KULT
A Rovatból

„Ilyen ez az Új Reni” – Tolvai Reni új albumával ünnepli a nemzetközi nőnapot

„A legbüszkébb az Új Reni című dalomra vagyok a lemezről, amely nem csupán édesapám emlékét eleveníti fel, de összegzi mindazt, amit az elmúlt években átéltem és azt, hogy szeretek küzdeni és lepereg minden gond, ha a talpam alatt van a színpad”.

Link másolása

„Elképesztő, hogy végre eljött ez a pillanat, hogy most már az elkészült albumomról írom az összegzést. Mindig szerettem volna dalszerzőként megmutatni magam, és időt adni magamnak, hogy több fajta érzést és gondolatot bonthassak ki, nemcsak egy-egy single megjelenéssel, de valahogy mindig lebeszéltek a lemezkészítésről. Most úgy döntöttem, összegyűlt bennem annyi minden, hogy ezt most kell megcsinálnom, ehhez hozzátett az is, hogy vettem egy szünetet a zenében, hogy átgondoljam, mit szeretnék csinálni.

Dalszerzőként fontosnak tartottam azt, hogy minden részem megmutassam. Láttatni, hogy egy nőnek mennyi oldala van, a sebezhető őszinte, az erős és céltudatos, a szexi és merész, illetve a vicces, picit bolond. Ezek mind megjelennek az új dalaimban.

A dalszerzési folyamat alatt, ami körülbelül 7 hónapig tartott, még jobban megismertem önmagam, bátrabb lettem, kipróbáltam új dolgokat, hangzásokat. A hangommal kísérleteztem, hogy ne úgy szóljak mint, ami már megszokott tőlem, hanem új irányokat találtam. A számok témái egytől egyig az életem részei, ezért is érzem ennyire őszintének ezt az anyagot, mert ez én vagyok, az én ötleteim és nulla presszionálás nélkül tudtam dolgozni. Nagyon hálás vagyok a producereimnek Fehér Hollónak es Alprite-nak, hiszen az összes elképzeléseimet felülmúlták a zenei alapokkal, amit bárhogyan is nézünk 50% egy dalban. Boldog vagyok, hogy megcsináltam ezt a tervet és nagyon várom, hogy ti is hallhassátok” – mesélte Reni, aki őszintén megosztja elvesztett édesapja iránti mély fájdalmát, felvállalja a szexualitást és a nőiség minden szegletét. Reni többek közt LMBTQ+ barátaihoz szól, írt dalt a közösségi média bántalmazásról, az őt ért üzleti átverésekről és végre megjelent az első, magyar nyelvű közös is Kállay-Saunders Andrással.

„A legbüszkébb az „Új Reni” című dalomra vagyok a lemezről, amely nem csupán édesapám emlékét eleveníti fel, de összegzi mindazt, amit az elmúlt években átéltem és azt, hogy szeretek küzdeni és lepereg minden gond, ha a talpam alatt van a színpad” – mondta el Reni, aki most egy videóklipet is társított a felvételhez és felnőttként még utoljára kapcsolódik kislánykori énjéhez.

Íme a TR ALBUM számlista Tolvai Reni széljegyzeteivel:

Új Reni: „Ez az a dal, ami összegzi azt, ami az elmúlt pár évben történt velem és arról, hogy szeretek küzdeni, talán a legérzelmesebb darab a lemezről. Azért is foglal el különleges helyet, mert édesapámnak is szól odafent.”

Fékezz: „13 éve vagyok Magyarországon és a mai napig megkapom azt, hogy menjek vissza oda, ahol születtem. Ez nagyon rossz érzés, hiszen azért jöttem ide, hogy énekeljek és szerencsét próbáljak, illetve a közönség volt az, aki engem választott nyertesnek a Megasztárban. Ez a dal a rosszakarókról szól, akik nem tudnak megállítani egy nőt, ha az igazán szeretne valamit elérni.”

