prcikk: „A bántalmazók most bátrabbak”- Növekszik a családon belüli erőszak karantén idején | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

„A bántalmazók most bátrabbak”- Növekszik a családon belüli erőszak karantén idején

Az áldozatok számára valóságos rémálom lehet az összezártság.


Számos külföldi lap foglalkozott azzal, hogy milyen mértékben ugrott meg a párkapcsolati erőszak az utóbbi hetekben a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések nyomán. Magyarország sem kivétel.

„A bántalmazók most bátrabbak” – mondja Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogsegély-szolgálatának vezetője. „Arra ugyanis máskor ügyelni szoktak, hogy ne hagyjanak a bántalmazáskor látható helyen nyomot a nő testén, például ne látsszon az ütés nyoma az arcukon. Erre most nem kell figyelniük, mert otthon vannak.”

Hetek óta általános tendencia, hogy szintet lépnek a bántalmazók

– ez derül ki a Patent Egyesülethez beérkező hívásokból, üzenetekből, segélykérésekből.

„Azok a bántalmazók, akik nem vetemedtek még fizikai erőszakra, 'csak' alázták a nőket, kihasználták, kontrollálták őket, azok elkezdték az átmeneti, fizikai bántalmazást. A hívásokból is halljuk, hogy megnövekedett ezek mennyisége” – magyarázza Spronz Júlia. „A fizikai bántalmazás nem azzal kezdődik, hogy a bántalmazó leken egy pofont, hanem ledobja az ágyra, falhoz szorítja a párját, vagy ahogy elmegy mellette, úgy intézi, hogy nekimenjen vagy rálépjen a lábára.”

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat adatai szerint a járványügyi intézkedések bevezetése óta megduplázódott azok száma, akik párkapcsolati erőszak miatt fordulnak a segélyvonalukhoz – ezt Boglacsik Tímea, a Telefonszolgálat igazgatója mondta el nemrég az Info Rádiónak. A segítséget kérők 90-95 százaléka nő.

„Ez várható volt. Magam is azt tapasztalom évek óta, hogy hosszú hétvégék idején és ünnepek alatt mindig megugrik a bántalmazások mértéke, engem is többen keresnek meg ilyenkor”

– kommentálja a hallottakat Takács Hajnal aktivista, segítő területen dolgozó coach, „Az asszony verve” és a „Bántalmazottak igazsága” című könyvek szerzője.

„Először mindenki arra gondol, ez a bezártság, a kényszerű együttlét és az egzisztenciális bizonytalanság miatt történik. Valójában pedig azért, mert több időt tölt összezárva az áldozat a bántalmazóval, ezért a bántalmazónak több lehetősége van arra, hogy bántsa a másikat. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a bántalmazás a bántalmazó döntése, és a mások felett gyakorolt hatalom, a jogosultság-tudat, illetve a birtoklási vágy az alapja. Onnantól fogva, hogy 0-24 óráig együtt van az áldozatával, még mindig nála a döntés, hogy mikor fog bántani és milyen módon fog bántani” – mondja Takács Hajnal.

Tapasztalatai szerint, amíg a bántalmazó eljár dolgozni, gyakorolhatja a kétarcúságot, és kifelé demonstrálhatja, hogy ő milyen jó ember, otthon a falak közt pedig máshogy viselkedik. Most, a kijárási korlátozás, az otthoni munkavégzés és a karantén miatt az az idő, amit a bántalmazó arra fordít, hogy másnak mutassa magát, felszabadul arra, hogy szabadon tombolhasson. Ráadásul, ha a bántalmazott elveszti az állását, a bántalmazó pedig nem, akkor a kapcsolatban a gazdasági erőszak, anyagi függés is jobban felerősödik.

Arra Spronz Júlia is felhívja a figyelmemet, hogy a karantén alatt intenzívebben lehet a gazdasági erőszak fajtáit gyakorolni, ami abban nyilvánul meg, hogy a bevételek felett a bántalmazó diszponál, és hogy az a nő, aki egyébként kereső tevékenységet folytat, nem tud úgy dolgozni, mint korábban, vagy egyáltalán nem tudja folytatni a munkáját.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a digitális oktatásra való átállással járó összes extra teher is általában a nőkre hárul, és mivel sokan a gyerek otthoni tanításától a szórakoztatásán át a házimunkáig mindent egyedül kénytelenek csinálni, nincsen idejük a pénzkereső tevékenységre, akkor sem, ha home office-ra volna lehetőségük. Ez is növeli a kiszolgáltatottságukat.

Elterjedt módszer a karantén, a kijárási korlátozás idején az is, hogy a bántalmazó egyszerűen elzárja a gyereket az anyától, és az nem tud mit csinálni, nem tudja visszaszerezni.

„Nem rendelkezünk ütős adatokkal a bántalmazás megnövekedett mértékéről, csak azon tudjuk lemérni, hogy egyik telefonhívás jön a másik után, és az összes extra fórumunk, amit erre megnyitottunk, az is teljes kihasználtsággal megy”

– mondja Spronz Júlia. A Patent Egyesület ugyanis a koronavírus miatt fennálló rendkívüli helyzet alatt cset-ügyeletet vezetett be szombatonként 16-18 és hétfőnként 10-12 óra között a Facebookon, írásos jogi segítség-kérésekre. Telefonos jogsegély-vonaluk pedig a szokásos szerdai és csütörtöki időpontokon felül péntekenként 12 és 14 óra között is elérhető.

A cset sokak számára segítség. Különösen azért, mert amikor a család tagjai össze vannak zárva, az áldozat nem beszélhet szabadon. A gyerekkel viszont odaülhet a gép elé.

„A csatornáink a járványtól függetlenül is borzasztóan leterheltek – mondja a szakember. „Magyarországon annyira elterjedt a családon belüli erőszak, hogy a normál működésünk során is sokan fordulnak hozzánk. Egy ponton már kértük is a hozzánk fordulókat, hogy e-mail helyett inkább telefonon keressenek bennünket, mert egyszerűen nincsen kapacitásunk válaszolni.”

Világszerte problémát okoz, hogy a karantén alatt még kiszolgáltatottabbak a bántalmazást elszenvedők, mint máskor.Kínában a koronavírus-járvány után bevezetett korlátozásokkal párhuzamosan nagy mértékben nőtt a családon belüli erőszakkal összefüggő esetek száma.

Az Egyesült Államokban korábban végzett kutatások azt mutatják, hogy a kapcsolaton belüli erőszak előfordulása természeti katasztrófák idején rendszerint megnövekszik. A kutatók szerint ez egyrészt az elszigeteltségnek köszönhető (a bántalmazó szabadabban tehet meg bármit az áldozatával), másrészt annak, hogy ilyenkor a hatóságok és intézmények is zárva vannak vagy korlátozottan, nehézkesebben működnek. Így a bántalmazóknak még kevésbé kell tartaniuk a felelősségre vonástól.

Magyarországon számos hivatal csökkentett nyitvatartási idővel vagy személyes kontaktus nélkül működik, a bíróságokon pedig március 15-től rendkívüli ítélkezési szünetet rendeltek el - ezt azóta feloldották, de főszabály szerint nem tartanak tárgyalásokat.

„Nem is feltétlenül a bezártság növeli a családon belüli erőszakot, hanem inkább az izoláció a segítőiktől: sem a laikus segítők (barátok, családtagok), sem a szakmai segítők nem érhetők el az áldozat számára” – fejti ki Spronz Júlia. „Aki össze van zárva a bántalmazóval, az ritkán tud telefonálni, ügyet intézni. Sokan jelentkeztek nálunk, akik menekülnének, mert most érte el a tűrésküszöbüket a karanténban az az erőszak, amit a bántalmazó felettük gyakorol. A legjellemzőbb, hogy a szülőkhöz menekülnek, csakhogy a járvány miatt ez az út most el van zárva, az idősebb korosztály védelme érdekében.

A boldog békeidőkben úgy szervezzük a menekülést, amikor a bántalmazó nincsen otthon, ám most az áldozat még össze sem tudja pakolni a holmiját.”

Sőt: maga a járvány is nehezíti a bántalmazótól való menekülést. Az egyik áldozat azt mesélte a Patent Egyesület munkatársainak, hogy előzetesen negatív koronavírus-tesztet kértek tőle az anyaotthonba való felvételhez, márpedig egy ilyen teszt beszerzése elég nehézkes most. Egy másik pedig azt mondta, hogy nem tudott elmenekülni otthonról, mert beleköhögött a telefonba, amikor a kimenekítést szervező szolgálat munkatársával beszélt.

Az is gond az áldozatok számára, hogy az állami ellátóintézmény itthon nem szervezi meg az áldozatok odajutását (külföldön több helyen ez is része a programnak), csak megadják a címet, hol jelentkezzen az áldozat. Mivel az a protokoll, hogy minél messzebb kerüljön az áldozat az otthonától, el lehet képzelni, hogyan utazhat most el közösségi közlekedési eszközzel a járvány alatt a kijárási korlátozás idején.

Takács Hajnal attól tart, hogy aki eddig nem tudott kilépni a bántalmazó kapcsolatból, annak erre most még kevesebb lehetősége nyílik. Azonban a kényszerű bezártság alatt az áldozat újratervezheti fejben az életét.

„A jelenlegi áldozatokat azzal biztatnám, hogy aki már kilépett a bántalmazó kapcsolatból, aki túlélt már egy ilyen kapcsolatot, az a szabadulás és a nulláról való újrakezdés révén megszerzett képességeit remekül tudja használni. Túl vannak néhány újratervezésen, és ennek a gazdasági válság küszöbén is hasznát veszik. Magamat is figyeltem most, és bár nem esett jól, de nem rázott meg az, hogy a megbízásaim 70 százalékát elvesztettem, mert már tudom, milyen valamit elveszíteni, és tudom, hogy újra lehet kezdeni. Ezek a képességek most segítenek.

Az áldozatoknak azt is üzenném, hogy bízzanak magukban, és erősítsék meg magukat mentálisan. Aki teheti, az csak napi 5-10 percet szánjon rá, és gondolja át, hogyan tud majd továbblépni a járványveszély elmúltával. Szítsa fel magában azt az erőt, ami eddig életben tartotta, és koncentráljon a jövőre, az újrakezdésre, az új életre. Tartalékolja az energiáit, tartsa magában a lelket, rakjon össze magában egy tervet a meneküléshez. Aki pedig teheti, az költözzön el a szüleihez, és vészelje át náluk ezt az időszakot.”

Takács Hajnal szerint az is fontos lenne, hogy a hatóságok a járványveszély idején még komolyabban vegyék, ha egy áldozat hívja őket, mert az, aki most a kijárási korlátozás és a bántalmazóval szembeni még nagyobb kiszolgáltatottság idején segítséget kér a rendőrségtől, az konkrét életveszélyben van. Azt kéri, egy-egy ilyen hívás, jelzés után a veszélyre való tekintettel azonnal emeljék ki a bántalmazót a családból (és ne a bántalmazottat).

„Mindazok az eszközök továbbra is rendelkezésünkre állnak, amik korábban” – mondja Spronz Júlia, amikor arról kérdezem, mit tudnak tenni jelenleg az áldozatokért, azokért, akik segítséget kérnek tőlük. „Már ismerjük a rendszer működését, és tisztában vagyunk azzal, mi az, amivel kár az időt húzni. Tudjuk, mire hogyan reagálnak a különböző szervek, hatóságok, de akár a beadványok, formanyomtatványok kitöltésében és elküldésében is tudunk segíteni.

Internetes felületeinken nagyon sok segédanyagot helyeztünk el, például az áldozatok jogairól, és tartunk segédleteket az elektronikus eljárásokhoz. Azt tapasztalom, hogy általában megköszönik a segítséget, és nem úgy távoznak tőlünk, hogy „na, maguk sem tudtak segíteni”.

Én úgy gondolom, hogy már önmagában az információ is nagy segítség tud lenni. És a stratégiai együttgondolkodással, a taktikai tervezéssel előre tudjuk lendíteni az áldozatok ügyét.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Buda Péter: Már Magyarországon vannak azok az oroszok, akik "betonoznak és fűrészelnek"
A szakértő szerint az orosz titkosszolgálatok már Magyarországon tartózkodó embereikkel készülnek egy provokációra. A cél szerinte egy szűk kormánypárti győzelem utáni esetleges ellenzéki tiltakozások erőszakos lejáratása és delegitimálása lehet.


A magyarországi választásokkal kapcsolatos orosz-magyar kooperáció egy új, a korábbi információs szakaszt követő, potenciálisan erőszakos fázisba érkezhetett – erről beszélt Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt, szakértő a Totem Show-ban. Szerinte az utóbbi napok eseményei, mint például a szerbiai határ mellett történt, hamis zászlós műveletnek minősített akció, valamint a kormánypárti politikusok kommunikációja mind egy előre megírt forgatókönyv részei.

Példaként említette Budai Gyula fideszes politikus kijelentését, miszerint a Tisza Párt gyilkolásra készül. „Ez abszolút illeszkedik azokba a kormánszati kommunikációs panelekbe, amelyek az elmúlt napokban erősödtek fel, próbálják már előre delegitimálni bármilyen fajta esetleges ellenzéki demonstrációt vagy megmozdulást” – fogalmazott Buda.

Állítása szerint a kormányzati kommunikáció olyan elemeket vesz át, amelyek egyértelműen visszavezethetők orosz dezinformációs platformokra. Ezek a hálózatok – mondta – már évekkel ezelőtt beazonosításra kerültek más országokban, és most ugyanazokat a paneleket alkalmazzák Magyarországon is: álhíreket terjesztenek például álruhába öltözött ukránokról, akik erőszakos tüntetéseket szerveznek, megrohamozzák a Parlamentet és rátámadnak a rendőrökre. Ezeket a tartalmakat a kormánymédia és a kormányzati politikusok is megosztják.

A szakértő szerint a cél egy kaotikus, destabilizációt erősítő forgatókönyv megvalósítása, amely illeszkedik az eddigi orosz választási beavatkozások mintázatába.

„Tehát ez, hogy úgy mondjam, nagykönyv szerint megy, ebben semmi kiszámíthatatlan és meglepő nincsen” – jelentette ki, hozzátéve, hogy éppen a forgatókönyvek ismertsége ad lehetőséget arra, hogy a nyilvánosság erejével delegitimálják ezeket a törekvéseket.

A szerbiai hamis zászlós műveletet Buda Péter szerint sikerült „nagymértékben kipukkasztani”, de az, hogy mégis meglépték, szerinte kényszerhelyzetre utal a kormányzat és orosz támogatóik részéről.

A művelet megszervezésével kapcsolatban úgy vélte, hogy abban valószínűleg egyik állam részéről sem a hivatalos szervek vettek részt, de a végrehajtás a legmagasabb politikai szintek tudtával történt. Ezzel magyarázható a „hihető tagadhatóság”, és az is, hogy a szerb katonai titkosszolgálat hiába figyelmeztetett a veszélyre, a politikai vezetés „lerázta” őket, hogy ne dekonspirálják a műveletet.

A választások utáni lehetséges forgatókönyvekről szólva elmondta, nem tartja valószínűnek a választás elhalasztását. Inkább arra számít, hogy egy szűk kormánypárti győzelem utáni tiltakozásokat fognak provokatív csoportok beépítésével lejáratni.

„Ezeknek a tiltakozásoknak a delegitimációja vagy a lejáratása érdekében olyan provokatív csoportokat építenek be, akikre hivatkozva, akiknek a tevékenységére hivatkozva erőteljesen föl lehet lépni az úgymond népharaggal szemben” – mondta.

Hozzátette, Moszkvának valószínűleg mindkét kimenetelre megvan a saját forgatókönyve.

A kiszivárgott telefonbeszélgetésekkel kapcsolatban, mint amilyen a Szijjártó Péter és Szergej Lavrov, vagy az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin közötti párbeszéd volt, Buda azt mondta, a legfontosabb dolgokat személyesen beszélik meg, ez magyarázza a sűrű találkozókat.

Az Orbán-Putyin leiratban elhangzott „kisegér-oroszlán” hasonlatot megdöbbentőnek nevezte. „Tehát itt lelepleződik az, hogy tulajdonképpen Nyugat-Európa az számunkra az ellenség, a szövetséges pedig Oroszország” – értékelte a helyzetet. Szerinte ez a beszélgetés is bizonyítja, hogy a magyar kormány egy teljesen más szövetségi rendszer mellett köteleződött el, mint amiben hivatalosan benne van, és Orbán Viktor arra játszik, hogy Ukrajna megszűnésével átalakul Európa geopolitikai térképe.

A szakértő súlyos bűncselekménynek nevezte, hogy az Alapjogokért Központhoz hasonló szervezetek tudatosan terjesztenek orosz dezinformációt.

„Gyakorlatilag egy külföldi ország titkosszolgálatával való összejátszás a magyar választásokba való beavatkozás érdekében. A magyar választások rendjének a megsértése érdekében ez súlyos bűncselekménynek számít” – jelentette ki. Szerinte elképzelhetetlen, hogy a kormányzati szereplők ne lennének tisztában ezen információk orosz eredetével.

A helyzet súlyosságát azzal az analógiával írta le, hogy a magyar állami szervek nem figyelmeztetnek az orosz dezinformációra, ahogy a Sherlock Holmes-történetben sem ugatott a kutya, mert ismerte a tettest.

„Miért nem ugat? Mert ismeri az elkövetőt. Erre csak ez az egyetlen magyarázat van. Elképesztően súlyos bűncselekmény a kormánynak a támadása a saját országa, a saját társadalma ellen.”

Buda Péter szerint a nemzetbiztonsági szerveken belül sokan „félábon várják a változást”, hogy a pártpolitika ne telepedjen rá a szakmai munkára. Úgy látja, Magyarország mára az orosz titkosszolgálatok műveleti területévé és menhelyévé vált, ahonnan Európa-ellenes akciókat hajtanak végre.

„Mi kárt okozunk nemcsak a saját országunknak, hanem Európának is” – mondta. A nyugati titkosszolgálatok által kiszivárogtatott információkat nem a magyar választásokba való beavatkozásnak, hanem a nyugati országok önvédelmének tartja egy olyan szövetségessel szemben, amely trójai falóként viselkedik.

„Mi vagyunk a rés a pajzson. Mi vagyunk az az erő, amely az ellenséget, amely egyébként hibrid háborút folytat Nyugat-Európában... segíti” – fogalmazott.

A magyarországi oroszbarát műveletek irányításával kapcsolatban „koprodukcióról” beszélt, amelyben a magyar fél nincs mindenbe beavatva, mert Oroszország csupán eszközként használja.

„Gyakorlatilag egy bunkós bot vagyunk Oroszország kezébe, és Oroszországot az abszolút nem érdekli, hogy a bunkónak fáj-e az, amikor odacsapnak vele valahova.”

Ezeket a bizalmi műveleteket szerinte nem hivatalos állami szerveken keresztül, hanem a kormány körül lévő „intézőkkel” hajtják végre, hogy a szálak ne legyenek visszavezethetők a politikai döntéshozókig. Ez felveti egy árnyék-titkosszolgálat létezésének gyanúját, ami Buda szerint egy demokráciában elfogadhatatlan és alkotmányellenes.

„Az Alkotmányvédelmi Hivatal feladata lenne azt, hogy ezt felszámolja, nem pedig azt, hogy támogassa.”

A szakértő úgy véli, Oroszország célja a jelenlegi kormány hatalmon tartásával nem csupán egy szövetséges megtartása, hanem az, hogy Magyarország továbbra is obstrukciós politikát folytasson, és megakadályozza Ukrajna nyugati integrációját.

„Ha marad a jelenlegi kormány, akkor még keményebben fogja ezt a bunkós botot Oroszország, ami mi vagyunk, használni.” Szerinte a kormány hatalmon maradása háborúval fenyeget, mivel az országot „az orosz stratégia készséges eszközévé teszik”.

A magyar kormány oroszbarát politikájának mélyebb motivációiról szólva Buda egy geostratégiai téveszmét említett. Eszerint a kormány abból a felismerésből indul ki, hogy a Nyugatnak „befellegzett”, a Kelet pedig felemelkedőben van, és ha Magyarország időben a jó oldalra, vagyis Oroszország mellé áll, akkor a végén nagyobb szeletet kaphat a tortából.

„Magyarország egyfajta hullarabló megközelítésből kifolyólag az ellenségnek segít, hogy a gyengélkedő nyugati szövetségi rendszert minél előbb le tudja győzni, és cserébe majd akkor kapunk tőle valamit. Ezt hívják egyébként árulásnak.”

Ebben a geostratégiában szerinte az is belefér, hogy Ukrajna területi egységének felbomlása esetén Kárpátalja magyar fennhatóság alá kerüljön. „Amelyik geostratégiába belefér egy 600.000 négyzetkilométer fölötti uralomnak a lecserélése... onnantól fogva szerintem tulajdonképpen minden belefér.”

A választás napjára vonatkozó lehetséges orosz akciókkal kapcsolatban elmondta, megbízható forrásokból olyan hírek keringenek, hogy már Magyarországon tartózkodnak azok az orosz személyek, akik egy esetleges erőszakos provokáció megszervezésében vesznek részt. Ők nem azonosak a GRU-tisztekkel.

„Ők, hogy úgy mondjam, politikai mérnökök, ők pedig a mesteremberek, akik betonoznak és fűrészelnek.”

Hogy ténylegesen mit csinálhatnak, az a helyzetértékelésétől függ.  Az tűnik célravezetőbbnek, hogy megakadályozzák a választásokat és elhalasztják, vagy pedig már biztosítottnak látják a választási eredményt, egy szűk győzelmet a különböző egyéb eszközök segítségével, és aztán az adott esetben másnap kitörő ellenzéki tiltakozásokat próbálják delegitimálni.

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
A kormánymédia megvalósítja Buda Péter jóslatát: ukrán típusú zavargásokról, magyar Majdanról írnak
Csercsa Balázsra hivatkozva a Metropol előállt egy újabb, tiszásnak mondott titkos tervvel, ami szerint ha Magyar Péterék veszítenek, utcai zavargásokra, a főváros stratégiailag fontos pontjainak elfoglalására készülnek. Mindez arra utal, az orosz befolyásolási terv nem állt le.


Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő nemrég arról írt, választási puccsról szóló orosz álhírek árasztották el a netet, kritikus napok jönnek. Szerinte az orosz médiában egyre többet emlegetik a „magyar Majdan” lehetőségét, ami arra utalhat, hogy az oroszok egy hamis zászlós műveletet készítenek elő, és erőszakosan is beavatkoznának a magyar választásokba.

Ezt támasztotta alá Rácz András Oroszország-szakértő is, aki szerint kitartóan terjed egy álhír arról, hogy Ukrajnában jó fizikai állapotú embereket toboroznak, hogy magyarországi nyilvános eseményeken vegyenek részt. Rácz szerint „ha választások utáni esetleges ellenzéki tüntetéseken nagyszámú, igen, erőszakos, szláv nyelvet beszélő tüntető/provokátor bukkanna fel, akkor a NER média erre a sztorira alapozva mondhatná, hogy lám, lám, itt az ukrán beavatkozás, az ukrán erőszak, stb.”

Buda Péter még egy olyan hamis vidót is bemutatott, amin állítólagos ukrán katonák tanulmányoznak egy akciótérképet, amire nagy betűkkel ráírták: BUDAPEST.

Úgy tűnik, most a Buda Péter és Rácz András által megjósolt orosz akció valóban elindult.

A Metropol a választás napján, 11 óra után nem sokkal ugyanis megjelentetett egy cikket, amiben azt írják: "itt van Magyar Péterék titkos dokumentuma: választási vereségre készülnek, ukrán típusú zavaragásokat akarnak kirobbantani.”

Ezután ismertetnek egy „választásnapi akcióterv” című angol nyelvű "dokumentumot". Eszerint a tiszásoknak „fel kell készülniük a vereségre, Magyar Péteréknek már nap közben el kell kezdeniük a csalás narratíváját építeniük, még a szavazás befejezése előtt hamisan győzelmet kell hirdetniük, majd a vereség után zavargásokat kell kezdeniük, úgy, ahogyan 2014-ben Ukrajnában, a Majdanon tették.”

A "dokumentum" szerint ennek érdekében terjeszteni kell, hogy a Fidesz választási csalásokat követett el. „A "jogellenes" kampánylépésekre "bizonyítékokat" kell felmutatni (természetesen hamis bizonyítékokat), és lehetőség szerint tanúkat kell megszólaltatni. A kommunikációs nyomásgyakorlás részeként már a választás vége előtt győzelmet kell hirdetni, de legkésőbb az urnazárás után meg kell ezt tenni” - idéz a "dokumentumból" a Metropol.

Majd ezt írják:

„Amennyiben az eredmények kedvezőtlenek, szervezett tömegeket kell mozgósítani, meg kell szállni a főváros stratégiailaig fontos pontjait, és szükség esetén össze kell csapni a rendőrséggel.”

A Metropol szerint a "dokumentumban" kifejezetten úgy fogalmaznak: az ukrajnai Majdanhoz hasonló zavargások kellenek, és állítólag arról is írtak, hogy a nemzetközi médiát és politikusokat is be kell vonnia a választás eredményének megkérdőjelezése érdekében.

A "dokumentum" forrásaként a Tisza Pártból kiugrott Csercsa Balázst jelölik meg, aki az elmúlt hónapokban több más, később egyértelműen hamisnak bizonyult "dokumentum" hitelesítőjeként is feltűnt. Például ő "erősítette meg", hogy valós a Tisza Párt kiszivárgott, adóemeléseket tartalmazó programja, amiből persze egy szó sem volt igaz.

Csercsa facebook oldalára valóban kikerült egy poszt, ami egyetlen fotót tartalmaz, egy aláírás nélküli, gépelt szöveggel teleirt oldalról. Ő csak ennyit írt mellé: „Ez most érkezett a belső forrásomtól. Durva. Tudjatok róla...”

A rendőrséggel való összecsapás narratívája azért aggasztó, mert egyértelműen beleillik abba a sorba, amire Buda Péter és Rácz András figyelmeztettek.

Persze az egésznek csak akkor van értelme, ha a valós eredménytől függetlenül a Fidesz győzelmét hirdetik ki este, és az ezen felháborodó tömegek kimennek az utcára. Ebben az esetben a kormány hivatkozhat arra, hogy Magyar Péter győzelemről tett napközbeni állításai csak a "titkos terv" részét képezték, a bejelentett eredmény miatt tiltakozók pedig mind Ukrajna titkos tervét hajtják végre. Legrosszabb esetben ukránoknak álcázott orosz provokátorok gondoskodhatnak arról is, hogy gyorsan kitörjön az erőszak, ami legitimálná a rendvédelmi erők bevetését.

Mindez természetesen csak egy elképzelt forgatókönyv, aminek az eddigi események, és különösen a kormánymédiában terjedő állítólagos tiszás dokumentum megágyazhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bódi Mátyás a részvételi adatokról: Ha én lennék a Fidesz kampányfőnöke, nem örülnék
A szakértő szerint a kistelepülések meglepően alacsony részvétele rossz előjel a kormánypártnak. Az új szavazók pedig jellemzően a közepes méretű városokból érkeznek, ahol a Fidesz hagyományosan kevésbé erős.
M.M. / Fotó: Telex - szmo.hu
2026. április 12.



Bódi Mátyás, a Választási Földrajz elemzője a Telex élő műsorában elemezte a választás napján beérkezett részvételi adatokat. Bódi szerint „a legfontosabb megállapítani azt, hogy minden valószínűség szerint rekordrészvétel várható a nap zárásakor, ez jelentős különbség a 2022-es adatokhoz képest”. Az elemző úgy véli, hogy „75 és 80 százalék között várható majd a végleges választási részvétel.”

Kilenc óráig a középvárosok voltak a legaktívabbak, és mint mondta, rengeteg olyan település van a kategóriában, ami Budapest környékén, az agglomerációban található, de a megyeszékhelyeken is komoly az aktivitás. Ezzel szemben a kistelepüléseken a részvételi arány még mindig visszafogott – ezt Bódi meglepő fejleményként jelölte meg.

Bódi Mátyás szerint „az látszik, hogy nagyon sok olyan választó fog most szavazni, aki korábban nem szavazott.”

Úgy véli, a fenti adatok alakulását az indokolhatja, hogy „az új választók jellemzően a közepes méretű városokból jönnek, és kisebb arányban érkeznek a kisebb településekről.”

Az elemző szerint a fenti eredmény „nem egy jó előjel a Fideszre nézve.”

Kifejtette, hogy „a Fidesz számára a leginkább aggodalmat okot adó fejlemény, hogy a kisebb településekről kevesebb választó érkezik, mint a nagyobb településekről.”

A részvételi adatok alapján a pesti és tolnai választókerület is aktív, ugyanakkor „Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szembetűnő a viszonylagos passzivitás”.

Az elemző kifejtette, itt ment el eddig talán a legkevesebb választó szavazni, és ez valamennyire igaz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, nem nyíregyházi választókerületekre is.

Bódi szerint ha a nap végére sikerül elérni a 75-80 százalékos részvételi arányt, akkor az azt jelenti, hogy „több százezer olyan választó lesz ma Magyarországon, aki korábban soha nem szavazott,” mert állítása szerint „máshogy nem jön ki a matek.” Egy ilyen részvételi aránynál ez azt jelentené, hogy „minden tizedik választó új választó.”

Bódi Mátyás a műsor egy korábbi pontjában kiemelte a budapesti agglomerációt is, ahol állítása szerint szintén nagyon erős a részvétel.

Az adatok jelentőségével kapcsolatban úgy fogalmazott: „ha én lennék a Fidesz kampányfőnöke, nem biztosan örülnék ezeknek az eredményeknek”.

Szerinte „a fővárosban és a megyei jogú városokban hagyományosan magasabb aktivitás most még inkább felerősödött, ami politikailag is jelentős következményekkel járhat”. Példaként említette Győrt, Szekszárdot, Debrecent és a Balaton-felvidéket, ahol különösen magas részvételt mértek.

Úgy véli, ezek „jellemzően nem a Fidesz felé mozgó választókerületek”.

Közölte azt is, hogy „az egyik legaktívabb megye jelenleg Hajdú-Bihar, ahol a [tiszás] kampányzárót is tartották”. Az adatok alapján megállapította, hogy „a legaktívabb településtípusok most a kisvárosok, míg a leggyengébb részvétel az aprófalvas térségekben látható”. Mindez szerinte komoly fordulat a korábbi trendekhez képest.

Kifejtette, hogy „korábban a legapróbb falvak voltak a legaktívabbak, most viszont ez megváltozni látszik”.

Bódi szerint „különösen figyelemre méltó, hogy az ezer fő alatti településeken – ahol általában a legkorábbi órákban szavaznak – most nem látszik a megszokott kiugró aktivitás”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: A 70 százalékot jelentősen meghaladó részvétel inkább a Tiszának kedvezhet
A politológus a választás napján elemezte a részvételi adatok lehetséges hatását. Meglátása szerint a kisebb pártokat rosszul érintheti a magas részvétel.


Török Gábor politikai elemző a választás napján egy Facebook-posztban intett óvatosságra mindenkit, aki a napközbeni részvételi adatokból próbál messzemenő következtetéseket levonni.

A szavazás ugyanis rendkívüli aktivitással indult: országszerte több helyen már a reggel 6 órás nyitás előtt sorok álltak, a 7 órás adatok pedig rekordmagas, 3,46 százalékos részvételt mutattak.

Török Gábor szerint azonban érdemes hűteni a kedélyeket. Mint írja, „miután estig mindenki sötétben tapogatózik, napközben leginkább ezeket a számokat fogjuk figyelni és elemezgetni.”

Figyelmezteti azokat, akik túlságosan belelendülnének az elemzésbe: „még ha területi, akár szavazóköri részvételi adatokat is hasonlítunk össze, biztos tudásunk akkor sem lehet arról, hogy a nagyobb/kisebb részvétel kinek kedvez.”

Az elemző szerint bár lehet gondolkodni a részvételi adatok jelentésén, „ezek a választási adatok megjelenéséig csak hipotézisek.”

Hozzáteszi, hogy a jelenlegi vélekedések szerint

egy a 70 százalékot jelentősen meghaladó (75 feletti) részvétel a két nagy párt versenyében elméletileg a Tiszának kedvezhet, míg a kisebb pártokat rosszul érintheti.

A bejegyzés végén azonban ismét hangsúlyozza, hogy a valóságot csak az urnazárás utáni eredmények mutatják majd meg.

Török Gábor már a választás előestéjén is jelezte, hogy a legfontosabbnak egy olyan politikai versenyt tartana, ahol a hatalmat folyamatosan kontrollálják-


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk