KULT
A Rovatból

aZorka kiterítette az összes kártyalapját: kint az első nagylemez, a Játékmadár

Az album nemcsak egy húszas éveit elemző lányról szól, hanem egy egyetemes, emberi lélekrajz.

Link másolása

Mi a közös a porszívóban, a káposztában és a cserepes virágban? Az énekesnő-dalszerző, aZorka ezekkel szimbolizálja az öngyógyítást, amelyen átesett élete első nagylemezének készítése során. A ’Játékmadár’ – melynek vadiúj dalai február 24-én a Gólyában élőben is felcsendülnek - szól mindenkihez, aki odavan a harmonikus, szállós dallamokért és most nagy szüksége van egy feltöltő, meleg, zenei ölelésre.

aZorka 2023 év végén a „Cseresznyeszezon” című dalával jelentette be várva várt, új LP-jét, amelynek most végre megérett a gyümölcse benne egyszerre nehéz és mégis felszabadító gondolatokkal: megjelenik a csendes életöröm, önmegerősítő mantra, a hála, az elengedés, az önbiztatás és az is felszínre tört, amikor nagyon idegen érzés a létezés.

A ’Játékmadár’ nemcsak egy húszas éveit elemző lányról szól, hanem egy egyetemes, emberi lélekrajz.

Az előadó a vizualitásra is nagy hangsúlyt fektetett, amely lényegében a teljes lemez üzenetét magában hordozza:

„Lichtner Dorinával közösen készültek fotók a lemezmegjelenés alkalmából, az volt a koncepcióm, hogy szeretnék rátenni egy-egy random elemet a képekre” – mondta el aZorka. „Olyan dolgokat, amik elsőre nem odaillőnek tűnnek – és elgondolkodtatnak minket, hogy ‘mit keresnek ott?’ –, viszont szimbolikusan kapcsolódnak az öngyógyításhoz.

A porszívó számomra a nagytakarítás, a belefektetett, kevésbé kellemes munka szimbóluma, amit mégis meg kell csinálni. A káposzta egy olyan zöldség, ami a lassú növekedésre, plusz az egészség kultuszra is utal. A cserepes virág, amit elültetek és gondozok, önmagam gondozását is jelképezi – a terápiás relaxáción a virág önmagunkat jelenti.

Mindemellett fontos volt nekem maga a furcsaság, mert az öngyógyításban is sokszor ki kell lépni a szokásosból és ismertből ahhoz, hogy tudjunk változni, és ez eleinte bizarr élmény lehet.”

Hasonló kreatív energiák szabadultak fel a Székely Zsófia által készült albumborító elkészítésekor, amely egy dáma kártyalapot ábrázol, hiszen a francia kártya játékmenete hasonló ahhoz, amiről szólnak összefoglalva a dalok: kapunk a sorstól kártyákat és rajtunk múlik, hogyan játszunk az adott lapokkal.

Ám február 24-én nyer csak értelmet a ’Játékmadár’, hiszen aZorka zenekarával akkor lép színpadra a Gólya színpadján és kel életre egy új világú produkció:

„Teljes zenekarral és kiegészítő zenei elemekkel készülünk, hogy a leghatásosabban be tudjuk mutatni ezt a számomra legkedvesebb zenei anyagot. Igyekszünk vizuálisan is gyönyörködtetni a közönséget: díszlettel, projektorral. Illetve először lesz vásárolható merch a helyszínen!”

A jegyek elővételben elérhetők ITT.

VIDEÓ: aZorka - Sötét van


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: