HÍREK
A Rovatból

Sokan nem kapnak fizetett betegszabadságot, emiatt gyorsabban terjedhet a koronavírus Amerikában

A probléma főleg az alacsony keresetű embereket érinti.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. március 10.



Az alacsony keresetű dolgozók, elsősorban a szolgáltatóipar alkalmazottai jelenthetik a koronavírus terjedésének egyik legnagyobb veszélyforrását az Egyesült Államokban – írja a The Guardian.

Az országban ugyanis nincs ingyenes egészségügyi ellátás, a biztosítás pedig sokszor hatalmas összegekbe kerül, így sokan maradnak megfelelő orvosi ellátás, illetve fizetett betegszabadság nélkül.

A probléma olyan embereket is érint, akik a vírussal közvetlen kapcsolatba lépve veszélyeztetettek lehetnek – mint például sok reptéri dolgozót, akik napi szinten érintkeznek a különböző országokból érkezett utasokkal.

Az alacsony bérezés mellett nem nehéz megérteni, miért jelent problémát akár 2-3 heti kiesett bevétel, így ezek az emberek legtöbbször betegen is inkább munkába mennek, mint hogy ilyen mértékű kiesést szenvedjenek a pihenés miatt.

Joyce Barnes, a Guardian által megkérdezett, 30 éve az egészségügyi területen dolgozó nő elmondta, évekkel ezelőtt egy hétre kórházba került, ahol az egészségbiztosítása ellenére több ezer dolláros adósságot halmozott fel, amit azóta is fizet, illetve arra a hónapra a családjának kellett kisegítenie, hogy egyáltalán a számláit be tudja fizetni. Biztosítás nélkül egy egyszerű háziorvosi látogatás is több száz dolláros fizetési kötelezettséggel járhat.

Ez a helyzet több, mint 32 millió embert érint Amerikában, akik egyrészt maguk is veszélyeztettek a vírus miatt, hiszen nem tudják megengedni maguknak a megfelelő orvosi ellátást, illetve ezáltal könnyen tovább is adhatják a környezetüknek.

Emiatt több szervezet is igyekszik párbeszédet kezdeményezni a kormánnyal a fizetett betegszabadságok állami szabályozásáról, és ennek köszönhetően néhány államban már megtették az első erre irányuló lépéseket. Maryland államban például arra kötelezik a munkaadókat, hogy minden ledolgozott 30 munkaóra után 1 óra fizetett betegszabadságot írjanak jóvá az alkalmazottaiknak.

Ezeknek a dolgozóknak egyébként nem csak a kiesett bér miatt kell aggódniuk, sokszor ugyanis akár a munkájukat is elveszíthetik, ha túlságosan sokáig kiesnek a feladatkörükből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghosszabbították az Oroszország elleni szankciókat – Magyarország megint nem vétózott
Kértük ugyan néhány oligarcha levételét a listáról, de ezek nélkül is megszavaztuk a korlátozások meghosszabbítását 2026 márciusáig.


Az Európai Unió Tanácsa megszavazta a több mint 2500 orosz személy ellen bevezetett uniós szankciók fél évvel történő meghosszabbítását – szúrta ki a Tanács oldalán a 444. A döntéshez egyhangú szavazásra volt szükség, ha a magyar kormány vétózott volna, a szankciók szeptember 15-én éjfélkor megszűntek volna.

A szankciók a mostani döntéssel 2026. március 15-éig maradnak érvényben. A listáról egy személyt levettek a tagállamok, egy személyt pedig halála miatt töröltek.

Magyarország és Szlovákia még a héten is azzal fenyegetőzött, hogy vétózni fog, amennyiben hat orosz oligarchát nem távolítanak el a listáról. Sajtóhírek szerint Szlovákia Aliser Uszmanov és Mihail Fridman levételét kérte, Magyarország pedig Dmitrij Mazepin (a volt Forma 1-es versenyző, Nikita Mazepin apja), Petr Aven, Musa Bazsavjev és Albert Avdoljan oligarchák levételét akarta elérni.

