható a Sunrise Highway mellett, miközben a mentők biztosították a területet.

„Mi a picsa volt ez?!” – hallatszik annak az autósnak a hangja, akinek a kocsija fölött elrepült a Honda. A felvétel azóta gyorsan terjed az interneten:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Iskolai tömegmészárlásra készült egy 15 éves fiú Kárpátalján - már élő adásban volt, amikor elfogták
A közösségi médiában előre bejelentette szándékát, majd élőben közvetítette, ahogy elindul az épületbe. A hatóságok közbeléptek, így nem sérült meg senki.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



Egy 15 éves fiú azzal fenyegetett, hogy késsel támad az egyik kárpátaljai iskola diákjaira, jelentette be a Facebookon Igor Klimenko, Ukrajna belügyminisztere. A közösségi médiában élőben közvetítette, ahogy megpróbál bejutni az épületbe, de a rendőrök még időben elfogták. Senki nem sérült meg.

A fiatal hátizsákjában kést találtak, amikor feltartóztatták. A hatóságok szerint a közösségi oldalakon előre jelezte a szándékát, ez segítette a támadás meghiúsítását.

A kibernyomozók és a helyi rendőrség együttműködése gyors eredményt hozott. A hivatalos tájékoztatás szerint a beavatkozásnak köszönhetően a gyerekek és a tanárok biztonságban vannak. A nyomozás tovább folytatódik.

A miniszter nyilvánosan köszönetet mondott a rendőri egységeknek a profi és összehangolt fellépésért.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: