VIDEÓK
A Rovatból

Hosszú Katinka videóban vallott arról, milyen mezőnyben küzdött az aranyért

Férje és edzője, Shane Tussup is értékelte a teljesítményét.

Link másolása

Néhány perces videóban számol be Hosszú Katinka az Eb-n töltött négy napjáról, amelyben egyéniben és váltóban is úszott.

Edzésből jött és a verseny után rögtön vissza is tér majd a kemény munkába, de a versenyen remekül teljesített. 200 vegyesen nyert nagyon jó idővel, aztán következett a 100 hát, szinte egyből, miután dobogóra állt. Itt második lett.

A nap szenzációja a 3. szám volt; mint elmondta, a két döntő után nem érezte magát száz százalékosnak, de a váltóban minden kiúszott magából. Teljes erővel kezdte a 200 métert, miután Kapás Bogi elsőnek adta át neki a stafétát, pedig tudta: azért ez hosszú táv ahhoz, hogy sprintelve kezdje. Az utolsó 50 métert már nagyon érezte, de úgy gondolja, jó taktika volt így választani.

A medencében olyan nagyságokkal úszott, mint például Federica Pellegrini világcsúcstartóval. A teljesítményükön is látszott, hogy nem egyszerű a mezőny - de úgy volt vele, hogy "ezt meg kell csinálni, nincs mese". Katinka külön kiemelte, hogy jó érzés volt látni a rengeteg magyar zászlót: "olyan volt, mintha otthon úsztunk volna".

A felvételen megszólal férje és edzője, Shane Tussup, aki szerint nagy előrelépést tettek a versenyben, be tudnak gyakorolni néhány dolgot az olimpiára. Kiemelte azt is, hogy az Eb-nek van egy olyan dinamikája, mint a többi versenynek nem, amire év közben járnak. A napokban utaznak vissza Pestre, a többieknek már onnan fognak szurkolni a tévé előtt.

Ha tetszett a videó, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


VIDEÓK
Holdbéli táj - ennyi maradt a Vekeri-tóból
A Tisza vizével próbálják megmenteni a tavat. Sok Vekeri-tó lesz még - mondja a szakember.

Link másolása

Idén nyárra megint teljesen kiszáradt a Debrecen mellett található Vekeri-tó. Az egykori kedvelt üdülőhelyként szolgáló vízfelület az Erdőspusztai tórendeszer egyik utolsó túlélője volt. Az idei súlyos aszály azonban minden vizet kivitt a tóból, amit már csak egy jelentős beruházással lehet megmenteni.

A jövőben ráadásul

nagyon sok hasonló tragédia játszódhat majd le a szemünk előtt Magyarországon.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

VIDEÓK
Videón, ahogy mintegy 200 szarvas dübörög keresztül az erdőn
A Komárom-Esztergom megyei szomódi erdő a hatalmas szarvasrudli vonulásától zengett, a nem mindennapi látványról felvétel is készült.

Link másolása

Hatalmas szarvasrudli vonulásától morajlott a szomódi erdő, amikor mintegy 200 szarvas csörtetett keresztül rajta a napokban – írja a Komárom-Esztergom megyei hírportál.

A szarvasok vonulásáról videó is készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


VIDEÓK
Videó: különleges felvétel a teljes augusztus 27-i tűzijátékról
Aki lemaradt róla, most szokatlan perspektívából nézheti meg az egész show-t.

Link másolása

Szombaton, a bizonytalan időjárási viszonyok miatt egy hét késéssel pótolták be az augusztus 20-i ünnepségek fő attrakcióját, a látványos tűzijátékot és fényshow-t.

Kollégánk különleges helyről, a szokásostól eltérő perspektívából rögzítette a nagyszabású eseményt, így azt most az is meg tudja tekinteni, aki valamilyen okból lemaradt róla.

Az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték teljes hosszában


Link másolása
KÖVESS MINKET:


VIDEÓK
Videó: „A V2-es hangja gyógyít” – így ünnepelték Budapesten a Harley-Davidson 120. születésnapját
Motoros fesztivállal ünepelték a hétvégén a legendás márka születésnapját. A dübörgő gépcsodák elárasztották Budapestet, voltak köztük igazán különleges darabok is.

Link másolása

Motorosok lepték el a hétvégén Budapestet, itt tartották ugyanis a Harley-Davidson 120 éves fennállására szervezett összejövetelt.

A június 22-től 25-ig tartó rendezvény programjainak jelentős része a Papp László Budapest Sportarénában, illetve a Puskás Ferenc Stadion környékén zajlott, de

az elmúlt a napokban a város minden pontján lehetett találkozni a csillogó, berregő gépcsodákkal.

A városlakók közül persze talán nem mindenki rajongott a zajos felvonulásért, de a legendás márka egyik rajongója szerint a „V2-es hangja gyógyít”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: