KULT

A tiszteletbeli magyar blueslegenda

Ripoff Raskolnikov huszonöt éve gyakorlatilag hazajár hozzánk, a magyar nyelvet is folyékonyan megtanulta.

Link másolása

Nemigen van nála jellegzetesebb figura a hazai blues színtéren: karizmatikus énekhangja mellett csíkos öltönye és a mellére tűzött műanyag virág is összetéveszthetetlenné teszik. Fanyar humora úgyszintén egyedi színfoltot jelent a sokszor elég sótlan összekötő szövegekkel operáló zenészek között. Egy véletlennek köszönhetően vetődött először Magyarországra, de ma már sokkal inkább az otthonának érzi, mint Ausztriát. Arról beszélgettünk, mennyire sikerült beilleszkednie választott lakóhelyén, érződik-e szerinte a magyarok mentalitásán a szocialista múlt, illetve lát-e még esélyt a blues műfaj felfutására.

– Hogy indult a zenei érdeklődésed?

– Leginkább Bob Dylan korai akusztikus lemezein, illetve a Rolling Stones-on keresztül jutottam el a ’30-as évekbeli bluesgitárosokig, akiktől ihletet kaptam. A Woodstocki Fesztivál idején voltam 14 éves, tombolt a hippimozgalom, nem csoda, hogy sokakhoz hasonlóan szintén gitározni kezdtem. A mai napig nagy Dylan-rajongó vagyok, illetve a ’60-as évek blueszenészei közül is sokan inspiráltak, ez erősen érződik is a dalaimon. De sosem akartam beskatulyázni magam egyetlen műfajba. A pályafutásomat utcazenészként kezdtem, ebben az időszakban inkább a folk, a country és a bluegrass állt hozzám közel. Később Németországban pedig egy klasszikus rockzenekarban is játszottam.

ripoff3

Névjegy

Ripoff Raskolnikov 1955-ben született Linzben. Tizenkét éves korában szüleivel Németországba költözött, ott fejezte be a középiskolát. Érettségi után úgy döntött, elmegy világot látni: utazgatásai során megfordult Angliában, Hollandiában és Franciaországban is, többnyire utcazenéléssel keresve a kenyerét.

Tizenöt évet töltött hazájától távol, mielőtt visszatért. Grazhoz közel, egy eldugott faluba költözött, és nulláról kezdte el felépíteni karrierjét. Az elején egyedül lépett fel és írt dalokat, majd miután fokozatosan megismerte az ottani közeget, 20th Century Blues Band néven alapított zenekart, amely stílszerűen a századfordulóig működött.

Magyarországon a rendszerváltás környékétől koncertezik rendszeresen. A ’90-es évek végén vásárolt egy házat Vas megyében, azóta idejének nagy részét nálunk tölti. Jelenlegi zenekara, a Ripoff Raskolnikov Band 2006 óta működik, rajta kívül csak magyar tagokkal: Gyenge Lajos dobol, Varga Laca basszusgitározik, Nagy Szabolcs a billentyűs. Emellett tagja még a Tom Waits dalait színpadra állító Braindogs szupergruppnak is (ebben az együttesben Kiss Tibi és a Livius is tag a Quimbyből).

ripoff4

– Hogyan alakítottad ki az imidzsed, a nevedtől kezdve a fellépőruhádig?

– Sosem voltam igazán tudatos ezen a téren, inkább csak maguktól alakultak a dolgok. A hippikorszakomban még egyáltalán nem hordtam öltönyt, az egész úgy jött, hogy egy barátom adott nekem egyet, mondván ebben házasodott évekkel azelőtt, és azóta a szekrényben áll. Felpróbáltam és rájöttem, hogy annyira nem is áll rosszul. Rá nagyjából fél évvel egy fellépésemen mondta nekem egy másik barátom, hogy "figyelj, ez az öltöny nagyon temetős, fel kéne dobni valamivel." Adott egy műanyag virágot, én meg ráhagytam, azóta hordom azt is – ennek is már vagy harminc éve. A rajongóim nem is tudják hová tenni, ha valamiért nincs rajtam, amikor koncertezem. A kalap viszonylag új, hiszen ha az ember elkezd kopaszodni, szükségszerűen elgondolkodik rajta – de ez is olyanná vált, hogy nem szívesen megyek fel nélküle a színpadra (mosolyog).

A nevemet akkor találtam ki, amikor elkezdtem szólóban koncertezni. Nem akartam az eredetit használni, mert az túl osztrákos hangzású, ugyanakkor valami kamu amerikai bluesnevet sem szerettem volna. Úgyhogy végül ez lett, és rajtam ragadt. Annyira, hogy

az ismerőseim közül is szinte mindenki ezen a néven szólít, az igazit nagyon kevesen ismerik. Érdekes, mert ez is egy olyan dolog volt, amit túlságosan nem gondoltam át előre, gyakorlatilag egy véletlen vált az egész életemet meghatározó realitássá.

– Hogyan kerültél először Magyarországra?

– Ennek is egy véletlen volt az alapja. A 20th Century Blues Banddel egy osztrák fesztiválon játszottunk 1985-86 környékén, ott volt egy magyar színházi csapat is, akikkel Gerhes Gábor is fellépett (Munkácsy-díjas festő, képzőművész, tervezőgrafikus – a szerk.) A koncertünk után odajött hozzám azzal, hogy nagyon tetszett neki, amit csinálunk, és nem lenne-e kedvünk eljönni Magyarországra is. Rábólintottunk, és nem sokkal később, 1987-ben el is töltöttünk itt egy hétvégét. Felléptünk Szolnokon, illetve Budapesten az Almássy téri szabadidőközpontban. Nekem nagyon bejött ez a két magyar buli, azzal együtt is, hogy anyagilag nem volt túl jövedelmező.

A zenésztársaimat viszont annyira nem fogta meg, így legközelebb már nélkülük, szólóban léptem fel. Ekkor, 1989-ben ismerkedtem meg a Palermo Boogie Ganggel, szintén az Almássy téren. Kialakult köztünk egy nagy bluesbarátság, innentől kezdtem el gyakrabban Magyarországra járni. Rá egy évre Podlovics Péter (ma többek között a Quimby menedzsere – a szerk.) megszervezte a Pecsában a Weast fesztivált, utána pedig meghívott jammelni a Palermo ritmusszekciójával a nem sokkal korábban megnyílt Tilos az Á-ba. Ott szintén stabil fellépő lettem, és azóta is Péter szervezi minden magyarországi koncertemet, sőt a lemezeimet is ő adja ki.

Az Early days c. dal a Muzikumból, és a az It's Not Easy a Kobuci Kertből:

– Az itteni házadra hogyan és mikor tettél szert?

– Ez részben megint Gerhes Gábornak köszönhető. Az egyik első ittlétemkor hozta szóba, hogy eldugott magyar falvakban schillingre átszámítva kimondottan jutányos áron lehet házhoz jutni. Nagyon megtetszett az ötlet, de akkor még nem lett belőle valóság, a rendszerváltás előtt nem is nagyon lehetett. Nagyjából tíz évvel később újra felmerült köztünk a téma, és ezután végre elszántam magamat. Egy üzleti ügyekben jártas barátom segítségét kértem, aki elmondta, hogy a nővére nemrég vett házat egy Vas megyei kis faluban. Így alakult, hogy ugyanebbe a faluba költöztem én is, és máig nagyon jó döntésnek tartom.

– Mennyi időt töltesz ott és mennyit Ausztriában?

– Grazban is bérelek egy kis garzonlakást, már harminc-valahány éve, de inkább csak a bürokratikus dolgok miatt, hogy legyen bejelentett osztrák lakcímem. Havonta párszor átnézek, hogy mi a helyzet, egyébként viszont túlnyomórészt itt vagyok. Szerencsére Graz alig 130 kilométer onnan, úgyhogy nem tart sokáig átérni.

– Milyen a viszonyod a többi falubelivel, sikerült beilleszkedned közéjük?

– Nagy szerencsém volt, mert a korábbi vidéki tapasztalataim alapján közel sem volt egyértelmű, hogy városi művészemberként odaérkezve jól fogadnak. Mégis így történt: 150-en élnek összesen a faluban, ebből hárman vagy négyen közeli barátaim lettek, és van még nagyjából tizenöt-húsz ember, akikkel jóban vagyok. De mindenki mással is minimum köszönőviszonyban.

Kétrészes koncertfelvétel a Solymári Búcsúról, 2012-ből:

– A magyar nyelvet mennyire könnyen tanultad meg?

– Még mindig küzdök vele, de most már azért megy valamennyire. Ezt az elejétől fogva fontosnak tartottam, sosem szerettem úgy ott lenni egy országban, hogy még azt se tudom mondani, jó napot, vagy köszönöm szépen.

"
Számomra picit a nagyképűséggel határos, ha valaki elmegy külföldre, és mindenkihez a saját nyelvén beszél, mondván valahogy majdcsak megértik.

Ráadásul eleve régóta érdekelnek az idegen nyelvek, úgyhogy nem volt kérdéses számomra a dolog.

Broken Glass Paradise

Sokan valószínűleg akkor hallották először Ripoff nevét, amikor két és fél-három éve lefordította angolra a Quimby Most múlik pontosan című megaslágerét. A feldolgozást a zenekar felkérésére készítette: Kiss Tibiék akkoriban kezdtek el rendszeresen külföldön turnézni, és az volt a tervük, hogy rögzítik stúdióban, és a külföldi koncertjeiken műsorra tűzik.

Végül valamiért máshogy alakult, mégse vették fel a dalt, és élőben sem játszották. De mivel elmondása szerint sokkal több munkája volt vele, mint saját szerzeményeivel (még úgy is, hogy a bonyolultabb költői képeket Tibivel közösen ültették át angolra), úgy döntött, ő maga építi be zenekarának repertoárjába. Bár a sztenderd műsorukban nincs benne, ráadásként gyakran előadják. A YouTube-on pedig már 100 ezer megtekintés közelében jár a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában készült felvétel.

– Sokan neveznek téged tiszteletbeli magyarnak. Számodra mit jelent ez, mennyire szeretsz itt élni?

– Én mindig nagy kozmopolitának tartottam magam, úgy vagyok vele, hogy nincs olyan, hogy jó és rossz ország. Mindenhol vannak jó és kevésbé jó arcok, attól függ a dolog, éppen kivel találkozik az ember. Sokszor megkérdezik tőlem, milyen a magyar közönség az osztrákhoz képest. Erre is csak azt tudom mondani, hogy nehéz egyértelműen megítélni. Vannak Magyarországon nagyon jó helyek, például a Kobuci Kert, és olyanok is, ahová odamész a koncert délutánján és már akkor látod, hogy itt nem lesz hálás dolog játszani. Más országokban ugyanez a helyzet: nem igazán lehet általános következtetéseket levonni.

– Az emberek mentalitásán érzel abból adódó különbséget, hogy Magyarország a szocialista blokkhoz, Ausztria pedig a nyugathoz tartozott?

– Igen, nyilván egészen más hátteret ad, ha valaki egy viszonylag gazdag, kapitalista országban nőtt fel, mint ha a szocializmusban. A dolog érdekessége, hogy az én fiatalkoromban az osztrák tizenévesek ugyanúgy lázadtak a kapitalizmus ellen, mint a magyarok az ő rendszerük ellen.

"
A nyugati fiatalok körében a kommunizmus kimondottan menő dolognak számított, ugyanúgy, ahogy Magyarországon a nyugati vívmányok.

Én egyébként a kommunizmus elméletét a mai napig jónak tartom, csak persze ahogy megvalósult, annak az elmélethez nem sok köze van. De gondolom, azóta nektek is volt időtök megtapasztalni, hogy a kapitalizmus se mindig olyan jó, mint amilyennek látszik.

ripoff2

– Mennyire könnyű zenélésből megélni, pláne ebben a műfajban?

