UTAZZ
A Rovatból

Te ismered ezt a hungarikumot?

Horvátországban is látni ilyet, de az igaziak nálunk vannak. Csongrád megye pedig valóságos nagyhatalom. De mi ez?


Halgazdasági kisvasút három helyen működik: míg a Csongrád megyei Csanytelek és Tömörkény közötti Csaj-tavon, illetve a szegedi Fehér-tavon napjainkban is hagyományos szerepüket látják el, addig Hortobágyon ez egyre inkább háttérbe szorul, és a vasút fő profilja a turisták szállítása lesz. A halgazdasági vasutak érdekes módon csak a Kárpát-medencében terjedtek el: hazánkon kívül még Horvátországban ismerünk ilyen rendszereket.

Az utolsó lóvasút is egy halgazdasági kisvasút volt. Nagykanizsától délre, Somogy és Zala megye határán üzemelt a pati halgazdaság kisvasútja, mely – hazánkban utoljára – kizárólag lóvontatással üzemelt. A piciny hálózaton 1997-ben még szerveztek különvonatozást a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület tagjai, de már ekkor is inkább gumikerekű járművekkel végezték a tavak karbantartását. Nem sokkal ezután a síneket is felszedték, napjainkban már csak a Pat és Varászó közötti műút egykori vasúti átjárójában hagyott sínek emlékeztetnek hazánk utolsó lóvasútjára.

kisvasut1

Az egykor Dombóváron szolgált C-50-es mozdony két csanyteleki tó között tehervonatával. A haleledelt már áttöltötték a csillékből a motorcsónakba, majd hamarosan megkezdik a növendékpontyok etetését. A képre kattintva galéria nyílik

kisvasut2

Egy zsilip mellett kanyarog a csanyteleki kisvasút szerelvénye 2003. május 2-án

kisvasut3

A haleledelt a csilléből a speciális csónakba öntik

kisvasut4

Pályaállapotok a csanyteleki vasúton

kisvasut5

Amikor nem látszik a nádastól a mozdony. Chikán Gábor felvétele 2004. július 17-én készült Csanyteleken

kisvasut6

A csanyteleki halgazdaság kisvasútjának állapota nem éppen szívderítő. Többek között a járműállomány állaga is erősen leharcolt

kisvasut7

Csanytelek: a vasút permetezős vonata az egyik működőképes mozdonnyal 1997. szeptember 8-án

kisvasut8

Közel húsz éves fotó: a pati halgazdaság kisvasútja...

kisvasut9

Hazánk utolsó lóvontatású kisvasútja volt

kisvasut10

LDM-45-ös mozdonnyal továbbított személyvonat a Fehér-tavi kisvasúton 2000. augusztus 13-án

Halgazdasági kisvasút

Az ipari vasutak speciális fajtái: egy-egy nagyobb tórendszer területét hálózzák be, segítségükkel pedig különféle anyagokat, halakat, vagy éppen a tavaknál dolgozó személyek szállítását végzik. Fennmaradásukat elsősorban annak köszönhetik, hogy a halastavak töltései rendszerint keskenyek, és nem bírják el a teherautók rendszeres közlekedését.

kisvasut11

Egy leeresztett tó partján áll ez az UE-28-as mozdony egy személykocsival a Fehér-tavi Halgazdaság kisvasútján 2002. május 9-én

kisvasut12

Tehervonat érkezik a kisvasút telephelyére a Fehér-tavon: egy LDM-45-ös üres csilléket és egy félbevágott csónakot hoz a tavakról 2002. május 9-én

kisvasut13

A hortobágyi kisvasút felújított C-50-ese 2006. június 30-án

kisvasut14

A felvételen a hortobágyi halgazdasági kisvasút hagyományos szerelvénye látható, amely a kisvasút kulijából és egy „dögészkocsiból” áll

kisvasut15

A kocsi már nem dolgozik a hortobágyi halgazdaságban, átkerült a nagybörzsönyi kisvasútra

kisvasut16

Hol a pálya? A sínek elhelyezkedését legfeljebb a csanyteleki kisvasút különvonata határozhatja meg. A felvétel 2003. május 2-án készült

kisvasut17

Egy haltáp-csúszdához érkezik a csanyteleki kisvasút különvonata – a haleledelt ezen keresztül töltik át a szétterítést végző motorcsónakokra 2003. május 2-án

kisvasut18

Csanyteleki pályaállapotok 2003. május 2-án

kisvasut19

Haltartályos kocsis vonat a kilátóból fotózva az egykori dombóvári mozdonnyal 2000. március 25-én

kisvasut20

LDM-45-ös mozdonnyal továbbított személyvonat a Fehér-tavi kisvasúton 2000. augusztus 13-án

Ha még többet szeretnél megtudni erről a magyar specialitásról, olvasd el az eredeti cikket ITT!

Hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik, kövesd az Indóház oldalát!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Nagy Ő: Forró jelenetek a fürdőben – elcsattant az első csók Stohl András és Kiara Lord között!
Stohl András már korábban bevallotta, hogy könnyen beleszerethetne Kiarába, aki rámenősen küzd a szívéért. A wellnessrandin elcsattant csók után vajon a többi lánynak maradt még esélye a színésznél?

HÍREK
Lázár János: Nekem ehhez mind jogom van, van-e más kérdés?
Kifütyülték a sajtó munkatársait Lázár János fórumán. A váci Lázárinfón az újságírók azzal próbálták szembesíteni a minisztert, hogy a rendőrség cáfolta a magyarázatát, miszerint az ellene tiltakozó romákról közzétett személyes adatok egy igazoltatásból származnának.

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Egy pizzaszakács kétszer is betört volt munkahelyére, ahol sütni és árulni kezdett
Az észak-karolinai Jonathon Hackett, egy volt alkalmazott, kétszer is betört a kinstoni pizzériába, hogy illegálisan süssön és áruljon. A 41 éves férfi ellen több súlyos bűncselekmény, köztük betörés miatt is eljárás indult.

BUDAPEST
Induljon stílusosan az év: 5 különleges budapesti helyszín évindító rendezvényekhez
Egy jól eltalált évindító esemény nemcsak irányt mutat, hanem hangulatot is teremt az egész évre. Mutatjuk azokat a budapesti helyszíneket, ahol az új kezdetek igazán jó környezetbe kerülnek.

KÉK HÍREK
Videó: Liftben robbant fel a születésnapi luficsokor és tűzgolyó borított lángba három embert Mumbaiban – A lift kamerája rögzítette
Egy futár és két másik utas élt át horrorisztikus pillanatokat Mumbaiban. A lufibolt tulajdonosa ellen eljárás indult a baleset után, amelyben ketten is megsérültek.

SZTÁRVILÁG
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.

SZEMPONT
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.

HÍREK
Török Gábor a Partizán számairól: több esélyt adok a Fidesz egyszerű győzelmének, mint a TISZA kétharmadának
A politikai elemző a közösségi oldalán kérdőjelezte meg a Partizán választási szimulációját. Szerinte a Fidesz sima többségét (12,1 százalék) alábecsülik a Tisza Párt kétharmadának (21,6 százalék) esélyéhez képest. 56,2 százalékos valószínűsége van a TISZA sima győzelmének.

HÍREK
A bíróság szembeszegült Orbán rendeletével: folytatódik Budapest pere, a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordulhat
A Fővárosi Törvényszék megtartja a szolidaritási hozzájárulásról szóló pert március 16-án, dacára a tiltó kormányrendeletnek. A testület az Alkotmánybíróságtól egyedi normakontrollt és uniós eljárást is kezdeményezhet.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk