Neked bejön, ha egy férfi két copfban hordja a hosszú haját? – Régen pedig ez volt a divat
Egykor nem csak akkor hordott hosszú hajat egy férfi, ha metálzenét hallgatott, hipszter-professzor volt vagy úgy próbált meg nőhöz jutni, hogy Momoa-utánzatra növesztette a haját, hátha a kiszemeltek nem veszik észre a tincsek alatt megbúvó különbséget. A 19. század közepéig az lett volna feltűnő és lázadó magatartás, ha egy fiú tüsifrizurát vágatott volna magának. A múltban csak az előkelő rétegek követték a divatot, a hajviselet ugyanis utalt a származásra és vagyoni helyzetre is.
Az elválasztott hajat általában sodorva vagy a fül mellé fonva, csimbókban viselték a honi férfiak. A csimbók tipikus magyar szokásként gyűrűzött be a hajkultúrába: a tincseket három ágra fonták, és mindig a fül előtt kétoldalt kötötték csomóba, soha nem hátul, de néha csak úgy lógva hagyták a varkocsba fogott frizurát. Amikor egy férfi kopaszodni kezdett, a gyérülő hajkoronáját kipótolta és úgy kötötte meg, úgyhogy gyakorlatilag férfi fonat-parókát is hordtak elődeink. Az sem volt ritka, hogy az üstököt – amely a homlok közepétől induló hajtincs vagy hajcsomó – több ágú fonatban hordták hátul. Akik munka közben összefogták a hajukat, azok görbefésűvel tűzték fel, vagy hátul zacskóba kötözték, esetleg csak begyűrték a kalap vagy süveg alá.
A borotvált üstökű kopasz fej később már csak a világól elzártan élő, moldvai csángó férfiaknál maradt népszerű.
Az 1848-as szabadságharc azonban felülírta a hagyományokat, hiszen a praktikum és a higiénia úgy kívánta meg, hogy a résztvevő katonák és nemzetőrök megváljanak hajzuhatagjaiktól. És köszönhetően az általános hadkötelezettségnek, elég gyorsan lezajlott a forradalmi változás.
A 19. század végén már csak a hagyományőrző idősek és pásztorok őrizték fejük búbján az egykor átlagosnak számító, hosszú sörényüket. Ugyan ’48-ban még akadtak olyan székelyek, akiknek csimbókba volt kötve a hajuk, de utána egyre jobban kikopott az a szokás, hogy az urak és az asszonyok hajviselete hasonlítson egymáshoz. Utána a fiatalok úgynevezett körhajat (ez a nyakszirt alatt lekerekített, elöl hosszabbra meghagyott hajviselet), az öregek és a gyerekek kefehajat vagy csikófrizurát hordtak, a legények pedig félrefésültet.
Egy nemzetőr legendás, félméteres hajfonata
Élt egy 1848-as nemzetőr, Kovács János, aki nem volt hősies harcos, és semmi különöset nem jegyzett fel róla a történelem. Csupán azért maradt meg az emberiség emlékezetében, mert ellenállt az egyre divatosabbá váló rövid frizurának, és hosszú, 52 centiméteres copfjával jelentkezett szolgálatra. A hosszú, hármas fonása zsinór nélkül is egyben maradt, mivel az ápolásához disznóhájat használt.
Ám a „tincshangulatot” hamar letörték a nemzetőrségben, hiszen az osztrák-magyar közös hadsereg tagjai egyenruhát, fegyvert, valamint kötelező hajnyírást is kaptak. János azonban eltette emlékbe levágott haját, így kerülhetett később a vaskos varkocs a Néprajzi Múzeumba, a textil- és viseletgyűjtemény 83 967. leltári számú tárgyaként. Egyes régiókban a haj levágása gyakorlatilag csonkítással ért fel, és büntetésként alkalmazták, illetve rendkívül megalázónak élte meg az, akit megkopasztottak. A magyar parasztságnál a legtovább élő hiedelem a levágott haj és köröm szétszórásának tilalma volt.
Ami a szakállat illeti, sokáig nemesi kiváltságnak számított, főleg a feudalizmus alatt. A szabadságharc után főként idősebb férfiak növesztették, ugyanis rangot és kort jelzett. Akkoriban hódított a Kossuth-szakáll: az arc- és állperemen rövidre nyírt fazon. Divatos volt még a körszakáll, a barkó, pajesz (más néven pakumpart) vagy a széles császárszakáll is, de a legtöbben szakáll nélkül jártak.
Manapság a fiúk ugyan sokféle frizurát viselnek, de inkább a rövid- és félhosszú fazonokat részesítik előnyben, fonást legfeljebb mókából láthatunk egy legénybúcsún. A hosszú haj ritkaságnak számít az erősebbik nemnél (hipszterek, professzorok, latintánc-oktatók és viking-becsípődéses hagyományőrzők kasztjait leszámítva), ahogyan a terebélyes szakáll vagy körszakáll is, de önmagában bajuszt – szakáll nélkül – is igen kevesen viselnek. Holott a férfiaknak ugyanakkora fegyver lehet az arcszőrzettel való kísérletezés, mint a nőknek a malterosvödörnyi smink.
Források:
https://mondak.blog.hu/2010/07/06/magyar_hajviselet_a_varkocs
http://regi.asbothkeszthely.hu/palyazatok/Hatartalanul3/A%2019.%20szazad.pdf
https://www.neprajz.hu/gyujtemenyek/a-honap-mutargya/kovacs-janos-hajanak-ot-elete.html
http://www.mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1407.html
http://regi.asbothkeszthely.hu/palyazatok/Hatartalanul3/Szekelyfoldi.pdf
Herman Ottó: A magyar nép arcza és jelleme