SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Reagált a 28 éves szűz színésznő Puzsér Róbert kritikájára - ezt nem teszi zsebre

Bálint Emese szívesen elmenne egy randira a kritikussal.


A 28 éves Bálint Emese februárban vallotta be a nyilvánosság előtt, hogy még szűz, és ezt büszkén vállalja.

Saját bevallása szerint

15 éve keresi a párját, és ha megtalálja, akkor valóban szűzként kezdi meg vele a kapcsolatot.

Elmondta azt is, hogy azért tartogatja magát az igazinak, mert utána már nem akar mással együtt lenni.

A nő nem mindennapi vallomását Puzsér Róbert sem hagyhatta szó nélkül, nemrég egy meglehetősen durván megfogalmazott Facebook-posztban mondta el a véleményét a művésznőről. Szerinte Bálint Emese "Cicciolina antitézise" és "egy posztmodern Teréz anya", aki közügyet és küldetést csinál abból, hogy még nem volt szexuális kapcsolata.

A 28 éves énekes-színésznő is értesült Puzsér kritikájáról, és egy közleményben reagált is rá, amelyet a Bors közölt. Mindjárt azzal kezdi, hogy szívesen elmenne egy randira a szabadszájú kritikussal, majd hosszan kifejti, miért döntött úgy, hogy az igazinak tartogatja magát.

A közlemény teljes szövegét változtatás nélkül közöljük:

"Kíváncsian mennék el egy randevúra Puzsér Róberttel. Mivel nem ismer személyesen, nem tudja megítélni sem a lelkem, sem az eszmém, sem az empatikus, őszinte és nyitott személyem, jellemem. A személyes impresszió a sorsdöntő, azt nem pótolja semmi.

Így amikor az általa RÓLAM írtakat szemügyre vettem, az körvonalazódott bennem, hogy miért nem ismerjük személyesen egymást, ezzel legitimizálva az írást. Robit évek óta becsülöm, kedvelem a munkássága és intellektusa, szatirikus, szarkasztikus és ironikus írásai/mondásai miatt.

Egy valamit azonban kevésbé tudtam róla, mégpedig azt, hogy bizonyos szavakat az én esetemben obszcén, trágár stílusban használt, egy olyan ritka és párját ritkító nemes SZŰZ ügyben, ami az én sorsomról, életemről, nyitott, őszinte vallomásomról szól.

Ez nem médiahakni, hanem kampányolás az IGAZ szerelemért, ebben a beteges, „egyéjszakás” világban!

Régen az volt a normális (sőt kötelező!), ha valaki még szűz és várja a Férjét, ma pedig az már nem normális, ha MÉG valaki szűzen várja a Férjét és hisz a nászéjszakában?! Itt tart a horpadt világ!

Számomra a szüzesség érték és NEM tabu. 15 év előadóművészi-színészi-énekesi jubileumi pályafutásom alatt megbizonyosodtam arról, hogy elkorcsult a társadalom, a művésztársadalom pedig főként "kócos-gubancos" és elértéktelenedett!

Az érintetlenségem ártatlan és az ártatlanságom érintetlen.

A sors és a példaértékű neveltetésem hozta így, hogy a több ezer udvarló közül eddig senki sem felelt meg az áhítottnak, a vágyaimnak, az igényeimnek.

Ezek az én sorozatos döntéseim, mivel nem szeretnék egy felelőtlen házasságban megcsalt áldozat lenni, vagy elvált nővé válni! Én ettől előrelátóbb vagyok! Én ezt az érintetlenséget művészként, 28 évesen KINCSNEK tartom, méghozzá olyan RITKA kincsnek, amelyet NE devalváljunk obszcén kifejezésekkel, tudván azt, hogy a rivaldában az ilyen érintetlenség "fehér-holló effektus".

Ebben a torz, mocskos, horpadt világban 4 diplomát szerezni, éjt-nappallá téve tanulni, miközben színházban játszom, televízióban dolgozom, 6 miniszteri kitüntetést-méltatást átvettem, mind-mind azt bizonyítják, hogy az egész életem, sorsom példa lehet azok számára, akik ezt másként csinálják vagy csinálták.

Ezt nem elítélni kell, hanem erre felnézni! Aki mást mond, az hazudik!

Én magam soha nem cigarettáztam, soha nem ittam, soha nem hittem a kalandoroknak! Sőt, meneküljenek Tőlem! Még diszkóban sem voltam, könyvtárban annál inkább. Nem leszek senkinek a játékszere! Én ékszere kívánok lenni az Igazinak, akire várok! Jómagam az Alfát és Omegát keresem, érintetlenül, aki az ELSŐ és UTOLSÓ lesz életemben, és akit síron túlig szerethetek.

Mivel pszichológus (is) vagyok, a Robi által írt "dugás" szó és az általam most leírt SZERETKEZÉS között hatalmas szakadék van. Ahogy a Robi által írt „kefélés” sem állja meg a helyét egy TISZTELHETŐ TISZTA NŐBEN!

Én nem erre vágyom, hanem szeretkezésre, az Egyetlenemmel, aki méltó hozzám, nem csupán azért, mert megbecsültem magam és akit én is minden erőmmel megbecsülök majd.

Robival kapcsolatban ezen nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket csalódásként éltem meg, nem ezt szoktam meg Tőle. Főként nem egy konzervatív, klasszikus és módfelett tiszteletreméltó NŐ „virgo intacta” orvosi megnevezésre gondolva. Ebből a világból kihaltak a tradicionális értékek, kivesztek a klasszikus nézetek, az arisztokratikus jellemek, éppen ezért vagyok egyedül, mert töretlenül várom azt az EGYET, akivel minden nap ünnep és ajándék lesz, örökőszinte hű boldogságban. Még ha ez mesének is tűnik. Hiszek benne, amíg csak élek! Nem áldozom fel magam senkinek a kedvéért, kizárólag majd az Igazinak, az pedig nem áldozat lesz, hanem ajándék. Nem vagyok megalkuvó és nem hiszek a kompromisszumokban.

Én nem hinném azt, hogy a Robi által megnevezett női nemi szervet (egyéb aktusokat) ilyen közönséges módón kellene lealacsonyítani egy „szeplőtlen művésznő” esetében, hiszen a stílus maga az ember. Jómagam pedig valóban nem ezt érdemlem ennyi erény és megőrzött tisztaság, becsület közepette. Lehet ezek nagy szavak, de akárki megismerhet személyesen, nem árulok zsákbamacskát és akkor intelligenciánk találkozik vagy nem.

Az én esetemben pedig a testem, érintetlenségem egy meghitt, alázhatatlan, VÉDETT szentély, ez amit hordozok szilárd magatartással magamban. Én soha nem lennék illetlen szavakkal dobálózó akkor, amikor még személyesen nem is ismerem azt, akiről írok, holott lehet, Ő valóban egy "posztmodern Teréz Anya", és lehet, hogy "konzervatív forradalmat indít"... Okkal!

Eddig is helyesen döntöttem, hogy soha senkivel nem létesítettem intim kapcsolatot, felületes és hátsószándékkal, mert bizalmatlan vagyok. Joggal. Büszke vagyok a múltamra, az elért eredményeimre, a díjaimra, a diplomáimra, az őszinte emberek elismerő szeretetére.

Robit igazán kulturált embernek és férfinak tartom, ám a cikkben bizonyos szavai megléptek egy olyan határt egy intellektuális, művész-szűz NŐ esetében, ahol viszont a tiszteletlenség, és a megbecsülés hiánya köszön vissza. A közönségességet soha nem preferáltam, és a szüzességem iránti tiszteletlenséget pedig meggondolatlannak és felelőtlennek tartom.

Nem is ismer, nem tudhatja, milyen lelki-testi-szellemi kvalitásokkal vívom mindennapjaim. Hangot adtam ennek a médiában, mert tisztátlan és erkölcstelen a világ, és ettől fordult fel a gyomrom, 15 év megélt tapasztalásai után.

Magánügyből közügy lett. Én így tudtam védtelen és tiszta maradni egy tisztátlan világban. Színésznőként, nőként, művészként, számtalan diploma birtokosaként úgy vélem nekem a kulturált, kifinomult, ízléses kritika jár. Minden obszcén, trágár és gyalázatos tartalmat abortálva. Javaslom, mindenki nézzen a saját lelkiismeretébe, és gondolkozzon el azon, hogy érdemes-e pálcát törni egy szeplőtlen színésznő felett, aki mindezt ezzel a páratlan nyitottsággal példát statuálva felvállalta ebben a könyörtelen, hazug, irigy, álszent, komolytalan és stílustalan világban.

Robinak köszönöm, hogy gondolt rám ilyen vehemenciával. Úgy látom, hogy írásai közül a velem (RÓLAM) kapcsolatos írása a legolvasottabb és legnézettebb, legmarkánsabb hírértékkel rendelkező. Ezt a statisztikák is láthatóan bizonyítják. Ám ehhez nyilván én kellettem, mint "eszköz", vagy mint aktuális "médiatermék", továbbá az, hogy trágár, illetlen, alpári szavakat is beleolvasszon az amúgy hiteles kontextusba, a még nagyobb olvasottság, megosztások, és hatásvadászat érdekében.

Kedves Robi, előbb ismerj meg, nézz a szemembe, hallgassuk meg egymást, és utána mondj kritikát, kérlek!

Én szívesen találkozom Veled, akár még kamerák kereszttüzében is. Eddig is kedveltelek, ezután is, csupán kérlek az elvhű, erkölcseihez ragaszkodó, intellektuális művész-lényt NE vezesd egy másik vágányra, ahová NEM való!

A stílus sem méltó egy méltóságteljes tiszta ügyhöz. Mert: "A DOLGOK ÉRTÉKÉT AZOK RITKASÁGA ADJA"!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy G.w.M-et a földre teperik és bilincsbe verve elviszik a kommandósok
A rapper teljesen ledöbbent, amikor a feketeruhások kirángatták az autójából. A videóból kiderült, miért történt a rajtaütés és hová vitték.


Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.

„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”

– így vezette fel az akciót Sebestyén Balázs a rajtaütésről készült videóban.

A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.

„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:

„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”

A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.

A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Puzsér Róbert: Ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája
A Megasztárban történt egyik szóváltás kapcsán fejtette ki véleményét a kritikus. Szerinte a showműsor morális mélyponton van, és az énekesnő ebben kulcsszerepet játszik.


Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.

A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.

Puzsér szerint ez nem magyarázza a viselkedést, amit az énekesnő a műsorban mutat. Úgy gondolja, hogy már az is probléma, hogy a tehetségkutatóban sok a trágárság, de szerinte Tóth Gabi jelenléte tovább rontja a színvonalat.

„Nem az a baj Tóth Gabival, hogy nincs érettségije, hanem az a baj Tóth Gabival, hogy ordenáré proli p*csa”

– fogalmazott keményen a kritikus. Hozzátette: például Egerszegi Krisztinának is csak nyolc általánosa van, mégis „egy hölgy”, szemben Tóth Gabival.

Puzsér arról is beszélt, hogy nehéz végignézni, mi történik Tóth Gabival a képernyőn keresztül. Úgy látja

„ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája. Ez a legközönségesebb, leggyalázatosabb”.

Szerinte az énekesnő „arcában tükröződő lénye” is közönséges és eltorzult. Azt is kifogásolta, hogy a szórakoztatóipar kiemelt figyelmet fordít egy olyan szereplőre, aki szerinte nem bírja a kritikát.

„Ez lett a szólásszabadság, hogy itt bárki bármit mondhat? Hát akkor megyek, és megverem!” – idézte fel Puzsér az énekesnő reakcióját, aki így fenyegette meg a versenyzőt.

Végül úgy fogalmazott, hogy régen ilyen viselkedés csak realitykben volt jellemző, ahol „sztriptíztáncosok, pornósok, prostik meg mindenféle prolik” szerepeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ott tettél alám, ahol tudtál” – Győzike úgy köszöntötte fel Gáspár Zsoltit, hogy közben oda is szúrt neki
A két Gáspár-testvér híresen rossz viszonyt ápol, de a showman azért üzent öccsének a születésnapja alkalmából – nem akárhogyan.


Meglehetősen pikírt sílusban megírt posztban köszöntötte fel testvérét Gáspár Győző. Nem titok, hogy a két fivér régóta rossz kapcsolatban van, legutóbb egy családi tulajdonban lévő ingatlan miatt estek egymásnak (erről itt írtunk bővebben). Győzike akkor igen kemény szavakkal illette Zsoltit:

„Szégyellem magam, hogy ő az én testvérem. Az utolsó cigány nem tenné meg ezt a szomszédjával, a barátjával, amit a testvérem velem megtett.”

Azok után, hogy a showman hosszú ideje kritizálja öccsét, most kissé meglepő, hogy látszólag békülékeny hangnemet megütő bejegyzésben köszöntötte fel Zsoltit az 50. születésnapján.

„Kedves testvérem! Ma lettél 50 éves – Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben és szeretetben. Ha össze kellene foglalni ezt az 50 évet, be kell vallanom, nem mindig voltunk jó testvérek. Sajnos sokszor ott tettél alám, ahol tudtál, és ez fájt nekem. Őszintén sajnálom, hogy ez az 50 év így telt el közöttünk”

– írta Facebookon Győzike több közös fotó kíséretében.

A poszt szerint bízik abban, hogy „a következő évtizedek már békében, szeretetben és megértésben fognak telni”.

„Voltak vitáink, veszekedéseink, de valahogy mindig a te oldaladra billent a mérleg. Mindezek ellenére szeretettel gondolok rád, és szívből kívánok nagyon boldog születésnapot – sok erőt, egészséget, és hogy életed virágkorát most éld meg igazán” – üzente Gáspár Győző, majd így zárta le a köszöntést:

„Szeretettel: A testvér aki mindig az utolsó volt az életedben”

Gáspár Győző korábban Hajdú Péter műsorában is beszélt öccsével való konfliktusáról. Mint mondta, ő vezette be az Zsoltit a show-biznisz világába, de ő később hátat fordított neki. „Zsolti felépített egy birodalmat az én hátamon, és amikor a csúcspontjára ért, ott hagyott engem a francba. Csinált egy olyat, hogy kaptam egy ajánlatot egy tévétől X forintért, ő aláment, és ő kapta meg a műsort. Megcsinálta a saját testvérével.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Házasság első látásra: ismert férfi lehet a titokzatos vőlegény, az újabb menyasszony már bemutatkozott
A festőművész Zavira nem vágyott ismert férjre, de nagyon úgy tűnik, hogy egy ilyen társat találtak neki a szakértők.


Váratlan fordulat történt a Házasság első látásra új évadában. A TV2 párkapcsolati realityjében eddig 12 szerelemre vágyó embert állítottak párba, most azonban a már megismert párosok mellé egy újabb férj és feleség érkezik.

A keddi adásban már be is mutatkozott a menyasszony, Tóth Bettina, aki Zavira néven ismert a művészvilágban.

„Iszonyatosan erős nőnek tartom magam, aki belülről egy nagyon érzékeny nő, és vágyik a gyengédségre. Eddig eléggé szívből éltem, és ösztönösen döntöttem, ezért a kísérlettől azt várok, hogy a szakértők segítségével össze tudjuk hangolni az eszemet a szívemmel. Nagyon férjhez szeretnék menni, de a megfelelő emberhez, és iszonyatosan remélem, hogy ez a kísérlet megadja ezt a férfit nekem”

– mondta a 31 éves festőművész a bemutatkozó kisfilmjében.

A műsor szakértői úgy gondolták, hogy Zavirához egy idősebb férfi illik, aki erőt sugároz, de biztonságot ad számára. Végül találtak is neki valakit, egyelőre azonban rejtély, ki lehet az.

Az adás végén a nézők láthatták, ahogy Zavira bevonul az esküvő helyszínére, ahol a násznép már várta. Köztük volt a már összeállt hat pár is, akik nem értették, miért a menyasszony érkezik meg először. Ő maga egészen más miatt kezdett aggódni.

„Láttam a násznépből, hogy több ismerős arc is van közöttük a tévén keresztül, és egyből elkezdtem agyalni, hogy te jó ég, akkor biztosan ismert lesz a férjem is. Nem szerettem volna ismert férjet, úgyhogy elfogott a pánik, és elkezdtem stresszelni, hogy vajon ki lesz az, sőt, arra is gondoltam, hogy mi van, ha a násznép közül áll fel valaki”

– mondta Zavira.

A titokzatos férj kilétére a következő adásban derül fény.


Link másolása
KÖVESS MINKET: