Ferihegy–1-en megállt az idő: ma is olyan minden, mint a 7 évvel ezelőtti bezáráskor
Érdekesség, hogy '70-es évekig belföldi járatok is indultak innen több vidéki nagyvárosba, például Győrbe, Szombathelyre, vagy éppen Zalaegerszegre. Ez nemcsak gyors volt, de megfizethető is: külön szabályozták, hogy a jegyek legfeljebb 20 százalékkal kerülhetnek többe egy első osztályú vonatjegynél. Végül épp emiatt kellett megszüntetni, mivel egyszerűen nem volt fenntartható ilyen áron.
Ha a repülés hőskoráról beszélünk, meg kell említeni a mai szemmel egészen felfoghatatlan biztonsági előírásokat is – vagy inkább azok szinte teljes hiányát.
Kezdetben semmi akadálya nem volt, hogy a már becsekkolt utasnak valaki utólag ledobjon egy elfelejtett csomagot, az indulási oldal feletti szinten ugyanis sokáig egy félkör alakú terasz volt, ahonnan simán le lehetett látni.
Ezt később ugyan megszüntették, de így is maradt bőven rés a pajzson. Akinek nem volt elég a könnyes búcsú, kis ügyességgel akár a kifutópályáig is kijuthatott, hogy még egyszer elköszönjön szerettétől, mivel az ide vezető ajtót rendszerint csak egyetlen ember őrizte.
A korabeli forgalom nagyságára jellemző, hogy vasárnap sokáig egyáltalán nem indultak járatok, és a többi napon is elég lazán kezelték a menetrendet.
Előfordult például, hogy autóversenyt rendeztek a kifutópályán, emiatt egyszerűen megkérték a légitársaságokat, tegyék már át előző napra vagy másnapra azt a néhány járatot, aminek akkor kellett volna indulnia.
A '80-as évekre viszont már nagyon megnőtt az utasszám: Ferihegy–1-re akkora terhelés nehezedett, hogy nem lehetett tovább halogatni egy új terminál megépítését. Ezt 1985-ben adták át, de alig egy évtized kellett hozzá, hogy ugyancsak kevésnek bizonyuljon. Így aztán 1998-ra Ferihegy 2B is megépült.
Utóbbi pecsételte meg először az 1-es terminál sorsát: akkor már elég elavultnak számított, és igazából szükség sem volt rá, ezért ideiglenesen bezárták. Évekig csak teher- és kisgépes forgalmat bonyolított, valamint a kormányzati különgépeket fogadta.
Innen azonban még volt visszaút, méghozzá a robbanásszerűen növekedő fapados forgalomnak köszönhetően. Megszületett a koncepció, miszerint újranyitják a WizzAir, a Ryanair és a többi alacsony költségvetésű légitársaság járatainak kiszolgálására. Egy átfogó felújítás után 2005 nyarán megkezdődött a másodvirágzása, ami egészen a Malév 2012-es csődjéig tartott.
Ekkor annyira lecsökkent a reptér forgalma, hogy a fapadosok is gond nélkül elfértek a két újabb terminálon, ezért eldöntötték, hogy Ferihegy–1-re nincs többé szükség. 2012. május 30-án indult innen az utolsó járat, a dolgozók pedig szabályosan elgyászolták: egy mécsesekből kirakott szívvel búcsúztak tőle.
Nagyon érdekes, hogy az épületben ma is szinte minden ugyanúgy van, ahogy azon a lassan hét évvel ezelőtti napon hagyták.
Az üzletek persze kiköltöztek, de például a duty free shop helyén egy bizonyos sarokban azóta is érezni a parfümillatot. A berendezés többi részén (váróterem, check-in pultok, csomagszállító szalagok) pedig semmit nem változtattak.
Bár manapság újra egyre több utas érkezik Budapestre, emiatt felmerült, hogy szükség lenne egy új terminálra, ez biztosan nem az 1-es lesz. Ennek oka, hogy nem képes kiszolgálni a mai igényeket: a csarnok méretéből adódóan óránként maximum 5-6 járat indítható innen kényelmesen, tehát csak minimálisan tudna tehermentesíteni. A műemléki védettség miatt pedig bővíteni se lehet a kapacitását.
Menetrend szerinti járatok tehát már soha nem fognak indulni innen, de így sem kihalt az épület. Teher- és magángépeket továbbra is fogad, utóbbiak főleg a Forma–1 magyar nagydíj idején érkeznek nagy számban.
Itt találhatók a Budapest Airport irodái és a képzőközpont, valamint rendszeresen kiadják céges bulik és csapatépítők helyszínéül.
Filmforgatásra is ideális, itt vették fel például a Die Hard 5 egyes jeleneteit. Sőt, egy ideje komolyzenei koncerteket is szerveznek ide, amiket bárki látogathat.
(A sétán a Hosszúlépés jóvoltából vehettünk részt, ha kedvet kaptál hozzá, akár te is jelentkezhetsz. Az aktuális időpontokat IDE kattintva tudod megnézni.)