Popsimon a méz: „A Popsimon a méz a női szexualitásról szól. Én nem tudom elképzelni a dalaimat, videóklipjeimet, fotóimat a nőiség hangsúlyozása nélkül, ez mélyen gyökerezik bennem és sosem féltem megmutatni. Ez első sorban nem a ruhákról szól, hanem a bátorságról, hogy mi nők őszintén megmutassuk a bennünk lévő erőt, amit ha sikeresen megteszünk, azt az emberek körülöttünk úgy fogják hívni, hogy kisugárzás.”

Cash out: „Nem egyszer történt meg velem, hogy tartoznak pénzzel nekem, illetve a baráti körömben is történtek nagyon durva dolgok a pénz miatt. Van az a mondás, hogy akkor ismered meg igazán az ember valódi énjét, ha pénzről van szó. Ez a szám azoknak szól, akiknek tartoznak és ghostolva lettek.”

Meztelenül: „Ezt a felvételt az LMBTQ+ barátaimnak szántam. A szabadságról szól, a felvállalásról és arról, hogy senki nem mondhatja meg neked, hogy ki legyél és kivel legyél.”

BABY ft Kállay Saunders: „Ez a szerzemény nagyon közel áll a szívemhez, hiszen a szakításunk ihlette, egy nagyon mély és gyönyörű dal. Ez a dal sosem született volna meg, ha nem hoz össze minket újra az élet. Hálás vagyok minden mély pontért és könnycseppért, hiszen mindig a fájdalmakból születnek a legértékesebb dalok.”

TR Beauty: „Dögös beat, csajos rap, szépségápolás, sminkelés, fancyzkedés. Kétlem, hogy azok, akik nem szeretnek sminkelni, érteni fognak bármit is ebből a dalszövegből, de ezt nem is nekik szántam (haha). Mindig szerettem volna írni egy tracket erről az iparágról, hiszen az életem egy részét az állandó kísérletezés, új sminkek és technikák elsajátítása tölti ki. Az arabos hangzás személyes kedvencem kiskorom óta.”

Reggelig ft. Dzsindzser: A „Reggelig" egy dögös popsirázós dal lett, ami tele van felszabadító energiával. Sok nő fél felvállalni a szexiséget, pedig ez mindenkiben megvan, csak elő kell csalogatni. Egy nő is élvezheti gátlástalanul a szexet, mert ez nekünk is ugyanolyan fontos, mint a férfiaknak. Ez egy olyan dal, amiben már az első másodpercektől tapintani lehet a szexuális feszültséget."

Bántasz ft. LuvOli: Napjaink egyik legfontosabb társadalmi problémájáról, a közösségi médiában történő bántalmazásról szól. Reni cyberbullying által okozott, mély sebeinek nyomait magunkon érezzük. Vagány, full power szám, amely pont annyira megrázó, mint amennyire segít fellélegezni és talpra állni.

Nyakadon a lánc: Tolvai Reni ellenállhatatlan hangját és érzéki nőiességét emeli ki egy rég várt, igazán dögös RNB-dal.

LUXI: „Azon gondolkoztam, hogy mindenről írunk dalokat: a szerelemről, a pasikról, futó kalandokról, de hogy lehet az, hogy a leglojálisabb, négylábú családtagunkról egy szó nem esik? Az én kis Luxim 12 éve teszi boldoggá az életünket, ez a dal neki szól.”

Kurvára fáj: „Az életem egy fájdalmas időszakában írtam, amikor egyszerűen nem volt elég kifejező azt mondanom, hogy "annyira fáj" vagy "nagyon fáj". Ez a felvétel egy vallomás a szívemből. Tisztában vagyok vele, hogy ez csúnya szónak minősülhet a médiában, de nem az a célom már rég, hogy kompatibilis legyek mindenkivel. Ezt éreztem, ezt tudom adni és ez az egész, érkező albumomra vonatkozik.”

VIDEÓ: Tolvai Reni - Új Reni


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: