Ligeti Miklós: Mészáros Lőrinc névjegyén talán csak annyi állhatna: „Orbán Viktor”
A Forbes szerint először lépte át az ezermilliárdos nagyságot egy magyar családi cég: a Mészáros-csoportot 1549,8 milliárd forintra taksálták. A magyarázat egyszerű, legalábbis a számok szerint: tavaly ugyanis minden érdekeltségük ugrásszerűen javította az eredményét, így az összérték a 2023-as, 627,5 milliárdos becsléshez képest közel ezermilliárddal ugrott. Miközben a legnagyobb családi vállalkozások többsége stabilan nő az inflációs válság és a recessziós félelmek közepette is,
Hogy mindez mit mond el a közpénzből hízó, állami megrendelésekre épülő gazdasági modellről, és hogyan lehetne rajta változatni, arról Ligeti Miklóssal, a korrupciókutatással foglalkozó Transparency International Magyarország elnökével beszélgettünk.
– Egy év alatt ezermilliárd forinttal nőtt a Mészáros-család vagyona. Ez valóságos tündérmese. Hogyan sikerült?
– Nem mondanám, hogy Mészáros Lőrinc-kutatók vagyunk, de sokat foglalkozunk vele. Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország szakpolitikai vezetője jegyzi a tenderbajnok.hu projektünket, amely a közpénzekből legnagyobb mértékben részesülő oligarchákat és az általuk elnyert közbeszerzéseket vizsgálja. Ebben többek között a Mészáros-csoport, illetve a hozzá köthető gazdasági érdekháló vagyonosodását is nyomon követjük.
Az úgynevezett gazdaglistákon és hasonló kiadványokban, amelyek nem a családi vállalkozásokat, hanem a leggazdagabb személyeket gyűjtik össze, rendre a NER-es oligarchák állnak az élen. Ha mindezt a magyar gazdaságtörténet múltjához hasonlítjuk, amire korábban például a Korrupciókutató Központ tett kísérletet, amikor összevetette Weiss Manfréd és Mészáros Lőrinc vagyonosodását, láthatjuk, hogy a polgári korszak iparbárói nem adófizetői pénzekből gyarapodtak. Az iparosodás idején a vagyonosodás alapja a saját teljesítmény volt, nem az állami források.
– Weiss Manfrédéknál is volt ilyen exponenciális növekedés?
– Bizonyos szakaszokban igen, de az ő felemelkedésük a rátermettségüknek volt köszönhető. Erről olvashatunk például a g7.hu-n is. A Gründerzeit idején valóban volt fellendülés, de olyan ütemű gazdagodás, mint Mészáros Lőrincé, nem történt. Ő 2014–15-ben még csak kezdő milliárdos volt, 7–8 milliárd forintos vagyonnal, amit nagyjából
Ilyen gyors felemelkedés Weiss Manfréd esetében nem volt. Neki, és a hozzá hasonló gazdasági szereplőknek egy teljes élet munkájára volt szükség, hogy a vagyonukat felépítsék.
– Mészáros Lőrinc 2014-ben a Heti Válasznak úgy fogalmazott: „Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye, de én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.”
– Van egy mondás: minél fontosabb valaki, annál kevesebb információt ír a névjegyére. De Gaulle állítólag csak annyit írt: „Charles”. Ez persze nem igaz, de jól hangzik. Ha a metaforát alkalmazzuk,
Az elmúlt 15–16 év NER-es tapasztalata mutatja, hogy az exponenciális gazdagodás mindig az állam által dominált ágazatokban történik, ahol a nagy bizniszeket közbeszerzéseken lehet elnyerni: út-, vasút-, közmű- és hídépítés. Magánmegrendelésben ritkán épít valaki viaduktot vagy autópályát. A következő lépésben az étvágy nőtt: szállodaipar, bank, pénzügyi szektor, távközlés, de ezeken a területeken is erős állami hátszéllel és támogatással. Gondoljunk például a jelenleg is futó gigantikus méretű budapesti irodaházépítkezésekre, ahol a kész épületeket az állam haveri, sőt ha Tiborcz István érintettségét nézzük, akkor családi alapon, 600 milliárd forintot közelítő összegű adófizetői pénzből vásárolja meg. Mindezt úgy, hogy az építési oldalon is állami forrásokat találunk, hiszen
A Jászai Gellért-féle 4iG csoport is erős állami támogatással működik: a versenyszabályokat kreatív jogértelmezéssel elkerülve jutott hozzá az Antenna Hungáriához, a Vodafone-ba pedig úgy vásárolhatta be magát, hogy az állam csak kisebbségi tulajdont szerzett, miközben hitelgaranciával is segítette az ügyletet.
– Tehát nem arról van szó, hogy az első milliárdok után már tisztán piaci versenyben működnek.
– Nem, ők továbbra sem versenyeznek. Az állam kijelöli a célpontokat, megszerzésükben támogatja őket, és ők egyik területről repülnek a másikra.
– Azt is tudjuk, hogy gyakran alvállalkozókkal végeztették a munkát.
– Ez ma is így történik. Például a vasútépítésben Mészáros Lőrinc generálkivitelező pozícióban lévő cége mindent alvállalkozóknak ad ki. A Mészáros-csoport egyik legnagyobb cége azonban ma már az MBH Bank.
– Ott viszont már látni, hogy nem gond megfizetni a legjobb szakembereket. Így aztán már a saját teljesítmény is versenyképes lehet.
– Két külön dologról van szó. Ma már profik menedzselik azokat a cégeket is, amelyek a NER kezdetén még tényleg családi méretű vagy annál nem sokkal nagyobb vállalkozásokként indultak. Ezzel szemben az MBH Bankba részben eleve jól működő egységeket vontak össze: a Budapest Bank patinás és stabil volt, az MKB-t adófizetői pénzből tisztították meg a rossz hitelektől, a takarékszövetkezetek rendben működtek, csak nem voltak tőkeerősek. Ezeket az állam kikupálta, így nem volt nehéz növekedni.
– Ez alatt a 10–15 év alatt, a morális és társadalmi veszteségeken túl, mennyi anyagi kárt okozhatott mindez az országnak?
– Rettenetesen sokat. És valóban, nemcsak anyagi kárt, hanem erkölcsit is. Sajnos ez ismét megerősít egy régi toposzt a magyar közgondolkodásban: hogy nem a tudás, hanem a kapcsolatok, nem a tőke, hanem az állami járadék, nem az innováció, hanem a politikai helyezkedés hozza a sikert.
Ha ezek a cégek igazi versenybe kerülnének, többségük elbukna. Nyilván a NER-rel nem ér véget a Vodafone örökébe lépett szolgáltató működése, ahogy az MBH-é sem, és az építőiparban sem áll le minden azonnal. De valószínű, hogy a Mészáros-csoport építési részei, ha a politikai támogatásból szőtt körkörös védelem a NER végeztével leomlik, nem állják meg a helyüket a versenyben, mert nem ehhez szoktak.
– Ha már meg tudják fizetni a profi munkatársakat, nem történhet meg, hogy olyan versenyelőnyre tesznek majd szert, hogy azáltal meg fogják állni a helyüket piaci körülmények között is?
– Biztos lesz olyan, amelyik nem bukik el hamar. De azok a lefölöző cégek, amelyek kizárólag arra rendezkedtek be, hogy a drága közbeszerzésekből lehúzzák a sápot, és a tényleges munkát továbbpasszolják, igazi versenyben, függetlenül attól, mennyire profi a menedzsmentjük, kihullanak. A piac kiszelektálja őket, mert felesleges árdrágító tényezőnek bizonyulnak.
– Ehhez új törvények kellenének?
– Inkább olyan elhatározás, hogy a megbízásokat tényleg versenyben adják oda. Ha az állam azt tapasztalja, hogy a cégek, amelyeket soha nem kell félteni, összejátszanak, kartelleznek és mesterségesen magasan tartják az árakat, akkor inkább senkivel ne építtessen. „Ha leosztottátok a piacot, hogy megkapjátok a zsíros profitot anélkül, hogy tényleg dolgoznátok érte, akkor ne kapjon munkát senki.” A harmadik vagy az ötödik ilyen körben majd megtanulnak tisztességesen ajánlatot tenni.
és a szabálytalankodókat elrettentő erővel szankcionálja. Ez most nem történik meg.
– A felderített és dokumentált korrupció képezheti-e alapját későbbi büntetőeljárásoknak, amelyek végzetesek lehetnek egyes cégekre vagy cégbirodalmakra?
– Az kérdés, hogy egy büntetőeljárás mennyire lesz „végzetes”, és megéri-e olyan eljárásokat lefolytatni, amelyek ezeket a cégeket megbuktatják. Itt a beszállítói körrel és a dolgozókkal együtt egész térségek, akár megyék, több tízezer, akár százezer fős közösségek megélhetéséről van szó.
Eközben a NER tolvajai a pénzt már rég kivitték oda, ahova biztonságba akarták helyezni. Viszont a bebukott cég magával rántja a fél megyét. Ez még csak nem is pürrhoszi győzelem, hanem vereség.
– Felmerülhet, hogy államosítják, majd újraprivatizálják ezeket a cégeket, hogy elkerüljék a tömeges bedőlést?
– Igen, lehetséges ilyen kísérlet is, ezt persze jobban ki kell dolgozni. Egyensúlyt kell teremteni az igazságtétel jogállami parancsa, és a gazdaság, illetve a társadalom működtetésére vonatkozó elementáris igény között. Különben a magyar társadalom úgy érezheti, hogy a „nagy igazságtétel” jegyében saját maga ellen visel háborút.
– Milyen károkat okozhat egy ilyen háborúskodás?
– Annyi biztos, hogy a tőke nagyon gyorsan tud mozogni. Ha bizonytalanságot érez – kormányváltás, a hatalom gyengülése vagy beomlása fenyeget, könnyen menekül. A „capital flight” jól ismert jelenség, nem csak a „bűnös” tőke esetében. Életszerűtlen azt gondolni, hogy bármely befektető itt tartalékolja a párnacihában a pénzét, várva, hogy a NER vége után mi következik. Persze hogy menekíti. Aztán ha megéri, visszahozza; ha nem, azt mondja: jó, a magyarországi operációt bezárom. Ez nem csak a NER közpénzen hizlalt oligarcháira jellemző: a német autóipar is kétszer meggondolja, bővíti-e a kapacitásait, épít-e új gyárat, vagy kivonja a profitot, eredménytartalékba teszi, és majd ha az új kormány megfelelő feltételeket kínál, visszajön.
– A NER-érdekeltségű tőke is menekülhet?
– Ha valaki az igazságtétel és vagyonvisszaszerzés körében abban gondolkodik, hogy a NER utáni hatalom szépen berendezkedik, visszaveszi mindazt, amit a NER elvett a közösből, és a pénz, amire rá akar csapni, itt türelmesen vár, hogy elkobozzák, meg a gyárra lakatot tegyenek, akkor nagyon fog csalódni. Ennél sokkal jobb stratégiával kell hozzálátni az elszámoltatáshoz. Egyelőre ez inkább vágyálom a fejekben.
– Ezek szerint az is lehet, hogy egy esetleges kormányváltás után hasonló évek jönnének, mint a ’90-es évek elején?
– Más a feladat. Sokkal nehezebb kihívás a NER-hez szokott gazdasági szereplőket megtanítani versenyezni, és rá is szorítani őket a versenyre. Ez lenne az ország „NERtelenítése”. Nem elég csupán kipöckölni néhány vezetőt és fideszteleníteni a NER-t. Az a dilemma, hogy mi történik a NER után? Csak annyi, hogy
– Milyen lehet egy fidesztelenített NER?
– Az azt jelentené, hogy a NER-ben a Fidesz által kialakított, kézhez szoktatott, kézi vezérelt, versenytől védett, nem teljesítményalapú gazdaság és politika megmarad, csak a kulcsfigurákat lecserélik. Ekkor csak annyi történne, hogy mások adnák a parancsokat és új haszonhúzók fölöznék le a profitot, de a lényeg változatlan maradna.
