Matuska Szilveszter tette híressé a biatorbágyi viaduktot, de építészeti szempontból is különleges
A 19. században épült páros völgyhíd ma már turistalátványosság, Magyarországon sehol máshol nem látni hasonlót.
Ha szeretnél a szabadban eltölteni pár órát, szívesen sétálnál, nézelődnél és közben egy régi történettel is megismerkednél, akkor irány Biatorbágy.
A település fő látványossága, a kettős vasúti völgyhíd több szempontból is érdekes. A már használaton kívüli szerkezet két egymás mellett futó egyvágányú híd, amelyet egy régi merénylet tett híressé. De másik nevezetessége, hogy ma már sehol máshol nincs hazánkban hasonló két hídból álló páros völgyhíd.
A híd a korábbi hegyeshalmi vasútvonalat szolgálta, manapság pedig turisztikai látványosság, sétány és kilátó lett az építészeti emlék. Tervezésekor két település volt itt, Bia és Torbágy, a híd pedig a Füzes-patak völgyének két oldalát kötötte össze.
A két híd közül az első 1883-84-ben készült el. A szakszerű leírás szerint: 2x40,6 méteres támaszközzel, acélszerkezettel, "egyetlen középpillére és a két hídfő cölöpalapozással, beton felmenőfalakkal, terméskő burkolattal készült". Mivel nem volt megfelelő a teherbírása, ezért 1903-ban megerősítették.
A második híd 1898-ban készült, mert igény volt a kétvágányos megoldásra. Ez 2x10 méteres lett. A leírás szerint: "az áthidaló szerkezet diósgyőri folytacél anyagú, kétszer kéttámaszú párhuzamos övű, oszlopos rácsozatú, süllyesztettpályás szerkezet".
A biatorbágyi híd egy merénylet miatt lett országos hírű. Matuska Szilveszter 1931. szeptember 13-ára virradó éjjel robbantotta fel a viaduktot, miközben azon átrobogott a Budapestről Bécsbe tartó gyorsvonat. A gőzmozdony és néhány kocsi lezuhant a 26 méteres mélységbe. A merényletben 22-en vesztették életüket.
Ezt követően, erre hivatkozva kezdődött el az illegális kommunistákkal szembeni leszámolás az 1930-es években.
hirdetés
A híd szerkezete ugyan megrongálódott, de nem volt súlyos állapotban, ezért húsz nap alatt sikerült kijavítani. 1931. október 3-án újraindult a forgalom a viadukton. Pár évvel később pedig egy felújításon esett át.
Mikor a villamosítás ezt a szakaszt is elérte, a vonatok sebességének megnövekedése indokolttá tette az acélszerkezet újabb megerősítését 1941-ben.
A viaduktot egy másik alkalommal is komoly veszély fenyegette.
A 2. világháborúban a visszavonuló németek már előkészítették a híd felrobbantását 1944 végén. Ám egy – a hidat ismerő és szerető – bátor tiszt cselhez folyamodott. Mikor Wiesner Lajos hídőrségparancsnok december 23-án utasítást kapott a viadukt megsemmisítésére, félrevezetésből nem a völgyhidat, hanem a közelben egy másik helyszínt robbantott fel.
A híd szerepe a későbbiekben megszűnt, mikor a vasúti vonalat áthelyezték 1975-ben. 1979-ig még járt erre pár vonat, de a szerkezet egyre rosszabb állapotba került. Úgy tervezték, hogy lebontják, de mikor műemlékké nyilvánították, kapott pénzt a felújításra, állagmegóvásra.
A merényletA vizsgálat szerint a merénylethez Matuska már a robbantás előtt a helyszínre vitte a 1,5–2 kg robbanóanyagot, amely a nemzetközi gyorsvonat második és harmadik kocsijának áthaladása között robbant fel. A mozdony, az utána lévő poggyászkocsi, négy személy- és egy hálókocsi kisiklott és a mélybe zuhant. A szétszakadt vonat többi kocsija a vágányon maradt. A halottak között volt a vonat tíz emberből álló személyzetének négy tagja - a mozdony vezetője, fűtője, a vonat főkalauza és kalauza. Később kiderült, hogy a mozdonyvezetőt úgy találták meg, hogy keze a fék fogantyúját szorította. Ennek volt köszönhető, hogy a szerelvény hátsó kocsijai a vágányon maradtak. Az is kiderült, hogy a merénylő nem tudta, milyen vonatot robbant fel, mert a menetrend szerint egy tehervonatot várt, ami 15 perccel korábban érkezett volna a személyvonat előtt, ám késése miatt előre engedték a Bécsbe tartó gyorsvonatot. A rendőrség a helyszínen egy levelet talált, amely így kezdődött: "Munkások, nincsen jogotok, hát majd mi kieszközöljük a kapitalistákkal szemben…"
A merényletet egy Bécsben élő magyar kereskedő, Matuska Szilveszter vállalta magára. Október 7-én letartóztatták, bíróság elé állították és hat év börtönre ítélték. Magyarországon távollétében halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanra változtatták. A férfi a váci fegyházban töltötte börtönbüntetését, ám 1944-ben, a Vörös Hadsereg bevonulásakor a zűrzavart kihasználva megszökött, eltűnt.
A robbantás után elterjedt egy nézet, hogy a merényletet valójában Gömbös Gyula honvédelmi miniszter szervezte Horthy Miklós kormányzó jóváhagyásával. Ennek kapcsán ugyanis szükségállapot hirdethettek, így akarták hatalmi pozícióikat megerősíteni Károlyi Gyula miniszterelnökkel szemben. Matuskáról azt gondolták, hogy a merénylet egyik résztvevője lehetett, aki később hajlandó volt magára vállalni az egészet. Konkrét bizonyítékok nincsenek erre a feltevésre, de a vizsgálatok több furcsaságot is találtak – írja a Wikipédia.
A régi merényletre ma egy tábla emlékeztet. Az esetről több film is készült, többek között Várkonyi Zoltán 1959-ben bemutatott Merénylet című alkotása.
Biatorbágyon járva érdemes még felfedezni, megnézni a Nyakaskő és környékét, kívülről megszemlélni a ma iskolaként működő Sándor-Metternich-kastélyt és Szily-kastélyt, felkeresni az Iharost, amelyről azt mesélik, hogy Árpád vezér a honfoglalás idejében itt vadászott, vagy sétálni az Ürge-hegyen, amely természetvédelmi terület.