– Nem a legkönnyebb, de például jazzistaként biztosan még sokkal nehezebb lenne. Összességében nem panaszkodom, bár ehhez nyilván hozzátartozik, hogy nincs családom, és egyébként se szórom a pénzt. Számomra sokkal nagyobb sikerélményt nyújt egy jól sikerült koncert, mint például az, ha vennék egy drága sportkocsit.

– Milyennek látod a blues jövőjét?

– Nehéz megítélni, de benne van a pakliban, hogy lesz még egy olyan felfutás, mint ami a ’60-as években volt. A háború végétől addig senkit nem érdekelt a műfaj, inkább a beat és a rock n’ roll voltak népszerűek, aztán egyszer csak jött egy nagy blueshullám. Előásták a ’30-as évekbeli eredeti arcokat, akik még életben voltak, és ők hihetetlen sikereket értek el. Nincs kizárva, hogy miután már minden hullámot meglovagolt a zeneipar, újra eljutnak majd ide is. Bár túl nagy esélyt azért nem látok rá.

– A Braindogsszal mindig tömegek előtt koncerteztek. Mi lehet a népszerűség oka?

– Egyrészt az, hogy Tom Waits-et eleve sokan kedvelik Magyarországon is, és Ian Siegal sem akármilyen frontember. De még nyomósabb magyarázat, hogy ha csak a húsz százaléka eljön a Quimby-koncertek közönségének, már teltház van az A38 hajón. Nem vitás, hogy ők ma az egyik legnagyobb név Magyarországon – érdekes volt végigkövetni, ahogy egyre feljebb ível a pályájuk, hiszen már tinédzserkoruk óta ismerem őket.

Két Tom Waits-feldolgozás a Braindogstól:

– Hol lehet látni téged a közeljövőben?

– Július 10-én játszunk a zenekarral a Kobuci Kertben a már hagyományos Blues Fesztiválon. Illetve lesz egy még nagyobb buli ugyanott augusztus 8-án, a 60. születésnapom örömére. Mi leszünk az alapzenekar, de vendégként még sokan mások fellépnek: egy-egy dalban közreműködik majd például Little G Weevil, Ian Siegal, Kiss Tibiék, sőt, pár osztrák kollégám is. Az a tény, hogy erre megkaptunk egy szombat estét a szokásos kedd vagy szerda helyett, arra utal, hogy a szervezők is bíznak a fokozott érdeklődésben.

Ha tetszett az interjú, oszd meg!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kórházba került Jordán Tamás
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.

Link másolása

Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A Nemzet Színésze azonban a Blikknek azt mondta, hogy már sokkal jobban van, és hamarosan újra színpadra áll.

Jordán eddig szinte minden nemzet színésze választáson részt vett. A Blikk szerint ezért is volt feltűnő, hogy nem volt ott május 3-án a Nemzeti Színházban, amikor a testület Kulka Jánosnak szavazta meg a címet.

„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok”

- mondta a lapnak Jordán Tamás. Mint kiderült, a színésznek már egy április végi előadását is le kellett mondania.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Úgy látom magam, mint a Titanic zenekara” – Pályaelhagyó és maradó tanárok mesélték el történeteiket egy rendhagyó színdarabban
A Stereo Akt alkotócsoport darabjában összesen 11 volt vagy jelenlegi pedagógus szólalt meg, a végén pedig a közönség bevonásával ötleteltek arról, hogyan lehetne jobbá tenni az oktatást.

Link másolása

„2023. november 30. óta nem vagyok többé tanár, legalábbis a jog szerint. De a mai napig teljesen idegennek hat ez a félmondat: pont annyira képtelenül hangzik, mintha azt mondanám, nem vagyok többé anya, vagy nem vagyok többé ember.”

„2019 februárjában mondtam fel. Másnap elköszöntem édesanyámtól, akinél addig laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet plusz az étkezés ára.

Budapestre költöztem, elmentem egy személyes interjúra, ahol elém tettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlották.”

„Alapvetően minden rendben. Aztán egyszer csak meglátod a Facebookon, hogy a szintén felmondott magyartanár ismerősöd és szépséges Szabó Magda-verset posztol, és hirtelen kiesik a laptop a kezedből. Nem kellene neki folyamatosan versek és gyerekek között lennie? És az hogy lehet, hogy a legbölcsebb, legkorrektebb töritanár szoftvertesztelést tanul?”

A kőbányai Wesley János Általános Iskola egyik tantermében ezúttal felnőttek ülnek – némán, komor arccal hallgatják a hangszóróból visszhangzó mondatokat.

A Stereo Akt csapata a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében vitte (rendhagyó) színpadra a Miután felmondtam / Miután maradtam című darabot, amely pályaelhagyó, illetve minden nehézség ellenére is kitartó tanárok történeteit mutatja be.

Alapja a Miután felmondtam blog, amelyet 2023 év elején alapított két érintett pedagógus, Sikoparija Lujza és Kovács Éva. Céljuk az volt, hogy a nagyközönség számára is bemutassák a személyes sorsokat és drámákat, amelyek egy-egy ilyen döntés mögött húzódnak.

„Eleinte a blog írásaiból indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy szükség van az érem másik oldalára is: azoknak a pedagógusoknak a történeteire, akik a pályán maradtak, és minden kritikusságukkal együtt belülről folytatják az ellenállást”

– meséli Boross Martin rendező, művészeti vezető, akin kívül egy dramaturg és két drámainstruktor vett még részt a koncepció kidolgozásában.

A cél Boross szerint az volt, hogy a megszólalók az ország különböző pontjairól, a közoktatás különböző szakaszaiból, mozaikként kiadjanak egy rendszerszintű problémát. A blog szerkesztői is elküldték a saját kedvenceiket, ezekből választottak ki hatot. A maradók pedig ismerősi körből vagy ajánlás útján kerültek ki, illetve olyan is akadt, aki korábban már megszólalt a témában, és egy interjújának köszönhetően kérték fel.

Boross Martin

Sikoparija Lujza

A közönséget az előadás elején két részre osztották, az egyik csapat a pályaelhagyók, a másik pedig a maradók történeteit hallgatta meg először. A helyszín és az előadásmód is szimbolikus volt: a pályaelhagyóknak csak a hangját lehetett hallani, míg a maradók – egy kivétellel, aki épp táborozott az osztályával – személyesen is ott voltak. Ők viszont egy már nem használt, elhagyatott és lepusztult iskolaépületben beszéltek pár száz méterrel arrébb a motivációikról és belső vívódásaikról.

„A nulladik szülőin el fogom mondani a leendő osztályom szüleinek, hogy 3+2 éves szerződést kötök az osztállyal, 10. évfolyam végén felmondási opcióval. Ha a harmadik év végén úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom többé a szakmai hitelemet és a nevemet adni ahhoz, ami az iskolában zajlik, ki fogok lépni a rendszerből”

– szögezte le az elsőként kiálló Horváth András, a kőbányai Szent László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Hozzátette: nagyon nem szeretné, de elkerülhetetlennek látja, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni.

Horváth András

Szilágyi Kitty

Egy soproni egyházi iskola tanára, Keresztény Dorka a rendszeren belüli lázadás taktikáját választotta. „A fénymásolási limitemet arra használom az iskolában, hogy a könyvekből véletlenül kifelejtett múveket pótoljam. Belülről bomlasztom a rendszert: József Attilával, kortárs irodalommal, színházzal” – fogalmazott, hozzátéve: „Mi van velünk, akik maradtunk? Összekapaszkodtunk, mert világossá vált számunkra, hogy magunkon kivül másra nem számíthatunk.”

Varga Sándor az Eötvös József Gimnáziumból azzal kezdte, több mint 30 éve tanító mestertanárként a pályája csúcsán van, a polgári engedetlenségi akcióba inkább a fiatalabb kollégáival vállalt szolidaritás miatt szállt be.

„A státusztörvényt végig sem olvastam, nem érdekelt különösebben, én csak tanítani akartam. Természetesen nekem is el kellett számolnom a lelkiismeretemmel, például a diákjaim és a gyermekeim előtt. Azt mondtam nekik, hogy úgy látom magam, mint a Titanic zenekara: addig játszom, ameddig hagynak.”

Szilágyi Kitty óvodapedagógus, civil aktivista pedig szinte a sírás határán mesélte: eleinte abban bízott, hogy képes lesz a rendszer hiányosságait kiküszöbölni, és megadni mindent a gyerekeknek, amire szükségük van. Aztán elvették tőlük a lehetőséget, hogy dönthessenek arról, ki léphet iskolába, és olyanok kezébe adták, akik még csak nem is találkoztak a gyerekekekkel.

„Sikerült az intézményvezetői államvizsgám, másnap pedig Novák Katalin aláírta a státusztörvényt. És akkor tudtam, hogy intézményvezető már nem leszek.”

A történetmesélő részhez szerettek volna hozzátenni még valamit a végére, hogy a nézők is aktív alkotóivá váljanak az élmények, illetve ne szomorú, frusztrált hangulatban távozzanak, hanem legyen egy konstruktív része is az estének.

A két részre osztott közönség ezért egy harmadik helyszínen újraegyesült, ahol kisebb csoportokba rendeződtek, majd egy-egy padot körbeülve próbálták megválaszolni az alábbi kérdéseket:

  • Mi garantálhatja, hogy jó tanárok dolgozzanak az iskolában?
  • Mit szeretnénk, hogy egy diák megtapasztaljon az iskolában?
  • Mit jelent a társadalom számára az oktatás? (Jelenlegi/ideális állapot)

A keretet ehhez egy elképzelt iskolai évzáró külsőségei biztosították, élen egy teljesen fogalmatlan “tankerületi vezető” – valójában a darab egyetlen színész szereplője – videós bejelentkezésével, aki beszédében zseniálisan hozta azt a közhelyparádét, ami (sajnos) gyakorlatilag bármelyik valódi ünnepségen elhangozhatott volna.

Az előadást egyelőre a most lezajlott két alkalomra tervezték, de mivel mindkét este hetekkel hamarabb telt házas lett, nem kizárt, hogy ősszel újabb előadásokra is sor kerül majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, az Operettszínház színművésze
A színművész Shakespeare-, Molière-, Schiller-főszerepek mellett modern klasszikusokat is alakított.

Link másolása

Hosszan tartó betegség után 59 évesen elhunyt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja”

– írták.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át – írja a Fidelio. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött, ahol A muzsika hangja című világhírű musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az intézményben: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Dabney Coleman, az Aranyoskám és a Gengszterkorzó sztárja
A színészt utoljára a Yellowstone című sorozatban láthattuk. 92 éves volt.

Link másolása

92 éves korában pénteken Dabney Coleman, a Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész. Halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be – írja az MTI.

Coleman karrierje 1952-ben indult, és azóta több mint száz filmben szerepelt. Olyan klasszikusokban láthattuk, mint a Pokoli torony (1974), a Kilenctől ötig (1980), Az aranytó (1981), Aranyoskám (1982), Háborús játékok (1983) és a Gengszterkorzó (2010).

A színész a legjobb férfi főszerepért 1988-ban Golden Globe-díjat kapott a The Slap Maxwell Story című filmben nyújtott alakításáért, egy évvel korábban pedig Emmy-díjat nyert a Sworn to Silence című tévéfilmben nyújtott teljesítményéért.

Coleman gyakran alakított cinikus, szarkasztikus karaktereket. Ezt a képességét kamatoztatta olyan filmekben, mint az Aranyoskám és a Kilenctől ötig, ahol emlékezetes negatív figurákat formált meg.

Dabney Coleman hangját több animációs filmben és sorozatban is hallhattuk. Színészi karrierje előtt az Egyesült Államok hadseregében szolgált. A hadseregben töltött idő segített neki fegyelmet és kitartást tanulni, ami később a színészi karrierjében is hasznosnak bizonyult.

Coleman utoljára Yellowstone című tévésorozatban tűnt fel, amelyben egy rész erejéig a főhős John Dutton apját játszotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk