KÖZÖSSÉG
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban terápiás kutyák segítik a hallgatókat a vizsgaidőszakban. A Kutyával egy Mosolyért és a Kutyával az Emberért Alapítványok állataival a könyvtár földszintjén lehet találkozni.
KÖZÖSSÉG
Az író Facebook-oldalán mondott köszönetet mindazoknak, akik gondoltak rá és gratuláltak neki az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.
KÖZÖSSÉG
A könyvtárat legalább hét hónapra lezárják, hogy megóvják az értékes állományt. A kártevők a régi kötetek belsejében is pusztítanak, veszélybe kerültek a kulturális kincsek.
KÖZÖSSÉG
Nem valószínű, hogy a diákok kapkodni fognak például „A disznótartás szerepének alakulása a Maros mentén” című dolgozatért.
KÖZÖSSÉG
A híres Afrika-vadász és író, Széchenyi Zsigmond özvegye szinte társszerzőként segítette férjét, aztán hagyatékát is évtizedekig, tíz körömmel óvta és gondozta.
KÖZÖSSÉG
Mutatjuk, milyen lélegzetelállító titkokat rejt a Központi Papnevelő Intézet és bemutatjuk a hangszerek királynőjét is.
KÖZÖSSÉG
A regénynek különleges helyet szánnak a könyvtárban, ahol a történetével együtt fogják majd kiállítani.
KÖZÖSSÉG
A település vezetője örült is annak, hogy az olvasók „éles szemmel észrevették” a könyvet a polcon.
KÖZÖSSÉG
Az ötletet nagyon díjazzák a helyiek, sőt más településen élők is szívesen vennék, ha lenne náluk ilyen lehetőség.
KÖZÖSSÉG
A 2016-ban elhunyt Kossuth-díjas író felesége, Esterházy Gitta szerette volna egyben tartani férjével közös könyvtárát.
KÖZÖSSÉG
Fejedelmek és püspökök temetkezési helye van itt, és ide menekült Izabella királyné is Buda elfoglalásakor. Katedrálisában királyt koronáztak, a csillagvizsgálóból lett gyűjtemény könyvtára pedig ritka kódexeket őriz.
KÖZÖSSÉG
Ott, ahol fontosnak tartják a kultúrát és az olvasást. Mindezt úgy, hogy közben a legmodernebb technikát használják. Finnországban. Helsinkiben. A neve: Oodi.
KÖZÖSSÉG
Hogyan éli meg egy tíz éve közalkalmazottként dolgozó nő, hogy egyik napról a másikra közmunkást csinálnak belőle?
Népszerű
Ajánljuk