HÍREK
A Rovatból

Óriási káosz alakult ki a Pfizer-oltás miatt: tömegek várnak a kórházaknál, az időpontfoglaló még mindig elérhetetlen

Rengetegen akarják beadatni maguknak a Pfizer vakcináját, miután Orbán Viktor közölte, hogy erre hetekig nem lesz lehetőség a 16-18 évesek oltása miatt. Időpontot viszont továbbra sem lehet foglalni, sokan pedig regisztráció nélkül is sorba állnak a védőoltásért.


Mint megírtuk, péntek reggel 8 órától a koronavírus elleni oltásra regisztráltak már a Pfizer-vakcinájára is foglalhatnak (azaz csak foglalhatnának) időpontot, de csak a mai napra. Ez ma reggel derült ki, és

rögtön olyan óriási lett az érdeklődés, hogy mire ténylegesen megnyílt volna a lehetőség, az online időpontfoglaló oldal már össze is omlott, reggel 7 óra óta elérhetetlen.

Ez azonban nem tántorítja el az embereket attól, hogy megrohamozzák a kórházi oltópontokat, noha elvben csak azok mehetnének oltásra, akik regisztráltak és időpontjuk is van.

A fővárosi Honvédkórháznál például már délelőtt hosszú sorok alakultak ki. A várakozók a helyszínen tartózkodó munkatársunk szerint türelmesek, bár a távolságot nem mindenki tartja be. Több száz méter hosszú lehetett a sor a fotósunk szerint.

Kollégánk kérdésére többen elmondták, hogy

nincs regisztrációjuk, csak úgy odamentek, hátha kaphatnak a Pfizer-vakcinából. Azért reménykednek, mert elterjedt a hír, hogy így is sorra kerülhetnek, és időpont sem kell.

Videó a hatalmas sorról:

A Telex szerint viszont előre engedik azokat, akiknek sikerült időpontot foglalniuk, ám ilyen alig van a sorban állók közül.

A kórház közben kiadott egy közleményt, amiben tájékoztatnak, hogy

"az újonnan érkezőket csak Astra Zeneca vagy Sinopharm oltóanyaggal tudják beoltani", mert a Pfizer már elfogyott.

A helyszínen készült fotóink:

A 11. kerületi Szent Imre Kórháznál is hasonló állapotok uralkodnak. A hvg.hu arról számolt be, hogy nagy a sor, de gyorsan halad. Egy ott lévő elmondása szerint fél 12 körül egy rendőr és egy katona végigment a soron, megszámolták, hányan vannak, majd szóltak, hogy többen már ne álljanak sorba, mert nagyjából annyi a kapacitás mára, amennyien már ott vannak.

Háromnegyed 12-kor hivatalosan is lezárták a sort, már nem lehet beállni. Mindenki kapott egy sorszámot, állítólag azok is, akiknek nem volt időpontjuk.

A Korányi kórháznál is óriási a sor. Egy újságíró a Twitteren azt írta, hogy nem kérnek regisztrációt, a várakozók sorszámot kapnak, és még ásványvizet is osztanak nekik. Azt is megtudta egy nővértől, hogy összesen 540 Pfizer-vakcinájuk volt a kezdéskor.

Az Uzsoki utcai kórháznál a hvg.hu egyik olvasója szerint délelőtt 11 körül 3-400 méteres sor állt, a tömeg pedig folyamatosan nő, percek alatt kb. 100 méterrel, de a sor viszonylag gyorsan halad. Állítólag ott mindenki megkaphatja a Pfizert, mert van elég az oltóanyagból, csak ki kell várni a sort. Ez persze gyorsan változhat a sor további növekedésével.

Ezzel ellentétben a Kútvölgyi kórháznál délelőtt csak azokat fogadták a hvg.hu szerint, akik tudtak időpontot foglalni.

De nem csak Budapesten, más nagyvárosok kórházi oltópontjain is óriási az érdeklődés a Pfizer-vakcina iránt.

Székesfehérváron késő délelőtt körülbelül

1000-1500 ember állt sorban

a Fehérvár Televízió tudósítása szerint. Az fmc.hu úgy tudja, hogy a Hunyadi utcai szakrendelő összes helyiségében oltanak délelőtt 10 óta, és hiába halad folyamatosan a sor, délelőtt nagyjából 1,5 óra volt a várakozási idő. Azt is írják, hogy nemcsak a kórháznál, de a környéken is olyan hatalmas a forgalom, hogy szinte lehetetlen parkolóhelyet találni arrafelé.

Cser-Palkovics András polgármester az alábbiakat közölte a helyzettel kapcsolatban: "Sajnos önkormányzatként nincs lehetőségünk befolyásolni az oltási program bármilyen elemét, de minden létező segítséget felajánlottunk a Kórháznak, valamint a sorban állók számára hamarosan vizet osztunk és mobilmosdókat állítunk fel a Városgondnokság segítségével. Reméljük, hogy a helyzet mielőbb megoldódik."

A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház oltópontjánál is több száz méteresre duzzadt mostanra a sor, van, aki már kisszéket is vitt magával a Telex szerint. A katonák és rendőrök karszalagot és hozzájáruló nyilatkozatot osztogatnak a sorban állóknak – akinek jut, az biztosan kap oltást. Aki regisztráltként a kínai vakcinára vár, azt előreveszik.

Az egri Markhot Ferenc Kórháznál is több százan várakoznak a Telex beszámolója szerint. Ott is katonák irányítják az embereket, egyelőre senkit nem küldenek el, de azt nem tudják, jut-e majd mindenkinek a vágyott Pfizer-oltóanyagból.

Kora reggel érkezett a váratlan hír, hogy csak ma a Pfizer-vakcinájával való oltásra is lehet időpontot foglalni.

Elvileg 8-kor nyitották meg ezt a lehetőséget az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT), de akkorra már az online időpontfoglaló oldal összeomlott, így csak annak sikerült időpontot foglalni magának, aki nagyon korán kelt. Reggel 7 órakor már azt írta ki az oldal, hogy "A webhely nem érhető el", ez pedig azóta sem változott.

Az EESZT főoldala ekkor még bejött, az alábbi tájékoztatást adták:

"Az EESZT portálja jelenleg korlátozottan érhető el. A betegellátás menetét a fennakadás nem befolyásolja, a medikai rendszerek EESZT kapcsolata zavartalan. Amennyiben az EESZT portál szolgáltatásait kívánja igénybe venni, kérjük, látogasson vissza oldalunkra később. Kollégáink dolgoznak az elérhetőség visszaállításán. Megértését és türelmét köszönjük!"

Nem sokkal később viszont már azt se lehetett megnyitni, be sem tölt az oldal. A helyzet pedig reggel óta változatlan.

Az operatív törzs délelőtti sajtótájékoztatóján Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője azt mondta,

„terheléses támadás érte az informatikai rendszert, ezért leállt a lehetőség az oltásra való jelentkezésre".

Elmondása szerint a támadás a receptfelírás rendszerét is érintette, ezt már sikerült helyreállítani. Azonban az időpontfoglaláshoz szükséges informatikai alkalmazás helyreállításán még dolgoznak.

"A támadást felelőtlen emberek követték el. Ehhez hasonló támadások más országokban is előfordultak már"

- mondta a rendőr alezredes.

Vélhetően az is sokat hozzátett a kialakult helyzethez, hogy Orbán Viktor a reggeli rádióinterjújában azt mondta, hogy aki a Pfizer védőoltását szeretné beadatni magának, az még ma megteheti, utána viszont hetekig nem lesz rá lehetőség, mivel május 10-től elkezdik oltani a 16-18 éves fiatalokat, és mostantól nekik teszik félre a Pfizer oltóanyagát, mert ők csak ezt kaphatják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Öt orosz drón a lengyel NATO-bázis felé tartott, hármat holland vadászrepülők lőttek le
Összesen 19 pilóta nélküli eszköz sértette meg a lengyel légteret szerda hajnalban; több visszafordult, a többit megsemmisítették. A történtek után Varsó a 4-es cikkely alkalmazását kérte.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda hajnalban 19 orosz drón lépett be a lengyel légtérbe. A légvédelem a többséget lelőtte, több eszköz pedig visszafordult Ukrajna felé.

A történtek után a NATO szerda délután biztonsági tanácskozást tartott. A lengyel hatóságok ismertették az előzetes vizsgálat eredményét.

A Die Welt értesülése alapján a HVG azt írta, hogy

öt drón egy olyan NATO-bázis felé repült, ahonnan rendszeresen szállítanak katonai felszerelést Ukrajnába.

Az öt közül hármat holland F–35-ös vadászgépek lőttek le, kettő pedig eddig tisztázatlan körülmények között zuhant le a német lap szerint.

A Weltnek egy magas rangú NATO-tiszt név nélkül azt mondta,

nagy valószínűséggel szándékosan hatoltak be a drónok a NATO légterébe. Szerinte az orosz fél azt akarta felmérni, a szövetség milyen gyorsan és milyen eszközökkel reagál.

Erre utalhat az is, hogy a roncsokban nem találtak robbanóanyagot.

Az eset miatt Lengyelország kérte a NATO 4-es cikkelyének alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy a szövetség fő döntéshozó testülete megtárgyalja, veszélyben van-e a tagállam területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Az események után az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen úgy fogalmazott: „Európa harcban áll.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz visszaszólt Orbán Viktoréknak a Charlie Kirk elleni merénylet után
Charlie Kirk halála kapcsán azt írta, az erőszak a démonizálás következménye, és ez a magyar közéletre is igaz. Felidézte a „poloskák” és „ki kell takarítani” fordulatokat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán reagált Charlie Kirk halálára és Orbán Viktor szavaira, vette észre a 24.hu. Szerinte Donald Trump amerikai elnök reakciója pontos volt: „Az erőszak és a gyilkosság annak a tragikus következménye, amikor démonizálni kezdik azokat, akikkel nem értenek egyet.”

Úgy véli, ez a magyar valóságra is igaz. Felidézte, hogy Orbán „poloskákról” beszélt, akiket „ki kell takarítani”, a kormányoldal szereplői pedig rendszeresen címkéznek, listáznak, ellenséget keresnek és démonizálnak. A kötcsei beszédben szerinte a miniszterelnök megfenyegette azokat, akik nem hajlandók ugyanazt ismételni, mint ő.

„Ez már régen nem politika. Ez gyűlöletgyártás, ami mérgezi a közösséget, rombolja a társadalmat, és fokozatosan elzárja az utat a békés viták elől. Szavakból golyót öntenek, és ezzel mérgezik a társadalmat. A vezető, aki nem példát mutat, hanem ellenségképeket gyárt, végső soron saját népét hergeli egymás ellen.”

Hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt szerint lehet máshogy látni a világot, lehet vitázni és élesen ütköztetni érveket, de nem szabad démonizálni azt, aki másként gondolkodik.

A volt vezérkari főnök Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek is üzent. „Vas az van, de nincsen agy” – így kommentálta azt, amit szerinte a kormány szerdán bemutatott, miután orosz drónokat lőttek le Lengyelország felett. Úgy fogalmazott, a modern hadviselés alapja a többdimenziós gondolkodás, a gyors helyzetfelismerés és a különböző haderőnemek, képességek összehangolása. Szerinte nálunk a reakciók lassúak, széttartók és következetlenek.

Kiemelte, hogy nem a katonákkal van probléma, hanem a vezetéssel és a rendszerrel.

„Nem az emberanyaggal van baj, hanem a rendszer hiányával. Egy hadsereg ereje nem a technikában vagy a vasban, hanem a vezetésben, a vízióban és a felkészültségben rejlik. A nemzeti védelemnek összetartó, ellenállóképes struktúrát kellene biztosítania, amelyben a katonák nemcsak végrehajtók, hanem egy nagyobb stratégiai kép részei. Jelenleg azonban nincs koncepció, nincs reziliencia, nincs világos célrendszer.”

Hozzátette, fájdalmas látni, hogy egy nagy szervezet korszerű eszközökkel sem képes valódi honvédelmi értéket teremteni, mert hiányzik a stratégiai irány és a vezetői koncepció. „A honvédelem nem adminisztratív gyakorlat, nem díszlet. A honvédelem egy nemzet önvédelmi reflexe, amelynek világos vezetéssel, összehangolt képességekkel és stratégiai gondolkodással kell működnie.”

Szerinte amíg ez nincs, addig a modern eszközök, a katonai eskü és a zászló sem elegendő: stratégiai bénultság marad hadműveleti szint helyett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.

Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.

Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.

Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.

A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy

a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.

Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,

ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.

A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ennyire durva támadásokra nem számított, ezt mondta az RTL-nek Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke
A hoteljükben 16 órával a kezdés előtt a Magyar Posta lemondott egy 100 fős rendezvényt, indoklás nélkül. Szerinte lejárató cikkek jelentek meg, és ha kár éri a vállalkozását, jogi lépést tesz.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt új alelnöke és a balatonfüredi Margaréta Hotel ügyvezetője. Az elnökség javaslatára szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke lesz, vasárnap Kötcsén taps fogadta a színpadon.

Forsthoffer az RTL Híradónak számolt be arról, hogy politikai szerepvállalása után nem sokkal a Magyar Posta 16 órával a kezdés előtt lemondta a szállodába szervezett, 100 fős rendezvény foglalását. „Indoklást nem kaptunk erre, egy telefonban hangzott el, hogy felsőbb utasításra történt a lemondás. Nem tudjuk az okát továbbra sem, és nem állnak velünk kapcsolatban jelenleg sem levélben, sem telefonon.”

A Magyar Posta a hírműsornak azt írta, a közvetítővel kötött szerződés alapján bármikor elállhat a megállapodástól. Szerintük a vállalkozást nem érte kár, mert a Lounge Event Kft. a szolgáltató felé vállalt feltételeknek most is eleget tesz.

Forsthoffer szerint a kinevezése óta támadások érik.

„Mivel ebben az országban élek, teljes mértékben számítottam erre. A mértékére, azért nem ennyire durvára számítottam, de igen, tisztában voltam azzal, hogy mit vállalok, hogy a bőrünket viszem a vásárra.”

A kormánypárti sajtó koszos szobákat, romlott ételeket és rejtett költségeket emleget. A Tisza alelnöke olyan bejegyzéseket mutatott, amelyekben a most őt bíráló médium dolgozói korábban dicsérték a hotelt.

„Ez a szálloda 43 éve itt áll, és ez után is itt fog állni, és dolgozunk tovább, és felelősséget vállalunk a 30 munkavállalóért, aki itt dolgozik, mert nagyon fontosak ők a számunkra. Mindent megteszünk, hogy őket ez a legkevésbé terhelje. Jelenleg sok a terhelés emiatt, ők is kapják a bántásokat.”

Forsthoffer azt mondta, ha a lejárató kampány kárt okoz, jogi lépéseket tesz.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: