KULT
A Rovatból

„Az irodalom most szar, de azért szeretjük” - Varga Vencel „TikTok-tanárként” népszerűsíti az irodalmat

Varga Vencel egyfajta modern polihisztor, otthon van slam poetryben, irodalomban, politológiában, és erről szívesen is beszél rádióban, újságban, YouTube-on, TikTokon. Pedig még nem töltötte be a 21-et sem.
Malinovszki András - szmo.hu
2021. február 19.



Varga Vencellel mindenképp szerettem volna interjút készíteni, annak ellenére, hogy jószerivel az is nehezemre esett (esik a mai napig), hogy pontosan megfogalmazzam, ki ő. A slam poetry hozta meg számára a hírnevet az erre fogékonyak körében, majd irodalomnépszerűsítő önjelölt magyartanárként kezdte járni az ország középiskoláit – amíg ez lehetséges volt, meglehetősen nagy sikerrel. Magam a TikTokon találkoztam először rövid, szórakoztató, szintén az irodalommal kapcsolatos videóival - annak ellenére, hogy korai Y-generációsként elvileg ez már nem is az én közegem. Vencel egyébként tartott már TED-előadást is, szerepelt rádióműsorban, újságokba írt, sőt nemrég még a Szeretlek Magyarország is hírt adott egy posztjáról.

Ja, és mindemellett politológiát hallgat az ELTÉ-n. Ezekhez már nem sok mindent tudtam volna hozzáfűzni, úgyhogy inkább őt kérdeztem.

– ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, politológia. Patinás egyetem, nemes hivatás – de akkor hogyhogy mégis az irodalommal szerepelsz a nyilvánosságban?

– Alapvetően a politológia szak nekem egy kényszermegoldás volt. Nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy külföldön fogok tovább tanulni, szociológiát hallgattam volna Grazban. Aztán pont a felvételi előtt két héttel felkértek, hogy tartsak egy előadást a saját slamjeimből. Akkor ennek nagyon megörültem, és anyukámék is azt mondták, lehet, hogy ezzel kéne kezdeni valamit. Megállapodtunk abban, hogy valamiket megjelölgetek itthon is. Valami olyat kellett választani, ami nagyjából elvégezhetőnek tűnt a hallottak alapján, és azért nem rokkanok bele, ellenben haszna is lehet – így jött a politológia. Az irodalom pedig, a slamből adódóan is, mindig egy szerelemprojekt volt, bár ennyit soha nem foglalkoztam vele, mint amennyit most a TikTok megkövetel, hogy pontosan tudjam visszaadni az információkat.

@notthefakevenci♬ eredeti hang - Vencel Varga

– Akkor tulajdonképpen a mostani életedet nézve tűnik csak logikusnak, hogy akár magyar szakra is jelentkezhettél volna?

– Az a helyzet, hogy semmiképp nem akartam emelt magyar érettségit tenni, és a magyartanításról is elég sokan lebeszéltek. Így lettem TikTok-tanár.

– Tulajdonképp az egész azzal indult, hogy tarts előadást a slamről, onnan pedig laza átkötéssel az irodalomról. Az hogy jött, hogy aztán számos iskolába is eljutottál, és sok helyütt élőben is beszélsz érdekességeket irodalomról és a határterületeiről? Pontosan mik is ezek? Rendhagyó irodalomórák, stand up-előadások?

– Mindkettő helytálló. Még tizenegyedikes voltam és slammeltem, mikor bementem az iskolába, ahol édesanyám tanít fodrászokat. Valami szalagavató ünnepség volt, és a helyi magyartanár megkérdezte, hogy mikor megyek hozzájuk órát tartani. Én meg mondtam, hogy a jövő héten – és következő héten tényleg elmentem órát tartani. Ugyan fogalmam sem volt, hogyan kell ezt csinálni, de rájöttem, hogy ez tök szórakoztató. Aztán később egy vizsgaidőszakomban háromszor egymás után buktam egy tantárgyból, és rám tört egyfajta kapuzárási pánik. Rájöttem, hogy ebből végül is lehetne pénzt is csinálni. Úgyhogy írtam kb. 200 e-mailt 200 különböző giminek, olyan szöveggel, hogy „Helló, Varga Vencel vagyok, slammer, van már kevés gyakorlatom, szeretnék rendhagyó irodalomórát tartani, elsősorban a slam poetry témájában. Ha visszaírnak, megegyezünk valahogyan, valamiben”.

– Ha nem titok, az azért érdekelne, hogy 200 iskolából körülbelül hányan jeleznek vissza.

– Az elején nagyon kevesen, de ez főleg annak volt köszönhető, hogy fogalmam sem volt, hogyan kell egy ilyen e-mailt megírni, vagy egyáltalán magadat eladni. Ugyanis nem is akartam magam annyira eladni, hiszen azt hittem, hogy majd az eredményeim önmagukért beszélnek. Csakhogy valahogyan el kellett indulni, ahol meg még nem volt eredmény. Majdnem két szék között a pad alá estem, de szerencsére szép lassan elkezdett indulgatni.

Aztán a szépen alakuló turném közepén éppen Kiskunhalason tudtam meg, hogy másnaptól a koronavírus miatt nekem haza kell mennem – ez elég kellemetlen volt.

Az első órán még fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, azután a visszajelzések és az építő kritikák mentén igyekeztem haladni, és úgy felépíteni, hogy az a tanárnak meg a diákoknak is tetszen. Amikor pedig azt érzem, hogy benn van 80 ember, és abból körülbelül 75 figyel, arra azt mondom, hogy az egy jó út, és azt is viszem tovább.

Úgy nézett ki a felépítés, hogy az elején beszélgetek a diákokkal, amíg bírok meg amíg ők aktívak, és amikor már nem aktívak, akkor annál többet slammelek. Aztán azon kaptam magamat, hogy amikor elkezdtek figyelni, egy idő után túlzottan csapongóvá vált a beszélgetés, úgyhogy el kellett kezdenem komolyabban jegyzetelnem, hogy legyen valami tanulsága, konklúziója vagy egyáltalán haszna annak, hogy az irodalomról beszélgetünk.

Úgyhogy elkezdtem kérdéseket feltenni, főleg a kortárs irodalom hasznáról, praktikáiról – és hogy egyáltalán miért olvasnak kevesebb irodalmat a mai diákok.

– Ha a kortárs irodalomról kezdesz beszélni a mai középiskolásoknak, akkor nem jön egy „lefagyás”? Tudnak róla, ismerik? Én többször tapasztaltam, hogy diákok rácsodálkoznak arra, hogy ma is vannak olyan emberek, akik versek vagy regények írásából élnek.

– Eléggé általános dolog, hogy a magyarórákon háttérbe szorulnak a kortárs írók és költők. Amikor felmerül a nevük, akkor az önjelölt bölcsészeken kívül a többiek általában csak néznek, hogy tényleg a mai napig léteznek ilyen emberek? Aztán elkezdünk róluk beszélni, és kiderül, hogy van néhány név a fejükben, slammerek, költők – még ha nem is mindig a legjobbak. De ez is jó arra, hogy elmondjam, hogy szerintem kik az igazán jók, és így akár együtt megismerjük őket. A mai költők közül elég sokan hozzák fel Lackfi Jánost, Simon Marcit, rajta keresztül meg a Polaroidokat, ami a magyar költészet Tumblr-je.

– „A nagy irodalmi vitát” nem most fogjuk eldönteni, de azért csak meg kell kérdeznem a te véleményedet is: a slam poetry irodalom vagy nem? Illetve mekkora jelentősége van ennek a kérdésnek?

– A slam szerintem pont félúton helyezkedik el a szórakoztatóipar és az irodalom között.

Nem tudsz jó és hatásos slamet írni anélkül, hogy ne helyezz el benne jó metaforákat vagy más, irodalomhoz szükséges dolgokat. Ugyanakkor, ha nincsen színpadi jelenléted, akkor szintén bukó az ügy.

Ennél a műfajnál ügyelni kell, hogy mind a kettő legyen benne.

– Te odamész a sulikba, korban közelebb állsz hozzájuk, nem te vagy a tanár, lazábbak vagy kötetlenebbek a szerepek. Tapasztalod azt, hogy a diákok maguk is alkotnak, netán neked meg is mutatnak párat a saját műveikből?

– Én sokkal kevesebb alkotó középiskolást gondoltam, mint amennyiről kiderült, hogy létezik. A már említett kiskunhalasi állomáson történt, hogy valamiért az exekről beszéltem, és utána az egyik lány rám írt, hogy „szia, én ezt írtam az exemről”, és küldött egy anyázós verset, amin elég jót nevettem.

Majd amikor bejött az életembe a TikTok, akkor az egyik videóban megemlítettem, hogy lehet nekem nyugodtan küldeni verseket, és majd mondok róluk véleményt. Mivel nem vagyok profi, és a slammerek között sem én vagyok a legjobb, ezért persze a véleményem szubjektív lesz, és csak a személyes tanácsaimat tudom elmondani. Aztán ez durván felrobbant, és

amikor olyan napi nyolc ember küldte el a saját versét, akkor sokkot kaptam, mert így belehelyeztem magam egy olyan helyzetbe, amire nem számítottam – ugyanakkor ez egy abszolút pozitív csalódás volt.

De a legtöbben a fióknak írnak, a tanároknak meg sokszor nem merik megmutatni, mert az ő véleményüktől tartanak. És azért a „lúzer irodalmárnak” mindig is volt, ma is van egy általánosan negatív képe.

– Ezt igyekszel lerombolni valamelyest. Ebben van valamiféle misszió? Hogy megmutasd nekik, hogy az irodalom menő?

- Szerintem alapvetően az irodalom annyira már nem is lesz menő sosem. Sokkal inkább azt akarom megmutatni, hogy nem kell feltétlenül annak az embernek lenni, akit bezárnak ebbe a különc skatulyába, csak azért mert több irodalmat fogyaszt. És úgy akarom ezt megmutatni – ebből a szempontból lehet ezt missziónak is nevezni –, hogy én is egy átlagos srác vagyok, ugyanazt szeretem, mint ők, zenét hallgatok, csajozok, focimeccset nézek, haverokkal inni járok – és mellette ott az irodalom is, ami kedvesen kiegészíti az életemet, és semmiben nem különül el a többi hobbitól. Ez azért érdekes, mert úgy is kell előadnom az egész mondanivalóm, hogy kvázi egy legyek a diákok közül – aki ugyanúgy telefonozott annak idején az összes létező órán.

– Nem régen érettségiztél (2019-ben), és azóta is iskolák környékén mozogsz. Te is látsz egy csomó mindent, ami a hibája, negatívuma a magyatanításnak. Nem kérem, hogy rendezd listába, de azért pár dolgot ki tudsz emelni, ami miatt az irodalom olyan alacsony státuszban van, ahol éppen tartózkodik, ami miatt nem menő?

– Szerintem a legnagyobb hibája, hogy az egészet egy halott tárgyként kezeljük. Az irodalom lassan olyan, mint a latin nyelv: valaha volt, valaha számított valamit, fura emberkék ma is foglalkoznak vele – isten tudja, miért –, de az életnek már nem meghatározó része. És ez nagy gáz, mert az irodalom teljesen párhuzamba állítható például a mindenki által hallgatott zenével, mert ugyanúgy az érzelmeinkre hat, és mindenkinek meg kell találnia benne azt, ami őt megszólítja. De sajnos azt nem tanítják meg a diákoknak, hogy bizony nekik maguknak is utána kell keresni kicsit.

Amit még rossznak tartok, az a kötelező olvasmányok rendszere. És elsősorban nem is a művekről beszélek, amiket el kell olvasni, hanem sokkal inkább a sorrendiségről. Szerintem egy Antigonét egy kilencedikes gyerek nem tud még annyira feldolgozni, különösen hogy a nyelvezet sem könnyíti meg a dolgot. Inkább rá kéne vezetni a diákot, hogy a könnyebb nyelvezetűektől haladjanak a nehezebbek felé.

És talán a moralitásdrámákat kéne inkább későbbre hagyni, az elején pedig több szórakoztató vagy akár humoros irodalommal kéne találkozniuk. A kortárs pedig szinte teljesen kiesik, és például nem is emlékszem, tanultunk-e kortárs irodalmat. Tulajdonképpen csak akkor kerül szóba, amikor előjön, hogy kell egy kötelező kortárs témakör az érettségin. Az alkotóra és a munkásságára pedig nem is marad sok idő, mert kb. az utolsó két hónapban bedobják, hogy „ja, amúgy ő létezik, és még mindig él”.

– Azt sem kérem, hogy Varga Vencel itt és most reformálja meg a magyar nyelv és irodalom oktatását, de ha tehetnéd, hol és hogyan nyúlnál bele a rendszerbe?

– Mindenképp több önálló felfedezésre alapuló munkát adnék a diákoknak, az biztos. Ezt úgy értem, hogy mondanék bizonyos témát, például plátói szerelem a kortárs irodalomban. De lehet ennél sokkal földhözragadtabb is. Lehet persze, hogy amikor a diák beírja a keresőbe, hogy „szerelmes versek”, kihoz valami gusztustalanul nyálas borzalmat, de addig is elkezdett kalandozni, és saját maga elkezdett verseket olvasni. Szerintem sokkal jobb, ha a diák maga találja meg a neki tetsző dolgokat, mintha valamit megpróbálnánk ráerőltetni.

Biztos az is, hogy nem tanítanék ennyire lineárisan sem, de persze, hogy ezt hogy lehet jól megoldani, azt a jelenlegi oktatási vezetésre bíznám. De lehet, hogy inkább nem is...

– Én végülis mégis csak a TikTokon találkoztam először a neveddel és a rövid videóiddal...

– Vicces, hogy ezt mondod, mert akkor már egy csomó ilyen-olyan projektem futott, és mégis a TikTok lett a nyerő. De ekkor nekem már volt podcastem, egy nagyon rosszul működő YouTube-csatornám, valamilyen szintű slammer „karrierem”, ha azt lehet annak nevezni, illetve három éve én is cikkeket írok az f21.hu-nak. Mégis, most úgy néz ki, hogy a TikTok lett, ami a semmiből meghozta a minimális áttörést, a zacskócelebséget.

– Ott több mindennel foglalkozol, popkulturálisabb dolgokkal is, de mégiscsak az irodalom a fő irányvonal. Ez a TikTokon mennyire jön át? Egypercesre csomagolt videókban mennyire hatásosan lehet átadni az irodalmat? Főleg úgy, hogy ott nem csak kortársról, de klasszikusokról is beszélsz.

– Azt észre kell venni, hogy a diákok figyelme – egyébként hála ezeknek az applikációknak – leredukálódott egy-két percekre, vagyis nekik állandóan új és új impulzusok kellenek.

Én az egyperces videókban nem a legfontosabb infókat szoktam elmondani, hanem sokkal inkább fun facteket, vagy olyan dolgokat, amik kissé akár drasztikusnak hangzanak.

De ha a néző addig is foglalkozott irodalommal, akkor én már elértem a célomat. Szerintem egyébként hasznos. Körülbelül három hónapja vagyok fenn TikTokon – vagyis elég friss tartalomgyártó vagyok –, és most van az a pont, hogy az újabb és újabb íróknál nem mindig annyira áttörő a siker. De ez csak azt jelenti, hogy mindig meg kell egy picit újulni, most például új vágási technikákkal próbálkozom, hellyel-közzel amúgy be is jön. Szerintem ez egy jó megoldás lehet az irodalomtanításra is meg párhuzamba állítható a slammel, hisz ott is csak három perced van meggyőzni valakit.

– A legtöbb vers sem hosszabb... Szóval akár be is lehetne csomagolni a kortárs vagy a klasszikus irodalmat is korszerű formába.

– Be, persze. Csak elég nehéz. Mert például, ha végighallgatsz egy Latinovits-előadást, konkrétan, ha beleraknák a tejet a szájába, megaludna. Szóval új tartalmak is mindenképpen kellenek. A TikToknak az előnyére írható, hogy képeket, videókat, poénokat dobálhatsz be mellé, a poénok alá is írhatsz be újabb poénokat, szóval ha jól kezeled, mégiscsak több dimenzióban tud működni, mint egy irodalmi mű elolvasása.

– Akkor a TikTok afféle kóstolónak jó az irodalom megszeretéséhez vagy az érdeklődés felkeltéséhez?

– Amin én sokkot kaptam, főleg a legelső videóm kapcsán – ami amúgy a mai napig a legnézettebb, ma is jönnek még rá kommentek –, hogy például egy novellaelemző videón 40 ezer lájkot össze lehet gyűjteni. Azt nem tudom megmondani, hogyan futott be, mert olyan nagyon nem is érdekes. Az volt az egyetlen igazán fontos szempont, hogy kövessek el benne hibákat. Mert azt sejtettem, hogy ha az elsőkben maradnak hibák, akkor jönnek ténylegesen tanárnak tanuló emberek, elözönlik a kommentszekciót, és így az algoritmust kihasználva egyre több emberhez jut el. Ennek köszönhetően a tíz-, majd a húszezer is elég hamar meglett, most pedig úgy néz ki, hogy az irodalom ilyen 20-24 ezer követőre elég jelenleg három hónap alatt.

@notthefakevenciHa utálod az irodalmat, vagy nem megy a fogalmazás, leszek én az embered❤️ ##fy ##foryou ##foryoupage ##hungary ##irodalom ##erettsegi♬ eredeti hang - Vencel Varga

Ami a TikTokban rettenetesen zavar – de ez külföldön ugyanígy megvan –, azok a lopott poénok, az angolról magyarra lefordított trendek, és hogy nagyon igénytelen és tök rosszul összerakott videókkal is össze lehet hozni 10 ezer lájkot. Ebből a szempontból az igényes kontent még mindig alulértékeltebb, pedig azért sokan vagyunk, akik figyelünk arra, hogy jó eredmény jöjjön ki a kezeink közül. Én például napi két videót meg is vágok rendesen, videóvágó programmal, ami nem gyakori a magyar TikTokon, de még a külföldiek között is ritkának számít.

Azért azt hozzá kell tennem, hogy ennek ellenére nem tartom a követőimet „TikTok-sznoboknak”, sem a fura alterlányok közösségének.

– Az irodalom múltját valamelyest ismerjük, a jelenéről beszélgettünk. A jövőjéről van valami elképzelésed? Ha nem változik, és marad ugyanez a szisztéma, akkor végképp begyöpösodik valamilyen értelmetlen és feleslegesnek tűnő tantárggyá? Mert láthatjuk, hogy miközben – akár nemzetközi színtéren is megjelenő – remek íróink, költőink vannak, mégis belesüppedünk ebbe a mocsárba, hogy akárhogy is, de a Légy jó mindhaláligot mindenképp kikérdezzük valahogy.

– Meg fognak engem lincselni azért, amit most mondok, de azért is elmondom:

az irodalmat a territoriális védekezés fogja megölni.

Általánosan is el tudjuk mondani, hogy ha bármilyen alter zenét hallgatsz, akkor jönnek a zenekar öreg rajongói, hogy „Te nem is ismered az első albumot, és nem is vagy igazi rajongó!”. Ugyanez érződik az irodalomban sokkal passzív-agresszívabb formában. „Én nem is vagyok irodalmár”, mert ugye nem magyartanárnak tanulok, vagyis hogyan jövök ahhoz, hogy ezt meg azt tanítsak TikTokon, vagy akár korrepetálásokon. Ezek a védekezési mechanizmusok ki fogják nyírni az irodalmat. Mégpedig azért, mert a végén valóban el fognak hidegülni azok az emberek, akik egy laikus, de mozgatható réteget képeznének.

Nagyon nehéz őket megszólítani, én azért is kezdtem irodalmat tanítani, mert jól éreztem magam ebben a szerepben, és mert tetszett, hogy laikus embereket kellett meggyőznöm arról, hogy például a slam is valahol irodalom. És ha azt látom, hogy ül benn mondjuk öt focista, aki életében nem találkozott az irodalommal, és utána odajön hozzám, hogy „váó, ez kurva jó volt”, és az egyik este még elküldi, hogy megtalálta Bárány Bencét, és hogy szerintem mennyire jó – egyébként nagyon –, akkor azt mondom, hogy ennek volt értelme.

– Zárjuk a beszélgetést egy nagyon tipikus kérdéssel, ami szerintem a te esetetben mindenképp érdekes: mit hoz a jövő? A valamikori nyitás után folytatódnak a középiskolai „turnéid”? Esetleg vannak már megkereséseid?

– Vannak, sőt! Tavaly szeptemberben felfogadtam egy jó barátnőmet, hogy legyen ő a menedzserem, mert én már nem tudtam egy kézben tartani, hogy szervezzem is magamnak, és közben a tartalmat is gyártsam. Ő a turnékat szervezi, és nagyon sokan megkeresték december végén és január elején, amikor még úgy számoltak, hogy februártól már lehet menni mindenfelé. Én már nagyon várom, hogy újra mehessek, ahogy azt is, hogy ebből aztán még több tartalom lehessen. Az mondjuk elég durván érintene, ha ez csak szeptemberben jönne el.

@notthefakevenci

KOSZ TO LÁNY I vagy BaBitch, vagy Adyson AndRae??‍♂️ ##fy ##foryou ##magyar ##irodalom ##tanár ##school ##hungary ##magyartiktok ##foryoupage ##kosztolányi

♬ eredeti hang - Vencel Varga

– És akkor még egy tipikus utolsó kérdés: mindezen kultúrmisszió mellett ott van a politológusi karriered. Van-e sejtésed arról, hogy melyik fog győzni? Röviden: „mi leszel, ha nagy leszel”?

– Volt egy pillanat kilencedikben, amikor mindenkinek feltették ezt a kérdést. Én azt mondtam, hogy rocksztár leszek, és embereknek fogok beszélni. Nekem az első és legnagyobb szerelmeim jelenleg is az önálló estek. Az, amikor slammelhetekek - bár a legutóbbi, ami múlt novemberre időzítettünk, már-már inkább stand upra hajazott. A fő csapásirány tehát, hogy előadásokat szeretnék tartani. Azt, hogy ebben mennyire lehet előre tervezni, egyelőre nagyon nehezen tudnám megmondani.

A TikTok pedig főleg egy eszköz, hogy a jövőben még több emberhez, még autentikusabban eljussak.

Itt azért folyamatosan vannak új ötleteim, például a zeneajánlóim is úgy jöttek, hogy nem akartam Az arany emberről videót csinálni, mert reggel hatkor nem voltam a topon. A YouTube még lehetne egy opció, de azt nem biztos, hogy minden pillanatban ugyanazon a színvonalon tudnám csinálni, anélkül meg nem fogom. Mivel nem tudok pontosat mondani, inkább fejezzük be sejtelmesen: majd meglátjátok... Persze most még kéne olyan mondatokat mondanom, amiből jó cím lehetne, igaz? Például legyen:

„Az irodalom most szar, de azért szeretjük!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
14 évesen magán végzett abortuszt, halottakat sminkelt, és a pukipárnáról kapta a nevét – Whoopi Goldberg 70 éves
Szegénysorból küzdötte fel magát Hollywood legjobban fizetett színésznőjévé, avagy egy nem semmi életút krónikája.


Whoopi Goldberg 1955. november 13-án született Caryn Elaine Johnson néven New Yorkban. Munkáscsaládban, szegénysorban nőtt fel, egy gazdasági nehézségek és faji feszültségek sújtotta környéken. Egészen kicsi korától kezdve vonzódott a művészetekhez, különösen a színészethez, de a gyermekkora messze nem volt átlagos. A szülei, Robert James Johnson Jr. és Emma Harris fiatalon elváltak, Whoopinak pedig emiatt számos kihívással kellett szembenéznie már egészen fiatalon.

Egy interjúban később elmagyarázta, hogy a neveltetése nem feltétlenül ösztönözte a színészetre vagy a fellépésekre, abba inkább menekülésként és önkifejezésként próbált belevágni:

„Nem akartam sztár lenni, csak azt akartam csinálni, amit szeretek. A színészet egyfajta önkifejezési mód lett számomra, amikor úgy éreztem, hogy nem értenek meg. Hangot adott nekem.”

A középiskola után Goldberg nehezen találta meg a helyét a világban. Különféle alkalmi munkákat vállalt, többek között kőművesként, pincérnőként, banki pénztárosként, szépségszalonokban és halottkozmetikusként (akik kikészítik az elhunytat a nyitott koporsós temetésekre) is dolgozott, miközben a szabadidejében csiszolgatta a színészi tudását. A karrierje kezdetén számos kísérletet tett – fellépett közösségi színházakban, kipróbálta a stand-up comedyt, sőt szinkronszerepeket is vállalt –, mígnem megtalálta az igazi hivatását.

Végül a stand-upon keresztül tört be a szórakoztatóiparba, a humora megvolt hozzá. Az 1970-es évek végén San Franciscóba költözött, és helyi komédiaklubokban kezdett fellépni, ahol az egyedi stílusa hamar kiemelte őt a tömegből. Az előadásai éles eszéről és kiváló megfigyelőképességéről tanúskodtak, valamint a félelmet nem ismerő társadalmi kommentárjairól. Nem sokkal később már egyéni műsorával keltette fel a figyelmet, amit ő maga írt és adott elő az Off-Broadwayn.

Goldberg előadása minden addig látottól eltért, a humorát erőteljes történetmeséléssel ötvözte, és olyan kérdésekkel foglalkozott, mint a rasszok vagy a nemi identitás. Előadásai végül felkeltették a neves rendező és producer, Mike Nichols (Diploma előtt, A 22-es csapdája, Silkwood, Dolgozó lány, Madárfészek, Közelebb stb.) figyelmét, aki meglátta benne a potenciált, és bátorította, hogy a tehetségét a színészetre is kiterjessze. Goldberg így emlékszik vissza erre a fordulópontra: „Mike Nichols volt az első, aki valóban meglátta, mire vagyok képes. Nem komikust vagy egy fekete nőt látott bennem, hanem művészt. És ez mindent megváltoztatott.”

A név kötelez?

1985-ben Caryn előadása, a The Spook Show sikeres lett, így meghívták, hogy vigye azt a Broadwayre, akkor vette fel a Whoopi Goldberg nevet. Elmondása szerint az akkor már népszerű fingpárnától (whoopee cushion) kölcsönözte új keresztnevét:

„Amikor fellépsz, soha nincs igazán időd kimenni a mosdóba, és becsukni az ajtót. Szóval, ha egy kicsit »gázos« vagy, akkor azt bizony ki kell engedned. Az emberek ezért azt mondogatták nekem: »Olyan vagy, mint egy fingpárna.« És igen, innen jött a név.”

A színpadi vezetéknevéről pedig 2011-ben azt állította: „Az anyám nyilvánvalóan nem Whoopinak nevezett el, de a Goldberg tényleg a nevem – a családom és az örökségem része, akárcsak az, hogy fekete vagyok. És azt is tudom, hogy emellett zsidó is vagyok.” Az anyja, Emma ajánlotta figyelmébe ezt a nevet, mert úgy gondolta, hogy a család eredeti vezetékneve, a Johnson „nem elég zsidó” ahhoz, hogy a lánya sztár lehessen. Később aztán a családfakutató Henry Louis Gates Jr. megállapította, hogy Goldberg összes nyomon követhető őse fekete volt, szóval nincs ismert zsidó felmenője, és hogy egyik őse sem viselte a Goldberg nevet. De hát mindegy is.

Whoopi Broadway-előadása viszont (már az új néven) óriási sikert aratott, annyira, hogy még egy speciális Tony-díjat is kapott. Innen pedig már egyenes út vezetett a színészkedéshez és a filmekhez.

Drámával nyitott

Nem is akármilyen volt az első filmes feltűnése: rögtön főszerep, méghozzá Steven Spielberg rendezésében, az 1985-ös Bíborszínben. Hoppá, nem vígjátékkal startolt, hanem egy nagyon is komoly drámával. Az Alice Walker Pulitzer-díjas regénye alapján készült filmben Goldberg Celie-t játszotta, egy szegény afroamerikai nőt, aki a 20. század elején küzdött a túlélésért és azért, hogy hangot kapjon egy kegyetlen, elnyomó világban. Az első alakításáért pedig rögtön Oscar-díjra jelölték őt a legjobb színésznő kategóriában.

„Emlékszem, hogy Steven Spielberg felhívott, és azt mondta: »Szeretnénk, ha te játszanád Celie-t.« Megdöbbentem. Azt hittem, viccel! De aztán rájöttem, hogy ez a valóság, és hogy el kell vállalnom ezt a szerepet, és meg kell jelenítenem őt minden szeretettel és erővel, amit megérdemel” – emlékezett vissza Goldberg a színészi karrierje kezdetére. S bár abban az évben nem nyerte el az Oscart, a Bíborszín sikere megszilárdította a pozícióját Hollywoodban, ás egy csomó más szerephez vezetett.

Apácaként a csúcson

Például ott volt a Spiclik, sipirc (1986), a Betörő (1987), a Végzetes szépség (1987), a Clara szíve (1988) vagy az Országúti vagányok (1989), de egyikkel sem aratott sikert, úgy tűnt, a Bíborszínnel ígéretes kezdést mutató színésznő nem tud sztárrá válni. Ó, dehogynem tudott.

Goldberg karrierje ugyanis egy újabb hatalmas ugrást tett, amikor 1990-ben nagy szerepet kapott a Ghostban. Mae Brown, egy médium szerepét játszotta, aki segít egy halott férfinak (Patrick Swayze) kommunikálni az élő szerelmével (Demi Moore).

Goldberg vicces és szívből jövő alakításáért mindenki odáig volt, a Ghostért pedig már megkapta az Oscar-díjat is a legjobb női mellékszereplő kategóriában, így tagja lett az igen kevés embert számláló EGOT-klubnak, akik egyaránt elnyerték az Emmyt, a Grammyt, az Oscart és a Tonyt.

A Ghost sikere Goldberget a hollywoodi A-kategóriás sztárságba katapultálta, és továbbra is sokféle szerepet vállalt olyan filmekben, mint a szintén kasszasiker Apáca-show (1992) és annak 1993-as folytatása, valamint A játékos (1992), a Made in America (1993), a Corrina, Corrina (1994) vagy Az oroszlánkirály (1994), amelyben Shenzit, a hiénát szinkronizálta. Az Apáca-show második részéért egyébként 12 millió dolláros gázsit kapott, emiatt pedig egy rövid időre ő lett a legjobban fizetett színésznő Hollywoodban. Népszerűségét az is jól jelzi, hogy négy alkalommal is ő volt az Oscar-gála házigazdája (1994-ben, 1996-ban, 1999-ben és 2002-ben).

Fontosabb témák

Whoopi később azt is bebizonyította, hogy nemcsak tehetséges színésznő, hanem a társadalmi kérdések hangos szószólója, illetve elismert televíziós műsorvezető is lett. 2007-ben indult népszerű talkshow-ja, a The View, ezt a platformját pedig arra használta, hogy olyan témákat boncolgasson vendégeivel, mint a politika, az egyenlőség és a mentális egészség. „Felelősséget érzek azért, hogy olyan dolgokról beszéljek, amelyek fontosak. Ha van egy komoly felületed, és nem használod arra, hogy másokat emelj fel vele, vagy beszélgetéseket indíts, akkor mit is csinálsz valójában?” – magyarázta egy 2009-es interjúban.

Az ezredforduló után a színészi karrierjében már nem tudta hozni a korábbi sikereit, azóta olyan, említésre érdemes filmekben tűnt fel, mint az Észvesztő (1999), az Üldözési mánia (2001), a Star Trek: Nemezis (2002), a Toy Story 3 (2010), a Muppets (2011), a Tini nindzsa teknőcök (2014), Az öt kedvenc (2014) vagy a Till – Igazságot a fiamnak (2022). Gyakran játszotta önmagát filmekben, sorozatokban, sőt, feltűnt a Halálként (Talpig majom) és Istenként (Egy kis Mennyország) is.

A fókusz tehát máshova került, a tévézésre, és azóta is ott érvényesül a leginkább.

Férjek, pasik, abortuszok

Goldberg eddig háromszor mondta ki a boldogító igent. 1973 és 1979 között Alvin Martin drogfüggőségi tanácsadóval volt házas; 1986 és 1988 között David Claessen operatőrrel; 1994 és 1995 között pedig Lyle Trachtenberg szakszervezeti szervezővel. Rajtuk kívül élettársi kapcsolatban élt a színész Frank Langelléval és a drámaíró David Scheinnel, illetve az exei között szerepel Michael Visbal üzletember, Jeffrey Cohen fogorvos, Edward Gold operatőr, valamint Timothy Dalton és Ted Danson színészek.

Whoopi kijelentette, nem akar többé az oltár elé állni: „Vannak, akiknek nem az a sorsuk, hogy megházasodjanak, és nekem sem az. Biztos vagyok benne, hogy sok ember számára csodálatos dolog.”

Egy 2011-es interjúban azt is elmagyarázta, hogy soha nem volt szerelmes a férfiakba, akikhez hozzáment. „

Tényleg elkötelezettnek kell lenned irántuk. Bennem azonban nincs meg ez. A családom iránt vagyok elkötelezett.”

1974. május 9-én Goldbergnek született egy lánya, Alexandrea Martin, aki szintén színésznő lett, mellette pedig producerkedig. A lányán keresztül Goldbergnek három unokája és egy dédunokája van.

Volt egy fiatalkori abortusza is, az 1991-ben megjelent The Choices We Made: Twenty-Five Women and Men Speak Out About Abortion című könyvben beszélt erről. Elmondása szerint 14 évesen egy fogas segítségével szakította meg a terhességét, illetve 25 éves korára hat vagy hét abortusza volt, és a fogamzásgátló tabletták sem tudták megakadályozni a teherbe eséseit.

Azt is bevallotta, hogy egykor aktív drogfüggő volt, illetve azelőtt is marihuánát szívott, mielőtt 1991-ben átvette a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját a Ghostért.

Szerencsére mindezt mega mögött tudta hagyni, azzal pedig soha senki nem vádolta a karrierje során, hogy ne lenne önazonos. Ahogy Goldberg maga is fogalmazott egyszer: „A legnagyobb dolog, amit megtanultam ebben az iparágban, az az, hogy soha ne add fel azt, aki vagy! Mindig mutasd meg magad, tanulj tovább, és bízz abban, hogy a befektetett munka meg fog térülni!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Megint senkiháziak kezében van a popszakma” – Visszatért a Sziget Prodidzsáj Petije
Janklovics Péter újra a fesztivál reklámarcaként szerepel. Új videójában beolvas Gerendai Károlynak, de később azért kér tőle 11 VIP hetijegyet.


Tizenhat év után egy zseniális marketingfogással tért vissza Prodidzsáj Peti: Janklovics Péter új videójában ismét a Szigetet reklámozza, és még a szállóigévé vált mondatát is újra elsütötte.

A közösségi oldalakon megjelent videóban a humorista éppen a "Kisnagyság" magazin címlapfotózásán vesz részt, amikor telefonon hívják. Nem is akárki keresi: Gerendai Károly, a Sziget alapítója, aki nemrég váratlanul újra a fesztivál élére került. Meghallva a nevét Janklovics azt suttogja:

„megint senkiháziak kezében van a popszakma”.

Gerendai vélhetően egy újabb reklámszerep miatt hívta fel a humoristát, aki azonban elutasítóan válaszol:

„Nem én lettem ismert a Sziget-reklámok Petijeként, hanem a Peti-reklámok Szigeteként lett ismert a kis fesztiválotok! Hát, ne üljünk már fordítva a pincsikutyán, Károly!”.

Janklovics ezután azzal viccelődik, hogy ő már „sokkal nagyobban” van, hiszen negyven-ötven fős művelődési házakat is megtölt, sőt, már a „Kossuth-díj várományosa”. Le is teszi a telefont, mondván neki nincs erre ideje. Végül kséőbb visszahívja Gerendait és kér tőle 11 VIP hetijegyet a fesztiválra.

A humoros jelenet egyértelműen a Sziget megújulását ünneplő kampány része, hiszen a fesztivál nemrég jelentette be, hogy ismét magyar irányítás alá került, és Gerendai Károly stratégiai vezetésével készülnek a 2026. augusztus 11-15. közötti rendezvényre.

Janklovics Péter 2009-ben volt a Sziget ikonikus reklámarca a „Prodidzsáj” és „Fátboy slim” féle kiejtéseivel. Ha már homályosan emlékszel arra a bizonyos reklámvideóra, íme:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nehéz megértőnek lenni az Észbontók szereplőivel, amikor abban sem biztosak, hogy az ember emlős
Az észbontókon a legegyszerűbb kérdések is kifognak, de ennél is ijesztőbb, amikor úgy jutnak el a helyes válaszig, hogy közben a legvadabb képtelenségeket hordják össze.


12. évadához ért a népszerű műsor, ám két nagy változás is történt amióta utoljára láthattuk. Egyrészt a Viasatról átköltözött a TV2-re, másrészt új műsorvezetőt is kapott az RTL-től átigazolt Szépréthy Roland képében. Ha valakinek nem lenne meg, ő volt az a srác, akit minden látható indok nélkül beültettek a Sztárboxban Kokó mellé "szakértőnek", és állandóan pizsamában volt.

Mondjuk a hálóöltözetek iránti vonzódását itt is megtartotta.

A műsor elején egy teljesen indokolatlan kisfilmet láthatunk arról, hogy Szépréthy Roland botcsinálta Jack Sparrow-ként hajókázik a tengeren, de kap egy küldetést, aminek lényege, hogy némit csetlés-botlás árán eljut a stúdióba, ahol bekonferálja az Észbontókat.

A műsor különösebben nem bonyolult. Hétfőtől péntekig tart egy-egy etap, amiben adásról adásra sztárvendégek mérkőznek meg az egymillió forintos fődíjért. Az első héten Ördög Nóra Liptai Claudiával alkot párost, míg Till Atilla mellé Megyesi Balázst tették, a Kincsvadászok műtárgyszakértőjét. Mindkét celebpáros mellé jár egy "észbontó" páros. Nóráék Janit kapták – akinek erősége a csajozás, gyöngesége a tájékozódás – és Attilát – erőssége az autósport, gyengesége a történelem.

A fiúknak a celeb világban jártas, de a matematikával hadilábon álló Linda, és a főzésben erős, idegennyelvben gyönge Eperke jutott.

A játék lényege, ha valaki nem látta volna még, hogy a civil versenyzők mindig kapnak egy műveltségi kérdést, a celebeknek pedig azt kell megtippelni, hogy jó vagy rossz választ adnak-e. Ha bejön, akkor 100 pontot kapnak.

Később van egy olyan forduló, ahol a hírességeknek kel megválaszolni néhány nem különösebben nehéz kérdést, és a végén a "mindent vagy semmit" kört. A versenyzők itt az egész addig gyűjtött nyereményüket kockáztatják.

Alapvetően nem vagyok híve az olyan műsoroknak, amelyek mások nyomorából csinálnak műsort, még akkor sem, ha az lelki nyomor.

Mindenki tévedhet, bárki kaphat olyan kérdést, amire nem tudja a választ, sőt egyenesen butaságot mond rá.

Ehhez jön még a mesterséges helyzet, amikor stúdióban, kamerák előtt kéne okosnak lenned. Ilyen szituációban sokszor akkor sem jut eszébe az embernek a helyes válasz, ha amúgy tudja. De közben szeretné védeni az arcát, ezért próbál minden áron mondani valami okosat, ami persze kontraproduktív.

Sosem pártoltam az elefántcsonttorony-mentalitást. Nem állítom, hogy én nem kerülhetnék ilyen helyzetbe. Ha például a társadalmi szerződésekről kéne valamiféle kérdést megválaszolnom, simán el tudom képzelni, hogy összekeverném Hobbes és Locke tanait.

Na de hogy állja meg az ember kacaj nélkül, ha olyan egyszerű állítások is zavarba hozzá őket, hogy emlős az ember, vagy hogy Mózes kosaras volt?

És ami a legmegdöbbentőbb, hogy az ember emlőssége kérdésében végül eljutnak a helyes válaszig, de úgy, hogy az oda vezető út minden elemében rossz.

Elhangzik, hogy az ember nem lehet emlős, mert azok a víz alatt élnek, vagy nem is igaz, mert azok a kétéltűek, mint az anakonda és a teknős, az ember nem emlős, mert nem vagyunk kétéltűek, a víziló viszont nagyjából az.

Amikor mindeme okfejtések után arra jutnak, hogy az ember mégiscsak emlős, ők csodálkoznak a legjobban. A döntő érv: azért vagyunk emlősek, mert nekünk megadatott a szárazföldi légzés képessége.

Mosolyogtató volt, amikor Tilláék észbontói a következő állítást kapták:

"Nánási Pál lesifotókat készített Ördög Nóráról, mielőtt szerelmesek lettek egymásba." Nóra bevallotta, ő nem tud ilyentől, de ez nem zárja ki. Palit kéne megkérdezni.

Tilla és Balázs úgy ítélték meg, a "hamis" a jó válasz, és ezt tudni is fogják a versenyzők. Ehhez képest Linda és Eperke nagyon gyorsan és magabiztosan rávágták, hogy igaz. Linda olvasott is erről az újságban, maga Ördög Nóra beszélt róla több interjúban.

Szegény Nánási Pált mostantól egy ország fogja lesifotósnak tartani, de ez legyen az ő baja.

Ez így megy egy órán keresztül. A műsorvezető és a celebek jókat rötyögnek, és bármennyire is próbál az ember humánusan hozzáállni, ennyi emberi butaság láttán nehéz megőrizni a komolyságot.

Amit hiányolok a műsorból, hogy nem láthatjuk, miként reagálnak az észbontók maguk, amikor kiderül, hogy jó vagy rossz választ adtak. Az még hozhatna érdekes szituációkat.

Az Észbontók nem az a vetélkedő, amit napról napra követni szeretnék. A poénok nem túl erősek, a műsorvezető érezhetően még botladozik a szerepében, néha ki is zökken belőle, Liptai Claudia kicsit ironikusan meg is jegyezte egy ponton, amikor Roli épp azt hangsúlyozta, hogy ő a műsorvezető:

"Ezt nem mondani kell, csinálni."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Predator: Halálbolygóban ezúttal a csápos űrvadász a főhős, aki a filmtörténelem talán legkegyetlenebb bolygóján talál rá az üdvösségre
Szadista szörnyek, szószátyár szintetikusok, cuki majomszerű lények és rengeteg akció – a családbarát Predator-film mégis működik!


Nagy utat járt be a földönkívüli csáprágós, rasztás, techzseni vadász, mire eljutott odáig, hogy immár teljes szívvel neki drukkoljunk egy róla szóló egész estés mozfilmben.

1987-ben Arnold Schwarzenegger őserdőben harcoló zsoldoscsapatát filézte ki először, végül az Osztrák Tölgy küldte őt a másvilágra (Ragadozó). 1990-ben már Danny Glover gyűrte le nagy nehezen Los Angeles forrongó betondzsungelében (Ragadozó 2). 2004-ben és 2007-ben alien xenomorph-ok ellen küldték őket csatába, de bár ne tették volna, vagy legalább ne így (Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen 1-2). 2010-ben Antal Nimród végre elhagyta a Földet, és egy vadászbolygón eresztette össze mindenféle humanoid gyilkossal az űrvadászokat (Ragadozók). 2018-ban az első rész Hawkinsa, Shane Black próbált laza, poénos és véres menetet kreálni (ismét a Földön) a yautják kontra emberek örök rangadóból, sajnos sikertelenül (Predator: A ragadozó). 2022-ben Dan Trachtenberg (Cloverfield Lane 10) végre egy remek frissítést eszközölve a 18. századi Észak-Amerika komancs őslakosai ellen küldte a láthatatlan hörgőt (Préda), majd idén egy kiváló animációs szkeccsfilmben gondolta tovább a lények múltbeli (viking-, szamuráj- és világháborús közeg) látogatásait (Predator: Gyilkosok gyilkosa).

Így érkezünk el végül a Predator: Halálbolygóhoz, Dan Trachtenberg második élőszereplős, de amúgy harmadik Predator-filmjéhez, amelynél lépett egy igen merészet.

A fent felsorolt eddigi darabokat látva érthető módon nem próbált ismét egy sima vadászatot rendezni, amelyben valamely kor embere küzd meg egy vagy több yautjával (így hívják a fajukat, a kiejtés pedig: jaucsa), hogy a fináléban végül hatalmas áldozatok árán, de leküzdjék őt. Erre már ott volt egy kigyúrt katona (Arnie), egy kemény zsaru (Glover), egy kiismerhetetlen zsoldos (Adrien Brody), egy csapat kattant katona, na meg egy ravasz és fürge komancslány (Amber Midthunder).

Trachtenberg, ahogy az eddigi Predator-filmjeiben, ezúttal is szerette volna megmutatni ezen univerzum egy újabb szegletét, így lett tehát először egy Dek nevű yautja a főhős, hogy kapjunk egy másik nézőpontot is végre. Dek ugyanis nem nőtt akkorára, mint fajtársai, apja is csenevésznek, gyengének tartja (Süsü, te vagy az?), ezért Dek „normális” bátyját, Kweit bízza meg a likvidálásával. Kwei azonban esélyt ad neki, s elküldi öccsét a beavató vadászatára, hogy bizonyíthassa rátermettségét. Ezzel viszont kivívja apja haragját, aki megöli Kweit. A dühtől fortyogó Dek így elindul a Genna bolygóra (amit a rendkívül agresszív flórája és faunája miatt „halálbolygónak” is hívnak), hogy elhozza a legádázabb, megölhetetlennek gondolt lény, a Kaliszk trófeáját, és bosszút álljon az apján a fivéréért. A Genna pedig nem hazudtolja meg magát, azonnal lények százai törnek Dek életére.

Majd talál egy félbevágott szintetikust, Thiát (Elle Fanning), aki a helyismeretével meggyőzi, hogy vigye magával az útjára. Így kapunk egy feledhetetlen filmes párost a yautjával és a hátán cipelt félrobottal.

A Predator: Halálbolygó azért merész, mivel Trachtenberg minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy magára haragítja majd a legádázabb Predator-őrülteket, akik azt várják sokadszora is, hogy egy yautja legyen kíméletlen, és öldösse az embereket, akik végül felülkerekednek rajta. Ő azonban egy kissé családbarátabbá varázsolta a hangulatot. Mivel emberek nincsenek a történetben (csak yautják, szintetikusok és mindenféle szörnyek/lények), ezzel elintézte, hogy ne legyen véres a film, amely így több korosztály számára is simán befogadható. Hozzá kell tenni, hogy John McTiernan az első rész készítésekor a tinédzserfiúkat lőtte be célközönségként a megnyúzott emberekkel, átlyuggatott katonákkal és gerinckitépéssel egyetemben, de hát azok más idők voltak.

A Halálbolygóban Trachtenberg inkább a nyolcvanas-kilencvenes évek sci-fi-kalandfilmjeit idézte meg egészen kiválóan, amelyhez elképesztő állatokat és növényeket álmodtak meg.

Talán még nem volt a filmtörténetben ilyen kegyetlen bolygó, mint a Genna (a Pandorát mindenesetre keresztbe lenyelné), ahol minden percben, mindenfelől érkezhetnek az egyre agresszívebb életformák.

Ilyen hely kell egy yautjának.

A forgatókönyv ugyanakkor nem szűkölködik a humorban sem, ami végülis nem idegen a franchise-tól (Predator: A ragadozó…, de már az első részben is ott voltak Hawkins szexviccei, vagy Schwarzenegger ütős egysorosai), de családbarát poénokkal még nem nagyon próbálkoztak korábban. Talán el is bírt volna ebből kevesebbet a sztori. A Picur nevű majomszerű lény például tartogat számunkra néhány cringe-pillanatot, ám szerencsére végül ő is megkapja a maga helyét a történetben.

Dek és Thia azonban mindenért kárpótolnak. Különösen jó volt látni egy yautja személyiségfejlődését, a más nézőpont üdítő újítás a franchise-ban.

Illetve az olyan kiváló ötletek is, amikor például Dek a technika híján a faunát használja fegyverként a gazok ellen.

A Predator: Halálbolygó kapcsán tehát ne az eddigi Predator-filmek atmoszféráját várjuk. Legyünk nyitottak, ezt pedig Trachtenbergék alaposan meghálálják, mivel a furcsaságai és időnkénti idétlenségei ellenére egy kifejezetten szórakoztató, pörgős és látványos darabról van szó. Trachtenberg pedig vigye csak tovább, tovább és még tovább ezt az univerzumot, mivel sosem lehet tudni, mivel áll elő legközelebb, és ez adja a franchise-építésének savát-borsát-izgalmát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk