ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Egy 5 éves gyerek átadja-e a helyét a buszon?

Kinek kell előzékenynek lennie a zsúfolt tömegközlekedési járművön: egy 5 éves gyereknek vagy az idősebb utasnak? A választ szakértők segítségével jártuk körül.
Forrás: Papás Mamás Magazin, Képek: freepik,unspash - szmo.hu
2018. november 24.



A Papás Mamás Magazin segít szülőknek és nagyszülőknek a gyerekneveléssel és a család életével kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Mindemellett remek családi programokat is javasolnak a szerzők és a jog útvesztőiben is utat mutatnak.

A brit sajtóban nemrégen megjelent egy írás, amely azt taglalta, hogy vajon át kell-e engednie egy 5 éves kisgyereknek a helyét a zsúfolt buszon egy idősebb utas számára. A megosztó témát hazai szakértők segítségével mi is körbejártunk.

Az időközben médiaüggyé vált eset onnan pattant ki, hogy William Hanson brit protokoll szakember úgy látja: egy 5 év feletti gyereknek nem csak az időseknek kellene átadnia a helyét a buszon, hanem még a felnőtteknek is. A szakértő nem rejtette véka alá a véleményét, hanem közzé tette azt a Twitteren.

A posztja legfőképpen felháborodást és heves vitát váltott ki. A szakértő szerint ugyanis minden esetben illik átadnia a kisgyereknek a helyét a tömegközlekedési járműveken, a kisgyerekes szülők szerint pedig nem - ők legfőbb indokként azt hozták fel, hogy egy 5 éves gyerek még csak alig tud kapaszkodni egy mozgó-fékező buszon, ezért nem is kell feltétlenül előzékenynek lennie.

Az eset kapcsán hazai szakembereket is megkérdeztünk a témában, akik közül volt, aki úgy látta, az egész ügy nem más, mint vihar a biliben; és volt, aki görbe tükörként értelmezte a hétköznapi szituációt.

"Ami íratlan szabály volt néhány évtizede, az ma már nem érvényes"

Óriási változáson megy keresztül a viselkedéskultúra. Mindenki a maga érdekét nézi, és nem igazán foglalkozik a másikkal, sem a korával sem az állapotával. Ami íratlan szabály volt néhány évtizede, hogy a nagyobb gyerek nem ült le, hanem átadta a helyét az idősebbnek, rászorulónak, az sajnos ma már nem érvényes. A kisgyerekes szülőnek a következőt kell megtanítania a gyerek számára: az, hogy át kell-e adnia a felnőtt vagy idős számára a helyet vagy sem, igenis helyzetfüggő.

"Nem minden 5 éves gyereknek biztos az egyensúlya"

Ugyanakkor egy 5 éves gyereknek lehet akár gyenge az egyensúlya, ami miatt nehéz lehet biztonságosan megállnia a buszon, főleg, hogy sok kapaszkodó magasan, a gyerek számára elérhetetlen helyen található. Ha másért nem, akkor már csak ezért nem kell a szülők feje felett azonnal pálcát törni.

"A megoldásra kell fókuszálni"

Egy biztos, tanácsos ilyen estekben a megoldásra fókuszálni, mintsem az elvárásokra. A kinek-mikor-mit kell csinálnia inkább csak problémákat szül, mintsem az együttműködést segítené. "Emlékszem, 6 éves voltam, amikor az iskolába busszal jártunk, így utaztunk minden reggel a közeli városba. Egy alkalommal átadtam a helyem egy idős bácsinak, aki aztán az ölébe vett, és az úton végig mesélt nekem" - emlékszik vissza saját élményére a szakértőnk. Az már megint más kérdés, hogy egy mai szülő ennek a megoldásnak mennyire örülne...

"Könnyen ítélkezünk mások felett"

Az idősekről, várandósokról és kisgyermekkel utazó anyák esetén a mai közgondolkodásban nincs megkülönböztetés vagy sorrend, elfogadott tény, hogy előzékenyen kell bánni velük. Miért? Az egyikkel azért, mert idős korára való tekintettel feltételezzük, hogy beteg, fáradt, nem tud stabil tartást felvenni egy fékezésnél, lassabb a reakció ideje. A várandós anya szintén hamar elfárad. A kisgyermekkel utazó anya, főképp, ha babakocsival utazik, nagyobb biztonságban érzi gyermekét, ha a gyermek ül.

Ezek az egyéni érdekek könnyen csapnak át konfliktusba, mert ütközik más egyén érdekével. Innentől kezdve pedig kezdetét veszi a támadás, védekezés, magyarázkodás... Tehát ítélkezünk. Leginkább mások felett, mert nem úgy cselekedtek, ahogy mi elvártuk; és akkor az már nem lehet jó.

Ezek után felvetődik a kérdés: ki és milyen alapon akarja eldönteni, hogy a tömegközlekedési járművön egy 5 éves gyereknek van joga ülni vagy egy idős embernek? Lehet, hogy aki hamarabb ért oda?

Szakértők: Berényi Zsuzsa mozgásfejlesztő pedagógus, Kovács Kinga életvezetési tanácsadó, Tiba Csaba pedagógus, Tóth Tünde gyógypedagógus.

Ha programot keresel a családnak, vagy segítségre van szükséged a gyerekneveléssel illetve családjogi kérdésekkel kapcsolatban, jusson eszedbe a Papás Mamás Magazin!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Vencel trükkje: így lehet egész napra feltankolni a SZIN fesztiválon
Nézd meg a cikkben található TikTok videónkat, hogy mi volt Vencel megoldása a túlélésre – és igen, a Lidl-ing külön jól jött hozzá. Ha még nem vagy feketeöves fesztiválozó, érdemes megismerned Vencel trükkjeit.


Egy fesztivál reggelén a legnagyobb kihívás sokszor nem a kedvenc koncertre való bejutás, hanem az, hogy újra lendületbe kerülj. A SZIN-en a koránkelők és a későnfekvők is ugyanazzal a problémával szembesülnek:

Korgó gyomor, fáradt test és az a bizonyos „Na jó, ma hogyan fogom végigcsinálni?” - érzés.

Vencel is pontosan így indult neki a napnak, amikor történt valami – de ezt videón is megörökítette, hogy akár Ti is lemásolhassátok az ő fesztiválmentő megoldását.

NÉZD MEG A VIDEÓT ITT!

@szeretlekmagyarorszag.hu #lidlmagyarorszag #szinfesztival #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Reggeli rántottával a startvonalon

A TikTok-videóban rögtön látszik, hogy Vencel nem a színpad felé vette az irányt, hanem a Lidlnél kötött ki. És milyen jól tette!

Nem valami gyors, összecsapott harapnivalót kapott, hanem egy meleg, frissen készült rántottát, amihez a tojást a Lidl FesztMarketjében vásárolta. Ráadásul úgy készítették el neki, ahogy ő szerette volna: sok sajttal, lágyan.

Ez egy fesztiválon olyan, mintha prémium szolgáltatást kapnál. A reggeli után Vencel szemmel láthatóan visszanyerte az energiáját, és a videóban is megjegyzi, hogy így már könnyebb nekiindulni egy teljes napnak. És tényleg: aki próbált már fesztiválon reggelizni, tudja, mekkora különbség, ha nem egy horrorárú szendvics vagy egy előző napról maradt félcsomag keksz az egyetlen opció.

Bevásárlás egész napra – horrorárak nélkül

A Lidl FesztMarket nem csak a reggeli miatt volt nyerő. Vencel gyorsan feltankolt pékáruból, gyümölcsből és üdítőből, így a nap további részére is bebiztosította magát. Az árakban nem volt semmi „fesztivál-felár”, minden ugyanannyiba került, mint egy bármilyen másik Lidl üzletben. A polcokon ráadásul nem csak a klasszikus „chips és kóla” kombó található: friss zöldségek, nemzetközi készételek és még vegán opciók is várják a vásárlókat.

Szett, kupon, bónusz – így lesz a fesztivál outfited is nyerő

A fesztiválon nemcsak az számít, hogy mit eszel, hanem az is, hogyan nézel ki közben. Vencel már rutinos fesztiválozó, a Campuson már megtanulta, hogy megéri Lidl-ingben érkezni, mert így nemcsak extrává teszi a szettjét, hanem egy exkluzív Lidl Plus kupont is bezsebelhet. A kuponnal pedig Vencel desszertet is be tudott szerezni – és ki mondana nemet egy fagyira, amikor 30 fok van a Tisza-parton?

Aki pedig nem készül Lidl-ruhadarabbal, az sem marad hoppon: a helyszíni Gift Store-ban válogathat a menő merch cuccok közül. Sőt, ha valaki 2.500 Ft felett vásárol a FesztMarketben, ajándékba is választhat egy új darabot. A fotótükröknél pedig egy pillanat alatt le is lehet csekkolni, mennyire áll jól az új outfit.

Amíg a telefonod tölt, töltődj te is!

Délután, amikor már kezd erősen tűzni a nap, ki ne vágyna egy kis hűsölésre, megpihenésre a fesztiválos forgatagban?

Érdemes megkeresni a Lidl chillzónát és ott belehuppanni az egyik babzsákfotelbe – csak aztán nehogy az legyen a gondod, hogy nem is akarsz onnan felállni.

Amíg Te lazulsz, a telefonod töltődhet: itt ugyanis ingyenesen használható töltőpontokat is találsz. De ha mégis inkább aktív maradnál, akkor bepillanthatsz abba, hogy milyen lehet a Lidlnél dolgozni, akár még a cég HR-eseivel is beszélgethetsz erről. A hangulat itt teljesen olyan, mintha a fesztiválon belül lenne egy külön kis közösségi tér, ahol egyszerre lehet pihenni, játszani és persze új emberekkel találkozni.

És mi van akkor, ha valaki túl sokat vásárolt, és maradt a szatyor alján egy-két zsemle vagy gyümölcs? Jó hír, hogy a Lidl a SZIN-en is figyel a fenntarthatóságra: a megmaradt élelmiszereket nem dobják ki, hanem karitatív partnereknek ajánlják fel.

Vencel fesztiválozása végül úgy alakult, hogy nemcsak, hogy túlélte a nehezen induló napot, de a komfortra és a pénztárcabarát megoldásokra is rátalált a Lidlnél.

A cikk a Lidl támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET: