Ahol a táncház és az underground koncert simán megfér egymás mellett – a Kobuci Kert sikersztorija
A Kobuci Kertet a Művészetek Völgye nép- és világzenei udvaraként ismerhettük meg a 2000-es évek közepén, 2009-ben pedig állandó helyszínt nyitottak a fővárosban, ahol áprilistól szeptemberig várják élő zenével nemcsak a fenti műfajok rajongóit.
Idén a közönség április 26-án veheti újra birtokba a Zichy-kastély udvarát, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, majd másnap a Péterfy Bori & Love Band koncertjén. A tizedik születésnapját ünneplő hely történetéről és jelenéről egyik vezető munkatársuk, Nagy Krisztián mesélt.
– A kapolcsi indulás óta hosszú évek teltek el. Mi az, amit még mindig őriz a Kobuci Kert az akkori hangulatból, alapokból?
– Minden hely életében fontosak a kezdetek, de azt hiszem, ránk különösen igaz ez a pozitív közhely. A jó zene közelségének és a vendéglátásnak az a formája, amiben ma is hiszünk, lényegében az akkori hangulatban alakult ki. Az volt az „öntőforma”. A családiasság, a kis léptékek, a személyesség, ami akkor részben spontaneitásból és önfeledtségből fakadt, középtávon is megtartó erőnek bizonyult. Könnyű dolgunk van, mert legalább tudjuk, hogy mit nem szabad elveszíteni.
– Amikor a budapesti váltás mellett döntöttetek, számítottatok arra, hogy évek múltán a főváros egyik legmeghatározóbb helye lesz a Kobuci? Mit gondolsz, mi ennek a sikernek a titka?
– Nem hiszem, hogy az alapítók közül bárki számított erre, mindenesetre biztosan nem ez volt a motiváló erő. Az, hogy a Kert ma betölt egy nagyon megtisztelő szerepet a főváros kulturális kínálatában, inkább ajándék, „ráadás” és főként felelősség. A valódi motiváció sosem külsődleges.
Volt egy törekvés és álmodozás arról, hogy miként lehetne a zene köré egy hiteles helyet és közösséget felépíteni. Ez az intuíció aztán az évek alatt megtalálta a társait, a közönségét, és képes volt nagyságrendet váltani, szó szerint felnőni a feladathoz.
Nincs titok, csak egy hosszú tanulási folyamat, ami megpróbál hűséges lenni a kezdetekhez, miközben megbecsüli, integrálja azokat az erőket, amik tovább építik, megemelik az egészet.
– Saját magatok miként definiáljátok azt, hogy mitől „Kobuci a Kobuci”?
– A KOBUCI azoktól az emberektől az, ami, akik eljárnak ide, akik itt zenélnek, és akik estéről estére viszik, működtetik, éltetik a helyet a szabad ég és a fák alatt. Az ezen túli definíció legfeljebb az a meggyőződés, ami összeköti őket: hogy van igény a finomabb, bonyolultabb művészi világok iránt; hogy van élet a tömegkultúrán túl, és nem is akármilyen!
– A népzene a kiindulás meghatározó zenei iránya volt. Jelenleg mennyire fontos a Kert életében? Hogy látod, miként változott itthon a népzenei kultúra az elmúlt években?
– Abszolút alap és tájékozódási pont ma is. Kaszap Atilla barátom, a kert programigazgatója maga is aktív népzenész, és nagyon belülről látja, műveli ezt a műfajt.
Nálunk van a főváros legnagyobb szabadtéri táncháza, aminek elképesztő hangulata van, és persze ez a hangulat is része, alakítója annak a nagy expanziónak és áramlásnak, ami a kortárs folk-kultúrát jellemzi.
A táncházmozgalom ma, amennyire én látom, egy nagyon gyorsan fejlődő-változó közeg, ami a zenében egyre sokrétűbben és érzékenyebben tudja feltárni a saját történetét, ami persze a Kárpát-medence története is.