Az egyedi szankciós listán jelenleg több mint 2600 személy és vállalat szerepel. Olyan orosz politikusok és üzletemberek, akikről úgy ítélte meg az Európai Unió, hogy támogatták vagy elősegítették Oroszország Ukrajna elleni háborúját. A szankciókat félévente meg kell hosszabbítani, a döntéshez pedig egyhangú szavazás szükséges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Apu nagyon-nagyon szeret téged. Ne aggódj, csak elutazott Jézussal dolgozni” – könnyek között szólalt meg Charlie Kirk özvegye
Erika Kirk szerint férje munkássága folytatódik, és hangja tovább él. A nő gyermekeik előtt veszítette el férjét egy nyilvános vitán.


Erika Kirk könnyek között szólalt meg férje halála után, és élő adásban mondott köszönetet azoknak, akik segíteni próbáltak rajta – írja a BBC. A nő a Turning Point USA központjában, férje üres széke mellett állva beszélt.

Köszönetet mondott az elsősegélynyújtóknak, férje csapatának és a Fehér Háznak is. Beszédében külön kiemelte Donald Trumpot, JD Vance alelnököt és feleségét, Ushát.

„Elnök úr, a férjem nagyon szerette Önt. És tudta, hogy Ön is szereti őt”

– fogalmazott. Elmondta azt is, hogy Vance és felesége elkísérték férje koporsóját Arizonába.

Azt mondta, férje mindenek felett a gyermekeit és őt szerette. „Teljes szívéből. És minden nap biztosított róla, hogy ezt tudjam is.” A nő arról is beszélt, hogy nem tudja, hogyan magyarázza el közös gyermekeiknek – egy egyéves kisfiúnak és egy hároméves kislánynak – férjük halálát. A kislányának ezt mondta:

„Kicsim, apu nagyon-nagyon szeret téged. Ne aggódj, csak elutazott Jézussal dolgozni.”

Charlie Kirk július 10-én, szerdán halt meg, amikor Orem városában, egy utahi egyetem szabadtéri rendezvényén lelőtték. A támadás idején Erika Kirk és a gyerekek is jelen voltak. A gyanúsított, Tyler Robinson csütörtök este feladta magát, a rendőrség letartóztatta.

Erika Kirk azt mondta:

„A férjem hangját senki sem némíthatja el.” Beszédében így üzent azoknak, akiket felelősnek tartott férje haláláért: „Fogalmatok sincs, milyen tüzet szítottatok fel ebben a feleségben, ennek az özvegynek a kiáltása csataként fog visszhangozni az egész világban. Tudnotok kell: ha szerintetek a férjem küldetése már eddig is erőteljes volt, fogalmatok sincs, mit szabadítottatok el ezzel az egész országban, és az egész világban.”

Azt is elmondta, hogy férje podcastje és egyetemi turnéja folytatódik az ősz folyamán és az elkövetkező években, de részleteket nem árult el.

Charlie Kirk 31 éves volt. Jobboldali aktivistaként ismerték, és több fiatal konzervatívot is megszólított. A Turning Point USA nevű szervezetet 18 évesen alapította. A szervezet a BBC-nek kiadott közleményében azt írta: „Charlie példás férj és tökéletes apa volt. Most mindenek felett azt kérjük, imádkozzanak a Kirk családért, akik felfoghatatlan veszteséget szenvedtek el.”

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy posztumusz elnöki Szabadságérmet adományoz Kirknek, amit az elnök a legmagasabb polgári kitüntetésként adhat ki.

Charlie Kirk a The American Comeback Tour nevű előadássorozat keretében tartott előadást az Utah Valley Egyetemen. A lövöldözés a Prove Me Wrong című vitasorozat egyik állomásán történt, ahol egy kérdésre válaszolt, ami a fegyveres erőszakról és a transznemű emberekről szólt.

Kirk korábban aktívan támogatta Donald Trump MAGA (Make America Great Again) mozgalmát, és segített megszervezni a fiatal választók mozgósítását.

Támogatta a fegyvertartáshoz való jogot, elutasította az abortuszt, kritizálta a transzneműek jogait, és korábban valótlan állításokat tett a koronavírusról. Előadásain gyakran jelentek meg ellenzők és támogatók is.

A 36 éves Erika Kirk üzletasszony, korábban elnyerte a Miss Arizona USA címet. 2018-ban ismerkedett meg Charlie Kirkkel, 2020-ban eljegyezték egymást, majd kevesebb mint egy év múlva összeházasodtak. Erika jelenleg doktori tanulmányokat folytat bibliai témában, egy vallási programot vezet, valamint a Midweek Rise Up podcast házigazdája. Emellett színészként, modellként is dolgozik, és egy vallási témájú ruházati márkát is alapított. A közösségi médiában nem mutatják meg a gyermekeik arcát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Távozott Sulyok Tamás hivatalának kommunikációs igazgatója, aki poloskával illusztrálva nevezte selejtnek a Telexet
Szántó Georginát szeptember 3-án mentették fel a munkavégzés alól. Az elbocsátott kommunikációs vezető korábban szintén a mostani államfő mellett dolgozott, az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatója volt.


Szántó Georgina szeptember 3-án közös megegyezéssel távozott a köztársasági elnök hivatalából – derült ki a Sándor-palota közérdekű adatigénylésre adott válaszából, amiről a Telex számolt be.

A dokumentum szerint a felmondási idejére felmentették a munkavégzés alól.

Szántó korábban évekig az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatójaként dolgozott, majd követte főnökét, Sulyok Tamást, amikor őt köztársasági elnökké választották.

A helyzet pikantériája, hogy a sajtóban úgy jelent meg a korábbi kommunikációs igazgató, hogy idén márciusban egy Facebook-bejegyzésében egy poloskát ábrázoló fotóval illusztrálva a Telexet „Telex-selejtnek” nevezte, ugyanakkor nem válaszolt egyenesen azokra a kérdésekre, amik az államfő nyilvános posztjaira és megszólalásaira vonatkoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az USA energiaügyi minisztere szerint Magyarországnak is le kell válnia az orosz energiáról
Chris Wright szerint az orosz gáz kiszorítása közös érdek, és más forrásból kellene beszerezni az atomenergia-technológiát is.


Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter a héten Brüsszelben tárgyalt európai tisztviselőkkel. Az egyeztetések középpontjában az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) európai importjának növelése, valamint az Oroszországot az ukrajnai háború finanszírozásában segítő pénzforrások elzárása állt.

Wright pénteken egy brüsszeli eseményen beszélt arról, hogy Magyarországnak és Szlovákiának – amelyek eddig ellenezték az orosz gáz fokozatos kivezetését – meg kellene-e szakítaniuk az üzleti kapcsolatokat Moszkvával.

írta a Politico. „Az összes orosz gázt ki akarjuk szorítani. Trump elnök, Amerika és az EU összes tagállama azt akarja, hogy véget érjen az orosz–ukrán háború. Minél jobban csökkenteni tudjuk Oroszország képességét, hogy finanszírozza ezt a gyilkos háborút, annál jobb mindannyiunknak. Tehát a válasz a kérdésére: feltétlenül” – fogalmazott.

A miniszter hozzátette, azt szeretnék, ha az európai országok más forrásból, például az Egyesült Államokból vagy az Európai Unión belülről szereznék be a szükséges atomenergia-technológiát is.

A témához kapcsolódó hír, hogy az Európai Unió Bírósága csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es határozatát, amely

jóváhagyta a magyar állami támogatást a Paks II. atomerőmű számára.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk